Államosítsuk a Facebookot és a Google-t!

  • A nagy techcégek fejlesztései és szolgáltatásai átszövik az egész világgazdaságot, alapjaiban alakítanak át mindent maguk körül.
  • Egészen máshogy kezdett működni a világ az elmúlt években, és a folyamat csak gyorsulhat. Amit eddig termelésről, munkáról és gazdaságról gondoltunk – érvénytelen. 
  • Miközben az adat lett az új olaj, pár techvállalat gigantikus monopóliummá hízott, és nem látni, mi állíthatná meg őket. 
  • Az új korszak, a XXI. századi kapitalizmus keretei csak most alakulnak ki, a társadalomtudomány egyelőre csak ismerkedik az új jelenségekkel, fogalmakkal.
  • Nick Srnicek baloldali filozófus egyike azoknak, akik megpróbálják leírni az új korszak folyamatait. Sikerkönyvében a szerinte közműszolgáltatóvá vált Facebook és Google államosítása mellett érvel. 

A szemünk előtt alakul át éppen teljesen a világ. Életünk egyre több területének irányítása kerül át  digitális térbe, a fizikai valóság egyre több eszköze kapcsolódik össze online, átalakul a pénz és a munka fogalma, éveken belül százával tűnhetnek el munkahelytípusok, közben pedig hiába a rengeteg innováció és látszólagos fejlődés, a termelékenység-bővülés évtizedek óta megakadt

Ezek a változások komoly próba elé állítják a gazdasági szereplőket és az egyéneket,  társadalmakat, és persze a tudományt is: egyre gyakrabban tűnik úgy, hogy a XX. századra érvényes fogalmak nem tudják már jól megmagyarázni a világot.

Ebben a helyzetben sorra születnek az új magyarázati keretek, amelyek megpróbálják megmutatni, miben sajátos a XXI. század első éveinek kapitalizmusa. Az egyik legígéretesebb ilyen próbálkozás Nick Srniceké. A londoni King's College tanára, író, filozófus tavaly jelentette meg nagy vitákat kiváltó Platformkapitalizmus című művét, amelyben azt próbálja megfejteni, hogy a mi közös az elmúlt bő másfél évtized sikercégeiben, mi köti össze a Google, a Facebook, a Microsoft, az Apple, a Siemens és az Uber vagy az Airbnb történetét. Válasza pedig az, hogy ezek a cégek képesek voltak platformokká alakulni. Szerinte ez a platformosodás komoly változást indított el az egész kapitalizmus működésében. 

Az elmélet a techcégekre fókuszál leginkább, annak ellenére, hogy a techszektor mérete valójában meglehetősen kicsi: foglalkoztatásban, hozzáadott értékben is vannak sokkal erősebb szektorok. Van két szempont, ami mégis indokolja a külön figyelmet: egyrészt az elmúlt években a techvállalatok tudták messze a legnagyobb növekedést produkálni a tőzsdéken, másrészt, és ez a jóval fontosabb szempont, a techvállalatok által életre hívott folyamatok és innovációk messze nem csak erre a szektorra hatnak ki: olyan átható technológiákról van szó, melyek a gazdaság minden szegletébe átszivárognak, és többnyire alaposan fel is forgatnak maguk körül mindent.

Az adat az új olaj

Srnicek szerint az hozott radikális változást a XXI. század eleji kapitalizmusban, hogy az adat vált a legfontosabb nyersanyaggá. Ez önmagában még nem egy nagy állítás, az elmúlt években sokan írtak arról, hogy az adat az új olaj: a kitermelhető nyersanyag, ami hajtja előre a gazdaságot, és hatása minden szektorra átszivárog. 

