Tankönyvbe illik, amit a Trump-vizsgálat ügyésze a koronatanúkkal művel

Az amerikai közvélemény izgatottan várta a hétfőt. Péntek óta lehetett tudni, hogy Robert Mueller különleges ügyész bejelenti az első vádemeléseket az Oroszország és Trump kampánystábjának összejátszását vizsgáló nyomozásában. Mueller nem okozott csalódást, pláne, hogy a várakozásokkal szemben nem is két, 

hanem egyből három, Trump kampányában ilyen-olyan szerepet játszó ember ellen is vádat emelt.

A nagy név egyértelműen Paul Manafort, aki mellett bizalmasát, a Trump kampánystábjában is helyetteseként dolgozó Richard Gatest is megvádolták. Bár a vádpontok (.pdf) félelmetesen hangzanak - az összesen 12 vádpontból hétben is az Egyesült Államokkal szembeni összeesküvéssel is megvádolták -, ez volt a kevésbé lényeges fejlemény. A vádirat alapján az ugyan világosan látszik, hogy a nyomozás adatai alapján Manafort és Gates bő egy évtizeden át idegen hatalmak szolgálatában tevékenykedtek, a vádpontok egyike sem érinti konkrétan Trumpot, vagy a 2016-os amerikai választást. Ez a tény nem kerülte el Trump hívei, sem az elnök figyelmét. "NINCS ÖSSZEJÁTSZÁS!" - írta a Twitteren.

Robert Mueller különleges ügyész elkészült az első vádemelési javaslattal az oroszügyi vizsgálatban. Trump erre dührohamot kapott.Fotó: ALEX WONG/AFP

Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy Trump megnyugodhat, még ha Manafort és Gates ártatlannak is vallotta magát, tehát eddig nyilvánvalóan nem kötött vádalkut.

Mueller régi motoros, amit csinál, az pedig már-már tankönyvi példája annak, hogy egy nyomozást vezető ügyész miként próbál nyomást gyakorolni egy potenciális koronatanúra. 

A Manafort és Gates elleni vádpontok - egy évtized alatt 75 millió dollárnyi elhallgatott, illegális jövedelem, amiből 18 millió dollárt a vád szerint Manafort személyesen mosott tisztára, hogy az összeesküvést ne is említsük - komoly büntetési tételeket vonnak magukkal. A nagy kérdés, hogy Mueller tud-e elég vonzó ajánlatot tenni Manafortéknak, hogy volt főnökük ellen forduljanak. "Ha én lennék Manafort, olyan alkut szeretnék, ami alapján még a halálom elött szabadulhatok" - mondta Paul Rosenzweig, aki annak idején a Bill Clinton ügyeit vizsgáló független ügyész, Kenneth Star munkatársa volt.

Ilyen alkut nem feltétlenül lesz könnyű ajánlani. Manafort már 68 éves, ez alapjánt talán már egy ötéves börtönbüntetés is elfogadhatatlan ajánlat. Mondjuk lesz ideje gondolkodni ezen, Rosenzweig szerint a vádemelés után most a védelem betekinthet majd a vád által összegyűjtött bizonyítékokba, ez pedig önmagában is hat-nyolc hónapig tarthat. Így a per úgy egy év múlva, pont a félidős kongresszusi választások körül kezdődhet majd.

Paul ManafortFotó: CHIP SOMODEVILLA

A Nixon-párhuzam

Gerald Ford is megkegyelmezett Richard Nixonnak, állt elő a végső érvvel a Wall Street Journalban megjelent publicisztikájában David Rivkin és Lee Casey. Mindketten alkotmányjogászok, és mindketten republikánus elnökök, Ronald Reagan és az idősebb Bush Fehér Házában szolgáltak jogtanácsosként. Az "Elnézést, Elnök Úr" áthallásos - az angol eredetiben használt "pardon" az elnöki kegyelemre is érthető - címen megjelent jegyzetükből az érdeklődők megismerhetik, milyen érveket hozhatnak fel a következő napokban-hetekben az ostromlott elnök hívei.

Merész húzás volt, hogy Rivkin és Casey Trump védelmében Nixont emlegette, bár tény, hogy a jelen helyzetet egyedül a Watergate-botránnyal lehet párhuzamba állítani. De nem alaptalan. Hogy mást ne mondjak, akkor is több mint két évbe tellett, míg a botrány kirobbanásától eljutottunk a végkifejletig. Ahogy Nixon, úgy Trump is megpróbálta a lehető legtágabban értelmezni az elnöki előjogokat, vagyis azt, hogy a végrehajtó hatalom képviselői bizonyos tekintetben igenis felette állnak a törvényeknek. Nixon a feljegyzéseit, illetve az ovális irodában készült hangfelvételeket akarta visszatartani, Trump pedig elnöki jogaira hivatkozva váltotta le későbbi beismerése alapján pont az oroszügyi vizsgálat miatt James Comey-t, az FBI igazgatóját.

