• Donald Trump elnöki kampányának végére gyakorlatilag a teljes média ellene fordult.
• Volt viszont egy oldal, a Breitbart News, ami végig hangosan támogatta.
• A Breitbart néhány év alatt egy pincéből indulva az amerikai jobboldal meghatározó hangja lett.
• A lap világában keveredik a gyűlölködés, a felháborodás korbácsolása, az összeesküvés-elméletek és a tényleges, kemény tényfeltáró munka.
• Andrew Breitbart nem élte meg, hogy az általa alapított média választásformáló erővé válik.
• Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy olyan újságot akart, amilyenné a Breitbart mostanra vált.

“Baszd meg, John Podesta. Mit rejtegetsz, Podesta? És te, Soros? Azt akarjátok, hogy így játsszunk? Mert nyerni fogunk.”

link Forrás

Andrew Breitbart a Slate című lap riporterének mondta ezt 2010-ben. Miközben a szavakat sulykolja, előrehajol az újságíró füzetéhez, mintha egy mikrofonba beszélne. Breitbart nem fogta vissza magát, nem volt szokása. A jelenetben benne van minden dühe és elszántsága a nagy ellenséggel, az “intézményes baloldallal” szemben, aminek egyik főszereplője John Podesta demokrata politikus. A maga idejében ez egyáltalán nem lógott ki Breitbart megszólalásai közül. Pont ilyen kultúrharcos lendülettel vitatkozott tévéstúdiókban, így állt ki tüntetők elé, akár egyesével is számon kérve őket tábláik szövegei miatt, ilyen dühösen írta tele a Twittert. Mégis, 2016-ból visszatekintve egészen prófétikusnak tűnik ez a jelenet, ami egyébként a Hating Breitbart című dokumentumfilmből van.

November nyolcadikán John Podesta volt az, aki Hillary Clinton kampányfőnökeként kiállt a támogatók elé, és hazakülte őket. Breitbart esküdt ellensége, a "mainstream média" egyszerre fagyott le, miután megtörtént az elképzelhetetlen. A demokrata párt, az “intézményes baloldal” súlyos vereséget szenvedett.

Eközben a Breitbart nevét viselő site 300 millió oldalletöltést hozott össze egy hónap alatt, és az új amerikai jobboldal meghatározó hangjává vált. Volt olyan hónap idén, amikor a Breitbart posztjait osztották meg a legtöbbször a világ angol nyelvű politikai oldalai közül. A jelölt, akinek kampányát az oldal végig hangosan támogatta, akkor is, amikor már a republikánusok is elfordultak tőle, megnyerte a választást. “A Breitbart lett az új New York Times” - twittelte sztárjuk, Milo Yiannapoulos. Steve Bannon pedig, aki augusztusban a Breitbart főnökeként lett Donald Trump kampányfőnöke, az elnök főtanácsadója lesz.

Akik ellen harcolt, nagyot buktak

Első ránézésre úgy tűnik, Andrew Breitbart életműve mostanra betetőzött. Szinte minden megvalósult, amiért élete utolsó pillanatáig küzdött. És az “élete utolsó pillanatáig” kivételesen nemcsak egy szófordulat: mielőtt 2012 márciusában, 43 évesen szívrohamot kapott, és összeesett Los Angelesben, életének utolsó óráiban is hevesen vitatkozott egy idegennel egy bárban.

Támadásainak fő célpontjai mostanra súlyosan meggyengültek - a mainstream média iránti bizalom a mélyponton, a “politikai korrektség halála” az év egyik nagy témája. Az elnökválasztási kampány pedig már egyáltalán nem vetélkedés volt két politikai oldal között, hanem teljesen nyílt kultúrharc. Pontosan olyan, amilyennek Andrew Breitbart látta a politikát, és amiben lubickolt volna.

