Kín a diadal után

Hogy lehet ennyire ideges a hangulat három ilyen sima győzelem után?

Ez a legizgalmasabb belpolitikai kérdés 2014-ből. Mert minden úgy alakult, mintha minden oké lenne. Három választást nyert nagyon meggyőző többséggel a Fidesz, simán megtarthatta az ország irányítását Orbán Viktor.

Mégis mindennaposak a kormányellenes tüntetések. Bizarr és súlyos konfliktusok terhelik a külkapcsolatokat, jelenleg az USA és Norvégia kormányával a legkiélezettebb Magyarország viszonya. A Fideszhez eddig feltétel nélkül lojális társaságok és személyek fogalmaznak meg kritikákat. A párt politikusai sokszor bizonytalanok vagy ingerültek.

A gyorsan romló hangulat jól látszik a közvélemény-kutatásokból is. Október eleje és november vége között szavazói 40 százalékának szimpátiáját, közel 900 ezer ember támogatását vesztette el a Fidesz.

Holott ebben az időszakban a nem hoztak semmilyen kormányzati intézkedést, ami megnehezítette volna az emberek életét. A vitatott, sokak által elutasított törvények (netadó, gimnáziumok leépítése, drogteszt, vasárnapi boltbezárás, stb.) a nagy népszerűségvesztés idején legfeljebb a levegőben lógtak, és egy részükből azóta sem lett törvény.

Az számít inkább, hogyan változott az emberek véleménye a párt vezetőiről. Az számít, hogy a választók mennyire hisznek a párt erejében, és hogy a párt politikusai mennyire hisznek saját erejükben.

Nem sérthetetlenek

A Fidesz elképesztően gyors népszerűségvesztésének egyik legfontosabb oka, hogy váratlanul számonkéréssel találkozott a kormánypárt. Ilyet pedig még nem láttak a mostani fideszes vezetők, képtelenek kezelni az új jelenséget. Azt hitték, hogy sérthetetlenek, bármit megtehetnek hazai pályán. A választók számára is ismeretlen volt a kínosan magyarázkodó fideszes politikus figurája.

A 2006-os önkormányzati választás óta a Fidesz ereje folyamatosan stabilnak látszott. Nyilván sokan utálták őket, de hatalomtechnikai hatékonyságukat a pártot elutasítók sem vitatták.

2010 és 2014 között a hatalom ellenőrzésére hivatott rendszerek nem működtek. A Fidesz kiiktatta a magyar demokrácia intézményes ellenőrző szerveit, részben jogkörök megvonásával, részben pedig vezetőik lecserélésével. Az ellenzék a működésképtelenség határán van, a sajtó szintén; jelentős részét ráadásul a kormánypárt közvetlen vagy közvetett befolyása alá tudta vonni. A Fidesz az első ciklust úgy csinálhatta végig, hogy nem kellett számolnia szinte semmilyen korláttal, ellenőrzéssel, belpolitikai következménnyel. 2012-ben ugyan volt egy mélypontja, de Orbánék gyorsan át tudták venni a kezdeményezést: a rezsicsökkentés ötlete bevált, egy pillanat alatt megfordították a helyzetet.

Az első ciklusban ez az „úgyis megcsinálják” vagy a „nincs mit tenni” hangulat lett úrrá az országon. Azt gondolták nagyon sokan, hogy a Fidesz leválthatatlan, Orbán Viktor pedig csak akkor nem lesz miniszterelnök, ha inkább köztársasági elnök akar lenni.

Ez változott meg idén ősszel, a sérthetetlenség mítosza tűnik éppen tova.

A számonkérés azonban nem a polgári demokráciákban szokásos irányokból, tehát a sajtó és az ellenzék felől érkezett. A változást részben az Egyesült Államok egy váratlan (és a magyra kormányzati oldalon alaposan félrekezelt) húzása, részben pedig a hatalmon lévők belháborúja okozta.

Amerika bekavart

A változás egyik oka, hogy az USA kormánya kimondta, hogy a magyar politikai vezetést megfertőzte a korrupció. A 2012-es nagy hullámvölgy is külső kritikával kezdődött, akkor az EU-s intézmények felől érkeztek a vádak, azonban az egy sokkal puhább támadás volt. Egyrészt az EU önmagával is vitatkozva, alapjában véve kompromisszumot keresve kritizált. Másrészt nem azt mondta, hogy a magyar vezetők között bűnözők vannak, hanem azt, hogy a kormányzás egyes intézkedései helytelenek.

A mostani amerikai kritikák sokkal durvábbak. A kitiltások valódi szankciók. A kitiltásokat követő kormányzati zavar pedig erősítette az érzetet, hogy itt tényleg baj van. „Zavarba lehet hozni őket is!” „Packáznak velük!” Ez újdonságként hatott.

