Ez alatt a cikk alatt fizetett trollok fognak kommentelni

Aki internetezik, pláne közösségi médiát használ, egészen biztosan találkozott már ezekkel a különös, zavarba ejtő szerzetekkel. Ők azok, akik a Tripadvisoron csak egyetlen éttermet dicsérnek, minden mást ordítva lehúznak. És azok, akiknek olyan Facebook-profiljuk van, amin sem a név, sem egyetlen kép nem utal valós, hús-vér személyre, viszont szenvedélyesen és fáradhatatlanul ontják magukból a politikai sablonszövegeket.

Aki felfigyelt erre a jelenségre, nyilván azt is észrevette, hogy az utóbbi egy-két évben, a világpolitikai helyzet éleződésével párhuzamosan egyre gyakrabban lehet zavarba ejtő weboldalakba, közösségimédia-profilokba belefutni. Így van ez az angol nyelvű interneten is, Magyarországon pedig pláne. Április elején a Vs írt arról, hogy az egyértelműen orosz propagandát közvetítő, magyar nyelvű weboldalak száma ugrásszerűen növekedett 2014-15-ben, párhuzamosan az ukrán polgárháborúval és a migránsválsággal.

Kik és miért működtetik ezeket az oldalakat, profilokat? Valójában mekkora a hatásuk? Ezek nem könnyen megválaszolható kérdések, de a közelmúltban a tudomány és - érthető okból - nemzetbiztonsági szakértők is elkezdtek velük foglalkozni. Nekik köszönhetően mára valamennyit tisztult a kép.

TROLLTÖRTÉNELEM

Ahhoz képest, hogy az internet nem olyan friss találmány, eltartott egy ideig, amíg az emberiség elkezdte hatékonyan használni propagandacélokra. Az internetes reklámok persze szinte egyidősek az internettel, de az ennél ravaszabb és esetleg gonoszabb befolyásolási kísérletekkel sokáig csak egy nagyon szűk kör foglalkozott. Egyszerűen azért, mert még nem csatlakozott az internethez az a kritikus mennyiségű tömeg, amiért megérte volna nagyon komoly erőforrásokat mozgósítani.

Különösen igaz volt ez a nemzetközi politikai propaganda világában. 2001 szeptember 11-e után az amerikaiak ráébredtek, hogy a világ egy része halálosan gyűlöli őket, még egészen nevetséges eszközökkel igyekeztek befolyásolni a potenciálisan ellenséges közvéleményt. A legjobb ötletük a Shared Values Initiative nevű PR-kampány volt, amelynek keretében közel-keleti országokban osztogattak nevetséges szórólapokat, és sugároztattak sírnivalóan kínos tévéreklámokat.

Az ilyen befolyásolási kísérleteket, amelyeknél az üzenetküldő nyíltan felvállalja magát, „fehér” propagandának szokás nevezni. Fehér propaganda tulajdonképpen az összes tévéreklám és óriásplakát is. Ahogy ezek hatékonyságát is sokan vitatják ma, úgy ébredtek rá az ilyesmiért felelős amerikai kormányzati szerveknél, hogy a naiv filmecskéikkel nem sokra mennek. Ekkor kezdtek el az internet felé fordulni.

Az amerikai túlsúly ebben a történetben nem véletlen. Amelia Arsenault, aki a Georgia State Universityn foglalkozik az internetes kommunikációs háborúval, még februárban tartott a témában előadást a budapesti CEU-n, majd a 444-nek is arról beszélt, hogy ebben a szakmában az amerikai védelmi szerveké volt az úttörő szerep. Tekintve hogy honvédelemre a világon messze, de messze a legtöbbet az amerikaiak költenek, egyáltalán nem meglepő, hogy ezzel a fegyverrel is ők kezdtek el először komolyan foglalkozni.

Az internet használata persze nem volt újdonság a honvédelemben. Arsenault szerint azonban a cyberháború sokáig egymás rendszereinek feltörését, adatainak megszerzését jelentette. A küzdő felek csak fokozatosan ébredtek rá, hogy az interneten megnyerni a narratívák összecsapását, tehát végül is a propagandaharcot, legalább ilyen fontos csatatér ebben a háborúban. Ettől persze az internet továbbra is használható klasszikus kémkedésre, információszerzésre is, de mára a hangsúlyok eltolódtak.

Hogy az amerikaiak mikor kezdtek el taktikát váltani, nehéz pontosan megmondani, hiszen ez nem a nyilvánosság előtt zajlott. Arsenault szerint azok az amerikai titkosszolgálati, védelmi szervek, amelyeket a törvények nem köteleztek a teljes átláthatóságra, valamikor a 2000-es évek végén kezdtek el ilyesmivel foglalkozni. Ezt megerősíti, hogy az amerikai sajtó 2011 elején buktatta le az első olyan kezdeményezést, amely egyértelműen egy internetes trollhadsereg felállításáról szólt.