Ha viszont megnézzük, hogyan nőtt össze a Breitbart News a Trump-kampánnyal, hogyan lett a gyűlölködés középpontja az interneten, és hogyan fordultak saját embereik ellen, már egyáltalán nem olyan biztos, hogy Breitbart ezt akarta volna. Ehhez viszont meg kell nézni, honnan indult ez az egész.

Andrew Breitbart életének csak néhány évében volt igazán híres, de ez a néhány év elég volt, hogy amerikai jobboldal, és az internet kultikus figurájává váljon. Los Angelesben nevelték fel zsidó örökbefogadó szülei, az egyetemen ábrándult ki az őt körülvevő balos-liberális világból. A szexuális zaklatással megvádolt konzervatív főbíró, Clarence Thomas meghallgatásai jelentették számára az egyik “megvilágítő erejű” pillanatot, a másik pedig az volt, amikor apósa, Orson Bean a kezébe adta a veterán jobboldali rádiós Rush Limbaugh egyik könyvét.

Nem a tények méricskélése, hanem hősök és gonoszok

Breitbart másik meghatározó élménye, hogy a kilencvenes években összebarátkozott Matt Drudge-al. “Matt ribanca voltam” - értékeli saját szerepét, ami azt jelentette, hogy tíz éven át a hipernépszerű Drudge Report linkgyűjtő oldal csendben dolgozó háttérembere volt. (Ez az oldal írt először a Monica Lewinsky-ügyről.) A mindenhonnan összeszedett linkeket egy-egy mondattal kommentáló Drudge Report már akkor azt a pörgő, lendületesen csapkodó nyelvet használta, ami azóta természetes az újságírásában.

Breitbart jól érezte, hogyan kell használni a médiát. Ahogy a Bloomberg írta róla, olyan volt, mint a huszadik század elejének médiabárói, akik megértették, az olvasók nagy része nem tények kiegyensúlyozott méricskélését várja a hírektől, hanem drámát, amiben vannak hősök és gonoszok, és amiben tud drukkolni a saját oldalának. Breitbart nem is méricskélt a tényekkel, nem is törekedett kiegyensúlyozottságra, csak tolta, amit el akart mondani.

Harcának meghatározó eleme az volt, hogy nem a nagynak és fontosnak tartott ügyekkel, például egészségüggyel, háborúval, vagy szakpolitikai kérdésekkel foglalkozott.

“Amikor megkérdezik tőlem: mit gondolsz az egészségügyi reformról, azt mondom: kibaszottul fogalmam sincs. Túl bonyolult. Épp azt próbálom elérni, hogy a konzervatív mozgalom ne csak ilyen ügyekre fókuszáljon, hanem nagyobb pályán gondolkozzon.”

Breitbart ezért nyílt kultúrharcot folytatott. “A baloldal megértette, hogy a politikát csak a kultúrán keresztül lehet megváltoztatni, a jobboldalnak most kell eljutnia ide” - írta Righteous Indignation című könyvében. Szerinte európai értelmiségiek, a frankfurti iskola, a XX. század közepétől próbálták marxista irányba terelni Amerikát, de azt látták, hogy az emberek alapvetően nem fogékonyak az antikapitalizmusra. Ezért a baloldal szisztematikusan, a kultúrán, Hollywoodon, a zeneiparon, a tudományos életen, a mainstream médián keresztül kezdett befolyást szerezni, és ezek a területek mind balra is tolódtak, írta. Breitbart úgy gondolta, ezzel valójában marxista fordulatot készítenek elő, a multikulturalizmus és a politikai korrektség szerinte ennek fegyverei.

Felépítette a saját médiát

Ezért tartotta hibának, hogy a republikánusok szürke szakpolitikai ügyekkel foglalkoznak, ahelyett, hogy a kultúráért harcolnának. “Szeretek őrült picsának hívni valakit időnként, a hatás kedvéért. Te faszszopó. Ezt a nyelvet szeretem” - mondta a New Yorkernek. Breitbart elméletében persze nincs semmi új, a jobboldal évtizedek óta panaszkodik azon, hogy a szórakoztatóiparban és a tudományos szférában többségben van a baloldal. Ő viszont nem panaszkodni akart emiatt, hanem saját médiát létrehozni.

