Száraz István és egy csapat különös orosz a magyar letelepedési program szellemképén

„Ennél a cégnél két dologtól tartanak.
Az egyik, hogy Habony következő helikopterezése,
vagy Rogán valamilyen húzása miatt
egyszer csak politikailag vállalhatatlan lesz a konstrukció,
és be kell csukni a boltot. De az a kisebb dolog.
Amitől igazán félnek, az Vlagyimir Putyin.”

A magyar letelepedési kötvényprogramot talán csak a működtetői és haszonélvezői látják át teljesen.

Annyit lehet biztosan tudni, hogy mindennel együtt most ~360 ezer eurót (111 millió forintot) kell fizetniük a jellemzően kínai, orosz és közel-keleti üzletembereknek, hogy magyar letelepedési engedélyhez jussanak, amivel aztán szabadon mozoghatnak, üzletelhetnek, alapíthatnak céget egész Európában. A befizetett pénz nagy részét (300 ezer eurót) öt év után visszakapják.

A program szabályait úgy hozta létre 2012-ben az országgyűlés Rogán Antal vezette gazdasági bizottsága, hogy a rendszer egyetlen eleme se legyen átlátható. Ismeretlen szempontok alapján kiválasztott, offshore hátterű cégekre bízták a magyar állampapírok értékesítését, a vállalkozások pedig óriásit kaszálnak a zavaros üzleten. Az elmúlt években több újságcikk is foglalkozott a letelepedési kötvényekkel, elsősorban a rejtélyes kormányzati tanácsadóból lett médiamágnás, Habony Árpád és a kötvények forgalmazóinak kapcsolatával.

Az viszont máig nem derült ki, hogy a Rogán-féle offshore cégeken kívül kik működnek még közre a kötvények értékesítésében.

Némi rálátást engednek a rendszer működésére az interneten itt-ott fellelhető hivatalos szerződésminták, amikre - úgy tűnik - nem vigyáztak eléggé a titkolózó gazdáik.

Száraz István már akkora, hogy minden buliban feltűnik

Ilyen például az a két letelepedési kötvényes szerződésminta, amit egy evro-emigracija.ru című oldalon találtuk.

Ezeket a dokumentumokat, a fájlokban található digitális azonosító szerint a VolDan nevű cég ügyintézőjének gépén hozták létre. A VolDan az az offshore vállalkozás, amelyik a letelepedési kötvényeket Oroszországban árusíthatja a magyar állam engedélyével.

Ezek a szerződésminták jogi nyelven, angolul és oroszul írják el a magyar letelepedési kötvények megvásárlásának folyamatát. Hogy milyen törvények vonatkoznak az üzletre, mik a határidők, mennyit kell fizetni, mik a vevő és az eladó jogai és kötelezettségei.

A honlap, az evro-emigracija.ru egyébként a magyar letelepedési kötvényprogram egyik promóciós oldala. Az alján magyar mobiltelefonszám és emailcím is szerepel, ahol még további részletekről lehet érdeklődni.

A szám a tudakozó szerint a Várban található St.George Apartamanház Kft-é. Mikor felhívtuk, akkor egy Stofa Györgyként bemutatkozó férfi válaszolt. Az ő családjához is köthető a Fortuna utcában lévő luxusszálloda.

Az Opten adatbázisa szerint St.George Apartamanház Kft 2010 és 2013 között az R.A. Trade Kft-é volt, ennek tulajdonosa Rack Antal. Ő Pintér Sándor belügyminiszter volt üzlettársának, Rack Lászlónak a testvére. A testvérpár neve az V. kerületi ingatlanügyekben is előkerült.

Stofa luxusautókkal és elegáns órákkal telepakolt, aranyifjas hangulatú instagramos képei alapján is jóban van Rack fiával. A Facebook alapján ugyanabban a körben mozognak, mint a letelepedési kötvényeket forgalmazó VolDannal és Habony Árpáddal is összefüggésbe hozott grúz-izraeli vállalkozók, Shabtai Michaeli és Michael Gagel nőrokonai, Matolcsy Ádám (a jegybankelnök fia), Habony Árpád volt barátnője és Száraz István.

Stofa nekünk azt mondta, hogy nagyon jól beszél oroszul, ezért vállalkozott a VolDan közvetítőjének, így került telefonszáma a honlapra, viszont ténylegesen még egyetlen személyt sem közvetített ki a cégnek. Arra a kérdésünkre nem válaszolt, hogyan került a letelepedési biznisz közelébe.