Az Operation Earnest Voice részeként az amerikai légierő olyan szoftver fejlesztésére írt ki pályázatot, amellyel álfelhasználók tömegeit lehetett üzemeltetni közösségi oldalakon. A széles nyilvánosság ekkor hallott először ezekről a kesztyűbáb-programokról, amelyekkel bárki könnyen és hatékonyan tud egyszerre több online profilt üzemeltetni. Az amerikaiak akkor olyan szoftvert szerettek volna, amivel 50 humán felhasználó egyszerre 10-10, összesen tehát 500 kamu accountot tud kezelni.

TROLLOK A PIACON

A hadászati célú trollkodás fejlődésével párhuzamosan fejlődött egy másik, legalább ilyen fontos ágazat is, a kereskedelmi célú magántrollkodás. A 2000-es évek végére kisebb-nagyobb cégek egymás után ébredtek rá, hogy az interneten terjedő fogyasztói beszámolók ugyanolyan fontosak, mint a hagyományos reklámok. És hogy ezeket meg lehet hamisítani.

A kereskedelmi célú trollkodás történetét a legszebben a globális vendéglátóiparban meghatározó Tripadvisorral lehet bemutatni. A 2000-ben alapított, a felhasználók beszámolóira épülő oldal egy évtized alatt igazi szörnnyé nőtt, amellyel egy pillanat alatt lehet romba dönteni vagy az egekbe emelni éttermeket és szállodákat. A Tripadvisor befolyását hamar felismerték a vendéglátóipari vállalkozók, és azok a PR-szakemberek is, akik azt ígérték, hogy meg tudják őrizni egy vendéglátóhely internetes jóhírét. Az úgynevezett „reputatation managementre”, magyarul hírnévmenedzsmentre specializálódott cégek nemcsak azt tudták elintézni, hogy egy – a példa kedvéért – budapesti étterem a Tripadvisor listájának élmezőnyében landoljon, hanem azt is, hogy a potenciális versenytársakról hirtelen sok-sok lehúzó beszámoló jelenjen meg.

Akárcsak az Operation Earnest Voice esetében, a kereskedelmi célú trollkodásról is a sajtó rántotta le a leplet, ráadásul nagyjából ugyanakkor. 2010 végén a brit Daily Telegraph mutatta be, hogy egy kis ügyeskedéssel egy kitalált szállodáról is lehet olyan jó beszámolókat írni, hogy magasra jusson az oldal toplistáin. 2012-ben már egy tudományos kutatás is bizonyította, hogy a Tripadvisornál valami nagyon nem stimmel az állítólagos felhasználói beszámolókkal. És hogy az évek során csak rosszabb lett a helyzet, azt egy olasz szaklap bizonyította be, amikor 2015-ben egy nemlétező éttermet futtattak be.

Persze nem csak a Tripadvisorról van szó. A brit fogyasztóvédelem 2015-ben arra jutott, hogy számtalan cég szeg törvényt azzal, hogy különböző weboldalakon fogyasztói beszámolónak álcázott reklámokat jelentet meg magáról. Miközben persze továbbra is folyik a média képviselőinek szintén illegális befolyásolása, csak ma már a cégek nem viszonylag nehezen megvesztegethető újságírókat kenyereznek le kisebb ajándékokkal, hanem egyszerű internetezőket, amiért cserébe azok pozitív beszámolókat és ötcsillagos értékeléseket szállítanak. Ugyanerre jutott 2015 júniusában a BBC egyik műsora is, amely szerint az angol oldalakon az állítólagos felhasználói beszámolóknak legalább 20 százaléka kamu.

NEMZETKÖZI TROLLFRONT

Annak megértéséhez, hogy ez a sok propagandaszöveg hogy kerül fel az internetre, vissza kell kanyarodnunk a világpolitikai célú trollkodáshoz. Bár ennek alapjait az amerikaiak fektették le, ahogy az a fegyveripar történetében az atombombától a drónokig történt, hamarosan megjelentek az első utánzatok.

Pontos időpontokat és helyszíneket ismét csak nehéz mondani, de minden jel arra mutat, hogy az amerikaiak után a másik két nagyhatalom, a kínaiak és az oroszok következtek. Kínának egyébként is úttörő szerepe van az internetes kommunikáció irányításában és befolyásolásában, így nem meglepő, hogy érdeklődtek a technológiai újítások iránt. A világpolitikában kevésbé kezdeményező és konfliktuskereső országnak inkább belső ellenőrzésre, a hazai közvélemény befolyásolására volt szüksége, így erre használták fizetett trolljaikat.

A belföldi piacra kifejlesztett trollhadsereg létezését sok kínai sejtette, lebuktatni pedig nagyon ötletesen sikerült. 2011 februárjában a híres képzőművész, Ai Wei-Wei közzétett egy felhívást, amelyben egy Ipadet ígért annak az embernek, aki meggyőző bizonyítékot tud szolgáltatni a kínai állam által fizetett internetes kommentelőkről. Jelentkezett is egy közkatona a kommentenként járó fizetség után “féljüanos hadsereg”-nek nevezett trollbrigádból, és részletes interjúban mesélte el munkanapjait.

