Egy az egy ellen, így lehet?

  • Az októberi önkormányzati választáson fordul elő először, hogy az összes ellenzéki párt közös jelöltet indít az ország nagy részén. Most kiderülhet, hogy a teljes összefogásnak tényleg van-e értelme.
  • A helyzetet bonyolítja, hogy a nagy összefogásról az ellenzék szemérmesen beszél csak, a Fidesz pedig igyekszik elhitetni, hogy nincs is összefogás.
  • Abban is új ez a kampány, hogy ezúttal a Fidesz nem épített fel egy külső, jórészt fiktív ellenséget. Ezúttal az ellenzékkel riogatnak. Sokszor nagyon durva módszerekkel támadnak, ám ezúttal valódi ellenfelekkel kell küzdeniük.
  • Matematikailag az ellenzék esélyei érdemben javultak az elmúlt tíz év összes választásához képest. Reményeiket árnyalja azonban, hogy a Fidesz erőforrásai összehasonlíthatatlanul nagyobbak. 
  • Ha az ellenzéki pártoknak nem sikerül az eddiginél több városban átvenni az irányítást, akkor utánpótlás nélkül maradnak, és alig lesz esélyük, hogy fejlődjenek.

Van összefogás, úgyhogy van igazi tét is

Nagyon régóta nem volt olyan országos választás Magyarországon, amikor éles verseny alakult ki a Fidesz és a többi párt között, de most több nagyvárosban is kialakult ez a helyzet. Az elmúlt tíz évben, kezdve a 2009-es EP-választással, világos volt, hogy a Fidesz nagy fölénnyel győzni fog. Lehetett azon izgulni mindkét oldalon, hogy mennyire naggyal, és azon is, hogy az ellenzéki pártok között milyen sorrend alakul ki, de igazán komoly fordulatra nem lehetett számítani.

Az október 13-i önkormányzati választás viszont egész sok településen nyitottnak tűnik, és számos nagyobb városban valódi verseny alakult ki. A Fidesz ugyan most is számíthat az összes szavazó körülbelül a felének a támogatására, de először fordul elő, hogy az ország nagy részén az összes parlamenti és EP-mandátummal bíró párt szövetségben indul. Budapesten és a legtöbb nagyvárosban közös jelölteket indítanak, így elvben a kormány-ellenes szavazók ereje összeadódhat, és matematikailag két, szinte azonos tábor alakulhat ki. 

Október 13-án kiderülhet, hogy az összefogás tényleg hozhat-e érdemi változást a mostani politikai rendszerben, amelyben az óriási Fidesz-fölény megtörhetetlennek tűnik. 2012 óta tart erről a vita az ellenzéki oldalon, és eddig ez az egyetlen módszer, amit még nem próbáltak ki. 

Volt teljes összefogás a baloldalon belül (2014-es parlamenti és önkormányzati választás), volt olyan, hogy mindenki külön indult (2014-es és 2019-es EP-választás), volt részlegesen koordinált jelölt-állítás külön listákkal (2018-as parlamenti választás), de olyan még sosem volt, hogy az ország legnagyobb részén a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd közös jelölteket állítson, lehetőséget adva a választóknak, hogy vagy a Fideszre vagy az ellenzékére szavazzanak. 

A nagy kérdés az lesz, hogy ez mozgósítja-e az ellenzéki választókat, elég lesz-e nekik, hogy a náluk induló jelölt mögött van a kedvenc pártjuk is, vagy éppen elmegy a kedvük a szavazástól, mert a jelölt egy másik, általuk egyébként elutasított párthoz tartozik. Szintén kérdés, hogy a Fidesz matematikai legyőzhetőségének esélye elvisz-e olyan szavazókat, akik egyébként azért nem mennének el, mert nem látják a változás esélyét reálisnak. 

Eltűntek a pártok a kampányban

Az sem világos, hogy jót tesz-e ennek az összefogásnak, hogy alig van róla szó.  Nincs szimbóluma, nincs vezetője, nem volt ünnepsége a nagy szövetségnek. Ehelyett településenként, hétről hétre jelentették be a megállapodásokat, a legtöbbször a helyi szervezetek országosan ismeretlen vezetői, jórészt a nyári uborkaszezon közepén. Az ellenzéki jelöltek eddig ismeretlen színeket használnak a reklámjaikon (Budapesten például zöld-sárgát). 

A közös ellenzéki jelöltek nagyon sok esetben egy helyi civil szervezet ernyője mögé bújtak, bizonyos esetekben még a szavazólapról sem derül majd ki, hogy ki az összefogás jelöltje.

Kecskeméten például négy polgármester-jelölt  indul pártlogó alatt, lesz továbbá egy független jelölt, míg az ellenzéki pártok embere a „Szövetség a Hírös Városért” logója alatt szerepel majd. Pécsen négy polgármester-jelölt neve mellett lesz pártlogó (Fidesz, Mi Hazánk, LMP, MIÉP), indul két független, míg az összefogás jelöltje a „Mindenki Pécsért Egyesület” színeiben indul. Sopronban két  pártlogós jelölt indul, míg az összefogás embere „független” lesz. Ezek ugyan inkább kivételek, és a legtöbb esetben öt-hat párt logója is kint lesz a közös indulók mellett, de látszik ezeken a vegyes megoldáson is, hogy nincs országos rendszer a közös jelölt-állítás mögött.   