Azt is megpróbáltuk megtudni, hogy kié lehet a telefonszám mellett szereplő emailcím a info@euimmigration.info.

Kiderült, hogy az evro-emigracija.ru és az euimmigration.info domaint is Száraz István cége, az állami pénzekkel bőven kitömött, 100 milliós profitot hozó Frank Digital Kft. regisztrálta be 2014 nyarán.

A két szóban forgó domain bejegyzését, valamint a honlapok fejlesztését és kereső-optimalizálását 2014-ben a FRANK Digital Kft. végezte. Az ügynökség a megbízást Stofa Györgytől mint közvetítőtől kapta, a tényleges megrendelő céggel nem került kapcsolatba, a munka ellenértékének megfizetése pedig a mai napig sem történt meg.

Ezt Száraz István sajtósa közölte velünk.

This is the best offer ever!

Itt nem csak az a fontos, hogy a dokumentumok segítségével újabb figurákról derült ki, hogy közvetve benne vannak a VolDan hálózatában, hanem az is, hogyan akadtunk a nyomukra.

Minden azzal kezdődött, hogy Habony Árpád hongkongi helikopterútja után a letelepedési kötvényprogram újabb nyomait kerestük az interneten.

Nemcsak Magyarországon működik ilyen program, Cipruson, Görögországban és más EU államokban is lehet pénzért schengeni papírokhoz jutni. Mivel ez egy valódi piac az országok és forgalmazók között valódi versennyel, vásárlókkal, közvetítőkkel, ezért viszonylag sokféle információt meg lehet találni róla az interneten. Szabályos kis iparág épült arra, hogy a jellemzően kínai, orosz vagy arab üzletembereket meggyőzze, kinek érdemes fizetniük az EU-s papírokért.

EUROPASS is a unique opportunity to gain residence permit and citizenship in Europe on wonderful terms for you and your family. This is the best offer ever! Thanks to our partner – VolDan Investments Limited company that is an official representative of the government of Hungary (...)"

("Az EUROPASS egy egyedi lehetőség, hogy csodás feltételekkel európai letelepedési engedélyt és állampolgárságot kapjon ön és családja. Ez a lehető legjobb ajánlat. Partnerünknek, a magyar kormányt hivatalosan képviselő VolDannak köszönhetően (...) ")

Ezt a szöveget egy Good Life Consulting nevű cég oldalán találtuk, ahol orosz vevőknek népszerűsítették a magyar letelepedési kötvényeket.

Erről a reklámról jutottunk aztán egy másik különös nevű szervezet, az International Financial Community (IFC - Nemzetközi Pénzügyi Közösség) oldalára. Itt már nemcsak üres pr szövegek voltak arról, hogy a magyar kötvényprogram csodálatos, hanem egy angol és orosz nyelven írt, nagyon is hivatalosnak tűnő, 2014-es szerződésminta is elérhető volt. Ez volt az első szerződésminták sorában, amit a programról megtaláltunk az interneten, hetekkel azelőtt, hogy a Száraz-féle oldalra eljutottunk volna.

Ebben az IFC-s dokumentumban egyebek mellett azt írják, hogy az ügyfelek bizonyos WellMax számlájukról fizetnek a VolDan hasonló számlájára, és hogy minden papírmunkát és ügyfélkapcsolati feladatot a Good Life Consulting nevű cég intéz. (Ezek a nevek később talált, Száraz-féle dokumentumban nem szerepelnek.)

Mielőtt belemegyünk abba, hogy mik lehetnek az IFC-s szerződésmintában felsorolt szervezetek, és miért van jelentőségük, egy dolgot érdemes tisztázni:

A VolDan állítása szerint a letelepedési kötvényprogram működésébe először bepillantást engedő IFC-s dokumentum hamisítvány.

Olyan jól sikerült hamisítvány, hogy másolhatnának róla eredetit

Hetekkel ezelőtt megkérdeztük a letelepedési kötvényeket hivatalos magyar állami engedéllyel forgalmazó VolDantól, hogy milyen kapcsolatuk van a Good Life-fal és az IFC-vel, aminek a honlapján az első szerződésmintát találtuk.

Nekünk egyáltalán nem válaszoltak, viszont egy júniusi bírósági eljárásban lényegében arról nyilatkoztak, hogy az említett szerződésminta hamisítvány. A bíróság előtt azt állították, hogy nincs semmilyen kapcsolatuk az IFC-vel, nincs közük a szerződésmintához, az a tudtuk nélkül került fel az internetre, és meg is próbálják leszedetni onnan. (A dokumentum egyébként két hónappal később, a cikkünk megjelenésekor még elérhető volt.)