Akárcsak Kínában, Putyin orosz diktatúrájában is sokan gyanították, hogy az elnyomó hatalom titokban fizetett internetes propagandát folytat. A brit Guardian már 2012-ben beszámolt erről a mozgolódásról, a Szentpétervár melletti Olginóban működő “trollgyárról” pedig az utolsó ellenzéki orosz lap, a Novaya Gazeta írt először. Ahogy Oroszország és a nyugati hatalmak között egyre nőtt a feszültség, úgy kezdett el a világsajtó is egyre többet foglalkozni a témával.

Az ukrajnai polgárháború, az MH17-es gép lelövése, majd a szíriai helyzet és az európai menekültválság fokozódását követően Oroszország színfalak mögötti machinációi egyre szélesebb közönséget érdekeltek, és 2014-2015 folyamán az orosz trollgyárakkal szinte minden jelentős nyugati sajtótermék hosszasan foglalkozott.

Amelia Arsenault a 444-nek azonban arról beszélt, hogy ezek a nagy trollgyárak, ahol gyakorlatilag kishivatalnokként görnyednek klaviatúráik fölé a kesztyűbáb-profilok tömegét működtető, állami alkalmazásban álló trollok, csak a modern információs háború egy szeletét jelentik, és az sem véletlen, hogy ezekről tud leginkább a világ. Az orosz állam például olyan nagyon soha nem vigyázott a trollgyárak titkára, ami azt sugallja, hogy a propagandaháborúnak ugyanúgy fontos része a propagandakészültség mutogatása, mint valami fegyveres díszszemlén.

Ahogy a világgazdaság egyéb területein, úgy az információs háborúban is egyre komolyabb szerepe van a szabadúszóknak. Aki ma az interneten névtelenül akar propagandát terjeszteni, akár egy étterem dicséretéről, akár politikai befolyásolásról van szó, nem feltétlenül nagy trollgyárak segítségével teszi ezt. Arsenault szerint a dark weben számtalan ilyen szolgáltatást lehet megvásárolni, sőt olyan közismert oldalakon, mint például a szabadúszó megbízásokat kereső-kínáló Fiverr-en is lehet ilyen munkákat adni-venni. Ő arra jutott, hogy például a Facebookon terjedő, meghatározhatatlan eredetű, politikai üzenetet sulykoló “mémek” jó része ilyen szabadúszó kisvállalkozók munkája lehet.

A valamivel komolyabb, tisztán működő, de mindenféle propagandafeladatokra felbérelhető cégek biztonságpolitikai lapokban hirdetnek, megjelennek a szakma nagy konferenciáin, vásárain is. Arsenault szerint amióta a szélesebb közönség is tud ezekről a módszerekről, a szakmában valóságos aranyláz indult be, és mint a PR-iparban általában, itt is sok a profi szélhámos és az amatőr kókler. Sokan állítják magukról, hogy képesek bármilyen üzenetet bármekkora közönséghez hatékonyan eljuttatni, de ezt bizonyítani nem feltétlenül tudják. Itt ráadásul olyan nagy állami szervek a potenciális megrendelők, amelyek nem igazán értenek a legújabb internetes trendekhez, és így könnyebben megvezethetőek. Az elmúlt évben, akárcsak az interneten, itt is a “big data” volt az a varázszsó, amivel a különböző államok alkalmazottait el lehetett kápráztatni.

A TROLL HATÓTÁVOLSÁGA

2014-től kezdve teljesen világossá vált, hogy az orosz propaganda nemcsak hazai pályán működik, hanem mindent megtesz a nemzetközi közvélemény befolyásolásáért. Nemcsak a már említett magyar nyelvű oldalak szaporodtak meg a Hídfőtől a Meteonig, hanem az angol nyelvű híroldalak is azt vették észre, hogy kommentszekciójukban elszabadult a pokol. A leghíresebb eset a Guardiané, amelynek weboldalát 2014 elején olyan lendülettel árasztották el az oroszpárti propagandát terjesztő trollok, hogy kénytelenek voltak részben kikapcsolni a kommentelést.

A mindent elárasztó orosz propaganda, az irányított internetes zaj komolyabb feltérképezést és esetleges válaszlépések kidolgozását igényelte. Többek közt ezért jött létre 2014-ben Rigában a NATO Stratégiai Kommunikációs Kiválósági Központja (a továbbiakban STRATCOM COE), amelynek céljai közt az információs és pszichológiai hadviselés kutatása és irányítása is megtalálható.

A STRATCOM COE 2016 márciusában hozta nyilvánosságra azt a trollügyi tudományos dolgozatot, amelyet egy lett egyetem munkatársai írtak a NATO megbízásából. Az ennek alapjául szolgáló kutatás azt vizsgálta, hogy az oroszpárti trollpropaganda pontosan hogy működik és milyen hatása van. Ehhez a három legnagyobb lett weboldal kommentszekcióit tanulmányozták át. Lettország geopolikai elhelyezkedése a Baltikumban, demográfiai összetétele (a lakosság legalább negyede orosz nemzetiségű) különösen fontossá teszi az orosz propaganda célpontjából, de amikor a STRATCOM COE ismertette a kutatást, világossá tették, hogy az oroszok ugyanilyen módszerekkel támadnak több országban is. A központot vezető Jānis Sārts akkor ezt mondta:

„Amit most láttunk, a balti országokban már régóta folyik. Az újdonság az, hogy az oroszok ugyanezt próbálják megismételni más országokban. Arra használják a közösségi médiát, hogy a meglévő törésvonalakra szélsőjobboldali retorikával ráerősítsenek. Meg kell értenünk a stratégiájukat, a módszereiket és a taktikájukat, hogy sikeresen tudjunk ellenállni, reagálni és megvédeni a társadalmainkat, az értékendünket.”

