Nincs az az isten, hogy a pénzügyi felügyeletnél ne tudták volna, mi folyik a Quaestornál

  • Senki és semmi nem okozott még nagyobb kárt Magyarországon pénzügyi csalással, mint Tarsoly Csaba és cége, a Quaestor.
  • A több mint kétszázmilliárdos monstre csalássorzat két évtizeden keresztül zajlott a hatóságok orra előtt.
  • A pénzügyi felügyelet – a PSZÁF, majd az MNB – legalább négyféle módon vehette volna észre, mi folyik a cégnél.
  • A hatóságok csak akkor avatkoztak be, amire a Quaestor már terítette a kockázatot, és harmincezer kisbefektetőjére hárította.
  • Valójában az sem igaz, hogy felügyelet leplezte volna le a csalást.
  • A cikksorozat első részében arról volt szó, milyen ügyetlenül szórta a milliárdokat a Quaestor-csoport.
  • A második rész sorra bemutatja Tarsolyék különböző sikkasztási-átverési technikáit a nyomozati anyag elemzése alapján.
  • Most végignézzük, mi tette lehetővé, hogy húsz éven keresztül zavartalanul csaljanak.
  • A Quaestor-ügy, harmadik rész.

A bukás napja, 2015. március 9., hétfő. A pénzügyi felügyelet emberei délelőtt megjelentek a Quaestor brókercége, a Quaestor Értékpapír Váci úti irodájában. Hosszas ellenőrzésre lehetett számítani, a Magyar Nemzeti Bank ellenőrei berendezkedtek egy szobában. Ez a szoba éppen szemközt volt azzal a szerverszobával, ahol a nagy szemeteszsákok voltak, tele azokkal az iratokkal, amiket az előző hétvégén a Quaestor brókercégének alkalmazottai ledaráltak.

Tarsoly és Májer úgy döntöttek, hogy vége

Az ellenőrök hozzákezdtek a munkához, de rögtön érezhették, hogy valami nincs rendben. Májer Zsolt, a Quaestor Értékpapír vezérigazgatója – későbbi másodrendű vádlott – ugyanis anomáliákról, elszámolási problémákról mormogott, amikor a helyszínen fogadta őket. Mielőtt az MNB ellenőrei megjelentek volna a brókercég back office-ában valamikor a délután folyamán, még számos furcsa pénzügyi műveletet végrehajtottak ott a Quaestor vezetőinek utasítására.

Tarsoly Csaba, a Quaestor tulajdonosa és vezetője dél körül felháborodva telefonált be a Magyar Nemzeti Bankba, Végh Richárd felügyeleti igazgatóhoz. Emelt hangon kérte számon, hogy mégis mi ez, hogy csak úgy megjelennek náluk ellenőrizni előzetes egyeztetés nélkül, inkább jöjjenek vissza máskor.

A telefon most nem volt elég. Az MNB jelezte, hogy nem tágítanak, megtartják az ellenőrzést. Az is jó kérdés, vajon mi alapján gondolhatta úgy a Quaestor tulajdonosa, hogy csak úgy betelefonálhat a felügyeleti hatósághoz, és felszólíthatja őket bármire.

Tarsoly aznap délben chatben kérdezte a Quaestor Értékpapír egyik alkalmazottjától, hogy miről szól a vizsgálat. Megtudta, hogy a pénzfedezettség iránt érdeklődnek – tehát hogy tényleg megvannak-e az ügyfelek értékpapírjai és a pénzük a brókercégnél, ami logikus, hiszen a két héttel korábbi Buda-Cash ügyben ezzel volt baj –, és adatbázisokat is másolnak a felügyelet emberei. Aztán utasított Tarsoly:

Nem sokkal ezután, délután három körül Tarsoly beállított az MNB felügyeleti részlegének Krisztina körúti székházába. Vele tartott ügyvédje, Sz. István és kommunikációs vezetője, Bende Gyöngyi. Windisch Lászlóval kért találkozót. Ő volt az a felügyeleti MNB-alelnök, aki nem sokkal korábban aláírta a Quaestor kötvénykibocsátási tájékoztatóját jóváhagyó határozatot. Éppen akkor vette át a pénzügyi felügyelet vezetését, ami után a Quaestor 2013-as ellenőrzését büntetés nélkül zárták le. Egyébként ma is ő az alelnök.

Tarsoly azt mondta Windischnek és a vele lévő szakértőknek, hogy nem tudják teljesíteni az ügyfelek visszaváltási igényeit, ezért a kötvényeket kibocsátó cég, a Quaestor Financial Hrurira csődöt fog jelenteni.

Ez állítólag meglepte az MNB-seket. Azt állítják, figyelték a Quaestor-kötvények lejárati szerkezetét – mármint azokét, amikről tudtak, tehát a legális kötvényekét –, és a Buda-Cash csőd után minden nap külön jelentést kértek Tarsolytól a kötvény-visszaváltásokról. Ezeket az emaileket csatolták a nyomozati anyaghoz, Tarsoly megnyugtató hangon ír bennük arról, hogy nincs nagy probléma, az ügyfelek egyre kevesebb kötvényt váltanak vissza a Buda-Cash csőd utáni riadalom miatt. Később kiderült, hogy Tarsoly nagyjából megfelezte a számot, tehát feleakkora visszaváltási igényről számolt be – mintegy másfél milliárd forintról –, mint amennyi pénzt valójában visszakértek az ügyfelek ebben a szűk két hétben.

A Windsch-sel folytatott találkozó után, délután 4-5 között írta Tarsoly a később sokat idézett segítségkérő levelét Orbán Viktornak. A Quaestor vezetője arra számított, hogy bajba jutott cégcsoportját legmagasabbra nyúló politikai kapcsolatai és a sok kisbefektető miatt ki fogják menteni, így állami segítség mellett szervezheti újra a céget. Abban is bízott, hogy a csődvédelem ideje alatt értékesíteni tudják a Duna City nevű projektet – éppen a megelőző pénteken folytattak biztató tárgyalásokat közel-keleti befektetőkkel, ahol még a kormány is képviseltette magát, hiszen ott volt Szijjártó Péter egyik államtitkára, Magyar Levente.