Több okból is valószínűtlen, hogy az interneten talált IFC-s dokumentum teljes kitaláció.

Akinek van 360 ezer eurója magyar letelepedési kötvényt vásárolni, azt valószínűleg egy árnyalattal nehezebb átverni, mint egy egyedül élő kisnyugdíjast. Az IFC-s szerződésmintában ráadásul túl pontosak a jogszabályi hivatkozások, a magyar folyamat leírása, teljesen életszerűtlen hogy ezt csalók pont így kitalálják.

Persze lehetséges volna, hogy az IFC-s szerződésmintát másolták valahonnan. Hogy ezt tisztázzuk, rákerestünk az egyedinek tűnő szövegrészekre, hátha megtaláljuk a forrást, ami alapján az készült. Így jutottunk el a Száraz-féle honlapra is, a VolDan ügyintézőjének gépén készített, kétséget kizáróan valódi szerződésmintához is. A fájlok adatai szerint viszont azt is, ahogy az összes többi, az interneten elérhető hasonló dokumentumot az IFC-s szerződésminta után készítették vagy lett nyilvánosan elérhető, így a hamisítványnak nevezett papír készítői nem másolhattak azokból.

Így néz ki egy ezoterikus befektetési csoport

A Good Life Consulting nyitóoldala.

Ha az elsőként talált IFC-s szerződésminta mégsem teljes kitaláció, akkor érdemes megnézni, milyen információk szerepelnek benne.

A szöveg szerint az ügyfelekkel a Good Life Consulting tartja a kapcsolatot. Ez egyáltalán nem mellékes feladat.

Amit a VolDan csinál, az pont szembemegy azzal, amit Putyin akar. Az orosz elnök gyűlöli, ha pénzt visznek ki az országból, márpedig itt személyenként súlyos euró százezreket kell fizetni a magyar letelepedési engedélyért. Sokan belül sem értik, hogy ezt miért, vagy meddig fogja engedni Moszkva. Hogy a paksi atomerőmű körüli orosz-magyar együttműködés miatt nem lépnek közbe, vagy más kapcsolat az oka az engedékenységnek.”

Ezt a letelepedési programot jól ismerő Á. mondta nekünk. Azt is, hogy emiatt a magyar letelepedési kötvényeket állami engedéllyel árusító VolDannál Putyin haragjától félnek a legjobban.

Biztosra vehető, hogy Moszkvában és azon kívül is sokan szeretnék tudni, kinek van elég pénze beszállni egy ilyen üzletbe, illetve hogy Oroszországból ki és miért akar schengeni útlevelet szerezni magának. Aki erre rálát, az fontos információk birtokosa.

Az IFC-s szerződésmintában szereplő ügyfélkapcsolatos Good Life egy Szlovákiában bejegyzett vállalkozás, a cégbírósági adatok szerint a tulajdonos egy szentpétervári illetőségű férfi, bizonyos Alekszej Trufanov, az igazgató pedig a budapesti címmel rendelkező Gennagyij Vlagyimirovics Szecsenov.

A Good Life-ról a saját oldalukon nagyon kevés egyértelmű információ van, és az sem derül ki pontosan, hogy nekik közük volna a magyar letelepedési kötvényekhez, azon túl, hogy állításuk szerint a VolDan a partnerük. Az látszik, hogy egyrészt üzleti- és/vagy személyiségfejlesztő szemináriumokat tartanak, másrészt egy WellMax nevű befektetési terméket árulnak.

Körülbelül egy percet kell bárkinek a Youtube csatornájukon vagy a Facebook csoportjukban töltenie, hogy úgy érezze: valami ezoterikus személyiségfejlesztő MLM-csoport honlapját lapozgatja. Ez a videó például elég jellegzetes.

Roman Vaszilenko vagyok az orosz haditengerészettől

Van egy figura, aki szinte mindegyik bizarr Good Life-os / International Financial Community-s videón, fotóalbumban feltűnik.

Úgy hívják, hogy Roman Vaszilenko (Роман Василенко), és bár a Szlovákiában talált Good Life vállalkozáshoz cégjogilag nincsen köze, de itt például társalapítóként hivatkoznak rá, akit aztán kifúrtak. Az biztos, hogy központi alakja volt a cég(ek)nek.