Mára alig akad olyan szeglete az életünknek, ahol ne hagynánk folyamatosan nyomokat magunk után. Az online térben egy szimpla kereséstől egy ismerős profiljának meglátogatásán át egy webáruház kínálatának végigpörgetéséig töménytelen mennyiségű adatot hagyunk hátra, de mára már az offline térben sem feltétlenül jobb a helyzet: telefonunkkal a zsebünkben mászkálva, bankkártyánkat használva, Uberrel utazva, internetre kötött háztartási gépeket használva ontjuk életünk részleteiről az információmorzsákat. 

A Bosch adatbányász projektjének központja Renningen városában.Fotó: CHRISTOF STACHE/AFP

Az adatok végigkísérték a kapitalizmus korábbi szakaszait is, de hatékony és megfelelően gyors kezelésükhöz, rendszerezésükhöz még nem voltak elég fejlett számítástechnikai eszközök. Készültek akkor is kimutatások és statisztikák a termelés különböző fázisainak teljesítményéről, mérték a fogyasztók elégedettségét, keresték az összefüggéseket az adatsorokban, de mire a gyártósortól több közvetítőn át a vásárló otthonába jutott egy termék, rengeteg információ elveszett. Ráadásul a vásárlás után meg is szakadt a kapcsolat, a gyártó maximum külső eszközökkel, például piackutatás megrendelésével tudta elérni, hogy visszajelzést kapjon a vásárlóktól.

A XXI. század elejére  az adatok kinyerésének technológiai feltételei sokkal olcsóbbá váltak, ez pedig egy új korszaknak ágyazott meg. 

Önmagukban ezek az adatok még nem feltétlen érnek sokat. Ami értékessé teszi őket, pont mint az olaj esetében, a finomítás és a felhasználás. Ekkor válik lehetségessé, hogy a végtelennek és kaotikusnak tűnő adattengerben minták rajzolódjanak ki, amelyek értékesíthetők és további adatok kinyerését és technológiák kifejlesztését alapozhatják meg. 

Ez az a környezet, amelyben a platformok megjelentek. És, mint Srnicek állítja, nem csak sokadlagos szereplőként a globális gazdaságban, hanem a jelenkori kapitalista termelési mód központi alakítóiként, mivel üzleti modelljük kifejezetten az adatközpontú gazdaságra termett. 

Az Uber elbukhat, a Facebook nehezen

A legegyszerűbb meghatározás szerint a platformok közvetítő szerepet betöltő digitális infrastruktúrák, amelyek révén a gazdaság különböző szereplői léphetnek kapcsolatba egymással. Ezt a kapcsolatot nagyon tágan kell érteni, a gyártóktól és termelőktől a vásárlókon és kereskedőkön át a hirdetőkig és szolgáltatásokat nyújtókig, sőt akár fizikai tárgyakig tágul azoknak a köre, akik összetalálkoznak a platformoknak hála. Mint látni fogjuk, ezek közül a kapcsolatok közül a legtöbb létezett korábban is, az új modellben viszont ezek a kapcsolatok hatékonyak és sokszor olcsóbbak lettek. 

A platformok kialakulása nem tervezett folyamat volt, de a globális gazdaság sajátosságai kijelölték ezt az utat. Ahogy egyre olcsóbbá vált az adatok kitermelése, és ahogy egyre nagyobb mennyiségben álltak rendelkezésre felhasználói adatok, a nagy techcégek érdekelté váltak abban, hogy hatékony módját találják ezek felhasználásának. A modelljük pedig villámtempóban terjeszkedett túl a szűken vett it-szektor területén. Srnicek a platformok öt típusát különbözteti meg, ezeken végigtekintve érthetővé válik, miért beszél a termelés egy új fázisáról.  

  • 1. A hirdetési platformok

A kétezres évek elején kitört dotcom válság után sorra szűntek meg a netes vállalkozások, miközben az addig kontroll nélkül ömlő befektetői tőke is elapadt. A megelőző évek dinamikáját a „növekedés a profit előtt” logikája hajtotta, azaz a szemlélet, hogy a netes cégeknek nem kell hamar jövedelmezővé válniuk, épp elég ha kellően nagy ütemben növekednek, és akkor ez majd egy ponton úgyis átfordul nyereségbe. Ennek a felfogásnak egy rövid időre itt vége lett, látszott, hogy aki talpon akar maradni, annak sürgősen bevételi forrásra kell szert tennie. 