Miután megírta és elküldte a levelet, délután öt körül Tarsoly váratlan dologra szánta el magát. Egyedül ment vissza az MNB-s felügyelethez, és négyszemközti megbeszélést kért Windischtől. Nem sokkal később megjelent a Quaestor kommunikációs vezetője, a korábban Orbán Viktor személyes tanácsadójaként is dolgozó Bende Gyöngyi is, és szintén négyszemközti megbeszélést kért az MNB alelnökétől, ám amikor megtudta, hogy ő már Tarsollyal van kettesben, „pánikszerűen elrohant”, emlékezett vissza Windisch.

A délután öt körüli találkozón Tarsoly gyakorlatilag meggyónta Windischnek bűneit, legalábbis az MNB-alelnök így számolt be erről a nyomozóknak, a kettejük közötti találkozóról ugyanis nem készült jegyzőkönyv. Elmondott mindent, egyes vagy többes szám első személyben: hogy meghamisították a felügyeletnek napi szinten küldött adatokat és a könyvelést, hogy nem 50, hanem 200 milliárd értékben bocsátottak ki kötvényt. Hosszasan magyarázkodott és mentegetőzött, amiből Windisch ezt szűrte le: „Bűnbánó ember benyomását keltette, azt mondta most beszél először őszintén hosszú évek óta.” Tarsoly azt mondta neki, hogy

SZÖRNYŰ ÉRZÉS VOLT REGGELENTE FELKELNI, TÜKÖRBE NÉZNI ÉS BEMENNI DOLGOZNI,

folyamatosan előre próbált menekülni.

Ez volt az első és az utolsó alkalom, hogy Tarsoly felelősséget vállalt a tetteiért. A beszélgetés végén arra jutottak az MNB-alelnökkel, hogy jegyzőkönyvezik a vallomást. Amikor az ügyvédek ezen dolgoztak, Windisch már nem volt ott, és egy teljesen felvizezett verziót írtak csak le; Tarsoly ebben az alig néhány soros vallomásban már csak annyit ismert el, hogy túllépték a kötvénykibocsátásoknál az engedélyezett keretet. Korábban azt mondta Windischnek a Quaestor vezetője, hogy nem szeretné, ha minden jegyzőkönyvbe kerülne, amit elmondott, mert ez aláásná a tervezett megállapodását a kormánnyal. A szűkszavú jegyzőkönyvvel este nyolc előtt végeztek.

A Quaestor második embere, a brókercéget vezető Májer Zsolt Tarsolytól függetlenül jutott arra ugyanebben az időben, hogy vége a történetnek. Este fél hét körül, amikor már órák óta beszélt az őt vallató tucatnyi felügyeletisnek a Váci úti Quaestor-székházban, egyszer csak olyat mondott, amire kikerekedett a szeme a hallgatóságnak.

Részlet Májer Zsolt 2015. március 9-i, MNB-s felügyeleti célvizsgálaton felvett jegyzőkönyvéből.

A felügyelet emberei akkor még nem tudhattak arról, amit Tarsoly Windischnek négyszemközt a Duna túloldalán előadott. Abban a hitben voltak, hogy 50-60 milliárd forint kötvényadóssága van a cégnek, ehelyett kiderült, hogy titokban „olyan 160 milliárddal” több. Az MNB-sek ezután megnézték a számlákat a Quaestor Értékpapír belső rendszerén, és tapasztalták, hogy valóban: létezik egy „T2 Technikai” nevű számla, amin rengeteg értékpapír szerepel negatív előjellel. A nyilvánosságot másnap, március 10-én tájékoztatta a jegybank a Quaestornál talált rendellenességekről, egyben átvette az irányítást a Quaestor Értékpapír felett. A felügyelet a Deloitte bevonásával, néhány megmaradt quaestoros dolgozó segítségével értette csak meg a következő hetekben, mi is történt egészen pontosan.

A Magyar Nemzeti Bank részéről gyakran elhangzik, hogy a PSZÁF-fal ellentétben az a jegybank szinte rögtön leleplezte a Quaestor-csalást. Matolcsy György például éppen pár napja, tehát 2016 novemberében a parlamentben válaszolt (37. oldal) annyival egy ellenzéki kérdésre, hogy „tizenöt évet leleplezni tizenöt hónap alatt. Ez az eredmény”.

De a fenti rövid eseménysorból – amit tanúvallomások jegyzőkönyveiből rekonstruáltam – látható, hogy

valójában nem a felügyelet leplezte le a csalást.

Lehet, hogy leleplezte volna, de erre nincs bizonyíték. Maguk a Quaestor-vezetők döntöttek úgy, hogy bevallanak mindent a jegybank embereinek. Hogy miért, az máig nem egyértelmű, hiszen hiába vettek ki a Quaestor ügyfelei több milliárd forintot az utolsó hetekben, így is volt egy hatmilliárdos tartalék a Quaestor saját számláján. Talán állami segítségre számítottak, talán érezték, hogy most biztosan le fognak bukni.

Az biztos, hogy Tarsolyék elszámították magukat. A kormány részéről másnap délelőtt fogadta a Quaestor vezetőjét az NGM államtitkára, Orbán Gábor. Ekkorra a felügyelet bejelentései miatt már bőven bűncselekményekről volt szó a sajtóban, így könnyedén utasíthatta vissza Orbán az állami segítséget.

Az egyik legnagyobb rejtély a Quaestor-ügyben az, hogy miért nem szúrt szemet egy ilyen őrületesen nagy bűncselekmény a magyar hatóságoknak. Csak a kötvényesek 210 milliárd forintot vesztettek egy olyan csalássorozatban, ami már a kilencvenes években is milliárdos nagyságrendű volt.

Azért van pénzügyi felügyeletünk, hogy megakadályozza az ilyesmit. Azoknál a cégeknél, amelyek más pénzét kezelik, esetleg pénzt vesznek kölcsön rengeteg embertől, mindig nagy a kísértés, hogy így vagy úgy, de átverjék ügyfeleiket: hozzányúljanak a pénzükhöz, értéktelen pénzügyi termékeket adjanak el nekik, eltulajdonítsák a kölcsönvett pénzt és hasonlók. Ha nincs bizalom a pénzügyi intézményekben, így a bankok, biztosítók, a pénz- és tőkepiacok tiszta működésében, egy percig sem tudna működni egy modern gazdaság: senki nem akarna hitelt adni a másiknak. Ezért a pénzügyi szolgáltatóknak különösen sok szabálynak kell megfelelniük, amiket a felügyeletnek szigorúan be kell tartatnia.