Breitbart a Huffington Post létrehozásában is részt vett, miután Matt Drudge bemutatta Arianna Huffingtonnak. Ami csak első hallásra meglepő. Breitbartnak az élete volt a kultúrháború, és neki csak jól jött, ha hasonlóan elkötelezett ellenfelek is vannak a pályán. Egyébként sem a Guardian, vagy a Huffington Post, vagyis a vállalt irányultságú lapok voltak az ellenségei, hanem a New York Times meg a Washington Post, akik objektívnek mondják magukat, miközben szerinte nem azok.

Breitbart nagy sztorijai

Saját oldalait egy pincéből indította el 2005-ben. A BigJournalism, a BigHollywood és a BigGovernment mind a baloldalnak mentek neki egy-egy területen. Igazán híressé viszont nem a véleménycikkek, hanem konkrét sztorik tették. Ezek a nagy sztorik viszont nem voltak mindig teljesen igazak.

link Forrás

Az első nagy dobás az ACORN (Association of Community Organizations for Reform Now) nevű, szegényeket segítő szervezet körüli akció volt. Két huszonéves konzervatív aktivista, James O'Keefe és Hannah Giles a szervezet több irodájánál rejtett kamerás felvételeket készített. Giles prostituáltnak, O’Keefe stricinek adta ki magát, és az üzlethez kértek tanácsokat, miközben azt is elmondták, hogy fiatalkorúak is érintettek lehetnek. A szervezet több irodájában is segítettek nekik tanáccsal, nem küldték el őket annak ellenére sem, hogy kifejezték, miről van szó.

O’Keefe több helyen is házalt a videókkal, végül megtalálta Breitbartot, aki ráharapott az anyagra. A videók óriásit robbantak a jobboldali nyilvánosságban - az ACORN demokrata párti kötődései miatt az egésznek erős politikai felhangja volt. A videók miatt az ACORN-tól megvonták szövetségi támogatást. Breitbart erejét mutatja, hogy hosszú idő után ez volt az első ügy, aminek ilyen komoly hatásai voltak Amerikában anélkül, hogy a mainstream sajtó beszámolt volna róla.

A videók egyébként erősen vágottak voltak, és a későbbi nyomozások arra jutottak, nem történt bűncselekmény. Kiderült az is, volt olyan iroda, ahol O’Keefe-ék feltűnése után értesítették a rendőrséget. Az egyik érintettnek pedig O’Keefe végül százezer dollárt fizetett egy per végén. Az viszont igaz, hogy a bemutatott felvételeken szereplő párbeszédek tényleg elhangoztak, és nagyon problémásak voltak.

link Forrás

Breitbart nagyobb ügyei közé tartozott, amikor az erősödőben lévő, jobboldali Tea Party mozgalom tagjai felsorakoztak az egészségügyi reform ellen tüntetni. Andre Carson és John Lewis, két fekete politikus átsétáltak a tüntetők között, majd azt nyilatkozták, többször, legalább tizenötször leniggerezték őket. (Az amerikai nyilvánosságban ezt csak “n betűs szóként” emlegetik.)

A fekete politikusok nyilatkozatai akkor bejárták a médiát, és erősítették azt a véleményt, hogy a Tea Party rasszista mozgalom. Breitbart viszont úgy gondolta, csak a demokraták akarják lejáratni a velük szembeszálló mozgalmat. A tüntetésen rengeteg felvétel készült, sokan mobiltelefonjukkal filmeztek. A videók közül egyiken sem látszott vagy hallatszott, hogy bárki niggerezett volna.

link Forrás

Breitbart négy felvételt is bemutatott az eseményről, amiken végig látszik a két fekete politikus sétája, négyféle szögből, egyiken sem volt faji sértegetés. Aztán pénzt ajánlott, előbb tíz, majd húsz, végül százezer dollárt bárkinek, aki videófelvételt tud mutatni arról, hogy tényleg elhangzottak a sértések. Nem érkezett ilyen felvétel.