Ahogy a lett tanulmány is leszögezi, nem az ő kutatásuk az első, amely az orosz internetes propagandát vizsgálta. 2015 áprilisában az ilyesmivel foglalkozó lengyel nemzetbiztonsági szerv, a CERT írt arról éves jelentésében, hogy külföldi államok által fizetett ügynökök fejtenek ki propagandatevékenységet lengyel blogokban, netes fórumokon, weboldalak kommentjeiben. Hasonló következtetésre jutott a finn közszolgálati YLE csatorna is, amely oroszpárti trollok tevékenységét vizsgálta finn fórumokon és a közösségi médiában. A STRATCOM COE által közzétett tanulmány azonban léptékében jóval komolyabb vállalkozás volt, és ennek megfelelően eredményei is pontosabbak és érdekesebbek lettek.

A lett kutatók az ország három legnagyobb hírportálján 2014. július 29. és augusztus 5. között keletkezett körülbelül 200 000 kommentet vizsgálták meg. Ezeknek a tartalmát is elemezték, valamint megnézték, hogy melyek érkeztek gyanús IP-címekről. Ez alapján arra jutottak, hogy az összes komment 1,45 százaléka származik feltételezhetően az orosz propaganda terjesztéséért fizetett trolloktól. Ez kevésnek tűnik, de fontos hangsúlyozni, hogy ez az összes kommentre vonatkozik, azokra is, amelyek teljesen ártalmatlan, sport- vagy életmód-témájú cikkek alatt születtek. Ha csak azokat a cikkeket nézték, amelyek alatt egyáltalán előfordult trollkomment, ott már átlagosan 4 százalék volt ezek aránya, és voltak olyan cikkek, amelyek alatt a trollkommentek aránya 50 százalék felett volt.

A szíriai helyzet és az európai migránsválság eszkalálódása előtt végzett kutatásban a legtöbb trollkomment az ukrán válsággal, valamint az MH17-es maláj utasszállító lelövésével foglalkozott. Az összes trollkomment 37 százaléka ezzel a két, orosz szempontból különösen kényes témával kapcsolatban született.

A trollkommentek tartalmát vizsgálva a lett kutatók feltárták ezek jellegzetes tartalmi, formai elemeit:

  • Az oroszpárti trollok gyakran az orosz médiából közölnek újra részleteket, linkelnek ezekre, valamint mindenféle propagandavideókra a Youtube-on. Ezekkel és sima sértegetéssel próbálják diszkreditálni a hírekben megjelenő nem-oroszpárti szereplőket.
  • A trollok az orosz állami intézményeket és intézkedéseket azzal próbálják népszerűbbé tenni, hogy folyamatosan kritizálják ezek nyugati megfelelőit.
  • Gyakran érzelmileg túlfűtött kommenteket írnak, tele trágársággal.
  • Nagyon agresszívan tolják az üzenetüket, sokszor kommentelve egy-egy cikk alatt, és próbálnak a vitában domináns pozícióba kerülni.
  • A trollok jellemzően kevés témában nyilvánulnak meg, és bár maguk rendszeresen vitába szállnak a többi kommentelővel, azok válaszaira már nem reagálnak.

Nagyon érdekes, hogy a már említett, Ipaddel megvásárolt kínai troll mennyire hasonló dolgokat mondott az őt meginterjúvoló Ai Wei-Wei-nek:

“Miután megtaláltuk az olyan cikkeket, amik megfelelnek a feletteseink elvárásainak, elkezdünk ezekre reagálni. Ehhez elég ügyesnek kell lenni. Nem írhatsz túlságosan hivatalos nyelven, persze nem árulhatod el, hogy ki vagy, és különböző stílusú szövegeket kell gyártanod, néha nyilvános vitát generálva a profiljaid közt. Mindezt azért, hogy magadra irányítsd az internetezők figyelmét, és őket is kommentelésre sarkalld. Minden internetes vitában három szerepet lehet eljátszani: az irányítót, a követőt és az ártatlan nézelődőt. Az irányító a szakértő hangján szólal meg valamilyen vitás kérdésben, és tényeket igyekszik bemutatni. A követők vele egyetértenek vagy vitatkoznak hevesen. Ez vonzza az egyszerű internetezők figyelmét, akik maguk is bekapcsolódnak a vitába. A végén pedig visszatért az irányító, és bemutat valamilyen olyan tényt, ami nagyon sokakat meggyőz.”

