A menekülthullám naggyá tette Oroszországot

ENSZ-közgyűlés régóta nem volt ennyire izgalmas mint most. A hidegháború óta viszonylag stabilan eltelt 25 év, de most bonyolódni látszanak a hatalmi rendszerek, óriási helyezkedés indult.

  • Brazília, Németország, Japán és India helyet követelnek maguknak a Biztonsági Tanácsban, mondván vannak már olyan fontosak, mint a második világháború utáni világrendet kezükbe vevő, vétójoggal bíró nagyok: az USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország és Kína.
  • Oroszország visszaköveteli magának azt a súlyt, amit még Szovjetunióként képviselt.
  • A Közel–Keleten és Észak-Afrikában régóta nem látott káosz van: polgárháború dúl Szíriában, Irakban, Líbiában és Jemenben, részleges polgárháború dúl Egyiptom és Törökország keleti részein, és ezekbe aktívan beavatkozik a nyugati elszigeteltségből kifele tartó Irán, az állandóan fegyverkező Szaúd-Arábia, továbbá számos NATO-tagállam és Oroszország is.
  • Európának több nagy gonddal kell egyszerre szembenéznie: háború dúl Kelet-Ukrajnában; az euróválság nyomán továbbra sem dőlt el, hogy föderalizálódik vagy éppen feldarabolódik-e az EU; és a menekülthullám kezelése is súlyos vitákat hozott.
  • Kína egyre agresszívebb, emiatt fegyverkezési verseny indult Kelet-Ázsiában.

A mostani ENSZ-csúcson arról van szó, hogy esnek szét a dolgok, és jó lenne valahogy megnyugodni, rendet rakni.

A legérdekesebb fejlemény pedig az, hogy ebben a helyzetben felértékelődött Oroszország.

Az USA és Oroszország elnökének találkozója, illetve az előtte elmondott beszédeik keltették eddig a legnagyobb figyelmet. Olyasmi a hangulat, mintha a hidegháború idején rendeztek volna szovjet - amerikai csúcsot.

Hogyan őrizzük a világbékét?

70 éve azért lett ENSZ, hogy a világbékét garantálja. Obama és Putyin is arról beszéltek hétfőn, hogy ugyan sokan mondják, hogy az idő meghaladta az ENSZ struktúráját, de szerintük a szervezet továbbra is alkalmas a feladatra, és megkerülhetetlen intézménye most is a világpolitika alakításának.

Innentől kezdve viszont nagyon másképpen értékelték a hidegháború lezárása óta eltelt időt.

Putyin arra emlékeztetett, hogy az ENSZ-t Jaltán találták ki, és az ott meghatározott rendszer jól működött, hiszen a 20. század első felének két világháborúja után sokkal békésebb évtizedek következtek. Putyin okfejtése alapján a dolgok akkor romlottak el, amikor a hidegháború végeztével „a magát a piramis csúcsára egyedül képzelő erő”, vagyis az USA, megfelelő ellenpólus nélkül kívánta vezetni a világot. Demokratikusnak nevezett forradalmakat exportált, régi rendszereket döntött meg, ám minden beavatkozása nyomán csak káosz és vérontás következett. Tulajdonképpen az ancien regime restaurálását követelte: a stabilitás záloga eszerint a birodalmi érdekszférák kölcsönös tiszteletben tartása.

Obama ezzel szemben egy folyamatos, bár nem töretlen irányú fejlődésnek látja az utóbbi időszakot, amiben a szabadságjogok terjedése és a globális kereskedelem fellendülése az emberiség üdvére vált. Ő a veszélyt éppen a régi birodalmi gondolkodás visszatérésében látja: a zsarnoki rendszerekben, a cenzúrában, a fékek és ellensúlyok lebontásában, a falak építésében. Szerinte a történelem arra tanít, hogy a zsarnoki rendszerek végül mindig elbuknak. Emlékeztetett: ő vezeti a történelem valaha volt legerősebb hadseregét, mégis büszke arra, hogy országában bárki szabadon kritizálhatja. Ő a világbékét a Krím elfoglalásához hasonló, a nemzetközi szerződéseket felrúgó agressziótól félti. Arra szólított fel, hogy legalább a nagyhatalmak minden esetben diplomáciai úton rendezzék a konfliktusaikat.

Elvben tehát egyetértettek abban, hogy a nagyhatalmaknak a békét kell őrizniük, csak a béke zálogát másban látják: Putyin szerint nem szabad piszkálni a stabil rendszereket, Obama szerint csak a szabadság biztosíthatja a tartós békét.

