Lesz egy unió, ami a rezsicsökkentésről fog szólni, és mi mégsem lehetünk benne
- Vlagyimir Putyin egyik legfontosabb célja Oroszország nemzetközi befolyásának kiterjesztése.
- Ennek a politikának az alappillére 2015-től az Eurázsiai Gazdasági Unió (Eurasian Economic Union - EEU) lesz.
- Még ha a Kelet felé kacsintgató magyar politikusoknak bizonyos szempontból vonzó is ez a formáció, katasztrofális lenne túl közel kerülni hozzá.
A 2010-es kormányváltás után szinte azonnal elkezdődött Magyarországon a keleti nyitás. Ez elsősorban gazdaságpolitikai törekvés: minél több kereskedelmi partnert találni Közel- és Távol-Keleten. Ebben semmi kivetnivaló sincs, a magyar gazdaság túlzottan függ az Európai Uniótól.
Nyugodtabb szívvel lehet ugyan üzletelni egy olyan országgal, amit demokratikusan irányítanak, de naivitás azt gondolni, hogy lehet ezen az alapon válogatni. Magyarországnál sokkal jobb helyzetben lévő, erősebb gazdasággal, több természeti erőforrással rendelkező országok sem tudnak így szelektálni.
Az elmúlt egy-másfél évben viszont több dolog is történt, ami túlmutat az eredetileg elképzelt "keleti nyitáson", és megkérdőjelezi Magyarország nyugati elkötelezettségét.
- A paksi bővítés, és a 10 milliárd eurós orosz hitelszerződés.
- A Déli-Áramlat felépítése akár az európai uniós szabályok megkerülésével.
- A felvetés, hogy a horvát INA magyar tulajdonban lévő részvényeit esetleg orosz vevőnek adja el a Mol.
- A tusnádfürdőn elhangzott “illiberális” beszéd, amiben Oroszországot jelölte meg példaként a magyar miniszterelnök.
- Az Ukrajnába irányuló gázszállítások leállítása közvetlenül az orosz Gazprom vezetőjének magyarországi látogatása után.
- Az ukrán háború, és a Krím annektálása miatt Oroszországgal szemben bevezetett EU szankciók puhítása, azok elleni hangos propaganda.
- Látványos konfliktusok a nyugati országokkal a civil szervezetek kormányzati megfélemlítése, és korrupciós ügyek mentén.
Nemzetközi viszonylatban a fentiekhez képest jelentéktelen, de mégis érdekes Kövér László fideszes parlamenti elnök október 23-i tévés interjúja. Ebben arról beszélt, hogy
nem önmagában az unióhoz és a NATO-hoz csatlakozással, hanem azzal van ma gond, hogy az euroatlanti világ morális értelemben megrendült. (...) azt gondolják, hogy diktálhatják a magatartási mintákat (..) és ha ez az unió jövője, „akkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogyan kellene ebből szép lassan, óvatosan, de kihátrálni”.
Ilyesmiket korábban jobbikos politikusok mondtak, nem pedig Magyarország 3. legfontosabb közjogi méltósága.
Minőségi különbség van a korábbi, egyáltalán nem lényegtelen viták, és a mostani konfliktus között. Lehet, hogy Berlinben vagy Washingtonban nem örültek a 2011-es médiatörvénynek, vagy más “antidemokratikus” kormányzati intézkedésnek, de ezek önmagukban sosem veszélyeztették Magyarország helyét az euroatlanti rendszerben.
Most viszont bizonytalanság támadt Nyugaton, hogy Magyarország a NATO és az EU tagjaként ezekhez a szövetségekhez vagy Oroszországhoz lojálisabb-e.
Speciel keleten is lesz egy unió
Miközben Magyarország lassan távolodik nyugati partnerei mellől, Vlagyimir Putyin keleten befolyásának kiterjesztésével próbálkozik.
Oroszországban gyakorlatilag a Szovjetunió felbomlása után azonnal mindenféle kísérletek kezdődtek a régi nagyhatalmi pozíció visszaállítására. Az 1991-ben jött létre a Független Államok Közössége, 2000-ben a vámuniót megalapozó Eurázsiai Gazdasági Közösség. Ezek ugyan bizonyos fokú integrációt jelentettek, de a rendszerváltás előtti befolyás visszaállítására nem lettek alkalmasak.