A nyilvánvalón túl - mégiscsak az Egyesült Államok történetének egyetlen, hivatalban bukó elnökével vontak itt párhuzamot - Nixon felemlegetése más okból is merész. Rivkin és Casey ugyan érvként próbálja használni, hogy Mueller vizsgálata során nagyban eltért annak eredeti tárgyától, és már olyanokra is kiterjesztették a nyomozást, akik Trump kampányában nem, csak a kormányában vállaltak szerepet, ez valójában csak újabb, Trump szempontjából előnytelen párhuzam. Mueller azért kíváncsi annyira a fehér házi stáb tagjaira, mert vizsgálata immár arra is kiterjed, hogy próbálta-e aktívan akadályozni az igazságszolgáltatást a kormányzat. Márpedig annak idején Nixon se magába a Wartergate-botrányba, hanem a botrány eltussolására tett próbálkozásaiba bukott bele.

Épp ezért sokkal lényegesebb Manafortnál és Gatesnél a harmadik vádlott, George Papadopoulos.

A kulcsszereplő

"Kevesen ismerték a fiatal, alacsony rangú önkéntest, akit George-nak hívtak, és akiről máris bebizonyosodott, hogy hazug" - írta Trump a Twitteren. 

A valóság ezzel szemben az, hogy Papadopoulos egyike volt annak az öt személynek, akit Trump külpolitikai tanácsadójaként sorolt fel. 

És bár tényleg hazudott, és ezt végül be is vallotta, az se lényegtelen, hogy miről.

Papadopoulos a vád (.pdf) szerint már Trump külpolitikai tanácsadójaként találkozott egy professzorral, akiről tudta, hogy kapcsolatban áll az orosz kormánnyal, és aki Hillary Clintonra terhelő emaileket ígért neki. A nyomozóknak viszont letagadta, hogy tudott a professzor orosz kapcsolatairól, és azt hazudta, hogy a találkozóra még azelőtt került sor, hogy Trump tanácsadója lett. A vád szerint valójában a professzor csak és kizárólag azért érdeklődött Papadopoulos iránt, mert Trump tanácsadója volt.

Papadopoulos beismerése alapján tehát már világos, hogy Trump stábja már legkésőbb 2016 áprilisának végén tudhatott róla, hogy az oroszoknak több ezer emailjük van Hillary Clintontól vagy Clintonról - az amerikai titkosszolgálatok pedig egybehangzóan állítják, hogy az orosz hírszerzés valóban feltörte a demokrata párt levelezőrendszerét, a megszerzett emailekből pedig az elnökválasztási kampány stratégiai pillanataiban a Wikileakset, illetve az orosz titkosszolgálatok által felhúzott szivárogtatóoldalt, a DC Leakset használva szivárogtattak is. A demokraták jelölőgyűlése előtt például olyan leveleket szivárogtattak, amelyek alaposan felhergelhették az előválasztásokon vesztes, eddigre már Clinton támogatására buzdító Bernie Sanders híveit, majd a kampány utolsó heteiben folyamatosan szivárogtattak Clinton kampányfőnöke, John Podesta levelezéséből is.

A három kulcsállam

Talán ezen a ponton érdemes egy kis kitérőt tennünk, és megvizsgálnunk, hogy valójában mekkora szerepe lehetett az orosz kavarásnak a választások végső kimenetében. Én továbbra is azt vallom, hogy ha csak egy okot mondhatok Clinton vereségére, James Comey október 28-i levelét mondanám, amiben bejelentette, hogy új bizonyítékok felbukkanása miatt újra megnyitja a Clinton magánszerverei ügyében indított, a nyáron egyszer már egy súlyos ejnyebejnyével lezárt vizsgálatot. 11 nappal voltunk a választások előtt, és Clinton a közvélemény-kutatások átlagában bőven a hibahatár felett, hat százalékpontosnál is nagyobb előnnyel vezetett Trump előtt, aki ekkor borzasztó slamasztikában volt. Nők sora vádolta szexuális zaklatással, és szinte senki se gondolta, hogy abból még felállhat. A Trump állandó vádaskodásával szemben a kampányokban valójában mindig az esélyek kiegyensúlyozására törekvő amerikai sajtó kapva kapott az alkalmon, hogy a másik oldalra is üthet, így hiába derült ki szinte azonnal, hogy az újabb ügy nem ügy, a választásokig hátralevő időben már csak Clinton emailjeiről volt szó. A választás előtti utolsó hétre Clinton előnye három százalékpontra, hibahatáron belülire csökkent. És bár végül ő kapta a több szavazatot, pár kulcsfontosságú államban szűk vereséget szenvedett.

Ez a három, kulcsfontosságú állam Pennsylvania, Michigan és Wisconsin volt. Az utóbbi kettő azért érdekes, mert Clinton kampánya érthetetlenül kevés figyelmet fordított rájuk. Mint azóta megtudtuk, az oroszok annál többet: a Facebook által nyilvánosságra hozott adatok alapján kifejezetten erre a két államra célozták Trump érdekeit szolgáló szponzorált tartalmaikat. Vagyis, még ha magában az orosz beavatkozás tán nem is fordította volna meg a választást, a megfelelő időpontokra időzített szivárogtatásokkal és célzott kampányokkal fokozni tudták a tőlük független történések hatását.