A cikksorozat második részében bemutattuk, hogyan ment a Quaestor-csalás. Négy fő csalástípus vonult végig a Quaestor történetén, és egyiket sem vették észre időben azok, akiknek ez lett volna a dolga.

  • Eltulajdonították a nagyobb ügyfelek megbízásából vásárolt értékpapírokat. Ez a kilencvenes évektől kezdve 2013-ig ment.
  • Lakossági kötvényprogramot indítottak 2001-ben, amit 2007-től kezdve tovább szélesítettek. A kötvények háromnegyedét eleve szabálytalanul bocsátották ki, gyakorlatilag nem létező értékpapírokat adtak el. Ebből a pénzből fizették vissza a nagyobb ügyfeleiktől ellopott értékpapírokat, és így finanszírozták a Quaestor drága működését, veszteséges projektjeit.
  • Hogy ez ne legyen teljesen nyilvánvaló, meghamisították a könyvelést.
  • Végül, az utolsó néhány évben egy piramisjátékszerű illegális betétgyűjtésbe kezdtek.

Időben így következtek az események.

A hatalmas összegben elkövetett csalássorozatot agresszív reklámhadjárat kísérte, egyszóval mindenki szeme előtt, látványosan történt az elképesztő összegű bűncselekmény-sorozat. A manőverek nyomait el kellett tüntetni. Erre voltak módszereik, de egyik sem volt annyira ravasz, hogy ne deríthette volna fel egy közepesen alapos felügyeleti vizsgálat.

Látták a bajt

A Magyar Nemzeti Bank és felügyeleti elődjei (2000-ig az ÁPTF, 2000 és 2013 között a PSZÁF) rendszeresen ellenőrizgették a Quaestort. Ahogy a törvény előírta, ötévente átfogó ellenőrzést tartottak. Pontosabban nem a Quaestornál, hanem a Quaestor Értékpapírnál, mert ez volt az a cég, amire kiterjedt a pénzügyi felügyelet ellenőrzési jogköre.

Az utolsó rendes felügyeleti ellenőrzésen, 2013-ban például hónapokon át, összesen ezer kérdésre kellett válaszolniuk, mondta a nyomozóknak a back office-t vezető Tóth Ibolya. Több száz típusú adatot, dokumentumot kértek be. „Nagyon nehezen tudtam csak olyan időpontban jönni, amikor épp nem az MNB, PSZÁF, NAV ellenőrzött náluk” – mondta tanúkihallgatásán a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó könyvvizsgálója.

A Quaestor befektetési szolgáltató cégének ezerféle jelentési kötelezettsége volt a felügyelet felé napi, heti, havi, negyedéves, féléves és éves szinten. A Magyar Nemzeti Bank, korábban a PSZÁF minden egyes évben jóváhagyta a Quaestor kötvénykibocsátási programjainak tájékoztatóit, eleinte évi 50, aztán 70 milliárdos kerettel (2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2015). Alaposan átvilágították az MNB-sek a vevő Quaestor-csoportot a Credigen bank 2014-es megvásárlásakor is.

A Quaestorban, mint minden pénzügyi szolgáltatónál, bent ült egy megfelelőségi biztos (compliance officer), akinek végig az volt a feladata, hogy a felügyelet szempontjait érvényesítse a cégnél. Dr. G. Dánielnek viszont, aki a Quaestor compliance officerjeként dolgozott, a jelek szerint fogalma sem volt róla, mi történik a cégnél. „Meglepve tapasztaltam a felügyeleti biztos megjelenését, az öncsőd bejelentését (...) csalódottnak éreztem magam”, mondta a nyomozóknak.

Állandó volt tehát az ellenőrzés,

és még csak azt sem lehet mondani, hogy a felügyelet ne talált volna dolgokat.

Itt van például az a levél, amit 2014. szeptember végén, tehát fél évvel a bukás előtt fogalmazott meg a Magyar Nemzeti Bank kötvényengedélyezési ügyekben illetékes főosztályvezetője, Dakó Gábor. A hivatalos levelet a Quaestor Financial Hrurira vezetőinek címezte a felügyelet, és a Hrurira kötvények tájékoztatójával kapcsolatos hiánypótlásról van benne szó. A levélből látszik, hogy a felügyeletnél kristálytisztán látták, mi az alapvető gond a Quaestor modelljével: hogy nincsenek nyereséges projektek, viszont hatalmas az adósság.

Forrás: G. Dániel, a Quaestor megfelelőségi biztosának tanúkihallgatása.

Ugyanebben a levélben később arra is kitér az MNB-s főosztályvezető, hogy a cég bemutathatná azt is a tájékoztatóban, hogyan áramlik a pénz a cégcsoport cégei között, milyen csoporton belüli kölcsönök vannak, mert ez kívülről nem követhető eléggé.

Az, hogy a felügyelet pont ezeken a kérdéseken problémázott, leginkább talán azért érdekes, mert éppen ezek azok az őrült gyanús jelek, amik akkor már hosszú ideje láthatóak voltak a Quaestor körül, és mindenképpen szükségessé tettek volna egy erélyesebb felügyeleti fellépést.

Utólag könnyű okosnak lenni, de lássuk, mi az a négy dolog, amiből egy pillanat alatt látnia kellett volna a magyar hatóságoknak, hogy a Quaestornál óriási méretű bűncselekmények történnek.

1. A nyereség nélküli cégcsoport

A Quaestor-csoport üzleti modelljének elemzése, nyilvános adatok alapján. Nem kellett nagyon elmélyedni a céges eredménybeszámolókban és mérlegekben, hogy egy elemző összerakja, nincs sok hátra ennek a gépezetnek:

gyorsan növekvő adósság magas kamatfizetéssel, stagnáló árbevétel és veszteségek jellemezték a Quaestort a cégcsoport minden korszakában.

A sajtóban nem volt sok szó a Quaestor gondjairól, amit csak részben magyaráz, hogy a cég agresszív sajtósai perrel fenyegették a kérdéseket feszegető újságírókat. A hatóságoknak viszont elvileg nem kellett volna ilyesmitől félniük.

A modell fenntarthatatlansága az egyébként meghamisított, nyilvános adatok alapján is kristálytiszta volt. Ezt bizonyítja például Tarsoly tanácsadója, Ökrös András tanúvallomása is, aki állítása szerint 2012 körül teljesen biztos volt abban, hogy két éven belül földbe áll az egész cégcsoport, pedig nem is ismerte a valódi, sokkal rosszabb számokat.