Ami persze erősen indirekt bizonyíték, Breitbart viszont azt mondta, lehetetlen, hogy sehol sem hallatszik, miközben a politikusok szerint tizenöten is gyalázták őket. A botrányt erősítette, hogy a fekete polgárjogi mozgalom fontos alakját vádolta lényegében hazugsággal - a másik oldalon viszont a Tea Party hősévé emelte Breitbartot, aki rendszeres felszólaló lett a mozgalom gyűlésein, és teli torokból gyalázta a “mainstream médiát”.

link Forrás

Még nem csengett le az ügy, amikor az NAACP nevű fekete szervezet konferenciáján készült videó robbant hatalmasat. Ezen Shirley Sherrod, az amerikai mezőgazdasági minisztérium munkatársa arról beszél, nehezére esett segítséget nyújtani egy fehér farmernek, amit a közönség egyetértéssel fogadott. Az idézetet bemutató videóból akkora botrány lett, hogy Sherrodot fel is mentették.

A teljes beszédről szóló felvételből viszont kiderült, hogy az idézet pont az ellenkezője volt a mondandójának. Sherrod épp arról beszélt, egy múltbeli esetet is előhozva, hogyan lépett túl saját előítéletein, és hogyan hagyta maga mögött mindezt.

link Forrás

Ezt egyébként maga Breitbart is beleírta a videót bemutató eredeti posztba, mégis, az írás alapvetően mást sugallt, és csak a kivágott felvétel terjedt el. Amikor kiderült, hogy a videórészlet hamis képet sugárzott, Sherrodnak felajánlották, hogy visszaveszik, Breitbart pedig jó ideig nem volt szívesen látott vendég a tévéműsorokban, ahol eddigre már rendszeres dühöngésekkel tündökölt.

A nagy visszatérés Anthony Weiner demokrata politikus lebuktatása lett, aki véletlenül kiposztolt egy képet az álló farkáról a Twitterre, amit igazából egy 21 éve diáklánynak akart küldeni. Weiner ugyan gyorsan levette a képet, de Breitbart megszerzett egy screenshotot, és nyilvánosságra hozta. Weiner egy ideig próbált ugyan hazugságokkal menekülni, de végül kénytelen volt beismerni, hogy ő van a képen. Breitbart karrierjének talán legnagyobb pillanata volt, amikor a sajtótájékoztatón, ahol Weiner beismerte a dolgot, kiállt a pódiumra:

link Forrás

A Tea Party-tábor Amerika megmentőjét látta Breitbartban, lendületes kitöréseit pedig sokszor még ellenfelei is szórakoztatónak tartották. Viszont hisztérikus stílusa, és erősen elfogult alapállása miatt a sztorijait sokszor teljesen lesöpörte az asztalról a mainstream média, nem törődve azzal, hogy valamiféle igazság rendszerint volt ezekben a történetekben. Breitbart ebből csinált fegyvert. Ügyei máig hivatkozott, visszatérő alapelemek az amerikai jobboldalon, amikor arról beszélnek, "hazudik a média". Arra is buzdította az embereket, hogy írjanak és videózzanak maguk, csinálják meg a saját médiájukat.

Megszállottsága ezen a videón látszik a legjobban: az Occupy tüntetők felé kiabálja, valószínűleg elég részegen, hogy

viselkedjetek!

link Forrás

Közben persze rengeteg ellenséget szerzett, és kirohanásaival legalább annyira vált még barátai szerint is karikatúrává. Kritikája pedig valójában elég könnyen kikezdhető volt.

