A világ pénzét öntötték bele, a végére mégis a háromnegyedére zsugorodott

Hivatalosan véget ért a világtörténelem legnagyobb pénzügyi mentőprogramja, Görögország nyolc évig tartó segélyezése. 2010. tavaszától 2018. augusztus 20-ig tartott.

Nagyon kemény időszak volt ez, kockázataiban és terheiben sokkal súlyosabb válság, mint amit a 2015-ös menekültáradat jelentett Európa számára. Viszont jórészt zárt ajtók mögötti tárgyalások, és bonyolult pénzügyi manőverek jelentették a lényegi lépéseket benne, ezért kevésbé zaklatta fel a kontinens lakosságát, mint a jóval színpadiasabb, képekkel is érzékeltethető menekültválság. 

A görög válságot illusztráló graffiti Athénban.Fotó: Giannis Alexopoulos/NurPhoto

Sokáig így is a görög adósság körüli viták vezették az európai sajtóban a híreket. 2015 júliusában az EU teljes szétesése is reális lehetőségnek tetszett még az akkori görög helyzet miatt, aztán augusztustól már csak a menekültekre figyelt a kontinens. 

Ez segítette valamelyest a görög válság megoldását is, mert azóta nem az eurózóna végéről, hanem a bevándorlásról vitatkoznak inkább az európai politikusok. Ettől még a görög kérdés jelentősége nem változott, csak a hisztéria csillapodott körülötte, mert egyszerre kétféle világvégétől nem bírnak rettegni az emberek. 

Még a szlovák kormány is belebukott

A görög adósságválság történetében elképesztő fordulatok voltak. Például 2011-ben a görög mentőcsomagban való részvételen vesztek annyira össze a szlovák kormánypártok, hogy megbukott a jobbközép koalíció, és azóta is csak baloldali kormányai voltak északi szomszédunknak. 

Iveta Radicova szlovák miniszterelnök a görög mentőcsomagról szóló koalíciós vitába bukott bele.Fotó: SAMUEL KUBANI/AFP

Vagy például kifejezetten a görög mentőcsomag miatt fordultak el a német CDU-tól azok a politikusok, akik megalapították az AfD-t, amit azóta a párt új vezetői egy konzervatív-kapitalista pártból idegenellenes populista erővé formáltak. 

A görög válság emelte fel a mediterrán térség EU-kritikus, elitellenes pártjait, alapvetően átformálva a belpolitikai viszonyokat Olaszországban és Spanyolországban is. 

A görög válságról szóló végeláthatatlannak tűnő brüsszeli válságtanácskozások, és az eurózóna szétesésének állandó veszélye erősítette meg annyira a brit politikában a kilépéspártiakat, hogy David Cameron akkori miniszterelnök úgy gondolta, jó ötlet lenne egy Brexitről szóló népszavazással pontot tenni az ügy végére - Cameron egyébként azt képviselte, hogy a görögöket ki kellene zárni az eurózónából, nem pedig pepecselni a mentőcsomagokkal. Aztán mire a népszavazás valóban megtörtént, addigra már a migráció, és azon belül is elsősorban a kelet-európai vendégmunkások lett a kampány fő témája. 

Olyan figurákat tett a görög történet világhírűvé, mint a bőrdzsekiben motoron tárgyalásokra érkező Janusz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter, aki állítólag 2015 nyarán ököllel esett neki holland kollégájának, egy kimerítő Eurogroup ülés alkalmával. És a görög válság miatt lett világhírű Wolfgang Schauble, a kerekesszékhez kötött volt német pénzügyminiszter is, aki 2015 július 10-én, délután hatkor a frászt hozta a fél világra, mert néhány európai kollégájának azt írta egy e-mailben, hogy  szerinte a görögöket most már ki kellene zárni az eurózónából.

Fotó: Menelaos Myrillas/SOOC

Az évekig tartó dráma szereplői folyamatosan cserélődtek. Az egyetlen állandó  főszereplő Angela Merkel német kancellár, aki kezdetektől irányítója volt az eseményeknek. Közben többek között három francia elnökkel és öt görög miniszterelnökkel alkudozta végig a válságkezelő éveket, nem egyszer pirkadatig nyúló vitákban. 