Roman Vaszilenko (jobba) a Good Life egyik videóján

A Chief-Time című orosz management magazinnak adott interjúja szerint katonai iskolába járt, és az orosz haditengerészetnél kezdte a karrierjét, 1998-ban tisztként szerelt le, máig tartalékos. A katonaság után évekig svájci cégnek dolgozott. Ugyanitt azt írják, hogy valamikor 1996. és 2012. között Magyarországon is tanult, sőt ebben az időszakban állítólag megfordult Ausztria, Franciaország, Ciprus, Mauritus, Svájc és az Egyesült Államok egyetemein is.

Az is valószínűnek tűnik, hogy Vaszilenko a Good Life előtt egy darabig a szintén befektetési tanácsadással foglalkozó magyar Life Division nevű cégcsoportnak is dolgozott. (Az ő befektetési terméküket egyébként nem WellMaxnak, hanem Profit Maxnak hívják, vannak a Goodlife-hoz hasonló hangulatú videóik, és tartottak már konferenciát ugyanabban a török szállodában.)

Vaszilenkonak kiváló politikai kapcsolatai vannak Oroszországban.

2014-ben saját bevallása szerint meghívták az orosz törvényhozásban, hogy a „fiatalok problémáiról beszélgessen. Innen jött aztán az ötlet, hogy ingatlanokkal kezdjen foglalkozni. Best Way néven pontosan olyan lakásvásárlós fogyasztói csoportot alapított 2014-ben, mint amilyet idén tavasszal Rogán Antal is elkezdett nyomni Magyarországon.

A másik vállalkozását most nem Good Life-nak, hanem Life is Goodnak hívják, a karibi Belize-ben jegyezték be, és a honlapjukon felvonultatott magazin címlapok alapján eléggé hordják Oroszországban.

Magazinok címlapjukon Roman Vaszilenkóval Life is Good nevű cége honlapján

Az itt elolvasható információk alapján úgy tűnik, hogy a Life is Good a Good Life-hoz kísértetiesen hasonló személyiség / üzletfejlesztő tréningekben utazik. Idén nyáron pont Budapesten volt szemináriumuk, mondjuk azon csak az ötös szinten lévő, 800 személyiségpont feletti tagjaik vehettek részt. Tényleg.

Az biztos, hogy Vaszilenko valamiben nagyon jó. Az orosz titkosszolgálat és egy bulvárlap keverékeként jellemzett, a Kremlhez szorosan kötődő orosz LifeNews.ru médiavállalat rendszeresen beszámol rendezvényeiről és sikereiről.

Roman Vaszilenko nyilatkozik a lifenews.ru-nak

De honnan tudja a címünket?

Másfél hónapja hónapja felkerekedtünk megnézni a Good Life pozsonyi irodáját, hátha ott megtudjuk, hogyan került a Good Life / IFC neve a Rogán-féle magyar letelepedési kötvényprogram szerződésmintájába.

A Good Life irodája előtt Pozsonyban. Fotó: Botos Tamás

Ahhoz képest, hogy csak az utcáról állítottunk be, nagyon kedvesen betereltek egy tárgyalóba, bár attól láthatóan meg voltak egy picit ijedve, hogy egyszer csak újságírók esnek be hozzájuk. A velünk beszélgető irodavezető többször is megkérdezte, hogy honnan tudjuk a címet.

Rövid találkozás volt, elmondtam, hogy a VolDanról írok, hogy a szerződésben láttam az ő nevüket, és érdekel, hogy pontosan mi a szerepük a magyar letelepedési kötvények körül. A hölgy elmondta, hogy nem beszél jól angolul, csak szlovákul és oroszul, hogy ők szerződésekkel, papírokkal és ügyfelekkel foglalkoznak. Végül azt mondta, hogy most éppen nincs benn döntéshozó, de hagyjunk egy névjegyet, és majd keresni fognak. Persze azóta sem jelentkeztek.

Tudták, hogy működik egy magyar bank a karibi Saint Vincent szigetén?

A Good Life-os / IFC-s vonalon van még legalább egy érdekes, magyar vonatkozású szereplő.

A szlovákiai találkozó után akadtunk rá egy nem túl hízelgő cikkre egy kisebb orosz üzleti websiteon. Ebben az szerepel, hogy a Good Life és az IFC irreális hozamú befektetési termékeket árusít hiszékeny ügyfeleiknek, és szemináriumoknak álcázott termékbemutatókat szerveznek.

Azt is megemlítik, hogy az IFC / Good Life által pörgetett befektetési termékekhez a karibi Saint Vincent szigetén bejegyzett Loyal Bankba kell pénzt fizetni bizonyos WellMax számlára. Ilyen WellMax számlát említenek a magyar letelepedési kötvényes szerződésmintában is. A Loyal Bankot az IFC honlapján (ahol a letelepedési kötvényes szerződésmintát megtaláltuk találtuk) partnereként tüntetik fel.