A Righteous Indignationben azt írja: “Ha Amerika popkulturális nagykövetei, például Alec Baldwin és Janeane Garofalo nem arról beszélnének, miután hazajönnek külföldről, hogy mennyire utálnak minket, ha a kábeltévék showműsoraiban nem azt hallanám mindig, hogy rasszista vagyok, csak azért, mert a kis államot és az alkotmányos elveket támogatom, nem lennék ott a Tea Party-gyűléseken, és nem kiabálnék arról, mennyire szeretem azt az országot. A baloldal tett ilyenné, esküszöm!” Amit persze könnyű lecsapni: mégis miért befolyásolja egy felnőtt ember világképét, hogy mit mondanak B-listás színészek, és mennyire lehet komoly a hazaszeretete és a konzervativizmusa, ha ezeket tévéműsorokra vezeti vissza?

Vagyis, valójában mennyire tartalmas a lázadás, és mennyiben egyszerű provokáció, ami néha bejött, néha pedig nagyon nem?

Az utolsó dobás

2012 elején Breitbart minden korábbinál nagyobb dobást ígért. Elképesztően színpadias bevonulás után (a Rage Against the Machine Guerilla Radio című számára) azt mondta, videóval fogja bebizonyítani, hogy Barack Obama valójában a radikális baloldal titkos jelöltje, egy rejtett szervezkedés része.

A bemutatót azonban már nem érte meg. 2012 márciusában, 43 évesen összeesett és meghalt. Négy gyereke volt.

Halálhírét sokan először nem akarták elhinni, annak ellenére sem, hogy saját oldalán erősítették meg. Addig nyomta Breitbart, hogy a médiában nem szabad bízni, hogy voltak, akik ezt is valami médiahacknek hitték. Ennél is többen a mai napig meg vannak győződve, hogy a kormány, vagy egyéb sötét, rejtélyes hatalom tette el láb alól a tervezett leleplezések miatt - a róla szóló Youtube-videók alatti kommentek nagy része erről szól. Az biztos, hogy túlfeszített, közben nagyon hollywoodi életmódja súlyosan megviselte az egészségét. Akik nem az összeesküvés-elméletekben hisznek, azt mondják, egyszerűen halálra dolgozta magát.

link Forrás

A beígért leleplező videó óriási csalódást okozott. Breitbart két legközelebbi embere, Joel Pollak és Ben Shapiro mutatták be Sean Hannity műsorában. A felvételen Obama 1991-ben a Harvardon tartott tüntetésen megölelte Derrick Bell professzort, aki kritikai fajelmélettel foglalkozott. Még az amerikai jobboldal erősen Obama-kritikus része is csak sajnálkozott és értetlenkedett, hogy ennél sokkal nagyobb dobást vártak.

És ott volt még a nekrológ-botrány is.

Matt Taibbi, a Rolling Stone magazin szerzője Death of a Douche című cikkben búcsúzott el Breitbarttól. “Bassza meg. Nem is lehetnék boldogabb, amiért meghalt” - írta. Taibbi persze Breitbart nagy ellenfele volt (baloldali újságíróként is, meg azért is, mert Breitbart megvádolta azzal, hogy összejátszik az Occupy-tüntetőkkel), de a lényeg nem a személyes ellentét, hanem hogy a nekrológ Breitbart saját módszereire utalt, aki pont ilyen stílusban búcsúzott el Ted Kennedytől. (“Egy ritka darab emberi ürülék volt", írta a szenátor halálakor.)

Breitbart hívei nem értékelték a tréfát, Taibbi halálos fenyegetések egész sorát kapta.

Breitbart honlapjainak egyesítése épp halálkor lett volna aktuális. Innentől Steve Bannon vette át az irányítást.

A Tea Party Leni Riefenstahlja

Az ír-katolikus családból származó, egykori tengerésztiszt, Goldman Sachs-bankár és filmipari vállakozó Bannon 2004-ben találkozott először Breitbarttal, Ronald Reaganről készült dokumentumfilmje bemutatóján. "Nem foglalkoztam a politikával egészen addig, amíg nem láttam, Jimmy Carter milyen csúnyán elbaszta a dolgokat. Reagan hatalmas tisztelője lettem, és vagyok a mai napig" - mondta politikai ébredéséről. A film bemutatója után Breitbart odament hozzá, elkapta a vállát, és azt mondta, “csináljanak együtt kulturális forradalmat”.