Nagyon kemény menet volt, és ezt jól mutatja, hogy Angela Merkel ugyan 2005 óta vezeti Németországot, de azóta csak egyetlen alkalommal jegyezték fel róla, hogy egy tárgyalás közben elvesztette hidegvérét: amikor 2011 novemberében Sarkozy francia és Obama amerikai elnök arra akarták rábírni, hogy sokkal több pénzt tegyen a görög mentőalapokba, mire a német kancellár állítólag könnyezve csak ennyit mondott: „Ez nem fair. Nem leszek öngyilkos”.

A görög válság átalakította az EU működését is. Az eurót használó országok számos igen szigorú szabályt vezettek be arra, hogy egyetlen tagállam se adósodhasson el, jelentősen gyengítve a kormányok gazdaságpolitikai mozgásterét. E szabályok egy jelentős részét éppen a magyar EU-elnökség idején, 2011 első felében fogadták el. 

A nagy görögmentés mérlege

Az egymást követő görög mentőcsomagokra 2010 májusától 2018 augusztusáig összesen 289 milliárd eurót költöttek. Ez mai árfolyamon 94000 milliárd forint, felfoghatatlanul sok pénz. Több mint 23-szor kijönne belőle például a két új paksi erőművi blokk.

E pénz túlnyomó része sosem járt Görögországban. A pénzt ugyanis jórészt a 2010 előtt felhalmozott görög államadósság törlesztésére költötték, vagyis egyenesen azokhoz a befektetőkhöz, jórészt francia és német bankokhoz ment, akik a 2000-es évek első felében sok görög állampapírt vettek.

A mentőcsomagokra a pénz nagyobb részét az eurózóna tagállamai szerezték, kisebb részben pedig az IMF adta.

A mentőcsomagok nem egyszerűen arról szóltak, hogy Görögország helyett mások kifizették az ország adósságát: a csomagok kedvezményes hitelek voltak, amelyeket a következő évtizedekben Görögországnak vissza kell még fizetnie. Csak éppen a törlesztés ideje jóval hosszabb, és a kamatok jóval alacsonyabbak, mint amihez a görög állam a piacról hozzá tudott volna férni. Illetve voltak olyan időszakok az elmúlt években, amikor egyáltalán nem tudott volna piaci alapon Görögország pénzhez jutni.

A mentőcsomagok egyik legfontosabb eredménye az lett, hogy államosították a Görögországgal szembeni követeléseket. Leegyszerűsítve a következő történt: a görög állam rengeteg kölcsönt vett fel bankoktól 2010 előtt, és ezt a pénzt a bankok a betéteseik pénzéből adták, vagyis végső soron magánemberek és magánvállalatok pénzéről volt szó. Ezeket a tartozásokat a görög állam nem tudta visszafizetni, ezért az EU és az IMF lecserélte ezeket a hiteleket. Kifizették a bankokat (és így lényegében megmentették a saját állampolgáraik betéteit), és ettől kezdve a görög állam már nekik tartozik. 

Azért a bankok is hozzájárultak az adósság lebontásához, 2011 októberében elengedték a követeléseik felét.  

A görög tartozás legnagyobb része most az eurózóna államai által létrehozott ESM nevű alap felé áll fenn. Az ESM formailag egy luxemburgi pénzügyi szolgáltató, amelyik úgy váltotta ki a görög állam adósságát, hogy maga is hitelt vett fel erre, és erre a hitelre az eurózóna kormányai vállaltak visszafizetési garanciát, gazdasági súlyuk arányában. Így az ESM olcsón jutott hitelhez, bíztak benne a befektetők, sokkal inkább a görög kormányban, aminek csak nagyon drágán adtak volna hitelt. 

Klaus Regling, az ESM igazgatója Athénban tárgyal 2017 júniusában.Fotó: Nick Paleologos/SOOC

Amíg a görög kormány törleszt az ESM felé, addig az európai tagállamoknak nem is igazán kell saját pénzzel beszállniuk az egész mentőakcióba, csak az ESM megalapításakor raktak le egy nagyobb összeget az induláshoz. Az európai adófizetők pénzét csak akkor használnák fel közvetlenül a görögmentésben, ha a görögök nem tudnának törleszteni az ESM felé, és az ESM hitelezői lehívnák az állami garanciákat. Ilyen értelemben hiába van szó hatalmas összegek feláldozásáról, a valóságban a német vagy más országok adófizetőinek pénzét nem kellett elkölteni, hiszen a lényeg az volt, hogy az egyik hitelből lett egy másik hitel. Fontos még, hogy a visszafizetési kockázat most már nem egy, hanem 19 állam vállát nyomja.