Földalatti adatközpont FranciaországbanFotó: JEAN-SEBASTIEN EVRARD/AFP

Erre kínált megoldást az online hirdetési piac, amire a Google vetette rá magát: 2000 októberében indították el az AdWords-öt, ami a következő években alapjaiban alakította át a reklámozást az egész világon. Hasonló útra tért rá a 2004-ben elindított Facebook is, mára pedig a két óriásvállalat gazdasági teljesítményének gerincét adja, hogy felhasználóik keresési és kattintási szokásaira építve hirdetéseket adnak el. 

2016-ban a két vállalat a világ összes hirdetési költésének ötödét (!) vitte el, 106,3 milliárd dollárt. És hogy ez a tevékenység mennyire kritikus a két techcég működésének szempontjából, jelzi a Srnicek által idézett két adat: 2016 első negyedévében a Google bevételének 89 százaléka, a Facebooknak pedig 96,6 százaléka jött hirdetésekből. 

  • 2. Felhőplatformok 

Azt mindenki szokta tudni, hogy az Amazon az egyik legjobban teljesítő internetes vállalkozás, de azt már kevesebben, hogy a sikerének a kulcsa elsősorban nem a kereskedelemben és a házhozszállításban rejlik. A vállalat nagy dobása az Amazon Web Services (AWS) lett. Az AWS alapja eredetileg belső használatra készült, a logisztikai és menedzsmentfeladatok összefogására létrehozott infrastruktúraként, de aztán hamar kiderült, mekkora lehetőség rejlik abban, ha kölcsönözhetővé teszik ezeket a szolgáltatásokat.

Az AWS ma a legelterjedtebb felhőalapú szolgáltatórendszer, számítási kapacitást, szerverhelyet, szoftverfejlesztő eszközöket és kész alkalmazásokat kínálnak rengeteg vállalkozás számára, a szolgáltatásra előfizetve a vállalatok megspórolhatják a saját hardware kiépítését és szoftverek megterveztetését. 

Nem véletlen, hogy az Amazon sikerét látva (az AWS becsült piaci értéke 190 milliárd dollár), az összes nagyobb vállalat megjelent ezen a piacon: a Microsoft, a Google, az IBM és az Alibaba is a felhőplatformok építésében látja a jövőt, a Morgan Stanley szerint pedig ezek a platformok olyanokká válhatnak, mint a közművek, és előrejelzésük szerint 2020-ra évi 340 milliárd dolláros üzletággá bővülhet ez a szektor. 

A felhőplatformok értékét nem csak az adja, hogy végre sikerült találni egy netes szolgáltatást, amiért könnyedén lehet pénzt kérni a felhasználóktól. Az AWS és a hasonló szolgáltatások ugyanis a szerződésekben vállalt feltételek mentén, de irdatlan mennyiségű adathoz is hozzáférnek, ami egy rakás új üzleti felhasználás előtt nyitja meg az utat.

  • 3. Az ipari platformok

Az adatközpontú eszközök és szolgáltatások már bőven betörtek az ipari termelés területére is. Az általában csak Ipar 4.0 néven emlegetett folyamat lényege, hogy a termelési lánc fizikai termelőeszközei között online kapcsolat jön létre, ami az automatizáció lehetőségének egy új szintjét jelenti. A gyártósor egyes eszközei, a szállítás és tárolás felületei és az értékesítő egységek között folyamatos kommunikáció alakul ki, a hatékonyságot növelve és költségeket csökkentve. 