A Fideszt meglepte az amerikai attak, zavaros, bizonytalan nyilatkozatok után úgy döntöttek, folytatják a jól bevált ultramagabiztos „mindig csak előre” kommunikációs stratégiát, és éppúgy, mint 2012-ben az EU-val szemben, beleálltak egy közepesen Amerika- és Nyugat-ellenes szabadságharcba. És úgy tánik, most nem jött be. Látszik, hogy a magyar társadalom nem izgul annyira, ha sérülnek az alkotmányos jogok vagy a piacgazdaság. Ám annyira van nyugatos az ország, hogy azt már ne lehessen beadni, hogy például egy orosz–amerikai konfliktusban nekünk az oroszok mellett (vagy hozzájuk közelebb) van a helyünk. A magyarok úgy akarnak élni mint a nyugatiak, legalábbis az életszínvonalat és a szolgáltatások minőségét illetően. Ezért a nyílt szembefordulás a Nyugattal már nem adható el simán szabadságharcnak.

A miniszterelnök mondhatja, hogy titkosszolgálati akciót vezetnek ellene, de egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy a magyarok többségét könnyen az USA ellen lehetne hangolni. És akármi is az amerikaiak motivációja a korrupciós vádak hangoztatásakor, attól még valódi problémákról beszélnek, és ezt a többség érzi is. Ott ütnek, ahol tényleg fáj. Így komoly hatása van most már, ha kiderül, hogy a Fidesz legfontosabb vezetői mekkora vagyont halmoztak fel, és ezt hogyan igyekeztek palástolni.

(Az első napok heves tagadása után addig fajult a helyzet, hogy rendíthetetlen lojalisták, újságírók, civilek, sőt fideszes politikusok tették szóvá egyes vezetők „urizálását”.)

Simicska bekavart

A másik nagy 2014-es fordulat Simicska Lajos és Orbán Viktor háborújának kitörése volt. A konfliktus okát pontosan ma sem ismerjük, a párt legbelső és legfeléső körein kívül mindenki csak találgat. Először szinte hihetetlennek tűnt, de egymás után jöttek az egyre egyértelműbb jelek, majd konkrét  villongások a két hatalmi központ között.

Ez először belülről kezdte rombolni a sérthetetlenség mítoszát a Fideszben. A tavaszi győzelem után az öröm helyett a szorongás lett úrrá a középvezetőkön a pártban: hová kell állni? Mi lesz ennek a vége? A kemény kézzel irányított és nagyon központosított rendszer egyszeriben sebezhetőnek látszott, először belülről, aztán ahogy a sajtó is közvetíteni kezdte a háború egyes fordulatait, már kívülről is.

A bizonytalanság és a háttérben vívott megfoghatatlan küzdelem gyanússá teszi az egész társaságot azok előtt is, akik eddig szimpátiával figyelték őket. A belső leszámolással járó kiszivárogtatásokkal pedig folyamatosan rombolják egymás pozícióit.

Vida Ildikó egyetlen Magyar Nemzetnek odavetett mondata valószínűleg többet ártott a Fidesz megítélésének, mint az MSZP idei három választási kampánya együttvéve. („Igen, egy illetékesnek jeleztem” - mondta a saját kitiltásáról, miután a teljes kormány előadta, hogy nekik senki sem szólt.) Vidát Simicska Lajos emberének tartják, az interjú Simicska Lajos lapjában jelent meg. A háború ha nem is látványosan intenzív, de bőven elég muníciót ad a Fidesz-rendszer legeltökéltebb ellenfeleinek, a tüntetések szervezőinek, és érezhető zavart okoz a hatalmi rendszerben, a kormány egyes politikusai láthatóan nem érzik magukat biztonságban.

Az RTL bekavart

2013-ra a kormány ellenőrzése alá terelte a magyar sajtó túlnyomó részét, az országos tévéket és rádiókat például mind. A legnagyobb országos televízió, az RTL Klub a Fidesz első ciklusában gyakorlatilag száműzte a politikát hírműsoraiból, semmilyen konfliktust nem vállalt a hatalommal. (Talán már nem mindenki emlékszik: 2010-ben, a választási győzelem pillanatában jelentették be, hogy egy Simicska Lajosközeli vállalkozáscsoport megveszi a legnagyobb magyra tévét. Az üzlet végül nem jött létre, de a tévé láthatóan kötött valamiféle egyezséget a Fidesszel.)

2014 nyarán viszont jött az RTL büntetésére kitalált médiaadó, és az RTL Klub válaszként elkezdett politikával is foglalkozni. Egészen addig a magyarok egy jelentős része egyszerűen nem jutott hozzá egy csomó információhoz, nem hallhatott bizonyos történetekről.