Görögország még most is brutálisan el van adósodva, az éves GDP-jének 180 százalékát teszi az államadósság. A legtöbb számítás szerint Görögországnak legalább 2060-ig súlyosan spórolnia kell. De az is lehet, hogy nem megy majd a törlesztés, és újabb beavatkozásokra lesz szükség.

A görög GDP 25 százalékkal alacsonyabb most, mint 2010 előtt volt. Ez drámai visszaesés, nagyobb sokk, mint amit a magyar gazdaság a 90-es évek elején a rendszerváltás forgatagában elszenvedett. A görögök életszínvonala is hatalmasat esett: a nyugdíjak (a különböző szociális támogatásokat is számolva) majdnem a felükre zsugorodtak, rengeteg segélytípus egyszerűen megszűnt, az adók jelentősen emelkedtek, a munkanélküliség még most is majdnem 20 százalékos (a mélyponton volt 29 százalékos is) és mintegy 400 ezren hagyták el az országot. A görög kormányoknak egymás után kellett eladniuk az állami javakat, többek között kikötők és repülőterek sora került külföldi kézbe.

Az újabb és újabb megszorítások ellen tüntető görögök az athéni parlament előtt.Fotó: LOUISA GOULIAMAKI/AFP

Görögország lényegében nemzetközi gyámság alatt volt mostanáig: az eurót használó országok pénzügyminiszterei és az IMF nagyon szigorú előírásait kellett követnie az ország törvényhozásának, különben nem jutott volna pénz törlesztésre. Amikor 2015 nyarán a görög politika megmakacsolta magát, és elvágták a kedvezményes hiteleket az EU-ból, akkor 20 napig a görögök nem tudtak pénzt kivenni a saját számlájukról sem, annyira nem volt euró az országban.

Kellett ez?

Kezdettől élénk vita folyt Görögországban, és azon kívül is, hogy jó megoldás volt-e a mentőcsomagok alkalmazása. Az egyik vélemény szerint ez a toldozgatás-foldozgatás semmire se vezetett, Görögország sosem tud így túllépni az eladósodottságán, és az egész eurózónát veszélyezteti, hogy mikor omlik össze az ország pénzügyi rendszere megint. Sokak szerint vagy el kellett volna engedni a görög adósságot (akár úgy, hogy a többi európai ország kifizeti helyettük), vagy hagyni kellett volna, hogy a görögök kilépjenek az eurózónából, és újra drachmájuk legyen. Akkor az adósságot is át kellett volna váltani, és akkor az adósság egy jelentős része elinflálódott volna. 

E megoldás ellen szól azonban néhány szintén fontos szempont: ha az eurózóna egy tagja kilép, akkor az euróba vetett piaci bizalom hatalmasat rendült volna, és egy óriási összeurópai pénzügyi válság réme fenyegetett, a közös pénz és akár a teljes EU megszűnését okozva. Ugyanakkor a drachmára váltással Görögország hitelezői is (mint láttuk, ezek lényegében azok az emberek, akik európai bankokban tartották a pénzüket) rosszul jártak volna, de maguk a görög polgárok is, hiszen minden megtakarításuk és vagyonuk elértéktelenedett volna. A görögök minden pénzüket külföldi bankokba helyezték volna ezért az átváltás előtti napokban, míg a külföldiek még könnyebben felvásárolhatták volna az ország immár szuperolcsó javait. 

Fotó: Konstantinos Tsakalidis/SOOC

E vitáknak egyébként most sincs végük: Janusz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter például ezen a héten is azt mondta, hogy szerinte most kellene kilépnie hazájának az eurózónából ahhoz, hogy esélye legyen a fejlődésnek. 

Az utóbbi években az IMF is arra jutott, hogy a görög adósság fenntarthatatlan, és az EU-s országoknak bele kellene nyugodniuk az adósság jelentős részének elengedésébe. Erről azonban nem tudták meggyőzni az európai kormányokat.