A felügyelet 2014. szeptemberi leveléből látszik, hogy ezekkel a nyilvánvaló tényekkel tisztában voltak az MNB-nél is, legkésőbb fél évvel a bedőlés előtt. Csakhogy ezekből a jelekből nem azt a következtetést vonták le, hogy keményebben rámenjenek a cég ellenőrzésére – mondjuk rendkívüli adatszolgáltatást kérjenek, rendkívüli ellenőrzést tartsanak –, hanem azt, hogy ki kellene egészíteni a kötvények kibocsátási tájékoztatóját néhány további információval (például hogy miből tervezik visszafizetni a kötvényadósságokat).

A quaestorosok lényegében azzal válaszoltak a felügyeletnek, hogy ez üzleti titok, és egyébként is, benne van a kötvény prospektusában, hogy a kockázat „nem átlagos”. Ezután még legalább két levelet váltott a Quaestor és a felügyelet, az MNB újra felszólította a céget, hogy a kötvénytájékoztató III. 7. fejezetében adjon több információt arról, hogy hogyan akarja visszafizetni a kötvényeit és milyen pénzek mozognak a cégcsoporton belül.

A belső levelezésben látszik, mennyire vették komolyan a válaszokat a Quaestornál. A kérdésben felelős brókercéges alkalmazott, B. Ákos például arra kéri az egyik vezetőt, hogy válaszoljon valami „lőzunggal” a felügyelet elég releváns kérdésére. Miri, azaz Kárpáti Péter, a későbbi negyedrendű vádlott pedig készségesen válaszol egy remek lózunggal.

Forrás: Kárpáti Péter (Miri) és B. Ákos levelezése, 2014 október 7. Az első bekezdés a felügyelet kérése, a második B. Ákos kommentárja, a harmadik Kárpáti Péter hozzáfűzése.

A felügyelet november 7-én felszólította a Quaestort a hiánypótlásra, amire 15 napot kaptak. Májer Zsolt ezt azzal kommentálta, hogy „megint bejött ez az átkozott hiánypótlás”, F. Edina (a későbbi ötödrendű vádlott) pedig azzal, hogy „Olvastam, nem adják fel”. Némi további ötletelést követően elküldtek valamit, november 20-án pedig már meg is volt az MNB-s jóváhagyás, Windisch László aláírásával. Annak ellenére, hogy a végül jóváhagyott kötvénytájékoztatóban semmi lényegi nem változott az MNB által kifogásolt dolgok közül (48. oldal). Nem egészen egy hónappal később, decemberben a Quaestor bankvásárlását is engedélyezte az MNB, pedig elvileg azt is alaposan átvizsgálták – a bankot is és a vevőt is.

Hiába látták tehát a felügyeletnél, hogy nem termelődik elég nyereség a Quaestornál ahhoz, hogy vissza tudják fizetni a kötvényadósságokat, és hiába tájékoztatta a kötvényeseit ebben a kérdésben lózungokkal a cég, az MNB nem lépett fel a céggel szemben néhány hiánypótlásra való felszólításnál erélyesebb eszközzel. A levelezésből nem látni annak jelét, hogy az MNB kétségbe vonta volna azoknak a számoknak a hitelességét, amiket a Quaestor elküldött, az viszont nyilvánvalóan kiolvasható a quaestoros emailekből, hogy a csaló cégben tudatosan játszottak a felügyelet gyengeségeire, így a bürokratikus eljárás lassúságára és a formai követelményeknek való megfelelést hangsúlyozó, jogi központú megközelítésre.

Ez a levélváltás 2014 őszén történt, ha akkor közbelép a felügyelet, akkor több száz, talán több ezer befektető milliárdjait lehetett volna megmenteni. De arra sincs magyarázat, hogy már évekkel korábban miért nem volt nyilvánvaló az MNB-nél vagy 2013 előtt a PSZÁF-nál a Quaestor gazdálkodási adatai alapján, hogy milyen irányba tart a vállalatcsoport. Vagy ha nyilvánvaló volt, miért nem kerestek erélyesebb eszközöket, hogy kiderítsék, miért nem jönnek ki a számok.

2. A pénz útja

Azok a bűncselekmények, amikkel a Quaestor pénzt csinált semmiből, a Quaestor Értékpapír számlavezetési rendszerén belül történtek (ezekről részletesen volt szó a cikksorozat második részében). A felügyelet csak a KELER-nél vezetett megbízói számla összegét látta, abba elvileg részletesen, az egyedi tételek szintjén nem láthattak bele. Tehát hiába lehetett tudni, hogy a cég egy nettósított értéket mutat ki a KELER felé az ügyfélszámlákról, arra nem számítottak, hogy 2015-ben mínusz 150 milliárd forint értékben vannak ezek a számlán Quaestor Financial Hrurira-kötvények.

De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a csalás ne járt volna meglehetősen nagy, kívülről is észlelhető pénzmozgással. Már csak azért sem, mert minden egyes (valódi és fiktív) kötvényeladás vagy visszaváltás idején végigutalták a pénzt a cégcsoport 5-8 fontos bankszámláján.

A pénzmozgást ez az ábra összegzi:

Mit látunk? A Quaestor-csoport fontosabb bankszámlái között pénzáramlást 2013 és 2015 között. Ez sajnos nincs meg elemezhető formában a nyomozati anyagban – rosszul szkennelt pdf-ekről beszélünk alapvetően –, de szerencsére a rendőrségi revizorok elvégezték azt a munkát, hogy összeadják a nagyobb egyirányú számlamozgásokat az utolsó két évben. Ezeket látjuk fent összeadva az utolsó két évre.

Picit több, mint két év alatt körbemegy 55,6 milliárd forint, öt számla között: a QÉP (KELER-nél vezetett megbízói számla) - QÉP (OTP-nél vezetett jegyzési alszámla) - QFH (OTP-nél vezetett jegyzési alszámla) - QPT (OTP-nél vezetett számla) - QI (OTP-nél vezett jegyzési alszámla) - QÉP (KELER-nél vezetett megbízói számla) vonalon, tehát vissza a feladóhoz. A pénzmozgás egyirányú, körkörös, azt is lehetne mondani, hogy láthatóan hamis.