George PapadopoulosFotó: -/AFP

Affelől kevés kétségünk lehet, hogy az oroszok befolyásolták az amerikai választási kampányt. Az is egyre nyilvánvalóbb, hogy Trump kampánya kapott a Clintonról szóló, lejárató információk után, és nem igazán zavarta őket az sem, ha az az oroszoktól jött. Nem állíthatják, hogy nem tudtak róla, és nem Papadopoulos volt az egyetlen, aki ilyesmiről tárgyalt az orosz kormányhoz köthető figurákkal:

Manafort konkrétan Trump fia, Donald Jr. és Trump veje, Jared Kushner társaságában találkozott egy, a Kremlhez több szálon is kötődő ügyvédnővel, aki szintén Clintonról ajánlott terhelő értesüléseket.

Ráadásul Donald Jr. a találkozóról a kongresszusi vizsgálóbizottságnak először benyújtott írásos vallomásában finoman fogalmazva nem volt száz százalékban őszinte, például eleve tagadni próbálta, hogy Clinton emailjeiről szólt volna a dolog. Trumpnak mindez azért lehet még kellemetlen, mert több jel szerint is köze volt az első vallomás megszövegezéséhez.

 Ez önmagában is bűncselekmény lehet. 

Az előbbi csak akkor, ha minden eleme bizonyítható: vagyis az, hogy úgy fogadtak el ez esetben nem anyagi jellegű támogatást, hogy tudták, az külföldi államtól érkezik.

Papadopoulos vallomásának legkínosabb részlete is hasonló eltussolásról szól. A vádirat szerint Trump kampánystábjának egyik tagja azzal továbbította Papadopoulos levelét a professzorral való találkozójáról, hogy "valakinek el kell magyaráznia, hogy DT-nek nem szabad elmennie ezekre az utakra. A kampánystáb egy alasconyabb rangú tagjának kell lennie, nehogy valaki jelzésnek vegye".

Mindezek alapján egyre kevésbé az a kérdés, hogy volt-e összjáték Trump stábja és az oroszok között, hanem hogy ez mennyire bizonyítható, illetve hogy mennyire lehet tetten érni azokat, akik megpróbálják eltussolni a bizonyítékokat. 

Az, hogy Papadopoulos beismerő vallomást tett, még nem jelenti, hogy Trumpékra vallott, sem azt, hogy hajlandó is lenne vallomást tenni ellenük a bíróságon.

Trump nem áll jól

Így pedig már az is érthetővé válik, hogy Rivkin és Casey minden óvatosságot félretéve még akár Gerald Ford Nixonnak adott kegyelmével is példálózik. A két alkotmányjogász ugyanis amellett érvel, hogy Trumpnak kegyelmi jogkörét bőkezűen alkalmazva előzetes kegyelmet kéne adnia mindenkinek, aki érintett az oroszügyi vizsgálatban, az eltussolások miatt indított vizsgálatban - és hogy a demokraták is kapjanak valamit, az amerikai uránbányászatban szerzett orosz részesedés és Clinton orosz támogatói ügyében indult vizsgálatban is.

Trump ugyanis nem áll jól. Ha odáig fajulnak a dolgok, hogy a képviselőház alkotmányos vádat emel ellene, arról a szenátusnak kéne döntenie. Annak a szenátusnak, amiben ugyan a republikánusoknak van kétfős többségük, ám amiben elég sok olyan republikánus van, aki nem rajongója Trumpnak. Lindsey Graham és Thom Tillis egymástól függetlenül nyújtottak be törvényjavaslatokat, amelyekkel megnehezítenék, hogy Trump leváltsa Muellert. Bob Corker, Jeff Flake és John McCain versenyt szídják Trumpot a sajtóban. Ben Sasse a kampányban küzdött a végsőkig ellene. Susan Collins se barátja. Ez már eleve hét szenátor, de a hétfői vádemelés óta még négy, Orin Hatch, Chuck Grassles, Mike Lee és Rob Portman is jelezte, hogy mindennél fontosabb, hogy Mueller lefolytathassa vizsgálatát.

Trumpnak így végülis nem is jön rosszul, hogy még akár egy évig is eltarthat, mire Manaforték bíróság elé állnak. Az egyik esélye a túlélésre, ha a jövő évi félidős választásokon a republikánus fősodorhoz tartozó, mérsékeltebb szenátorok helyére trumpista jelölteket választanak - a Fehér Házból augusztusban távozott Steve Bannon bevallottan ezen dolgozik.

A másik lehetőség, hogy elnöki hatalmával élve véget vet a vizsgálatnak. Erre jogilag minden lehetősége adott, és nem is volna példa nélküli. Richard Nixon is leváltotta a Watergate-botrányt vizsgáló különleges ügyészt, Archibald Coxot. De ez nem mentette meg.

;