Ki járt jól?

A vita arról is szól, hogy ki járt jól a mentőcsomaggal. Görögország, amely így maradhatott a zónában, megúszta az államcsődöt, és nem tört ki a polgárháború sem? (Papandreu volt görög miniszterelnök 2011-ben polgárháborútól is tartott, ha nem enyhülnek az ország terhei.) Vagy Franciaország járt a legjobban? Hiszen a görög állam a legtöbb pénzzel francia bankoknak tartozott, és ezek a bankok szívták fel a mentőcsomagok legnagyobb részét is. Vagy Németország, aminek a leginkább érdeke az euró fennmaradása? Vagy a világ bankrendszere, ami a 2008-as válság után egy újabb nagy válságot már nem bírt volna elviselni? Vagy mindenki, mert egy globális bankválság általános elszegényedést hozott volna?

Soha nem derül ki, hogy mi lett volna ha a görögöket nem mentik meg, vagy nem így mentik meg, így ezekre a kérdésekre egyértelmű válaszokat sem lehet majd adni soha. Ha az EU továbbra is sikertörténet marad, akkor utólag a világ egy nagyszerű programként méltatja majd a görög mentőcsomagokat. Ha az EU szétesik, vagy újabb tagállama kerül hasonló bajba a közeljövőben, akkor a válság előszobájaként hivatkoznak majd rá.

Rengeteg a vita, hogy mennyire voltak önzőek az európaiak (különösen a németek és a franciák) az adósság kezelésének módjában, hogy mennyire volt méltányos a görögökre erőltetett megszorítások sorozata. E vitához fogalmazott meg egy nagyon fontos szempontot Tomas Sedlacek cseh közgazdász, aki egy Európai Bizottság által rendezett konferencián Milánóban arról beszélt 2013-ban, hogy Európa történelme évszázadokig arról szólt, hogy ha egy állam meggyengült, akkor az erősek elfoglalták, kifosztották és lakóit szolgasorba taszították. Ehhez képest most egy végletekig meggyengült és teljesen védtelen államnak az erősek pénzt adtak. És ez még akkor is a világtörténelem látványos fordulata, ha a pénz odanyújtása közben arra is nagyon figyeltek, hogy ők se járjanak rosszul.

Tomas Sedlacek szerint minden vitatható részlet ellenére a görög mentőcsomag világtörténeti jelentőségű, pozitív fejlemény volt.Fotó: 444.hu

Néhány igen kemény fordulat

A 2010 és 2018 közötti óriási botrányokat és indulatokat hozó görögmentés összes nagy fordulatát sokáig tartana részletezni, de néhány elképesztő jelenetét érdemes felidézni, hogy érzékeltessük, mekkora dráma volt ez:

2009. október 20-án éppen csak megalakul az új baloldali görög kormány, amikor a pénzügyminiszter bejelenti, hogy a költségvetési hiány több mint 12 százalék lesz, ami az eurózónában a közös szabályok szerint legfeljebb 3 százalék lehetne. Ekkor válik nyilvánvalóvá, hogy nagyon nagy a baj.

2010. április 23-án Papandreu görög miniszterelnök pénzügyi segítséget kér az ország hiteleinek törlesztéséhez, mire az EU, az EKB és az IMF megígérik, hogy segítenek. Megkezdődik a megszorítások - kölcsönök - újabb megszorítások - újabb kölcsönök körforgása, ami nyolc éven keresztül kíséri majd még a görög politikát és gazdaságot.

2011. október 27-én a görög állampapírokat birtokló legfontosabb bankok belemennek az adósság felének elengedésébe. Egészen pontosan kicserélik a náluk lévő görög állampapírokat a névérték felét érő papírokra, hogy formálisan Görögországnak ne kelljen államcsődöt jelentenie. Az euró árfolyama megrendül, az EU-t vezető politikusok pedig egymás után jelentik be, hogy soha többet nem lesz az eurózónában ilyesmi, egyszeri alkalom volt csupán. A bankok cserébe ígéretet kapnak, hogy a maradék görög tartozást az EU-s kormányok összedobják valahogy, és rögtön útjára is indítják a következő mentőcsomagot.