De az is látszik a fenti ábrából, hogy a Quaestor Értékpapír 82 milliárd forintot juttatott el a saját KELER-es számlájáról a fő céghez 2013 és 2015 között (kötvényeladásokból), onnan viszont csak 48 milliárd jött visssza (a kötvénylejáratok miatt). A Quaestor Pénzügyi Tanácsadó 7 milliárdot átutalt a projektcégeibe, onnan viszont alig 2 milliárd jött vissza, két év alatt.

Ezekre az utalásokra ilyen, elsőre nehezen érthető emailekben adta az utasításokat Kámory Ferenc a back office-ban ülő adminisztrátoroknak, titkárnőknek:

Később éppen Kámory tanúvallomásából és emailjeiből derül ki, hogy mi volt ezeknek a cégen belül „VIBER-köröknek” nevezett körbeutalgatásoknak a célja: így finanszírozták, hogy a Quaestor Invest (a QÉP-nél vezetett, tehát a QÉP KELER M-nél futó számlájáról fizetve) le tudja jegyezni a Quaestor Hrurira kötvényeit – és közben mindenkit, így üzleti partnereiket és a felügyeletet is jól összezavarják.

A pénzügyi felügyelet előtt nem lehetett ismeretlen ez a felállás. A szövevényes banki keresztbeutalásokat ugyanis a VIBER (Valós Idejű Bruttó Elszámolás) nevű rendszeren végezték, mert gyorsnak kellett lenni, hogy egy nap alatt végig tudják utalni a pénzt, amikor szükség volt rá. A VIBER-t 1999-es indulása óta az MNB működteti, és egyébként igény esetén az adóhatóság és a PSZÁF is láthatta, milyen összegek mennek itt. Ezeknek a hatóságoknak figyelniük is kellett ezekre a mozgásokra.

Magyarra fordítva, elég lett volna megnézni a Quaestor-csoport bankszámlamozgásait, akár csak 2013-ban, és rögtön kiderült volna, hogy:

  • A Quaestor Pénzügyi Tanácsadó bevételeinek nagy része fiktív, ugyanazt a pénzt utalják körbe,
  • a projektekből gyakorlatilag nincs jövedelme a QPT-nek, havi kevesebb, mint százmillió jött onnan,
  • valami rejtélyes, gigantikus pénzforrás, valószínűleg egy aranytojást tojó tyúk van a Quaestor Értékpapírban.

Ez utóbbi különösen érthetetlen, hogy egy évtizeden keresztül semmilyen magyar hatóságnak nem lett gyanús. Egyszerűen össze kellett volna adni a pénzmozgásokat a bankszámlákon, és látszott volna, hogy több pénz megy át onnan az anyacéghez, mint amire ésszerű magyarázatot lehet adni. Most már tudjuk, hogy a Quaestor-modell alapja a csalással pénzt teremtő brókercég volt, de ha valamilyen magyar hatóság ránéz ezekre a bankszámlamozgásokra, akkor ez jóval hamarabb kiderülhetett volna. És nem kifogás az sem, hogy csak a QÉP számláit nézhették a felügyeletnél – tehát a fenti ábrán a sárga címkével jelölt számlákat –, hiszen a pénz ki- és beáramlásának nagyját ott is észlelni lehetett.

3. A senkit nem érdeklő kötvények

A Quaestor Értékpapírnak sokféle jelentési kötelezettsége volt a felügyelet felé. Az egyik ezek között a napi Mifid tranzakciós jelentés volt. Ebben a jelentésben minden piaci tranzakciót minden nap jeleznie kellett volna a QÉP-nek a felügyelet felé.

A baj csak az, hogy ebben éveken át kizárólag a részvénypiaci tranzakciókat jelentették. Sem az államkötvények, sem a Quaestor-kötvények másodpiaci kötéseiről nem számoltak be a felügyeletnek. Ennek mindenképpen gyanúsnak kellett volna lennie, óriási hanyagságra utal, hogy a felügyeletnél észre sem vették.

De nem hogy nem tűnt fel, a felügyelet a jelek szerint egyáltalán nem is volt kíváncsi a kötvénytranzakciókra. Hiszen ha akár 2009-ben, akár 2013-ban, amikor átfogó ellenőrzést tartottak, végignézték volna a tranzakciós listát, muszáj lett volna észrevenniük, milyen szokatlan dolgok történnek a kötvényértékesítésnél. Ez logikailag bizonyítható: a Quaestor Értékpapírban folyó kötvényeladások volumene egyszerűen nem adta ki magát anélkül, hogy számba vettük volna a csalásból befolyt pluszpénzeket.

A havi jelentésben meg kellett küldeni a tőzsdén kívüli ügyeletek adatait, így a kötvénytranzakciókat is. A jelentést összeállító B. Ákos, aki a Quaestor Értékpapírnál dolgozott, azon aggódott 2013 februári emailjében, hogy nem lenne jó, ha a felügyeletnek szemet szúrna a havi 14 milliárd forintos vállalatikötvény-forgalom.

Jól van látszik, hogy megint nem aludtam jól.... hogy miért azt itt most bemutatom. Állandóan feszegetik ezeket a kötvény visszaváltásokat is, és azon baszódom mit mondjunk mert a 35B táblában látszik a volumen. (...) Azaz az látszik, hogy vállalati kötvény forgalom 14 Mrd. Na ez persze nem biztos, hogy mind Q kötvény azt is lehet mondani, hogy más nade hogyan ha letétben nem nagyon van más vállalati kötvény látszik, hogy ez bizony a Q kötvény. Na most azt tudjuk a keretprogram 50 Mrd. A forgalom decemberben 14Mrd. Az is látszik, hogy 1,2 a bizomyányos (webbroker) és a nagyobb rész az adásvétel. Azaz valamit mondanunk kell HA EZ FELMERÜL hogy ez nem ügyfélforgalom, hanem valami más a cégcsoport tagjai közötti ügyletekből adódik. Ha ez felmerül.... De mivel állandóan ezen a kötvény ügyön rugóznak ez felmerülhet. Mert ugye ma ott lesz a könyvelő én meg a jelentéseket csinálom így nincs kire mutatnunk, hogy mekérdezzük. Vagy azt mondjuk hogy szar az IO és hamis adatot ad ki, de akkor jöhet az hogy akkor analitikájában ők is megnézik hol a hiba.