Az Oroszországban uralkodó belső politikai bizonytalanság sokáig nem is kedvezett annak, hogy nagyhatalmi tervek sikeresek lehessenek. Mikor egy állam a saját oligarcháival harcol, akkor nehéz akár az EU-nak, akár az amerikaiaknak jól megmutatni, hogy ők milyen erősek is valójában.
Aztán jött Vlagyimir Putyin, aki megszilárdította hatalmát az országban, és megint célul tűzte ki, hogy Moszkva újra Washingtonhoz, Pekinghez, vagy Brüsszelhez mérhető erejű szereplő legyen gazdasági és politikai szempontból.
A nagyhatalmi státusz visszaszerzésének intézményes eszköze a 2015 januárjában induló Eurázsia Gazdasági Unió (Eurasian Economic Union - EEU), ami kicsit az Európai Unió mintájára próbálja egymáshoz, és Moszkvához közelebb húzni a volt szovjet blokk országait.
Az EEU-ban első körben Fehéroroszország, Kazahsztán, és Oroszország lesz benne, Örményország már aláírta a csatlakozási szerződést, és a közeljövőben pedig Tádzsikisztánra és Kirgizisztánra is számítanak.
Munka alapú Eurázsia
Mivel az EEU intézményesen csak jövő év elején indul, ezért sok részlet még tisztázatlan. Az viszont már látszik, hogy ez az unió is gazdasági együttműködésként indul, hasonlóan egyébként az európai unió gyökereihez.
Az EEU-ban egységes, szabad piacot, vámuniót alakítanak ki. Moszkvában olcsóbb lesz az örmény gyémánt, Jerevánban meg csökken az orosz műtrágya ára. Ilyen együttműködés egyébként már ma is van egyes tagországok között.
Az unión belül szabad a tőke és a munkaerő áramlása, szóval a tagországok polgárai szabadon utazhatnak, és vállalhatnak munkát az EEU-n belül. Ez egyes magas munkanélküliséggel küzdő volt szovjet tagországok számára vonzó lehetőség.
Az orosz ipar nem hogy fel tudja szívni az országba érkező munkaerőt, de gazdaságnak kifejezetten szükség is lesz a bevándorlókra. A Forbes és a Reuters elemzései szerint is Moszkvának valahogyan pótolnia kell a lakosság elöregedése miatt kieső munkaerőt.
A nagyon olcsó rezsi szövetsége
Sok ország számára teheti vonzóvá a csatlakozást az olcsó orosz gáz.
Összehasonlításképpen: az oroszokkal elég barátságos Magyarország ezer köbméterenként 391 dollárért kapja az orosz gázt, ami Európában jó árnak számít. Az EEU-ban alapító fehéroroszok viszont ugyanezért csak 166 dollárt fizetnek.
Az olcsó gáznak, és az abból előállított olcsó elektromosságnak, fűtésnek, stb politikai szempontból óriási jelentősége van. Ennek belátáshoz nem kell nagyon messzire menni, 2012 végén a Fidesz a rezsicsökkentés bejelentésével kezdte visszaszerezni addigra lecsökkent népszerűségét, és azóta is ez áll politikai kommunikációjának középpontjában.
Közben a gáz tartósan alacsony árára a tagság nem jelent intézményes garanciát. Moszkva ezzel sakkban tarthat bizonyos tagországokat, és magához édesgetheti a tagjelölteket. Részben az energiafüggőség biztosítja, hogy az EEU-ban az történjen, amit ők akarnak.
Az oroszok már korábban is kihasználták az ebben rejlő potenciált.
Fehéroroszországban fut a Jamal-gázvezeték, ami keresztül az oroszok eljutnak a lengyel, és még inkább német vásárlóikhoz. Amíg az Északi Áramlat meg nem épült, addig ez gyakorlatilag megkerülhetetlen útvonal volt. A vezeték tulajdonjogának 50 százaléka a Gazpromé volt, de ők nagyobb befolyást akartak. 2011-ben csak azután voltak hajlandóak megállapodni az alacsony gázárakról (és más támogatásokról) a fehérorosz vezetéssel, miután Lukasenkóék átadták a vezetékek működtetését Moszkvának. Akkor a nekik szállított gáz ára hirtelen nagyot csökkent.