Evangelosz Venizelosz görög pénzügyminiszter Christine Lagarde IMF-igazgatóval tárgyal Brüsszelben, 2011 október 21-én. Amikor másfél héttel később Venizelosz megtudta, hogy a főnöke népszavazást akar a megszorításokról, akkor infarktust kapott, majd segített megszervezni egy új nagykoalíciós kormány megalakulását.Fotó: GEORGES GOBET/AFP

2011. november 3-án Papandreu görög miniszterelnök a franciaországi Cannes-ban találkozik az EU vezetőivel, többek között Merkel kancellárral és Sarkozy elnökkel. Előadja, hogy a görögök nem bírnak elviselni több megszorítást, ezért népszavazást ír ki az újabb hitelfeltételek elfogadásáról. A többiek erre azt mondják, hogy vagy az EU-ból való kilépést teszi fel kérdésként, vagy soha többé nem kap pénzügyi támogatást Görögország. A görög szocialistákat vezető Papandreu nem tudja, de addigra a háta mögött az európai vezetők megegyeztek a görög jobboldali ellenzékkel, hogy ha nagykoalíciós technokrata kormány alakul, akkor nem akadályozzák tovább a megszorításokat. A szervezkedés egyik főszereplője a görög pénzügyminiszter, aki infarktusa után éppen kórházban lábadozik. Az infarktust akkor kapta, amikor megtudta, hogy a főnöke népszavazást akar kiírni.

2011. november 10-én megalakul az új nagykoalíciós kormány, Lukasz Papademosz vezetésével, aki az Európai Központi Bank alelnöke volt 2010-ig, és sokak szerint Brüsszelben választották ki a posztra.

2012. április 4-én egy 77 éves nyugdíjas gyógyszerész,  Dimitrisz Krisztulasz, főbe lövi magát a görög parlament közelében, tiltakozásul a folyamatos megszorítások ellen. Sokáig ő lesz a tiltakozó akciók, sztrájkok, tüntetések szimbóluma.

2012. tavaszán kétszer is parlamenti választást tartanak. Mindkét alkalommal a jobbközép Új Demokrácia győz, de egyik választás után sincs a kormányalakításhoz szükséges többsége. Végül ismét nagykoalíciós kormány alakul, Antonisz Szamarasz vezetésével.

2013. júniusában a rengeteg megszorítás, fizetéscsökkentés, létszámleépítés és adóemelés után egy szimbolikus értékű újabb spórolást jelent be a görög kormány: bezárják a közszolgálati tévét.

2014. áprilisában Görögország újra államkötvényt ad ki, próbálnak a piacról is pénzt szerezni, és az eddigi mentőcsomagok hatására van is rájuk vevő.

2014. december 29-én elfogy a kormány többsége. A képviselők sorra morzsolódtak le a megszorítások nyomán, és immár nem lehet átvinni a szavazásokat. Előre hozott választásokat kell ismét kiírni.

2015. január 25-én a választást megnyeri a Sziriza nevű, globalizációkritikus, EU-kritikus, kommunista és más baloldali szervezetek egyesüléséből megalakult párt. A hagyományos mérsékelt baloldal teljesen összeomlik. Az új miniszterelnök Alekszisz Ciprász lesz, pénzügyminisztere pedig Janusz Varufakisz. Azzal kampányoltak, hogy nem lesz több megszorítás. Az EU négy hónappal meghosszabbítja az éppen futó támogatási programot, hogy legyen idő egyezkedni.

2015. júniusában folyamatosan mennek a tárgyalások a segélyprogram folytatásáról. A görög kormány nem megy bele az újabb feltételekbe (megszorítások, privatizáció). Június 26-án tartják az utolsónak szánt egyeztetést Brüsszelben, amiről az ebédidőben Ciprász köszönés nélkül távozik, és mindenki meglepetésére hazamegy Athénba. Még aznap éjjel élő tévéadásban jelenti be, hogy népszavazást ír ki az EU által követelt megszorításokról.  Olyat, aminek belengetése után Papandreu 2011 őszén azonnal megbukott. A következő napokban a kormánypárt többek között olyan plakátokkal kampányol, amelyen a német pénzügyminiszter látható, azzal a szöveggel, hogy "eddig a véredet szívta, ne engedd tovább".