A levélre válaszul Májer Zsolt személyes megbeszélést javasolt B. Ákosnak, vélhetően később előállítottak egy olyan havi jelentést, ami eloszlatta a problémákat.

Arra viszont nincs bizonyíték, hogy Quaestorban napi szinten elő tudtak volna állítani egy olyan fiktív tranzakciós listát, amivel megtéveszthették volna a felügyeletet (ez valószínűleg nem is lett volna lehetséges). Úgy tűnik, a felügyeletet egyszerűen nem érdekelte olyan mélységben ez az egész kötvénykérdés, hogy észrevegyék a rendellenességet. Ez egy olyan cég esetében, amely másfél évtizede kötvényekből finanszírozta tevékenységét, teljesen érthetetlen.

4. A félrekönyvelt 120 milliárd

A fenti három momentum miatt gyanút kellett volna fogniuk a hatóságoknak, legyen szó a mindenkori pénzügyi felügyeletről, adóhatóságról, gazdaságvédelmi titkosszolgálatról.

A gyanútól egy lépésre lett volna lelepleződés.

Ha valamelyik állami szerv bekéri a két legfontosabb Quaestor cég, a Quaestor Értékpapír és a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó főkönyvi kivonatait és egyenlegközlőit, ebből kiolvassa, hogy egymással szemben mekkora tartozásokat tartanak nyilván, akkor a vége felé már egy igen méretes, 120 milliárd forintos tátongó lyukat talált volna. A QPT szerint ennyivel többel tartozott neki a QÉP, mint a valós helyzet szerint. Ez egy teljesen kimagyarázhatatlan anomália, ha ezzel szembesülnek az ellenőrök, egy pillanat alatt mindennek ki kellett volna derülnie.

Az biztos, hogy a 2013-as átfogó vizsgálatnál, márciusban a felügyelet emberei bekérték a kivonatokat és számlákat az összes érzékeny területről.

Részlet a PSZÁF által 2013 elején bekért dokumentumok listájából.

Árulkodó, hogy a levelezés szerint mennyire kétségbeestek emiatt Májerék. N. Bernadett, a főkönyvelő (a Questor-ügy hetedrendű vádlottja) azonnal a megoldáson kezdett gondolkodni.

Fanyuszi = Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató, a Quaestor indított egy ilyet is. A projekt körül komoly kormányzati lobbizás is volt.

Májer szerint is nagy volt a baj.

N. Bernadett szerint csak az ima segíthet.

Úgy látszik, végül mégiscsak sikerült találni valami megoldást. A felügyelet hiába kérte, végül nem – vagy ha igen, akkor szűkített, esetleg erősen meghamisított formában – kapta meg azokat a kivonatokat és számlákat, amiket eredetileg kért volna.

Az ügyészség által összeszedett anyagból nem derül ki egyértelműen, hogy ennek mi volt a magyarázata.

A felügyelet mindenesetre több kísérletből sem talált be.

2009-ben például lelepleztek valamit: a Quaestor engedély nélkül kezelte néhány takarékszövetkezet – Kápolnásnyék és Vidéke, Bak és Vidéke, Bakonyvidéke Takarékszövetkezet – vagyonát portfólióban, miközben erre nem volt felügyeleti engedélye. Tehát illegális pénzügyi tevékenységet végzett. Erre egyébként a takarékszövetkezetek ellenőrzése során jöttek rá, és utána kezdték a rendkívüli ellenőrzést a Quaestornál. A PSZÁF válasza: aprópénzes, három millió forintos büntetés, és ami tényleg egészen elképesztő, még csak nyilvánosságra sem hozták a határozatnak azt a részét, ami arról szólt, hogy a Quaestor engedély nélküli tevékenységet folytat. A vizsgálati jelentést Berei Ágnes készítette, Sudár Gábor főosztályvezető hagyta jóvá, és Varga Csaba PSZÁF-főigazgató aláírásával került ki.

Figyelemre méltó az a levelezés, amit Májer és Kámory Ferenc folytattak egymással a 2009-es vizsgálat idején, nem sokkal azután, hogy megtudták, a PSZÁF rájött az engedély nélküli portfóliókezelésre.

A kitakart név egy nem MNB-alkalmazott tanácsadó, aki a levelezés szerint éveken át hozott információkat a felügyeletből Májeréknek.

Berei Ágnesre egyébként már 2003-ban, az akkori PSZÁF-ellenőrzés idején is a felügyeleti kapcsolattartóként hivatkoztak Májerék. Arra a levelezésben nem utal semmi, hogy bármilyen módon lekötelezték volna a felügyeletist, arra viszont annál inkább, hogy nagy energiát fordítottak arra, hogy kiismerjék, megvezessék.

2010-ben a PSZÁF megtiltotta a Quaestornak, hogy megtévesztő módon reklámozza kötvényeit. Próbavásárlásokat tartottak, és úgy találták, hogy a szóbeli tájékoztatás során a valóságos helyzetnél sokkal szélesebb körűnek mutatták be a befektetésvédelmet. Büntetés nem volt.

A 2013-as átfogó ellenőrzés még a 2009-esnél is eredménytelenebb volt. Hiába néztek végig rengeteg dolgot, az ellenőrzés bírság nélkül zárult. Pedig több rendellenességet is tapasztaltak, például az adatszolgáltatás és az ügyfelek eszközeinek kezelése terén. Bár megpróbáltak az elején rámenni a könyvelésre és a kötvényértékesítésre is a bekért dokumentumok alapján, a vizsgálat végén kiküldött táblázat szerint semmilyen lényegi dolgot nem kifogásolt a felügyelet – pedig ebben az időben már gőzerővel terítették a hamis Hrurira-kötvényeket. A határozatot Gázmár Zoárd írta alá, a PSZÁF vezetője Szász Károly volt, a vizsgálatot Rosta József vezető felügyelő irányította, és Windisch László későbbi felügyeleti MNB-alelnök feladata volt annak utókövetése.

Már az MNB idején, 2014 végén is volt egy fogyasztóvédelmi vizsgálat, a felügyelet emberei próbavásárlásokat tartottak. Ezt megerősítik a Quaestor vidéki fiókvezetőinek tanúvallomásai is. Hogy mi lett ezzel a vizsgálattal, azt nem tudni, nyilvános határozat nem zárta le ezt – valószínűleg összevonták a 2015 március utáni vizsgálattal. Ennek egyébként az anyacéggel szemben idén augusztusban lett vége, 550 millió forintos bírsággal. Viszonylag biztosan állítható, hogy ezt soha senki nem fogja megfizetni.