Robotok egy teljesen automatizált mintagyárban a kasseli egyetemen, NémetországbanFotó: UWE ZUCCHI/dpa Picture-Alliance/AFP

Az ipari platformok azok, amik összefogják ezeket a folyamatokat. Kezdve az egyes gyártóelemekbe beépített szenzorokból érkező adatokkal, a termék teljes történetén keresztül, azaz egészen odáig, hogy egy-egy eladott és üzembe helyezett termék felhasználási szokásaiból milyen információk jönnek vissza. 

Ezen a területen a legnagyobb vállalatok, a GE, a Siemens, az Intel és a Microsoft versenyeznek egymással. Egy Srnicek által idézett becslés szerint 2020-ra 225 milliárd dolláros szektorra bővülhet az ipari platformok piaca. 

  • 4. Termékplatformok

A történetünk szempontjából kevésbé fontos, de szintén elkülöníthető platformtípusba tartoznak azok a példák, melyek egy meglévő terméket alakítanak át szolgáltatássá. Ilyen például a Spotify és a zene esete, de erre a modellre tért rá a Rolls-Royce is, amikor belátták, hogy új hajtóművek értékesítése mellett üzleti modell lehet az is, ha óradíj alapon adnak bérbe hajtóműveket légitársaságoknak, cserébe pedig a cég felel a karbantartásért és hozzáfér rengeteg, használat során születő adathoz.

  • 5. Szűkített platformok (Lean platforms)

Ma ezekre a platformokra jut a legnagyobb figyelem, de Srnicek szerint csak átmeneti jelenségekről van szó. Az olyan vállalkozások tartoznak ide, mint az Uber, az Airbnb és a rengeteg startup, melyek a szolgáltatószektor más-más szegmenseiben próbálják lemásolni az Uber és az Airbnb sikerét. Ezekben a platformokban az a közös, hogy nem birtokolják azt, amit kínálnak. Jól ismert mondás, hogy az Ubernek, mint a világ legnagyobb taxivállalatának, nincs egyetlen autója sem, ahogy a világ legnagyobb szállásadójának, az Airbnbnek sincs egyetlen ingatlanja sem. 

Gyakorlatilag virtuális platformokról van szó, melyeknek egyetlen valódi tulajdona a rengeteg adat, ami átfolyik a rendszeren. Minden mást kiszerveznek: ugyan a nagy techcégek sem járnak élen a foglalkoztatásban, de az Uber vagy az Airbnb még ennél is durvábban szabja szűkre a működési modelljét. A fenntartási költségektől a szerverparkig és az infrastruktúráig mindent kiszerveznek: az Uber például az Amazon AWS-ét használja, mellette a Google térképét, a Twilio üzenetküldési szolgáltatását és a Braintree-n keresztül zajlik a fizetés. Ami a birtokukban van, az a platform és az adatok feletti teljes kontroll. 

De a szűkített platformok komoly problémája, hogy egyáltalán nem tűnnek profitábilisnek, Srnicek szerint ezek a vállalkozások visszatértek a 2008 előtti „előbb a növekedés, aztán a profit” modelljéhez, ez pedig már rövidtávon sem jósol sok jót a számukra: az első években elkönyvelt jelentős veszteségek az üzleti modell részévé váltak, közben pedig nem látni, hol tudna ez a trend átfordulni. 

Miközben az ilyesmire nyitott sajtó havonta írja meg, hogy itt egy új szolgáltatás, mondjuk a költöztetés, a fodrászat vagy a takarítás Uberje, ezek a vállalatok egyelőre csak a költségek radikális csökkentését tudták felmutatni, azt nem, hogy miből lesz majd tényleges bevételük. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a platformtípus legsikeresebb szereplői, azaz az Uber és az Airbnb állandó jogi és szabályozási csatában állnak egy sor nagyon fontos piacon, nem tudni, hogy mi tudná garantálni ennek a típusnak a hosszútávú sikerét. 