Az oroszok az ukránokkal szemben is hasonlóan léptek fel. Ott például 2010-ben (jóval a Krím annektálása előtt) csak a szevasztopoli haditengerészeti bázis bérleti jogának meghosszabbítása után engedtek a gáz árából, hogy aztán újra áremeléssel zsarolják Kijevet, hogy a Fehéroroszokhoz hasonlóan adják el Moszkvának az Európába tartó gázvezetékeiket.
Az olcsó gáz nem csak a zsarolási potenciál miatt kockázatos, és jelenthet veszélyt magukra az oroszokra is.
A közgazdaságban "kincsek átka" néven ismert az a jelenség, amikor egy országban a könnyen elérhető természeti erőforrások miatt hátrányos folyamatok kezdődnek. Az ilyen helyzet növeli a korrupciós kockázatokat, hátrányos helyzetbe hozza a feldolgozóipart és a mezőgazdaságot (hollandkór), eltorzítja a munkaerőpiacot, és akár emberijog-sértésekhez is vezethet. Az erőforrás bőség, illetve az abból származó bevételek miatt kisebb a kényszer fejlesztésre, a gazdaság szerkezetének hatékonyabbá tételére. Ezeknek a kockázatoknak egy része nem csak a termelő országokra lehet igaz, hanem azokra is, akik a termelőtől nagyon olcsón jutnak a természeti erőforráshoz, például a földgázhoz.
Egy gazdasági közösség, aminek gazdasági szempontból nincs sok értelme
Az is látszik, hogy az EEU-s részvétel az alapítótagoknak sem fenékig tejfel.
A fehéroroszok valószínűleg jól járnak, mert az olcsó gáz mellett ők már most is az oroszokkal kereskednek a legtöbbet külföldi partnereik közül, az pedig most még jobban fellendülhet.
A többi tagországban, vagy csatlakozásra váró országban viszont nem ez a helyzet. Mindegyiküknek fontosabb kereskedelmi partnere az oroszoknál az EU vagy Kína. Így ezeknek az országoknak a külkereskedelme a csatlakozás után vissza fog esni, és kétséges, hogy orosz kapcsolatok eléggé fellendülnek-e hozzá, hogy a kiesést érdemben pótolják.
A kazah export 4 százalékkal esett vissza, miután csatlakoztak a vámunióhoz. Ők azért is bíznak a januárban formalizálódó szorosabb integrációban, mert Moszkva a meglévő kereskedelmi megállapodásaik ellenére eddig akadályozta például a húsáruk exportját, és azt, hogy a jelentős forrásokkal rendelkező kazahok belépjenek az orosz energiapiacra.
A vámuniós csatlakozás az örményeknek is problémás, mert a belépés miatt kénytelenek vámot emelni az EEU-n kívülről érkező termékekre, ami sérti az ország korábbi megállapodását a Kereskedelmi Világszervezettel (WTO). Ebben az esetben az oroszok vállalták, hogy fizetik az örmények WTO bírságát.
A 178 milliós közös piac ugyan elvben jól hangzik, de világgazdasági szempontból az EEU nem egy óriási gurítás.
Az EEU teljes GDP-je, még a tádzsikok és a kirgizek csatlakozása után is csak kevesebb mint egyötöde lesz az EU vagy az Egyesült Államok gazdasági teljesítményének és kevesebb mint harmada Kínáénak.
Ráadásul a gazdasági erő, a terület, a népesség 80 százaléka az oroszoktól jön. Itt például nagy különbség látszik az EU és az EEU között. Európai Unió alapításakor több-kevésbé hasonló súlyú országok fogtak össze, az Eurázsiai Gazdasági Unióban vannak az oroszok, és tőlük sokkal-sokkal lemaradva mindenki más.