Abban egyetértettek, hogy vannak bizonyos helyzetek, amikor muszáj beavatkozni. Putyin szerint akkor, ha a második világháború nácijaihoz hasonló erők emelkednek fel, és ilyennek mondta az Iszlám Államot. Az Iszlám Állam elleni fellépés Obama szerint is kötelesség, de ő egyéb kritériumokat is meghatározott arról, hogy milyen alapértékeket kell mindenkinek betartania, függetlenül az adott ország kulturális és történelmi sajátosságaitól: ellenzékieket nem lehet bebörtönözni, a nőket nem lehet törvényekkel hátrányos helyzetbe hozni, és a békés tiltakozás jogát is mindenkinek biztosítani kell.

Obama azt is jelezte, hogy csak akkor akarja egyoldalúan az USA katonai erejét bevetni, ha országát vagy szövetségeseit közvetlen támadás éri. (Ez üzenet volt az orosz agressziótól tartó baltiaknak is.)

Putyin szerint az USA hibája a mostani afrikai, közel-keleti és ukrajnai válság, mert megbontották a régi status quót. Obama visszautasította, hogy különböző népek szabadságharcait Amerikából provokálnák, de azt elismerte, hogy többet kellett volna tenni Líbiában és Irakban is a háború utáni politikai rendezésért. Azt is elismerte, hogy az iraki kudarcban benne volt az is, hogy nemzetközi konszenzus nélkül avatkozott be a Bush-kormány. Ugyanakkor jelezte, hogy véreskezű, saját polgáraikat brutálisan gyilkoló diktátorokat buktattak meg amerikai fegyverek segítségével, mészárlásokat akadályoztak meg, és milliókat szabadítottak fel az elnyomásból, iskolákat nyitottak meg a lányok előtt is.

Nagyon éles a két vezető közti konfliktus Ukrajna ügyében. Obama szerint az oroszoknak hagyniuk kellett volna, hogy Ukrajna a maga útját járja, az orosz katonai beavatkozás minden félre csak bajt hozott. Putyin szerint külföldről támogatott puccs volt Ukrajnában.

A két nagy beszéddel két világnézet került szembe egymással: a birodalmi logika és az egyének boldogulását központba állító politika. (Obama beszédét itt, Putyinét itt lehet elolvasni.)

Mi legyen Szíriával?

Mindkettejük világmagyarázata egy konkrét konfliktusra, a szíriai válságra futott ki. Így kapott aktuális értelmet a status quo, a régi rend támogatása Putyinnál, és az alapvető emberiességi értékek iránti elkötelezettség Obamánál.

Putyin szerint az Asszad-kormány az egyetlen legitim hatalom Szíriában, ezért a diktátorral együttműködve kell megoldani a polgárháborút. Obama szerint Asszad nem lehet része a rendezésnek, hiszen a vérontást ő kezdte, amikor 2011-ben békésen tüntető emberekre küldte a hadseregét, és lehetetlen olyan emberrel együttműködni, aki vegyi fegyvert vetett be civilek ellen.

Putyin szerint már el is bukott az amerikai rendezési terv, ami alapján elkezdték kiképezni és felfegyverezni Asszad úgynevezett mérsékelt ellenzékét. Obama szerint Asszad megmentése nem lehet a megoldás.

Az orosz javaslat fontos lett

Egyértelműen az oroszok megerősödésének a jele, hogy a Putyin által javasolt rendezési terv, (vagyis az egyezkedés az Asszad-rezsimmel) egyáltalán felmerülhetett, és egészen komolyan tárgyaltak róla négyszemközt is Obamával. Több nyugat-európai kormány is kezd hajlani arra, hogy Asszad eltávolításáról majd csak a béke után egyezkedjenek, és amíg nincs vége a harcnak, addig jegeljék ezt a problémát.

Az oroszok úgy jutottak egyszeriben ilyen fontos pozícióba Szíria ügyében, hogy légierőt telepítettek a közelmúltban Szíriába, hivatalosan az Asszad-rezsim kérésére. Az oroszok feladata elvben az Iszlám Állam elleni harc segítése lenne, (bár Asszad hadserege eddig nem az ellenük vívott harcra, hanem a többi ellenzéki csoport legyőzésére koncentrált).

Csakhogy közben az Iszlám Állam állásait a nyugatiak bombázzák Szíriában: az USA, Nagy-Britannia és néhány napja Franciaország is. Az oroszok még nem avatkoztak közbe, csak ott vannak.