A szűkített platformok másik fontos jellemzőjének a munkához való viszony radikális átalakítását szokás tartani. Az Uber sofőrjei nem a cég munkavállalói, hanem szerződéses megbízott felek, ami a vállalat szerint rugalmasságot és szabadságot jelent, míg a modell kritikusai szerint létbizonytalanságot és kiszolgáltatottságot. Ez a fajta munkaerő-kiszervezés azonban nem a szűkített platformok sajátja, hasonló folyamatok a termelésben már a hetvenes évektől megindultak, amikor a nyugati vállalatok fokozatosan helyezték át gyáraikat a fejlődő világ országaiba, de ezt vették át később a techcégek is: a Facebook és a Google például a Fülöp-szigetekre szervezte ki tízezres létszámban a moderálási feladatokat. 

Srnicek amellett érvel, hogy a szűkített platformok csak egy nagyon egyedi gazdasági környezet termékei (rengeteg tőkefelesleg, rossz befektetési lehetőségek, nagyon alacsony kamatlábak), de amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan be is dőlhetnek. Viszont a másik négy típusra ez nem áll, azok ugyanis egyrészt képesek profitot termelni, másrészt egyértelműen hajtják előre pár óriásvállalat monopolizációs törekvéseit. 

Épp ezért nem szabad bedőlni annak a mostanában népszerű állításnak, hogy a digitális korszakkal párhuzamosan itt a tulajdonlás korszakának vége is: ha a szűkített platformok esetét nem számítjuk, a többi platformtípus óriási infrastrukturális kapacitást épít fel magának és folyamatosan olvasztja magába az apróbb cégeket. Nem egyszerűen az információ birtokosai lesznek, hanem annak az infrastruktúrának a birtokosai, amire a társadalmunk egyre inkább ráépül. 

Robogunk az óriásmonopóliumok felé

Ezekhez a törekvésekhez azonban még több adat kell, hiszen a platformok sikere éppen a folyamatosan bevonzott új adatokban és felhasználókban van. A hálózati hatás elve miatt épp akkor tudnak jobb szolgáltatást nyújtani, ha több embert érnek el. Egy közösségi oldal akkor értékes, ha mindenkit megtalálsz rajta, egy kereső akkor keres igazán jól, ha sok felhasználó keresési előzményét tudja felhasználni és ugyanígy, az Uber versenyelőnye is az, hogy a legnagyobb számú sofőrt köti össze a legnagyobb számú felhasználóval. 

Ez az a logika, ami automatikusan tolja a platformokat a monopolizáció felé. Ezek a monopóliumok pedig a felhalmozott rengeteg tőkéjük és a felhasználói adatokhoz való privilegizált hozzáférésük révén egyre újabb szektorokban jelennek meg, az újságírástól kezdve a kiskereskedelemig (az Amazon épp nemrég vette meg a Whole Foods boltláncot 13,7 milliárd dollárért.)

Mark Zuckerberg (Facebook) és Jack Ma (Alibaba) 2016 márciusában Pekingben.Fotó: li xin/XINHUA

Egy további fontos jelenség, hogy a legnagyobb cégek óriási mennyiségű készpénzen ülnek, és amit nem offshore-számlákon pihentetnek, azt kisebb vállalatok felvásárlására költik. A Google hetente vásárol fel egy újabb startupot, míg a Facebookhoz olyan gigaüzletek köthetőek, mint a WhatsApp felvásárlása 19 milliárd (!) dollárért vagy az Instagram és az Oculus bekebelezése. Ezzel a trenddel még inkább csak pár kézben összpontosul a techpiac, ráadásul a Snapchat példáján látni, hogyha egy cég esetleg nemet mond a felvásárlása, akkor utána eléggé szenvedhet a tőzsdén, miközben a nagyok egyszerűen lemásolják a technológiáját. 