A csatlakozás mindennapi, apró nehézségeit jellemzi, hogy például a kazah középosztálynak le kellett mondania a nyugatról és Kínából korábban szabadon importált középkategóriás autóikról a gyengébb minőségű orosz modellek kedvéért, mikor beléptek a vámunióba. A nem orosz gyártású autók ára a középosztály számára hirtelen megfizethetetlen lett. Itt ugyan nem milliárdokról van szó, de egy-egy ilyen ügy is befolyásolhatja az EEU támogatottságát a tagországokban és ott, ahol a csatlakozás még csak felmerül.
Bár Putyin 100 százalékig elkötelezett az EEU mellett, az integrációnak Oroszország számára is vannak kockázatai.
A közösség bővítésével, a szabad munkaerő-áramlás miatt, egyre több a szegényebb, képzetlenebb, gyakran muszlim polgár vándorolna Oroszországba munkát keresni Közép-Ázsiából. Ezen a ponton az EEU-nak ugyanazzal a dilemmával kell majd szembenéznie, mint most az Európai Uniónak: a közösség polgárainak jelentős többsége ellenzi a bevándorlást, ugyanakkor gazdasági és a politikai szempontból a bővítés elkerülhetetlen. Az új tagoknak nem lesz egyszerű azt mondani, hogy bizonyos jogokat (szabad mozgás és munkavállalás) az ő polgáraik nem kaphatnak meg, azok csak a régieknek járnak.
Ráadásul az orosz politika az utóbbi években meglovagolta és bátorította a bevándorló ellenes érzéseket. Nem ritkák a külföldiek elleni támadások, 2013 őszén Moszkva déli részén, Biryulyovoban súlyos zavargások voltak, miután egy azeri bevándorló állítólag megölt egy orosz fiatalt, mire a szélsőjobbosok szétverték a környéket.
Egy közvéleménykutatás szerint az oroszok 82 százaléka vezetne be vízumkényszert a Közép-Ázsiai köztársaságokkal szemben, miközben az EEU miatt pont, hogy könnyebb lesz majd a bevándorlás
Az EEU bővítésével a közösség döntéshozatali rendszere is egyre problémásabb lesz. Ha a fontos döntések meghozatalához minden tagország egyetértésére lesz szükség, amiről most szó van, akkor a szervezet könnyen lebénulhat. Ehhez képest valamilyen súlyozott szavazati rendszer bevetése vagy azzal járna, hogy az oroszok egyedül rá tudják kényszeríteni az akaratukat a kisebb tagokra, akik emiatt pont eltávolodnának Moszkvától, vagy azzal, hogy a kis országoknak lesz aránytalanul erős szava, amit a projektet szinte egyedül finanszírozó Oroszországban néznének rossz szemmel.
Az EEU támogatási rendszere sem tisztázott. Elviekben ipari, infrastrukturális és mezőgazdasági fejlesztéseket is támogat a szervezet a tagországoknál, a pénzeket valószínűleg a már működő Eurázsiai Fejlesztési Bankon keresztül fizetnék. A bank pénzének nagy részét az oroszok adják, de nagyságrendekkel kevesebbet, mint amennyit például az EU ilyen támogatásokra fizet.
Az EEU például pontosabban meg nem határozott agrártámogatást ígérnek a tagoknak. Ilyen célokra a régióban 2008 és 2013 között 470 millió dollárt (374 millió eurót) fizettek ki a Fejlesztési Bankon keresztül. Ehhez képest az Európai Unió 2007 és 2013 között 92 milliárd eurót fizetett ki agrártámogatásra. Az átlagos éves támogatás mértéke Moszkvától 62 millió euró, Brüsszeltől 13 milliárd euró. Ez durván 200-szoros különbség.
Még ha 2015-től a szorosabb integráció miatt radikálisan megemelik az ilyen összegeket, akkor is esélytelen, hogy az EU-t belátható időn belül utolérjék.
Háborúval nehéz szövetségeseket toborozni
Hogy Moszkvának mennyire fontos az EEU, azt mutatja, hogy az ukrán háború kirobbanása is visszavezethető ide.
Az oroszok a 2010-es, szevasztopoli tengerészeti bázist is érintő gázmegállapodás után szinte biztosak voltak benne, hogy Kijev mellettük tette le a garast. Valójában az akkori ukrán elnök, Janukovics lavírozni próbált az EU és az oroszok, így az alakuló EEU között.