Az oroszok nem attól lettek fontosak, mert velük lehetne csak legyőzni az Iszlám Államot, az általuk felvonultatott haditechnika nem olyan jelentős. Két dologtól értékelődött fel a szerepük:

  • A térségben eddig csak a NATO-nak volt értelmezhető légiereje, és a szövetséghez tartozó országok egyeztetnek egymással a bevetésekről. Ha most a rendszeren kívüli orosz gépek is manőverekbe kezdenek, abból életveszélyes helyezetnek lehetnek, muszáj egyeztetési mechanizmusokat felállítani.
  • Az oroszok megmenthetik Asszadot. A szír diktátor két éve egyszer már majdnem elveszett, akkor iráni segítséggel tudta túlélni a polgárháború számára éppen kedvezőtlen szakaszát. Most ismét kezdett vesztésre állni, de az orosz beavatkozással talán ezt is túlélheti. Ez pedig az amerikai rendezési terveket teljesen felülírja.

De hogy jönnek ide a menekültek?

Az oroszok akkor kezdték el harci gépeiket és katonáikat Szíriába szállítani, amikor az európai menekültválság nyár közepén már nagyon aggasztóvá vált.

Az oroszok azt mondják, hogy ha Asszad rendszerét visszaállítják, akkor véget ér a menekültáradat.

Az ugyan nem látszik, hogy az eddig felvonultatott, elég csekély orosz erővel hogyan nyerhetné meg Asszad a polgárháborút, de egy biztos: az oroszok elhitették az európaiak egy részével, hogy Szíriában szükség van rájuk, és ezzel az amerikai ellenállást is tompították. Illetve amíg mindenki a menekültekkel volt elfoglalva, csendben építkezni kezdtek Asszad területén.

Az EU-ban éppen a menekültek fő célpontja, Németország a leghangosabb szorgalmazója annak, hogy az oroszokat is be kell vonni a szíriai válság kezelésébe. Ezzel egyetért a magyar kormány is, Szijjártó Péter például ezt mondta hétfőn: „A rendezés érdekében pedig az Európai Uniónak és a transzatlanti közösségnek Oroszországgal is szorosabbra kell fűznie az együttműködést.” Keddre már a brit kormány is lazított korábbi álláspontra, és az iráni és orosz nyomásra hivatkozva a David Cameron már elfogadhatónak nevezte, hogy Asszad is része legyen egy átmeneti szír kormánynak.

Ahhoz, hogy Európában megjelenjen a nyitottság az oroszok szíriai beavatkozására, az is kellett, hogy a menekültválság hisztérizálja az európai politikát.

Ebben a hisztérizálásban élen jártak a Moszkvával egyébként is jó viszonyban lévő európai kormányok: a görögök, macedónok, szerbek, magyarok és szlovákok is, akiknek a területén a legdrámaibb jelenetek bontakoztak ki, vagy ahonnan a legdurvább nyilatkozatok érkeztek.

A magyar kormány körüli kommunikációs háború például odáig fajult, hogy mostanra Szijjártó Péter már 50 alkalommal tett helyre elvben szövetséges kormányok politikusait.

A kerítés megépítésével is rengeteg vitát provokált ki Budapest. Holott eddig a határzár egyetlen konkrét eredménye az lett, hogy Horvátország is bekerült a menekültek útvonalába. Közben naponta több ezer menekült megy át Magyarországon, pont mint a kerítés előtt, csak az útvonaluk változott. Eddig a kerítés csak arra volt jó, hogy drámai képekkel és egymást anyázó európai vezetőkkel legyen tele a világsajtó. Gerjesztettük vele a hisztériát.

Az európaiak összeveszése kapóra jött Moszkvának

Oroszországnak egyébként is mindig jó, ha az európaiak megosztottak. Már csak az Ukrajnáért és a többi posztszovjet országért vívott befolyási küzdelem miatt is hasznos nekik egy gyenge, önmagával küzdő EU, de az energetikai alkuk idején is könnyebb egyenként tárgyalnia a tagállamokkal, mint egy erős akaratú egységes blokkal.

A menekültek okozta uniós belső viták mára odáig fajultak, hogy a schengeni rendszer is recseg-ropog. Holott a határok szabad átjárhatósága az egyik legnépszerűbb és legfontosabb vívmánya az EU-nak. A belső határellenőrzések visszaállításával a leglényegibb eleme tűnne el a szövetségnek.

Ahogy az EU-nak egyre nagyobb teher a menekültek áradata, úgy erősödik az európai NATO-tagokban, hogy ha kellenek az oroszok, akkor jöjjenek, csak valaki csináljon már valamit.