Az IFC honlapján találtuk a magyar letelepedési kötvényes szerződésmintát, partnereik a szerződésben szereplő Good Life Consulting és a Loyal Bank.

Erről a különös bankról a Panama-iratoknak és a Direkt36-os Csonka Anna felderítő munkájának köszönhetően tudni. A bank tulajdonosa magyar, Hujber Ottónak hívják, és a ’90-es években a legbefolyásosabb magyar üzletemberek közé tartozott, az MSZP vállalkozói tagozatának vezetője is volt. Cégei akkoriban részt vettek az orosz államadósság lebontásában.

Hujber bankja, a Loyal a Panama-iratokban nyilvánosságra került dokumentumok szerint Oroszországot tartja az egyik legfontosabb piacának.

„Láthatóan jelentős erőforrásokat fektettek az orosz ügyfelek meghódításába, és úgy tűnik, egyébként is vannak kötődéseik Oroszországhoz. A budapesti képviseletük ügyfélparkolójában például egy májusi napon egy olyan városi terepjáró is állt, amelynek egyedi rendszámának betűi (RUS) Oroszországra utaltak. Hujber útlevélmásolatából pedig kiderül, hogy rendszeresen utazott üzleti vízummal Oroszországba az elmúlt években” – írta a Direkt36.

Harci helikopterek Etiópiába

A szerződésmintát ugye a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett IFC honlapján találtuk, a dokumentumban szerepelt a Good Life neve, és az IFC honlapján a Good Life mellett a Loyal Bank van partnerként megemlítve.

Érdekes egybeesés, de a történet szereplői között ettől látszólag teljesen függetlenül is található kapcsolat.

Olvassanak figyelmesen, nem lesz egyszerű követni!

A Magyar Nemzet egy 16 évvel ezelőtt íródott cikke szerint a Loyal bankos Hujber a rendszerváltás után orosz helikopterekkel próbált kereskedni. Ezek miatt évekig üzleti kapcsolatban volt a Dunai Repülőgépgyárral, a gyár ügyvezetője még Hujber egyik jelentős cégében is kapott igazgatósági tagságot.

A repülőgépgyár és Hujber közös üzlete volt például, amikor 1997-ben négy orosz harci helikoptert adtak el Etiópiába. Ez a szállítás annyira fontos volt az egy évvel később kirobbant etióp–eritreai háború történetének szempontjából, hogy egyes külföldi összefoglalókban külön megemlékeznek a magyar helikopterüzletről.

Magyar és afrikai szakemberek szerelik az orosz Mi-8-as harci helikoptereket. Fotó: Dunai Repülőgépgyár

Talán a Hujber-féle üzletben kiépülő jó etióp kapcsolatok miatt a repülőgépgyár 2015-ben megalapította a Magyar–Etióp Kereskedőház Kft.-t.

Ennek a Magyar–Etióp Kereskedőháznak a másik tulajdonosa az Ayudate Holding. (Volt ez a hosszú perünk a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal, abban az állami cég egy ponton azt állította, hogy az Ayudate üzemelteti a magyar kereskedőházakat a szubszaharai Afrikában.)

Az Ayudate dán anyavállalatának egyik igazgatóját Terner Gézának hívták. (Az osztrák és svájci lakcímmel rendelkező Terner neve a Heti Válasz egy cikkében is előkerült, amelyikben az osztrák Strabagtól a magyar politikába áramló pénzek útját próbálták lekövetni.) Terner a jelentős állami hitelt szerző HIGI Papírsoft Zrt.-nél is együtt dolgozott bizonyos Kelemen Péterrel, egy ideig Kelemen Terner kézbesítési megbízottja is volt.

Kelemen a 2000-es évek közepén vezető tisztségviselő volt egy NADAND cégben, ahol szintén vezető volt akkor a Good Life Consultingot igazgató Gennagyij Vlagyimirovics Szecsenov, és amiben később a Good Life tulajdonosa Alekszej Trufanov is feltűnt.

Így köthető össze a letelepedési kötvényes szerződésmintától függetlenül is a Loyal Bankos Hujber, és a szlovák Good Life tulajdonosa, illetve vezetője. Hujber egyébként a 444 kérdésére azt írta, sem személyes sem üzleti kapcsolata nincs a Good Life-os oroszokkal, és a Loyal Bank nem vesz részt a letelepedési kötvények értékesítésében.

(Illusztráció: TBG)

Támogasd a 444-et

;