Előnyöket akart szerezni mindkét oldalról anélkül, hogy akár keletre, akár nyugatra nagyon elkötelezné magát. Az Európai Uniótól szabadabb kereskedelmet, az oroszoktól olcsó gázt akart. Ezt a hintapolitikát nem lehetett a végtelenségig folytatni.
2013-ra az ukránok közel kerültek ahhoz, hogy az EU-val aláírják a Társulási szerződést, amit az oroszok nem akartak. Gazdasági szankciókkal rávették Kijevet, hogy hátráljon ki a nyugattal tervezett megállapodásból. Ennek bejelentése Ukrajnában zavargásokhoz vezetett, és Janukovics elnöknek menekülnie kellett. Az új vezetés rohant az EU karjaiba, az oroszok pedig annektálták a Krímet, és háborút robbantottak ki Kelet-Ukrajnában.
Nicu Popescu szeptemberben publikált, az EEU-ról szóló tanulmányában éppen azt fejtegeti, hogy az oroszok erőszakosságukkal lépésről-lépésre veszítették el Ukrajnát, mint az Eurázsiai Gazdasági Unió lehetséges tagját. A mára kialakult helyzetben, Moszkva katonai sikereinek ellenére gyakorlatilag kizárt, hogy az ukránok bármilyen formában együttműködjenek az oroszokkal. Ez pedig az EEU szempontjából súlyosabb kudarc, mint ha engedik 2013-ban Janukovicsnak, hogy aláírja a társulási szerződést az Európai Unióval.
Talán egyetlen szempontból lehet az EEU számára előnyös a Krímben és az Ukrajna keleti részén történt katonai beavatkozás.
Megmutatta az egész eurázsiai integrációért nem túlságosan lelkesedő Kazahsztánnak, hogy milyen következménye lehetnek, ha olyan országban dacolnak Moszkva akaratával, ahol jelentős számban élnek oroszok, és így van ürügy a beavatkozásra.
Nem baj, így is kell
Az EEU-ban résztvevő országok nem győzik eleget hangsúlyozni, hogy csak gazdasági együttműködésről van szó, szorosabb politikai integráció nincs a terítéken. Közben látható, hogy a szervezet nem fogja versenyképessé tenni Oroszországot más nagyhatalmakkal szemben, egyszerűen nincs hozzá elég gazdasági ereje.
Oroszország tényleges befolyása szinte semmit nem változik az új blokk létrejöttével.
Mindezek ellenére az egész EEU presztízsszempontból nagyon is fontos Moszkvának. Befelé mindenképpen demonstrálható vele valamilyen orosz erősödés. Közben évente “csak” dollármilliárdokba kerül, amit a politikai látványosságért boldogan kifizet a gáz eladásából jelentős tartalékokkal rendelkező moszkvai rezsim.
Az mondjuk nyitott kérdés, hogy ha a csökkenő olajárak, az ország elleni szankciók, a gyengülő rubel és a növekvő infláció miatt tovább romlik Oroszország gazdasági helyezte, akkor Moszkva meddig lesz hajlandó vagy képes egy olyan politikai projektet finanszírozni, amiből az országnak sok kézzelfogható haszna nincs. Putyin szerint a romló körülményeknek persze nem lesz káros következménye.
Mindenesetre látványpolitikában az EU láthatóan igyekszik az oroszok kedvére tenni. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter közvetlen tárgyalásokat sürgetett Ukrajna ügyében az EU és az EEU között, aminek nyilván csak szimbolikus jelentősége van. Az EU-nak mindenképpen oroszokkal kell megállapodnia Ukrajnáról, de ha Moszkvának jobban esik, hogy Eurázsiai Gazdasági Unióként hivatkoznak rájuk a tárgyalásokon, akkor ezt a szívességet boldogan megteszik nekik Berlinben.
Apokalipszis most!