Az újabb és újabb alkalmazások felvásárlása persze újabb és újabb felhasználókat is jelent, és így még több adatot. Ez pedig a kulcsa a jelenlegi rendszernek, melyben pár óriásvállalat harcol egymással a felhasználókért és a kinyerhető adatokért. Ezt a küzdelmet már nem lehet leírni a hagyományos versenyfogalommal, mivel az egymással való versengés sokszor már nem az árakban jelenik meg: a Facebook és a Google legtöbb szolgáltatása ingyenes, míg az Amazon szinte nulla profittal adja tovább a Kindle-eket és azt is lehet tudni, hogy az egyes házhozszállításokon még bukik is a cég. Ezt ellensúlyozza a már említett sikere az AWS-nek, illetve a rengeteg új adathoz való hozzáférés.

Srnicek szerint épp ezért a platformok versenyképességét már nem lehet pusztán a profitabilitás felől nézni, az új adatok begyűjtése és a feldolgozási képesség is sokat számít. Ha egy platform versenyképes akar maradni, akkor növelnie kell az adatok kinyerésének és felhasználásának mértékét. Ennek az új felhasználók beszerzése mellett a másik kiemelt módja, ha a meglévő felhasználók még több időt töltenek online. Lassan könyvtárnyi irodalma van már annak, hogy a Facebook mennyire tudatosan épít a designjával arra, hogy lehetetlen legyen ott hagyni. 

Arról, hogy mennyire aprólékos a tervezés emögött, pont Mark Zuckerbergtől lehet tudni, aki maga mesélt arról, hogy egy adott pillanatban nem egy, hanem tízezer Facebook létezik: ennyi verzió fut párhuzamosan, sok közülük csak pár tízezer felhasználó számára, hogy folyamatosan tesztelhessenek olyan apró módosításokat, ötleteket, melyek jobb, azaz addiktívabb felhasználói élményt eredményezhetnek, és amik az emberiség történetének legnagyobb megfigyelés-alapú vállalkozásának kialakulásához vezettek. 

De ezzel együtt is, az online eltölthető időnek és így az onnan kinyerhető adatoknak van egy természetes plafonja. Innen ered az a tendencia, hogy a borzasztó adatéhes vállalatok egyre jobban benyomulnak az offline terekbe. A tökéletes megfigyelés elvére épített okosüzletek már meg is jelentek, és csak kevés idő lehet hátra addig, amíg ezek a technológiák a maradék offline teret is bekebelezik. 

Ennek a terjeszkedésnek fontos előfutárai az olyan otthoni asszisztensek, mint az Amazon Echo, a Google Home vagy az Apple HomePod. Ezek az eszközök mindig kéznél vannak, amikor kérdésünk adódik, segítik a bevásárlásainkat, elmondják az időjárást, figyelmeztetnek teendőinkre. A felkínált kényelemért cserébe viszont állandóan rajtunk tartják a szenzoraikat. Mit csinálunk, mire vágyunk, hogyan élünk: döbbenetes mennyiségű adat termelődik így, ami rendkívül értékes a vállalatok számára. 

Srnicek arra számít, hogy a mesterséges intelligenciával és a gépi tanulás terjedésével ezek a trendek egyre gyorsulnak. Nem véletlen, hogy az elmúlt években az összes nagy platformvállalat figyelme az AI felé fordult: a gépi tanulás révén az óriási adatmennyiség még hatékonyabban lesz felhasználható, ami hatékonyabb szolgáltatásokat, és így még több adatot ígér. Ráadásul az Amazon és az AWS példája mutatta meg, hogy az a vállalat, amelyik elsőként lesz képes bérelhető és saját igényekre szabható AI vagy gépi tanulásos rendszert alkotni, hatalmasat szakíthat a piacon. 

Az adatkitermelés egyre mélyebb fúrásokkal zajlik majd, azaz egyre kisebb szeglete marad majd csak életünknek, ami ne lenne folyamatosan megfigyelve, feljegyezve és felhasználva. 