A lettek összességében arra jutottak, hogy ezzel az elég primitív taktikával az oroszok nem különösebben hatékonyak. Többek közt mert a közönségnek csak kis szelete találkozik ezekkel a kommentekkel, hiszen az internetezők közül csak kevesen szórakoznak kommentek olvasgatásával. Lettországban az internetezők 16-20 százaléka olvas kommenteket, ráadásul jelentős részük a világhálón leginkább jártas felhasználók közé tartozik, akiket nehéz primitív módszerekkel befolyásolni.

Az oroszpárti trollok dolgát tovább nehezíti, hogy olyan médiakörnyezetben kell propagandatevékenységüket kifejteniük, amelyben több híroldal moderátorai is igyekeznek gátat szabni a tevékenységüknek, és maguk a kommentelő felhasználók is sokszor magánszorgalomból visszatrollkodnak, tovább gyengítve a propaganda erejét. Nagy tömegeket így nem lehet meggyőzni, azonban a lett kutatók arra jutottak, hogy azért van, akit igen.

A lett társadalom különböző szegmenseiből válogatott kísérleti nyulakat próbáltak meg különböző jellegzetes trollüzenetekkel befolyásolni, és arra jutottak, hogy két csoport a legfogékonyabb ezekre: az alacsony iskolázottságú, az átlagnál szegényebb, otthon ülő, a világ iránt kevéssé érdeklődő nagycsaládosok, valamint ezek nyugdíjaskorú, hasonlóan konzervatív megfelelői.

Ez a két, trollszempontból legveszélyeztetettebb csoport fogyasztja a legtöbbet a hagyományos médiából, és mivel az ilyen egyirányú üzenetekhez vannak szokva, ritkán kérdőjelezik meg az ezekben tálalt információt. Ezt a hozzáállásukat viszik magukkal az internetre, de még a kommentszekciókba is, ahonnét szintén hajlamosak mindent elhinni. Egyszerűen fel sem merül bennük, hogy valaki esetleg manipulálni próbálja őket.

Nagyon fontos megemlíteni, hogy bár a lett kísérletben használt társadalmi felosztásnak nincs pontos magyar megfelelője, a hasonló magyar kutatásokból le lehet vonni azt a következtetést, hogy a magyar társadalomnak akár a fele is betuszkolható a lettek szerint gyakorlatilag mindent elhinni képes két csoportba. A kérdés legfeljebb az, hogy ezek az emberek találkoznak-e őket befolyásolni próbáló internetes kommentekkel.

SZÜRKE TROLL A KÖDBEN

Bármennyire alapos is volt a STRATCOM COE, kutatásuknak több gyenge pontja van. Ezek egy részét a tanulmány sem fél felsorolni. Az időszak, amelynek kommentjeit vizsgálták, nagyon rövid volt, és ami ennél fontosabb, 2014 nyara óta sokat változott a világ, különösen annak az oroszok által befolyásolni próbált része.

A kutatók - nyilván helyesen - arra a megállapításra jutottak, hogy a kommentelő trollok nem túl hatékonyak propagandaeszközként. Viszont azt is megjegyzik, hogy a lett média maga is terjeszt oroszpárti propagandát, és a lett médiafogyasztók egy része ezekkel az üzenetekkel - a gazdasági nehézségekről a nyugat tehet, a nyugati média hazudik, az EU megbukott, Putyin jó fej - a propagandától függetlenül is egyetért.

A legnagyobb gond a lett kutatók szerint pedig az, hogy valójában senki nem lehet száz százalékig biztos abban, hogy egy oroszpárti üzenetet ismételgető felhasználó tényleg fizetett propagandista, nem pedig egy saját véleményét szabadon kifejező kommentelő. Ahogy az internet technológiai újításai demokratizálzák a propagandista szakmát, ma már hasznos idióta is lehet bárkiből. A hidegháborúban a szovjetekkel szimpatizáló, az ő véleményüket visszaböfögő nyugati értelmiségieket hívták így, de ma már bárki lehet orosz szempontból hasznos idióta, csak egy internetkapcsolat és egy kis lelkesedés kell hozzá. Amelia Arsenault szerint ma az az igazán sikeres internetes propagandista, aki el tudja érni, hogy ezek a hasznos idióták lelkesen ismételgessék az üzenetét.

A közösségi média, elsősorban a Facebook korában ez az “ismételgetés” a megosztás lett. A lett kutatók sajnos ezzel nem foglalkoztak, és más sem tárta még fel, hogy az orosz propaganda pontosan hogy tud terjedni a közösségi médiában. A nyugati szakértők mintha szívesebben kutatnák az ISIS módszereit.

Azt azonban a STRATCOM COE tanulmánya is kimutatta, hogy ha a trollkommentek arra nem is jók, hogy meggyőzzék a társadalom szélesebb tömegeit, még a tapasztaltabb és kritikusabb hozzáállású internetezőket is képesek hosszú távon elbizonytalanítani. Ha az eszükre nem is tudnak hatni, a folyamatos hangulatkeltéssel az érzelmeikre igen, és összezavarodva eljuthatnak arra a pontra, ahol az ember már semmilyen médiában nem bízik.