Bannon, akit Breitbart csak a Tea Party Leni Riefenstahljának nevezett, a következő években forgatott a Tea Party körében népszerű politikusokról, Sarah Palintól, Michelle Bachmannról, és Breitbarttal közösen készítették el az Occupy Unmasked című dokumentumfilmet, ami valójában inkább hisztérikus hangulatú propagandafilm a politikai ellenfelek ellen.

A következő években a Breitbart News belefutott néhány komolyabb mellélövésbe. MIután egy New York-i újságíró viccből elterjesztette, hogy Chuck Hagel szenátor pénzt kapott “A Hamász barátai” nevű szervezettől, a Breitbart teljesen komolyan beleállt a sztoriba. Ilyen nevű szervezet nem is létezett. Amikor egy paródiaoldal közölte, hogy Paul Krugman közgazdász csődbe ment, a Breitbart komolyan megírta ezt. A legnagyobb mellélövés mégis az volt, amikor 2014-ben az Obama által kinevezett szövetségi ügyészről, Loretta Lynchről írták meg, hogy érintett volt egy kilencvenes évekbeli botrányban - majd kiderült, hogy egyszerűen összekeverték egy másik Loretta Lynch-el. A cikket helyesbítették, majd levették az oldalról.

A cikk szerzőjét elég rosszul érintette, meg is kérte a főszerkesztőt, hadd vegyen ki néhány szabadnapot. Bannon nem hitt a tépelődésben, azt mondta neki, minden nap írnia kell egy cikket azon héten. “Olyanok vagyunk, mint a méhészborz. És a méhészborz le se szarja” - magyarázta egy intenetes mém alapján. Ha egy ütés nem jött be, mentek tovább.

A hangvétel közben egyre keményebb lett. Egyre több lett a bevándorló-ellenes hír, célkeresztbe kerültek a fekete aktivisták, és otthonra talált itt a gamergate mozgalom is. A multikulturalizmus kritikája pedig egyre inkább összemosódott a nyílt rasszizmussal. Közben pedig minél több és minél nagyobb felháborodást igyekeztek felkorbácsolni a feministák és a progresszív baloldal körül - igaz, ehhez volt is elég alapanyaguk.

Ez azonban csak a történet egyik fele. Ahogy Andrew Breitbart életében sem a vélemények voltak a siker igazi kulcsai, az igazán nagy eredményeket Bannon is a tényekre alapuló támadásokkal érte el.

Bannon alapító a Government Accountability Institute (GAI) nevű, nonprofit tényfeltáró szervezetben. A GAI szigorú tényfeltáró munkát végez, és eredményeiket jellemzően a mainstream média használja fel anyagaihoz. Az ő legnagyobb eredményük volt a Clinton Cash című könyv, ami tényszerűen beszámolt Clintonék korrupciós ügyeiről, és hetekre témát adott a médiának.

Ezek a sztorik főleg arról szóltak, milyen pénzeket fogadott el Clintonék alapítványa külföldi kormányoktól és donoroktól. A New York Times is megírta a sztorijukat arról, hogy egy Frank Giustra nevű kanadai bányamágnás több tízmillió dollárt adott a Clinton Foundationnek, aztán Bill Clintonnal közösen elrepültek egy magángépen Kazahsztánba, hogy az ország autokrata vezetőjével, Nurszultán Nazarbajevvel vacsorázzanak. Guistra ezután értékes bányászati jogokat nyert Kazahsztánban.