Az Amerikából nemrég kitiltott Szergej Glazijev, Putyin elnök külpolitikai tanácsadója, az EEU egyik ideológusa tavaly decemberben írt a új szövetség lehetséges európai (nyugati) kiterjesztéséről. Akkor Görögországot és Ciprust említette név szerint, akik ma még az EU tagjai, de egy nap az EEU-hoz csatlakozhatnának. Magyarország csatlakozása egyedül az erősen orosz elkötelezettségű, de komolytalan hidfo.net-en vetődött fel. Ez is csak azért érdekes, mert az orosz politikusok láthatóan komolyan veszik, amit ez az oldal ír, még ha senki más nem is.
Közben egyes magyar politikusoknak az EEU elvben igenis vonzó lehet, részben éppen a hiányosságai miatt.
A mostaninál is sokkal olcsóbb orosz gáz rezsicsökkentések végtelen sorát tenné lehetővé. Az pedig, hogy az EEU az Európai Uniónál sokkal lazább gazdasági közösség, azt jelenti, hogy Moszkva nem szól bele olyan fontos ügyekbe, mint például a demokratikus szabadságjogok, az oktatás vagy a szociálpolitika.
Gyakorlatban viszont Magyarország számára egyértelműen katasztrofális lenne, ha az EU-ból az EEU felé venné az irányt.
A magyar gazdaság az exportra épül, a legfontosabb partnerünk Németország. A kivitel 25 százaléka megy oda. Ehhez képest Oroszország csak a 10. körülbelül 3 százalékkal. Az előtte lévő helyeken mind uniós országok szerepelnek.
Ez azt jelenti, hogy (csak a TOP 10 partnert nézve) veszélybe kerülne az export 63 százaléka, ami egy pillanat alatt kinyírná a magyar gazdaságot. Az Európai Uniós csatlakozás óta idetelepült gyárak szinte kivétel nélkül bezárnának, hiszen azok pont azért gyártottak eddig nálunk autót, meg villanykörtét, meg gumiabroncsot, mert relatív alacsonyak voltak a bérek, miközben az elkészült árut szabadon lehetett vinni a nyugati piacra. Ha Magyarország nem része a közös európai piacnak, akkor nem érdemes itt gyártani ezeket a dolgokat.
Ezeket a kieséseket a megnyíló, a jelenlegieknél sokkal távolabbi keleti piacok egyáltalán nem tudnák ellensúlyozni.
A magyar gazdaságnak az ilyen-olyan uniós támogatások is sokat számítanak, ezt a pénzt is buknánk. Infrastruktúrára valószínűleg adna valamennyi pénzt Moszkva, bár az EEU-n belül nincs letisztulva még ennek a mechanizmusa, de környezetvédelemre, egészségügyre vagy oktatásra biztosan nem jutna annyi támogatás, mint amennyi ma Brüsszelből érkezik. Leállnának az iskolafelújítások, a csatornázások, a drága kórházi gépek beszerzése.
Ezekhez képest apróság, de a Londonban, Berlinben, vagy Bécsben, szóval az uniós nagyvárosokban dolgozó magyarok jelentős többsége nem vállalhatna tovább legálisan munkát, haza kellene jönniük. Utána Moszkvában, esetleg Asztanában próbálhatnának szerencsét, ha semmiképpen sem akarnak itthon maradni. A magyaroknak nem hogy újra útlevél kellene, hogy Európában utazgassanak, de sok ország valószínűleg vízumkényszert vezetne be velünk szemben.
A gazdasági és a szociális összeomláshoz képest nem tétel, de nyilván minden nyugatról érkező áru és szolgáltatás ára elugrana a védővámok miatt, és a nyugati cikkeket újra csak a leggazdagabbak engedhetnék meg maguknak.
Magyarország: Oroszország legkedvesebb fékpedálja
Az oroszok számára Magyarország ezerszer többet ér az EU és a NATO tagjaként, mint ezeken a szervezeteken kívül. Az energiafüggőség miatt rövid pórázon tarthatnak, és joggal bízhatnak benne, hogy képviselni fogjuk az érdekeiket, belülről gyengítve a nyugati szövetségeket.
Az értékes magyar szerepre jó példa az Oroszország ellen szankciók ügye.