A kritikus és szabad sajtó ettől még továbbra is csak foltokban jellemző Magyarországra, és az RTL irányának módosulása is valószínűleg összefügg a Fidesz körüli hatalmi harcokkal, de a hatása hasonló, mintha normális demokráciában élnénk. Vannak tömegeknek készülő kritikus hírműsorok.

Nyilvánvaló lett

E folyamatok miatt hirtelen az „úgy sincs mit tenni, róluk minden lepattan” illúziója foszlani kezdett, és egyszeriben kinyílt az emberek szája. A kormánnyal szembeni panaszkodás, gúnyolódás, elégedetlenkedés ismét hétköznapivá vált, ahogy ez egyébként a 80-as évek óta a legtöbbször ment.

Nehéz ezt a jelenséget objektíven mérni. De az látszik, hogy az utóbbi években idegenek egymás előtt óvatosak voltak a kormány kritikájával. Az volt a levegőben, hogy baj lehet ebből, a fideszesek sokan vannak, erősek és hazaárulónak nézik az ellenvélemény megfogalmazóját. E tekintetben nagy változás történt ezen az őszön.

Túl nagyot mutattak

A Fidesz hirtelen nyilvánvalóvá lett sérülékenysége azért is lehetett ekkora hatással, mert a párt túl magasra pozicionálta magát. Aki azt ígéri, hogy tud a vízen járni, az akkor is nevetségessé válik, ha közben egyébként elég jól úszik. Pláne hülyén néz ki, ha az derül ki, hogy még úszni se tud.

Orbán Viktor már évek óta a Jó és a Rossz transzcendens küzdelméhez hasonlítja nagy beszédeiben a Fidesz és a többi párt vitáit. Saját kormányzását a magyar történelem leghősiesebb pillanataihoz, az 1848-as és 1956-os forradalomhoz szokta hasonlítani. Ezek után azt bizonygatni, hogy „nem tudjuk kit tiltottak ki”, vagy „anyámék adták rá a pénzt”, meg „Washington Gyurcsány kottájából játszik” különösen kínos. Az esendőtől, önmagával is vívódótól inkább elnézi az ember, hogy vannak gyengeségei. Aki hősnek mondja magát, az nevetséges lesz, ha gyengének mutatkozik.

Lehettek sokan, akik veszélyesnek vagy tévúton járóknak tartották őket, de a Fideszt vezető politikusok csetlő-botló figuráknak nem látszottak, még ellenfeleik szemében sem. Inkább az volt róluk a képzet – amit remekül terjesztettek el magukról – hogy rendkívül hatékonyak, és ha utálod is amit csinálnak, a bénázó baloldallal szemben ők tényleg végigviszik, amit csak akarnak. Október közepe óta viszont már könnyű gúnyolódni rajtuk.

A Fidesz másik túlzása az volt, hogy addig módosították a választási törvényt, hogy kétmillió szavazattal is kétharmados többséghez jutottak. Márpedig nyolcmillió választó van az országban. Az embereknek lassan feltűnik, hogy a környezetükben egy csomóan nem szavaztak a Fideszre, és mégis azt hallják a kormánypárti politikusoktól, hogy mögöttük van az egész ország. Az előző ciklusban ez az érvelés még egész jól működött, hozzájárult ahhoz a hangulathoz, ami megvédte a Fideszt a nyilvános kritikáktól vagy gúnyolódástól. Most kezd visszaütni. Egyre többen érzik magukat átverve.

Nem tudtak az új helyzettel mit kezdeni

A Fidesz szorongatott helyzetében kapkodni kezdett. Arról volt szó, hogy az önkormányzati választás után az oktatás és az egészségügy átszervezése következik, és ez népszerűségvesztést hozhat, de vállalni kell. Ezt ígérte Orbán Viktor a párt képviselőinek szeptember elején.

Ehhez képest megkezdték a gazdaság bizonyos területeiről kiszorítani a külföldieket és a miniszterelnök környezetéhez nem kötődő magyar vállalkozásokat (dohányipar, kiskereskedelem). Rengeteg energia megy el egy új gazdasági elit, a politikától közvetlenül függő új klán kialakítására, és ennek most sokkal erősebb a visszhangja, mint az előző ciklus hasonló lépéseinek.

Másrészt komoly tét nélküli, ám hatalmas vitákat gerjesztő tervekkel és intézkedésekkel igyekszik a kormány átvenni a kommunikációs kezdeményezést. Ezek eddig nem jöttek be. A netadó, a vasárnapi boltbezárás, a gyerekek drogtesztre küldése mind inkább visszatetszést keltettek, és ez a vezetők zsenialitásába vetett pártbeli hitet is rombolni kezdte.