Jānis Sārts márciusban arról beszélt, hogy az ilyen, fizetett trollokból, hasznos idiótákból és elbizonytalanodott internetezőkből álló, irányítható hálózatok felépítésével az oroszok nem feltétlenül egy konkrét haditervre készülnek, csak szeretnék, hogy ezek a hálózatok szükség esetén rendelkezésre álljanak. Ilyenek segítségével lehet elérni, hogy az olyan esetek, mint a Németországban állítólag migránsok által megerőszakolt orosz kislány ügye nagyot szólhassanak az interneten, mielőtt még kiderülne, hogy az egész hazugság és a moszkvai titkosszolgálatok akciója volt. Mire a komoly média feltárja, hogy valójában mi történt, sok internetező már csak a zajra és a hazugságokra emlékszik, és a tények nem hagynak benne mélyebb nyomot.

OROSZ TROLLOK MAGYARORSZÁGON

Magyarországon még nem készült a letthez hasonlóan átfogó kutatás, és ami még aggasztóbb, annak sincs jele, hogy a titkosszolgálatoknál bárki olyan komolyan venné az orosz internetes propagandatámadásban rejlő veszélyeket, mint például a már idézett lengyel jelentés. Magyarország még csak nem is tagja a STRATCOM COE-nak. Pedig lett fókuszú tanulmányuk megjegyzi, hogy “a balti államoknak, Finnországnak, Lengyelországnak, Ukrajnának és a többi, az orosz propagandatevékenység által érintett országnak tanulnia kellene egymás tapasztalataiból, és össze kellene hangolniuk a dezinformáció elleni küzdelmet”. Nyilvánvaló, hogy a többi ország közt ott van Magyarország is.

Az orosz információs háborúval nálunk csak néhány újságíró foglalkozik, és cikkeikkel még nem sikerült elérniük, hogy a téma szélesebb tömegeket érdekeljen. Ugyanakkor azt is érdemes tudni, hogy akárcsak Lettországban, Magyarországon sem feltétlenül a kommentelő trollok terjesztik leghatékonyabban az orosz propagandát. Amíg a teljes kormánypárti médiagépezet, a közzsolgálati tévétől a Magyar Időkig a putyinista, szélsőjobboldali üzenetet közvetíti, olyan hivatalos orosz csatornákat használva forrásként, mint a Sputnik News és a Russia Today, “szakértőjük” pedig Nógrádi György, a kommentelő trolloknak és a Hídfő.ru-nak csak epizódszerep jut.

Az azonban kétségtelen, hogy a Jānis Sārts által felvázolt hálózatok a magyar interneten is kiépültek és mindig bevetésre készek. Működésük nagyon hasonló, mint a többi, az oroszok által befolyásolni próbált országban. Akárcsak a Guardian, a legnagyobb finn napilap, a Helsingin Sanomat munkatársai is megfigyelték, hogy kommentszekciójukat minden, Moszkvát érdeklő cikk alatt elözönlik a trollgyanús kommentek, és a helyzet az ukrán polgárháború kirobbanása óta fajult el teljesen.

A magyar nyelvű oldalakon pont ugyanez a folyamat zajlott le. A 444 kommentszekciójában 2014 végén kezdtek el feltűnni nagyon gyanús felhasználók, 2015 nyarán pedig, szinkronban a menekültválsággal, teljesen elszabadult a pokol. Többek közt ezért is döntöttünk úgy 2016 januárjában, hogy megszüntetjük a teljes kommentszabadságot, és előmoderációt vezetünk be.

Nem tudjuk, hogy a 444-re írt, az orosz érdekeket visszhangzó kommentek fizetett trolloktól vagy moszkvai szempontból hasznos idiótáktól származnak, de az mindenesetre érdekes, hogy amit mi látunk a kommentszekciónkban, az alapján a magyar nyelvű oroszbarát propaganda nagyon hasonlóan jelenik meg, mint amit a lettek tudományosan kikutattak. A 444 kommentjeinek egyik moderátora szerint:

“Vannak kommentelők, akiknek számszerűen rengeteg kommentjük van, tehát látszólag eléggé aktívak, de ha jobban megnézed, látod, hogy szinte kizárólag oroszos (vagy orosz érdekeket érintő) cikkek alatt jönnek elő. Ugyanez van migránskérdésben is. Amióta elkezdtünk rendesen moderálni, az ilyen arcokból kevesebb jut be. De persze alkalmazkodnak ők is, nyomják a Facebookon is, meg csinálnak egy látszólag 'tiszta' profilt, azzal bejutnak, aztán vigyáznak is arra, hogy az tiszta maradjon, tehát már nem floodolnak, de láthatóan keresik az olyan ideológiai vitákat, ahol sokan vannak, és több válaszban is elmondhatják ugyanazokat a dolgokat.”

Ez a moderátor szerint a 444 orosz témájú cikkei alatt a moderálás bevezetése előtt 20 százalék lehetett a trollkommentek aránya. Ez konzervatív becslés. A kínai troll 10-20 százalékot tippelt, a lett kutatás szerint a legkényesebb témák esetében 50 százalék feletti lehet az arány, míg Amelia Arsenault azt saccolta, hogy az olyan, meghatározó jelentőségű oldalak esetében, mint a Guardian vagy a Huffington Post, az orosz érdekeket sértő cikkek alatt akár a kommentek 75 százaléka is származhat propagandistáktól.