Egy email szerint 2014 júliusában a Credigen bank megvásárlásával kapcsolatban személyesen is egyeztettek a quaestorosok a felügyelettel, a Magyar Nemzeti Bank épületében. Májer Zsolton kívül a későbbi hatodrendű vádlott B. László és egy szakértő volt jelen a Quaestor részéről, az MNB-től pedig Rosta József és még négy ember, köztük az akkori tőkepiaci felügyeleti főosztályvezető, Sándor Benedek és az engedélyezési főosztály vezetője, Palasikné dr. Kirschner Dóra. Májer a találkozó után arról írt Tarsolynak, hogy voltak „áthallások a Q Csoport felé amiket kezelni kell”, mivel a felügyeleteseket nem csak a bank érdekelte, hanem az is, hogy a bankvásárlás hogyan hat majd a kötvényesekre. De hát úgy tűnik, ekkor is elég jó magyarázatokat adtak quaestorosok.

Hogy lehet ezt kimagyarázni?

Szóval miért nem szúrt szemet ez az egész kétszázmilliárdos csalás a pénzügyi felügyeletnél senkinek? Az ügyben megkérdeztük a Magyar Nemzeti Bankot is, amely 2013 ősze, a PSZÁF beolvasztása óta a pénzügyi felügyelet csúcsszerve.

Az MNB érvelésében az első védelmi vonal az, hogy a jegybank nem egyenlő a PSZÁF-fal. Ha a PSZÁF esetleg elkövetett volna valamilyen hibát, azért az MNB nem felelős, mivel nem jogutódja az egykori pénzügyi felügyeletnek. És egyébként is, az MNB az első adandó alkalommal felszámolta a csalássorozatot.

Ez az érv több szempontból is vitatható. Egyrészt láttuk a cikk elején, hogy gyakorlatilag nem az MNB fedte fel a csalássorozatot, hanem a Quaestor két vezetője egymástól függetlenül vallott be mindent az MNB-seknek, abban a hitben, hogy a Quaestor Hrurira csődvédelme miatt – amit már korábban elhatároztak – kapnak néhány hónap haladékot. Másrészt pedig hiába lehet jogilag igaz, hogy a PSZÁF nem egyenlő az MNB-vel, tartalmilag ennek az ellenkezője az igazság. Az MNB felügyeleti részlege fizikailag ugyanott van, mint a PSZÁF – a Krisztina körúton –, nagyrészt ugyanazok az emberek jelentek meg a Quaestor székházában 2015 március 9-én, mint akik a 2013-as vizsgálatot végigvitték. Csak időközben átcsomagolták a hatóságot. A jegybanki érvelés szerint ezzel a felelősség is megszűnt.

A felügyelet azt is írja, hogy „a feltárt visszaélés alapja bűncselekmény, amely feltárása és felderítése túlmutat az MNB feladat- és hatáskörén, mivel az MNB nem bűnüldöző hatóság”, ami jogilag szintén igaz, dehát éppen a mindenkori pénzügyi felügyeletnek kellene lennie annak a hatóságnak, ami a lehető leghamarabb figyelmezteti ilyen esetekben a bűnüldöző hatóságokat.

A jegybanknak tulajdonképpen minden kifogásra van érve – ahogyan azt a Quaestor-károsultaknak adott válaszokból már tavaly megtudhattuk.

  • Az MNB – vagy korábban a PSZÁF – nem engedélyez kötvényprogramot, legfeljebb jóváhagyja a kötvényprogram tájékoztatóját. Ezért legfeljebb annyiban szólhattak bele ebbe a kérdésbe, hogy ami a kötvény kibocsátó tájékoztatójában szerepel, az megfelel-e a valóságnak. A kockázatok mérlegelése a befektető dolga.
  • Az MNB szerint az, hogy 2014 szeptember végén arról írtak a Quaestornak a kibocsátói tájékoztatós hiánypótlásról szóló levelezésben, hogy nem látható, hogyan tudná a Quaestor önerőből visszafizetni a kötvényadósságait, nem jelenti azt, hogy itt piramisjátékot kellett volna gyanítani. „A lejáró adósság adósságból történő finanszírozása önmagában nem jelent semmilyen jogszabálysértést”, írták. A Quaestor tájékoztatójában pedig benne volt az utalás a „szokásostól eltérő” kockázatra.
  • Egyébként viszont az MNB szerint különbséget kell tenni: nem a legális kötvények okozták a gondot, hanem az illegális kötvények – ezek viszont a pénzügyi rendszeren kívüli bűncselekmények voltak. A felügyelet szerint tehát nincs köze az engedélyezett, legális kötvényprogramnak a később feltárt illegális forrásbevonáshoz.
  • Nem áll meg a banki számlamozgásokról szóló érv sem a jegybank szerint. Hiába az MNB a VIBER tulajdonosa, és utalt körbe a Quaestor a cégcsoporton belül 5-6 bankszámláján napi szinten milliárdos összegeket egészen gyanús formában a VIBER-en, a jegybank szerint ezt ők nem láthatták, nem értékelhették gyanúsnak, és egyébként is csak a QÉP-re terjedt ki hatáskörük a Quaestor-cégek között. Az, hogy a QÉP-ből sokal több pénz ment ki, mint amennyi visszament oda, a felügyelet szerint megmagyarázható mással, például a cégen belüli szerződésekkel is.
  • A jegybank azt is állítja, hogy a kötvényértékesítéssel és -tranzakciókkal kapcsolatban félrevezették a felügyeletet, 2013-ban nem teljes körű adatokat kaptak a Quaestor Bróker rendszeréből.
  • A könyveléssel kapcsolatban sem volt okuk gyanút fogni, hiszen a QÉP könyvvizsgálója korlátozás nélküli záradékkal látta el a brókercég éves jelentését, ezért a magyar jogrend szerint az hitelesnek minősül. A többi cégre pedig nem terjedt ki a nyomozati hatáskörük.