Egy további irány, ami a folyamatokban rejlik, hogy az internet egyre fragmentáltabb lesz: az egymással a felhasználók adataiért vetélkedő platformok egyik eszköze az lehet, ha be tudják zárni a platformon belülre a felhasználót, anélkül, hogy ezen kiakadna. Zárt digitális ökoszisztémák alakulnak majd ki, melyekre már most is látni példákat: rengeteg ember akad már ma is, aki el sem hagyja a Facebookot, sőt, azt gondolja az oldalról, hogy az maga az internet. Ugyanígy az Apple is élen jár abban, hogy szolgáltatásaival minél jobban leválassza magát a többi platformról, külön digitális világot teremtve. 

Magától nem fog megoldódni

Ha az elmúlt évtizedekben valakinek gondja volt egy vállalat gyakorlatával, mindig megkapta válaszként, hogy lehetőségében áll felemelni a hangját vagy egyszerűen ignorálni a cég termékeit, világos üzenetet küldve ezzel a menedzsmentnek. De ez az elv nem sokat ér akkor, ha olyan szolgáltatásokról beszélünk, amelyeknek nincs alternatívájuk, szinte megkerülhetetlenek. 

Nem véletlen, hogy sokan, akik aggódnak a jelenlegi trendek miatt, politikai-állami beavatkozást szeretnének. Emellett érvel maga Srnicek is, aki szerint itt az ideje, hogy kimondjuk, a Google vagy a Facebook közműként funkcionál, és eszerint is kéne szabályozni őket. 

Az is látszik, hogy ha így megy tovább a platformok koncentrációja, az újabb társadalmi feszültségekhez vezethet. Ugyan nem a platformok kezdték el a munkaerő kiszervezését, de rövid idő alatt új szektorokra terjesztették ki ezt a folyamatot, és abban sok szakértő egyetért, hogy ez a terjeszkedés még messze nem ért véget. Az eddigi platformok olyan munkatípusokat szerveztek ki, mint mondjuk a fuvarozás, a vendéglátás, a karbantartás vagy a moderálás, melyek eleve elég bizonytalan státuszúak voltak, és képviselői sosem rendelkeztek túl sok társadalmi tőkével és érdekérvényesítő képességgel. De ahogy ez a folyamat fokozatosan terjed át a fehérgalléros munkákra, sokkal nagyobb nyomás nehezedhet a politikai elitre, hogy fellépjen a vállalatokkal szemben.  

Rohadó taxik Kínában.Fotó: Feng Li/Getty Images

Ezekről a kérdésekről jelenleg rengeteg vita zajlik a világban. Még a hagyományos piacpárti megközelítés szerint sincs rendben, hogy a nagy techcégek azt állítva vonják ki magukat a monopoltörvények hatálya alól, hogy valami teljesen mást csinálnak, mint a többi vállalat az adott piacon, legyen szó akár hirdetésszervezésről, szállásadásról vagy fuvarozásról. Ennek a konzervatív megközelítésnek az a konklúziója, hogy nem szabad többé hagyni, hogy ezek a cégek az innováció varázsszava mögé bújva átverjék a hatóságokat, és végre a helyükön kell kezelni őket.

Mások jóval szkeptikusabbak: Larry Summers épp a napokban fejezte ki kételyét egy AI-konferencián, hogy egyáltalán léteznének azok a szabályozási keretek, melyek kezelni tudnák a legnagyobb techcégek eseteit. 

És akadnak radikálisabb felvetések is, melyek főleg abba az irányba mutatnak, hogy az adat valójában köztulajdon, aminek felhasználásáról közösen, átláthatóan, demokratikus kontroll alatt kéne döntenünk. Mint ahogy John Herrman írta a New York Timesban Srnicek könyvéről írt recenziójában, ma már egyetlen racionális ember sem érvelne amellett, hogy engedni kell a bányaiparnak, hogy egyoldalúan, bármiféle ellenőrzés nélkül döntsön arról, milyen eszközökkel termelnek ki és használnak fel egy nyersanyagot. Valahogy a techcégek esetében mégis ez történt. 

(A fenti képen Jeff Bezos, az Amazon vezére látható. Manjunath Kiran/AFP)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;