2015. július 1-én Görögország lényegében csődbe megy. A segélyprogram lejár, a hiteleket az ország nem tudja törleszteni. Meghatározatlan időre bezárják a görög bankokat, korlátozzák az automatákból egyszerre felvehető összeget.

Sor egy athéni bankautomata előtt 2015 júliusában. Korlátozták az egyszerre kivehető összeget, a bankok pedig zárva voltak.Fotó: IAKOVOS HATZISTAVROU/AFP

2015. július 5-én a népszavazáson a görög választók többsége, 61 százalék nemet mond az újabb hitelfeltételekre. Másnap reggel Varufakisz lemond, később kiderül, hogy Ciprász kérte erre, hogy egy kompromisszumkészebb pénzügyminiszter tárgyaljon tovább az EU-val.

2015. július 6-12 között minden a feje tetejére áll. Ciprász a görög parlament elé terjeszti az EU által követelt, és a népszavazáson elutasított megszorítások jelentős részét, mintha mi sem történt volna. Közben a német pénzügyminiszter arról levelezik európai kollégáival, hogy a görögöknek az eddigieknél is keményebb megszorításokat kellene elfogadniuk, és ha nem, akkor ki kell rakni őket az eurózónából, legalább 5 évre.

2015. július 12-én EU-csúcsot tartanak, amiről végül kizárják a nem eurót használó országokat. De a többi kormányfő jelenléte sem indokolt: Merkel és Ciprász este héttől egy külön szobában vitatkoznak, néha egy-egy közvetítő segítségével, de főleg négyszemközt. Másnap délelőtt fél 9 után 8 perccel a belga miniszterelnök írja ki először a Twitterre, hogy "egyezség". Innen tudja meg a világ, hogy az EU nem esik szét, Görögország nem lép ki az eurózónából. A 14 és fél órán át tartó éjszakai alkuban Ciprász engedett sokkal többet. Az új csomag feltételei keményebbek, mint ami ellen népszavazást írt ki. Ciprász később azt mondta, hogy ez az éjszakája olyan volt, mintha kínvallatást kellett volna átélnie.

Angela Merkel német kancellár és Alekszisz Ciprász görög miniszterelnök. Éjszakákon át kínozták egymást.Fotó: JOHN THYS/AFP

2015. július 20-án nyitnak ki újra a bankok, az alku nyomán él a hitelprogram, Görögország kikászálódik a csődhelyzetből.

2015. augusztusában a Sziriza sok képviselője jelzi, inkább elhagyják a pártot, de a még szigorúbb megszorításokat nem szavazzák meg. 14-én végül az ellenzéki pártok segítségével megy csak át az újabb megszorító csomag. Ciprász lemond, és újra előre hozott választást írnak ki Görögországban, addig ügyvivő miniszterelnök irányítja az országot.

2015. szeptember 20-án a választást ismét megnyeri a Sziriza, és Ciprász ismét kormányt alakíthat.

2015 ősze - 2018 augusztusa között látványos balhék nélkül folytatódik a megszorítások és hitelprogramok spirálja. Egészen pontosan vannak balhék, például országos sztrájkok Görögországban, vagy a Sziriza további szakadása, illetve az IMF és az EU egymás közötti egyre élesebb vitája a hitelfeltételekről, de a 2015 augusztusában és szeptemberében tetőző európai menekültválság eltereli a világ figyelmét e problémákról. Görögország már a tengeren érkező menekültek miatt szerepel az augusztusi hírekben, és szeptemberben az EU-ban már a kötelező kvótákról vitatkoznak a politikusok. Hirtelen senki se figyel már a görög hitelek körüli vitákra. 

Egy "nem"-párti tüntető Athénban, 2015. június 29-én, a népszavazás kampányában.Fotó: AFP PHOTO / ARIS MESSINIS

A görög gazdaság lassú növekedésnek indul közben, a munkanélküliség csökken, látszólag a dolgok jól alakulnak. A tetemes adósság azonban megmaradt, és Görögország jóval gyengébb most, mint az évezred elején volt. És az évszázad végéig nincs sok esély arra, hogy megint erősebb lesz.

Borítókép: Kiss Bence