Putyin ennek is köszönheti, hogy nagyhatalmi pozícióból, az USA-val egyenjogú partnerként tud most beleszólni a szíriai konfliktusba.

Az orosz retorika visszaköszön

Az európai vitákat igyekeznek is Moszkvából gerjeszteni. Putyin hónapok óta mondja, hogy az európaiak Washingtonon kérjék számon a menekülteket. Az EU keleti felén pedig termékeny talajra hullt Putyinnak ez a magyarázata, miszerint a menekülthullámért elsősorban az USA a felelős, mert Amerika borította fel a közel-keleti régi rendet. Ezt a nyár eleje óta ismételt moszkvai érvet visszhangozta többek között Robert Fico szlovák miniszterelnök, amikor így érvelt az ellen, hogy Szlovákia bárkit is befogadjon a menekültek közül: „Csak egy kérdésem van: ki bombázta Líbiát? Ki okozta a problémákat Észak-Afrikában? Szlovákia? Nem.” Orbán Viktor is ezzel jött szeptember elején, arra emlékeztetve mindenkit, hogy amíg érvényben volt Kadhafi és Berlusconi megállapodása, addig nem jöttek menekültek Líbia felől Európába. (Berlusconi volt olasz miniszterelnök közben nemrég a Krímben találkozott Putyinnal, azon a területen, aminek 2014 tavaszi elfoglalását az EU nem ismeri el, és az annexió szervezőit szankciókkal büntették.)

Egyébként is jellemző, hogy az EU keleti tagállamaiból hallható, menekült- és muzulmán-ellenes politikai kirohanásoknak retorikai szempontból van orosz előzménye. Vlagyimir Putyin 2012-ben ezt mondta a bevándorlokról:

"Olyan feltételeket kell teremtenünk, hogy normálisan integrálódni tudjanak, megtanuljanak oroszul, és természetesen tartsák tiszteletben a kultúránkat, hagyományainkat és az orosz törvényeket."

Orbán Viktor hasonlóan fogalmazott, amikor a szeptember 14-én Hősök terén a határra vezényelt rendőrtisztek tettek esküt:

„Vannak törvényeink, amelyeket betartunk, szokásaink, amelyeket követünk, illemtanunk, amit helyesnek találunk. (…) Ezeréves államiságunk megkérdőjelezhetetlen jogot ad arra, hogy megvédjük határainkat, állampolgárainkat és kultúránkat. (...) Kötelességünk elérni, hogy mindenki, aki Magyarországra jön, tartsa be a törvényeinket.”

Putyin erőt mutatott

Akár tudatos, akár véletlen, hogy több keleti EU-tag az orosz retorika szerint érvel a menekültügyi EU-s vitákban, a szokatlanul kemény stílusban előadott európai szópárbajok egyetlen igazi haszonélvezője Putyin lett. Szintén az ő kezére játszott, hogy sok esetben egészen extrém jeleneteket mutatott be a világsajtó, köszönhetően például a magyar állam ellentmondásos intézkedéseinek. Például a Keletinél bizonytalanságban hagyott tömeg gyaloglása az autópályán, vagy éppen a röszkei kerítésnél zajlott csata is elmaradhatott volna, ha a magyar hatóságok következetesebben cselekszenek. A menekültek felheccelésére alkalmas, örökké változó magyar szabályok sokat tettek ahhoz, hogy a világ figyelmét a menekültválság, és így a szíriai polgárháború kösse le. E figyelmet pedig tovább fokozták Orbán Viktor éles nyilatkozatai, és az arra adott nyugati válaszok.

Ennek a különleges figyelemnek köszönhette Putyin, hogy a mostani ENSZ-közgyűlés fókuszába Szíria került, és mindenki azzal kezdett foglalkozni, hogy belengette, ő tud egy megoldást.

Nem véletlen, hogy 10 év után most először kért szót az ENSZ-ben az orosz elnök. Az amerikai igyekezetek ellenére nem az ukrajnai háború lett a fő téma, hanem Szíria, és a várakozás, hogy az oroszok képesek-e fordulatot hozni a polgárháborúban.

Szinte az összes ENSZ-közgyűlésról szóló elemzés ezzel foglalkozik (ahogy az elemzések elemzését elkészítő BBC is rámutat erre). Ha nincs a menekültválság, és a körülötte lévő hisztéria, akkor Putyin ezt soha nem lett volna képes megcsinálni. Így viszont, ahogy a Politico európai kiadása is fogalmazott, "Putyin ellopta a showt". Ezzel pedig hosszú szünet után Oroszország a nemzetközi politika megkerülhetetlen alakítójaként léphetett fel.