A könyvből filmváltozat is készült. Ahogy a Time magazin írta: “Nem feltétlenül a konzervatívoknak szól. A környezetvédőknek, a nukleáris energia-ellenes tüntetőknek, a melegjogi aktivistáknak, a jó kormányzás támogatóinak. Ők érzik majd a legkellemetlenebbül magukat, amikor azt olvassák, a demokrata jelölt a világ legsötétebb sarkaiból fogad el pénzt.”

Nem a szóbeszéd és a megmondás működik, hanem a kemény sztorik

Bannon is rájött ugyanis, hogy a tények sokkal jobban működnek politikai fegyverként, mint a megmondás. Úgy gondolta, a kilencvenes években a jobboldal túl sokszor próbálta irreális sztorikkal lejáratni Clintonékat. “Mi nem ellenségnek tekintjük a mainstream médiát. Nem akarunk beragadni a konzervatív körökbe. A média az életünk és a halálunk. Amikor kiadunk egy könyvet, azonnal haditervet is készítünk, ami részletesen leírja, milyen címeket fogunk lehozni” - mondta Wynton Hall, a GAI egyik vezetője, A tényeket aztán a Breitbart News a lehető leginkább szenzációhajhászan és elfogultan tálalta, de ezek mögött sokszor erős sztorik voltak. Az interneten aztán ezek az alapvetően tényszerű sztorik összekeveredtek a legvadabb összeesküvés-elméletekkel, és álhírekkel is.

És nemcsak a baloldalt, hanem a republikánus mainstreamet is egyre egyértelműbben támadták. Ahogy Bannon mondta: “hadd szabaduljon el a gyűlölet”. Sokszor mintha az "establishment konzervatívokat" jobban utálták volna a baloldalnál. Utóbbival egyszerűen csak nem értettek egyet, előbbit viszont árulónak tartották. Közben ezt a harcot is megtámogatták tényekkel: a GAI Bush Bucks címmel adott ki könyvet Jeb Bush ügyeiről.

A Trump-indulás bejelentése után egyre látványosabb lett a jelölt nyílt támogatása. 2015 augusztusában Bannon egy emailben azt írta, “Trump-központot” csinál a Breitbartból, és ő volt a “titkos kampányfőnök”. A témák, azok tálalása alapján kívülről nézve is egyértelmű volt a kötődés, de sokan a stábban azt is biztosra vették, hogy formális együttműködés van közöttük. Bannon azt mondta egy kollégájának, Trump ugyan “tökéletlen jelölt”, de kezdésnek jó a politikai forradalmohoz. Bannon azt látja Trumpban, mint Reaganben: “az elfelejtett embereket” szólítja meg, és úgy küzd a radikális iszlám abszolút gonosza ellen, mint Reagan a kommunisták ellen.

Mindez nem tetszett mindenkinek a stábon belül. A feszültségek egy tavaszi sajtóeseményen törtek elő, ahol Michelle Fields, a lap riportere kérdezni akart Trumptól. Trump akkori kampánymenedzsere, Corey Lewandowsky arrébb rángatta a riportert. A Breitbart News pedig ezek után nem saját dolgozója mellé állt, hanem a Trump-stáb oldalára, akik tagadták az esetet, miközben videón és hangfelvételen is látszott, és szemtanúk is megerősítették. Joel Pollak közleményt is kiadott, amiben felszólította a cég dolgozóit, hogy ne álljanak Fields mellé.

link Forrás

Tiltakozásul Fields, és a társaság szóvivője is felmondtak, de a legnagyobb visszhangot nem ők, hanem Ben Shapiro távozása váltotta ki. Shapiro olyan meghatározó alakja volt a Breitbart-világnak, hogy ő mutatta be Breitbart említett utolsó videóját. Válaszul két dolgot kapott. Egyrészt a Trump-rajongók világában brutális gyűlölethulám zúdult rá, a zsidó identitását egyértelműen hangoztató Shapirót posztok tömegeiben küldték gázkamrába és kemencébe. A Breitbart.com-on pedig megjelent egy őt gyalázó írás, amit az tett különösen személyeskedővé, hogy a cikk azon az álnéven jelent meg, amit Shapiro apja használt. (Ő is otthagyta a lapot az ügy kirobbanásakor.) A cikket később levették, és a Breitbart elnézést kért.