A közösségi médiában terjedő üzenetek származási helye és útja pedig végképp lekövethetetlen, így a trollokat sokkal nehezebb azonosítani. Az orosz propagandát nyíltan közvetítő magyar weboldalakról legfeljebb a bejegyzőik nevét tudni, de az ezer profilon keresztül újra és újra megosztott képek, mémek, videók forrását pont olyan nehéz megtalálni, mint egy népmeséét. Így csak feltételezni lehet, hogy ezek jelentős része is propagandacélból készül, talán központi irányítással. Ugyanakkor például az ilyeneket rendszeresen megosztó Széles Gáborról akár azt is el lehet hinni, hogy nem pénzért, hanem tényleg szabad akaratából terjeszti a nagyobbnál nagyobb hazugságokat.

Természetesen a magyar interneten nem csak oroszpárti propagandisták működnek. A kereskedelmi célú trollkodásnak számtalan példája van, a Tripadvisoron és azon túl is, felhasználói tartalomnak álcázott reklámokkal, lejárató kampányokkal. Soha, senkinek nem sikerült bizonyítania, de mind a jelenlegi kormány, mind az ellenzéki erők érdekében volt és van olyan mozgolódás a közösségi médiában, ami központilag irányított propagandahadjáratnak tűnik. E cikk írása közben is sikerült olyan Facebook-csoportra bukkanni, amely elég primitív szélsőjobboldali/konzervatív, Magyarországot dicsőítő üzenetet próbált sugározni angolul, és amelynek legelső lájkolói között néhány kesztyűbáb-profil mellett a Jobbik körül forgolódó ügyeskedők és a Századvég egyik felsővezetője is ott volt.

KI A FÉNYRE

Függetlenül attól, hogy az orosz propagandaháború, azon belül pedig az interneten terjesztett üzenetek mennyire hatékonyak, valamit kell tenni ellenük. Egy kommentszekció, amelyben a tartalom jelentős része fizetett propaganda, senkinek sem jó hosszú távon. Még annak az oldalnak sem, amely a forgalomnövekedésért cserébe teljesen szabadjára engedi a felhasználókat. Ugyanakkor az is világos, hogy a sajtószabadság korlátozása nélkül rendet tenni szinte lehetetlen.

Jól példázza ezt a STRATCOM COE lett tanulmányának vége, amelyben a kutatók megoldási lehetőségeket próbáltak kínálni. Javaslataik nagy része közhely: “az újságírók fokozottan figyeljenek a pontosságra, hogy nehezebben lehessen a cikkeiket betámadni”; “az egyes országok igyekezzenek megtanítani állampolgáraikat a kritikus médiahasználatra”; “a híroldalak fejlesszenek jó szűrőalkalmazásokat, és tartsák is ezeket karban, mert a trollok és botok gyorsan megtalálják a kiskapukat”. Sőt, egy komoly katonai szervezettől meglepő módon konkrétan azt is javasolják, hogy a tagállamok a propagandára ne hivatalos kommünikékkel, hanem humorral válaszoljanak, hiszen ezzel lehet a legjobban küzdeni a trollok ellen. Sajnos a NATO Mémgyártó Parancsnokságának felállításáról még nincs hír.

Amelia Arsenault-nak sincsenek ennél sokkal jobb tanácsai. Szerinte arra mindenesetre érdemes figyelni, hogy a közösségi médiában forrás nélkül terjedő, politikai üzenetet sulykoló képekben soha nem szabad megbízni, amelyiken pedig van forrás, arra rá kell keresni. Ha egy Facebook- vagy Twitter-profiloldalon látszik, hogy az nagyon friss, annak jobb egy szavát sem elhinni. Ezek sem túl nagy megfejtések, és egyébként sem működnek bombabiztosan. Kevés trollról lehet száz százalékos bizonyossággal kijelenteni, hogy pénzért működtetett kesztyűbáb, és gyakorlott internetezők is néha trollnak néznek olyan felhasználókat, akik egyszerűen csak valószínűtlenül lelkesen sulykolnak valamilyen propagandaüzenetet.

Igen, a propaganda elleni küzdelemnek mindig fontos része a másik oldal igazának türelmes elmagyarázása, a nyitottság és átláthatóság. Végül is a hidegháborúban aratott nyugati küzdelemnek is fontos része volt, hogy egy idő után tényleg csak a legsötétett sztálinista őrültek hittek a szovjet hazugságokban. De azt is látni kell, hogy ami most orosz részről folyik, az technológiai és jogi kérdés is, és ma az interneten a fizetett orosz trollok olyan könnyen tudnak működni, mint ha mondjuk 1967-ben a szovjet propaganda országos rádióadót működtethetett volna az NSZK-ban.