Ha nem lenne egyértelmű: lehet, hogy valaki felelős volt azért, hogy a Quaestor beszívhatott több mint kétszázmilliárd forintot kisbefektetőktől nagyrészt illegálisan, korábban pedig tízmilliárdokat dézsmált takarékszövetkezetek és önkormányzatok náluk vezetett számláiról. De ez a felelős egyvalaki semmiképpen sem lehet: a mindenkori pénzügyi felügyelet.

A nyilvánosság előtt néha már-már komolytalan a jegybank védekezése. Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője például arról beszélt a nyáron, hogy lényegében a szocialisták tehetnek a Quaestor-csalásról. Ezt azzal támasztotta alá, hogy eszerint a grafikon szerint 2005 elején mutatott egy megugrást a T2 számla negatív egyenlege – ugyanakkor fenntartja, hogy később már nem kell felvetni a felügyelet felelősségét, hiszen a felügyelet úgysem láthatott bele a Quaestoron belül történő csalásokba. Érdekes módon az ügyészség a felügyelet szerepével kapcsolatban ugyanezeket a kommunikációs paneleket ismételgeti.

Vannak sajtóhírek arról, hogy indult külön nyomozás a Quaestor-ügyben felügyelet szerepéről, de szigorúan csak a 2010 előtti ügyekkel kapcsolatban. A vádirat ismertetésekor Ibolya Tibor fővárosi főügyész is erre utalt, bár ő még hozzátette, hogy szerinte elévültek az ügyészség által feltárt 2009-es visszásságok. Ez a felvetés finoman szólva is politikailag irányítottnak tűnik. Ha korábban felmerül a gyanú, hogy esetleg valamilyen szintű korrupció is szerepet játszott a felügyelet visszafogottságában, akkor 2010 után, amikor a csalás mérete már a korábbi sokszorosa volt – viszont már a Fidesz által jelölt emberek vezették a pénzügyi felügyeletet –, miért nem? Semmi nem magyarázza, miért kellene a két időszakot máshogyan kezelni.

A mostani felügyeleti vezetőket úgy hallgatták ki a nyomozók a Quaestor-ügyben, mint akiknek előadásra van szükségük a tőkepiacok működésével kapcsolatban, és nem úgy, mint akik potenciálisan mulasztásokat elkövető hatósági emberekkel beszélnek. A leiratok szerint egyetlen keresztkérdést nem tettek fel, hogy ugyan hogy lehetséges, hogy ezt eddig nem vették észre a masszív bűncselekmény-sorozatot, pedig ez lett volna a feladatuk.

A legjóhiszeműbb értelmezés szerint a felügyelet emberei alapvetően jogászszemléletűek voltak, nem teljesen értették a komplex pénzügyi manőverek és üzleti folyamatok kölcsönhatásait. A jogászszemlélet miatt főleg csak formai dolgokat vizsgáltak, azokat is távolról: előre bekérték az adatokat és azokat elemezték. Így könnyedén megvezették őket. A helyszíni vizsgálat sokkal több időt és erőfeszítést kíván, ezért költségesebb is. A felügyelet azzal is érvel, hogy hiányoztak az eszközei korábban. És miután kiderültek a csalások 2015 tavaszán, egy csomó jogszabályra tettek javaslatot (például ennek eredménye a nevesített KELER-alszámla és az, hogy a brókercégek ügyfelei az MNB felügyeletén megnézhetik, tényleg megvannak-e az értékpapírjaik. De szigorodtak a könyvvizsgálókra vonatkozó előírások is.)

Tényleg nagyon naivnak kell ahhoz lenni, hogy ezt el tudjuk hinni, főleg abban az országban, ahol tízezer forintos tételeken rugózik az adóhivatal. Ennyire azért nem volt bonyolult ez a csalás.

A Quaestor-csoport évtizedes érintetlenségét nem lehet mással magyarázni, mint azzal, hogy egy sor hivatalnok tudta a helyét: nem érdemes kötekedni egy olyan cégcsoporttal, amelyiknek ennyire jó politikai kapcsolatai vannak.

Nagyjából úgy, mint ahogy az újságok öncenzúráznak. Az pedig, hogy Tarsoly Csabáék annyira bíztak az állami segítségben (egymás közt soft landingnek hívták ezt), és hogy a felügyelet partner lesz az ügy eltussolásában, arra utal, hogy erős alapjuk volt erre. De túlbecsülték a korábban mindig remek politikai kapcsolataikat.

De ezen már túl vagyunk. Nem látták, nem előzték meg, nem állították le a Quaestor-csalást a magyar hatóságok két évtizeden át. Csak akkor, amikor már visszafordíthatatlanul hatalmas károkat okozott, amikor már kisbefektetőknél volt a kockázat, és még akkor sem saját kezdeményezésből.

Nem küld ez jó üzenetet ez a magyar pénzügyi rendszer működéséről. A belterjes magyar pénzügyi világban ugyan voltak jól értesültek, akik sandán néztek a Quaestorra, mégsem zárt össze a szakma a nyilvánvaló csalókkal szemben. Pedig a Quaestor mindennapos, különös bankszámlamozgásait a legnagyobb bankok közreműködésével hajtotta végre. Az még kevésbé jó üzenet, hogy látjuk: ha a Quaestor befektetései, ingatlanberuházásai esetleg bejönnek, akkor soha nem kerültek volna napvilágra azok a bűncselekmények, amiből a befektethető pénzt előteremtették.

Ha végiggondoljuk, hány magyar brókercég maradt talpon, és hányról derült ki, hogy bűnözők irányítják (akár az 1999-2001-es hullámban, akár a Buda-Cash–Quaestor–Hungária körben), akkor elég silány mutató jön ki. Mindez arra utal, hogy a Quaestorban végignézett pénzügyi visszaélések egyáltalán nem egyediek. Nemrég hetvenmillió forintra büntették az egyik magyar tulajdonú brókercéget, mert – ismeretlen értékben – az ügyfelek tulajdonában lévő pénzügyi eszközökkel hajtottak végre tranzakciókat anélkül, hogy ezt az ügyfelek tudták volna, és nem teljesen a jogszabályoknak megfelelően szolgáltattak adatokat. Igaz, pénz nem hiányzott a számláról.

A kérdés most már az, hogy mi lesz a Quaestor bűnszervezet felelőseivel, és mit sikerül összeszedni az elsíbolt vagyonból. Ezzel foglalkozik a cikksorozat következő, negyedik része.

A cikksorozat következő része: A legokosabb ember a szobában.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;