Trump Pravdája

Shapiro, akit egyébként a legenyhébb liberális elhajlással is nehéz lenne vádolni, ezt írta:

“Bannon egy Trump-Pravdát csinált a Breitbartból a saját hasznára. Andrew egy dologra építette az életét és a karrierjét: a bullyk elleni harcra. Ezt a harcot elárulták. Steve Bannon maga is egy bully, és arra használja Andrew örökségét, hogy egy másik bullyt, Donald Trumpot támogassa vele. A Breitbart News éppen az ellenkezőjévé vált annak, amit Andrew akart volna.”

“Ez pontosan az a korrupt politika-média kapcsolat, amit Breitbart utált volna. Andrew Breitbart soha nem mondta magáról, hogy objektív, de az egészen más, mint egy politikus szócsövévé válni, közben letagadni ezt” - írta Shapiro.

A gyűlölködés elszabadulásáról pedig ezt mondta:

“Bannon vezetése alatt a Breitbart nyíltan magához ölelte az alt rightot. Andew Breitbart utálta a rasszizmust, és mindenkit arra figyeleztetett, hogy a faji történeteket különösen óvatosan kezelje. Bannonnal ez megváltozott. A Breitbart az alt right fehér nacionalista oldala lett, a kommentszekció pedig a fehér felsőbbrendőséget hidetű mémgyárosok pöcegödre.”

Azt persze nem tudhatjuk, Breitbart mit tett volna ebben a kampányban. Egy gyakran idézett interjú szerint azt mondta Trumpról 2011-ben, hogy “nem konzervatív”. Ebből viszont még nem következik semmi, épp azért, mert a kultúrát, a sztárvilágot fontosabbnak tartotta, mint a komoly politikát.

Az oldalnak biztosan bejött a nyílt, odaadó trumpizmus, a látogatottság stabilan nőtt az elmúlt hónapokban, a következő lépés az európai terjeszkedés. Donald Trumpnak pedig létfontosságú volt, hogy volt egy lap, ami végig mellette állt, akkor is, amikor már a republikánus párt is elpártolt mellőle.

Mit rejtegetsz, Podesta

A cikk elején idézett videó Andrew Breitbartról pedig még egy ok miatt előkerült most. Amikor azt mondta, "mit rejtegetsz, Podesta", azt az internet sötétebb sarkaiban úgy szeretik értelmezni, hogy a demokrata politikus szerepére utalt egy állítólagos pedofil-hálózatban. Különösen, mert Breitbart egy Twitter-posztjában "kiskorú szexrabszolgák" ügyeinek eltusolásával vádolta Podestát. Ezekben a sötét, de egyre több ember által olvasott sarkokban azt is gondolják, hogy Breitbartot ezért ölték meg.

Az összeesküvés-elmélet/dezinformáció ("pizzagate") pedig az utóbbi időben felerősödött reddit-fórumokon és az alt right népszerű figurái körében: ezek hívei szerint a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott demokrata emailekben amikor "pizzáról" írnak, az valójában gyerekeket jelent. Az elméletet többek között a Trump-körüli médiavilág egyik legfontosabb alakja, az Infowars vezetője, Alex Jones is terjeszti. Alex Jones szerint egyébként Barack Obama és Hillary Clinton konkrétan démonok, Hillary Clinton pedig gyerekeket gyilkol meg.

Egy férfi pedig annyira komolyan vette mindezt, hogy nem állt meg a kommentelésnél és mémrajzolásnál, hanem fegyverrel ment a washingtoni Comet Ping Pong pizzériába, aminek pincéjében az elmélet hívei szerint a pedofil bűntények zajlanak. Pedig annak a pizzériának nincs is pincéje.