Vannak arra utaló jelek, hogy egyre többen szeretnének gátat szabni a trolloknak, akkor is, ha ezzel akár a szólásszabadság nemes eszméje is sérülhet. A brit kormány például olyan fogyasztóvédelmi törvényen gondolkodik, amely több ezer fontos büntetést szabna ki azokra a cégekre, amelyek kamubeszámolókkal próbálják öregbíteni saját hírnevüket. Egy ilyen törvénnyel elég hatékonyan lehetne gátat szabni a kereskedelmi célú trolloknak, és nem valószínű, hogy az ő elhallgattatásukat bárki különösebben bánná.

Áprilisban derült ki, hogy a legnagyobb techcégek közül a Google, a Facebook és a Twitter elkezdtek komolyabban foglalkozni az internetes gyűlöletbeszéd problémájával, és igyekeznek valami megoldást találni az - elsősorban nők ellen irányuló - online erőszakra. Ezek a cégek mára a globális közbeszéd meghatározóivá váltak, és ők döntik el, hogy az emberek nemcsak az interneten, de sok esetben azon kívül is miről beszélnek. Ahogy képesek lehetnek a gyűlöletbeszéd megfékezésére, úgy arra is megvan bennük a potenciál, hogy a politikai propaganda lehetőségeit is visszaszorítsák, és egy nagyon fontos fegyvert kivegyenek az internetet az információs háború eszközeként használók kezéből.

Az internetnek köszönhetően ennek a háborúnak néhány évig szinte nem volt belépési korlátja. Arsenault azt tippeli, hogy ez a jövőben megváltozhat, és mintha most a - részben persze megszerzett üzleti pozíciójukat védő - nagy techcégek is erre mozdulnának el. Ha ez a szándék egybeesik a nyugati államok érdekével, egészen biztosan lesz valamilyen mozgolódás. Újra magasabb lehet a belépési korlát, az angolul gatekeepernek nevezett kapuőrök szerepe pedig a techcégekre, híroldalakra, moderátorokra, szoftverfejlesztőkre, végső esetben a bűnüldöző szervekre hárul majd.

Hogy mennyire csak elhatározás kérdése ez, azt az internetet és a közösségi médiát az oroszokhoz hasonlóan profin használó ISIS esete mutatja. Az öregecske Al-Qaeda még nem figyelt kellőképpen a modern kommunikációs eszközökre, legfeljebb egy-egy videót adtak ki, amin turbános emberek olvastak fel unalmas közleményeket. A radikális iszlamista versenyben a helyüket elfoglaló ISIS viszont megdöbbentően ügyes propgandistának bizonyultak. Nemcsak a híresen jól megkomponált és híresen véres videóikkal keltenek félelmet és szereznek híveket, hanem szofisztikált közösségimédia-hálózatokat üzemeltetve hálózzák be a világ radikalizálódásra hajlamos muszlimjait.

A nagy techcégek és a nyugati világ bűnüldöző szervei azonban mára eléggé megnehezítették az ISIS propagandistáinak dolgát. Aki akar, ma is könnyen meg tudja találni az anyagaikat, de szinte kizárt, hogy az egyszeri internetező gyanútlanul ISIS-propagandába fusson a Facebookon vagy a Youtube-on. Márpedig azok a lett vagy magyar vagy lengyel facebookozók, akiket az orosz propaganda most könnyen el tud érni, nem aktívan keresik a putyinista tartalmakat, hanem könnyedén belefutnak ezekbe, ismerőseik és mindenféle gyanús oldalak megosztásai közt.

A nyugati országok közül sok ma már szívbaj nélkül tartóztatja le a terrorista propaganda terjesztőit. Még csak ISIS-rajongónak sem kell lenni: Spanyolországban néhány napja például a már nem is nagyon létező baszk terrorszervezetet, az ETA-t éltető internetezőket tartóztattak le. Elképzelhető, hogy amennyiben egyes nyugati országok úgy döntenek, hogy Oroszországtól is van miért félni, a putyinista propaganda terjesztő is így járhatnak. Vagy ennél egy fokkal finomabb módszerekkel a közösségi oldalakat, a kommentzekciókat működtető híroldalakat kényszeríthetik arra, hogy szabjanak gátat az oroszpárti trolloknak. Sőt, az sem kizárt, hogy ahogy ma a Facebook - elvileg - csak valódi nevű felhasználóknak engedi a regisztrálást, a jövőben ezt a szabályt több oldal is átvegye, és komolyan is alkalmazza.

Ha így alakul, lesz, aki a szólásszabadságot siratja, és olyan is, aki szerint ahogy a való életben sem szabad megengedni, hogy valaki egy arcát takaró maszkban az utcán aljasságokat ordibáljon, úgy elvárható, hogy erre az interneten se legyen lehetőség. Ez azonban az optimista forgatókönyv. A pesszimista szerint az egyre szofisztikáltabb, mesterséges intelligenciával, az emberi tényező teljes kiiktatásával működő trolloknak semmi sem tud gátat szabni, az interneten információt, híreket és igazságot kereső felhasználók pedig teljesen elvesznek a zajban.

(Borítókép: Alexsey Druginyn / RIA Novosti)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;