A fideszesek ahhoz szoktak, hogy ha akad is valami átmeneti zavar, Orbán Viktor előbb-utóbb kiáll, mond valamit, és minden rendbe jön. Kiosztja az oktondi külföldieket Strasbourgban, felvonul szónoki emelvényéhez egy jó nagy Békemenet, mond valami fricskát a parlamentben, leviszi az áram árát. Ehhez képest a mostani válságot nem tudja kezelni Orbán Viktor és legfőbb kommunikációs tanácsadója, Habony Árpád sem. Orbán december 23-i tévéinterjújában nem tudott újat mondani, és inkább keltette fáradt és feszült ember benyomását, mint magabiztos vezetőét.

Bomolhatnak

Ahogy a választók esetében is fejben dől el, hogy mikor lesz divat szidni a kormányt, úgy a politikusok között sem egy konkrét történés, hanem az általános hangulat dönti el, hogy meddig tudnak erőt mutatni. Ha eljön az a pillanat, hogy a pártból sokan nem hiszik el, hogy legközelebb is nyerni fognak, akkor az egység bomlani kezd. Ha a fideszes politikusok nem gondolják már, hogy az emberek félni és tisztelni fogják őket, akkor egyre többen kezdenek arra gondolni, hogy jelezniük kell a választók felé, hogy ők nem értenek egyet a fő vonallal. Polgármesterek sora gondolhatja azt, „ha ezek ott fent buknak is, attól én még maradhatnék”. Az M0-s fizetőssé tétele körüli vitában máris kiderült, hogy létezhet nyilvánosság elé vitt belső vita a Fideszben.

A Fidesz irányítása mindig is titokzatos volt, a legfontosabb döntésekbe a párt vezetői közül is kevesen látnak bele, intrikák és utalgatások alapján tájékozódnak sokszor ők is. A módszer egy ideig hatékonynak tűnt, amíg jöttek a sikerek, addig ezt elfogadta mindenki, az alázat nem vált kérdéssé. Amikor azonban bajok jelentkeznek, akkor jön a kiábrándulás, és az események befolyásolásának természetes igénye sok év elfojtás után hirtelen törhet elő. Egyelőre a felső vezetés még ura a helyzetnek, de az erjedés már elkezdődött.

A Fideszben nincs erős második vonal, ezért e bomlás nagyon lassú is lehet. Viszont éppen e második vonal hiánya okozza, hogy Orbán Viktor nem tud első sort cserélni, ami nehéz helyzetekben egyébként jó kiút szokott lenni. Nincsenek karizmatikus, ismert és népszerű arcok a Fideszben Orbán Viktoron kívül, és ezért korrekcióra sincs lehetőség.

Lehet kihívója a Fidesznek?

A Fidesz bízhat abban, hogy nincs erős ellenzéke. Nincsen másik olyan párt, ami komoly támogatottsággal bírna, nincsen olyan párt, amelyik élére tudna állni az elégedetlenkedőknek.

A kormánypárt mostani vezetésére ezért két irányból leselkedhet veszély: ha szétszakad a Fidesz, vagy ha a magyar milliárdosok elkezdenek szervezkedni. A szakadást kiprovokálhatja Simicska Lajos például, aki fél lábbal azért még ott van a pártban, és övé a párt szavazóinak készülő sajtó jelentős része is. E forgatókönyv realitását mutatja, hogy meglebegtette, esetleg elindulna a veszprémi időközi választáson.

A másik lehetőség, hogy a növekvő elégedetlenséget elkapva pártot szerveznek egyéb magyar mágnások, akiknek van bőven pénzük profi kampánygépezetre, hitelesnek tűnő vezetők toborzására. Ők érezhetik úgy, hogy a romló nemzetközi kapcsolatok és a zavarában kapkodó kormányzat túl nagy terhet jelent már a saját üzleteiknek. Eddig ezt a lehetőséget a Fidesz kivédte. A magyar milliárdosok éppen úgy féltek a Fidesztől (vagyis a párt által irányított hatóságoktól), mint azok a hétköznapi emberek, akik idegenek előtt féltek rosszat mondani Orbán Viktorra. A sérthetetlenség mítoszának foszlásával azonban ez is megváltozhat.

A Fidesz gyengülését hozó két alapvető tényező, vagyis az USA és Simicska Lajos továbbra is zavart okoznak, egyik oldallal sem látszik a békülés. Ezek a viszályok újabb és újabb kínos történetek hozhatnak elő a párt vezetőinek viselt dolgairól. Ahogy ők is előjöhetnek még keményebb eszközökkel, hogy stabilizálni igyekezzenek hatalmukat.

2015 jó eséllyel harcos év lesz.

(Fotó: Beliczay László, MTI)