Most nem arról van szó, hogy itthon maga a miniszterelnök is látványosan fúrja a bevezetett gazdasági korlátozásokat, amivel "lábon lőttük magunkat". Sokkal inkább arról, hogy a magyarok az oroszok érdekében az uniós tárgyalásokon belülről fékezik a szankciókat. Mi magunk nem fenyegetünk vétóval, de nem volt még olyan puhító javaslat, ami mögé ne álltunk volna be. Ha a franciák az orosz fegyverüzleteiket akarták megtartani, ha a szlovákok a bankrendszert érintő korlátozásokból visszavenni, akkor Magyarország ugrott támogatni ezeket a törekvéseket.
Ha Magyarország nem lenne az EU tagja, akkor nem tudnánk ilyen szolgálatot tenni Moszkvának. De az oroszok nyilván azt sem bánják, hogy a NATO tagok között ott ülnek lekötelezettjeik.
Ezek miatt az oroszok biztosan nem ambicionálnák, hogy otthagyjuk jelenlegi szövetségeseinket, és ez EEU-ban keressünk új barátokat.
Az sem elhanyagolható, hogy a Magyarországnál jóval gyengébb nyugati beágyazottságú Ukrajnában erőszakos zavargások kezdődtek, mikor a politikai vezetés az országot Brüsszel helyett Moszkva felé húzta. Nem valószínű, hogy itthon tudna akkora rezsicsökkentést ígérni bárki, hogy keresztülvihessen egy ilyen irányváltást.
Ezekkel a szempontokkal ráadásul a magyar politikusok többsége is tisztában van. Ha értékalapon nem is feltétlenül elkötelezettek a Nyugat mellett, csak pragmatikus okokból is nagyon valószínűtlen, hogy komolyan az EEU felé kacsintgassanak. A európai uniós kilépést pedzegető nyilatkozatok szomorúak ugyan, de azoknak politikai célja van: a jobbik szavazóinak próbál ilyesmivel a kedvére tenni a Fidesz.
Ebből a szempontból nagy a különbség a kormány és a Jobbik között. Orbánék minden Moszkva felé tett szolgálatuk ellenére sem akarnának olyan közel kerülni az oroszokhoz, hogy az EEU-s belépés itthon valódi lehetőség legyen. A Jobbikról viszont simán elképzelhető, hogy tényleg elhiszik, hogy nekünk Eurázsiában a helyünk Európa helyett. Elég csak elolvasni, mik mennek a lakossági fórumaikon, ahol nem hogy a mostani Oroszországba, de egyenesen a KGST-be vágynak vissza a résztvevők.
A helyzetet nem azért kockázatos, mert folyamatos rossz döntéseink miatt esetleg belesodródhatunk az EEU-ba, erre szerencsére nincs reális esély. A kockázat pont az, hogy egyedül maradhatunk.
Bulgáriában, hasonló volt a helyzet, mint Magyarországon, ott a nyugati nyomás miatt távolodni kezdtek az oroszoktól, felfüggesztették a Déli-Áramlat építését, és visszaléptek a Rosatommal kötött atomerőműépítési-szerződésből.
Nálunk egyelőre nem látszik, hogy meg akarnánk nyugtatni szövetségeseinket.
Kialakulhat olyan helyzet, amikor az oroszbarát politika folytatása miatt a jelenleginél is nagyobb lesz nyugaton a bizalmatlanság Magyarországgal szemben. Akár intézményesen, akár csak informálisan kiszorulunk bizonyos döntésekből. A tárgyalásokon a komoly ügyek csak akkor kerülnek majd terítékre, ha a magyarok már nincsenek az asztalnál. Szélsőséges esetben uniós pénzek egy részét vagy akár schengeni tagságunkat is bukhatjuk. Ha ezek bekövetkeznek, akkor viszont már az oroszok számára sem leszünk olyan értékesek, mint ma vagyunk, a náluk szerzett előnyeink is gyorsan elpárologhatnak.
Ezeknek összesen nem lennének olyan azonnali, apokaliptikus következményei, mintha egyik napról a másikra átlépnénk az EU-ból az EEU-ba, de így is elképzelhetetlenül súlyos károkat okoznának Magyarországnak. Mivel a paksi hitelszerződés évtizedekre bekorlátozza Magyarország mozgásterét, akkor sem lenne könnyű letérni a jelenlegi pályánkról, ha a magyar vezetés egyébként felismerné, hogy irányváltásra van szükség.