A pártelnökök nem mutatkoznak együtt, nem volt ünnepélyes országos megállapodás a nagy közös indulásról, lufikkal, zenével és ünneplő tömeggel. (Mint például Lengyelországban az EP-választás előtt, amikor az ottani ellenzék pártjainak nagy része bejelentette, hogy közös listájuk lesz, Európai Koalíció néven.)  

Ennek a sajátos helyzetnek stratégiai és gyakorlati okai is lehetnek. Az "összefogás" szó például annyira lejáratódott az előző választások vitái alatt, hogy eleve óvakodtak a pártok a használatától. Vezetőik nem akarták kockáztatni azt sem, hogy szerveznek egy látványos eseményt, és aztán valaki az utolsó percben kihátrál, megsértődik, a pártbeli belső ellenállókat felhangosítja a sajtó, és végén csak arról lesz szó, hogy Gyurcsány Ferenc miért szorongatja X vagy Y kezét, és utóbbi ettől áruló lett-e. Eleve nem akartak semmilyen vitát kinyitni arról, hogy ki mit mondjon, milyen sorrendben, milyen közönség előtt.  

Az is sokat számított e csendességben, hogy egyáltalán nem volt könnyű a közös jelöltek indítása. Augusztus végéig nem lehetett biztosan tudni, hogy hány településen jön össze a megegyezés. Az MSZP-nek és a Jobbiknak több helyen teljes alapszervezeteket kellett felszámolniuk a helyiek ellenállása miatt, és így is előfordul, hogy egy-egy párt mégis indít polgármester-jelöltet olyan településeken, ahol az összes többi párt megegyezett egyetlen indulóban (a Jobbik például az V. kerületben, a Párbeszéd Sopronban vagy az LMP Pécsen). Budapest 9. kerületében annyira nehezen ment a döntés, hogy előválasztást kellett szervezni. A sok gyötrelem óvatosságra intette a pártokat a projekt reklámozásában.

Segítette viszont a megegyezést, hogy nincs már nagy párt az ellenzéki oldalon – mármint a többi ellenzékihez képest nagy. A Jobbik és az MSZP gondolta magát sokáig a legerősebbnek, de mostanra már nyilvánvaló, hogy nem nagyobbak a többieknél. Elmúlt az a pillanat is, hogy az ellenzéki pártok elhiggyék, egyikük majd képes lesz kiemelkedni a többi közül, és idővel maga alá gyűrheti a teljes ellenzéki térfelet. Nem talált senki se megváltó vezért, vagy volt képes aktivisták tíz- és százezreit mozgósító országos szervezetet alakítani. 

Ebben a kudarcban benne volt az is, hogy az ellenzéki pártoknak alig van pénzük, sok esetben a túlélésért küzdenek, a szervezet napi fenntartása is felemészti sokszor energiájukat (a 2018-as parlamenti választásnak például országos székház nélkül ment neki az MSZP, és a 11. kerületi alapszervezet egy közért raktára mögötti apró szobáiból irányították a kampányt, míg például a Momentum összesen három főállású fizetett alkalmazottal ment neki két országos választásnak is). 

Fontos oka a kudarcnak az is, hogy nagyon sokan tartanak a kormány, a helyi önkormányzatok, a kormánypárti sajtó, vagy akár állami hatóságok megtorlásától, és ezért nem akarnak szervezkedéssel kitűnni. Tipikus helyzet, hogy rendezvényekre még termet sem tudnak bérelni ellenzéki politikai szervezetek, mert félnek az üzemeltetőik kiadni nekik. És minél jobb státuszú valaki, annál kevésbé bátorkodik nevét adni egy politikai kísérlethez, hiszen naponta lehet tapasztalni retorziókat, még a nem pártpolitikai vonalon szervezkedők esetében is (mi lett Pukli Istvánnal, Sándor Máriával, miért kellett bevinni a magát éppen feladni készülő G-Rast, stb.). A leggyengébb politikai ellenállás is hatósági zaklatást, és brutális, családtagokat is tönkretevő sajtókampányt válthat ki. Ilyen körülmények között még nagy tehetséggel és elszántsággal sem lehetett volna országos szinten építkezni.

A mostani választásra így azzal a problémával is szembesült az ellenzéki pártok többsége, hogy nem tudtak volna egyedül elég jelöltet kiállítani, hiszen jól látszik, hogy aki ellenzéki politizálásra adná a fejét, az vállalkozását, karrierjét és jó hírét kockáztatja ma Magyarországon. Mivel az MSZP egykor nagy párt volt, sok veterán tisztségviselővel, ezért még ők tudtak leginkább beszervezni indulókat, és ennek is köszönhető, hogy az összefogás jelöltjei között bőven felülreprezentáltak a szocialisták, főleg ha a májusi EP-választáson elért szerény eredményükhöz viszonyítunk.

Érdekes, hogy a Fidesz ebben a kampányban eddig alkalmazkodott az ellenzéki stratégiához: ők is alig jelennek meg pártként. Új színeket, civil szervezetek neveit használják sok esetben a jelöltjeik. Valószínűleg azért, mert nagyon nem akarja a kormánypárt, hogy ez a választás a Fidesz vagy Nem-a-Fidesz kérdésről szóljon. 

Ezt úgy oldják meg, hogy a Polgármesterként, az Alkalmasként, esetleg a Kormánnyal szót értő emberként jelenítik meg jelöltjeiket, akiknek nagy része újraindul meglévő tisztségéért. Ebben a tekintetben a Fidesz taktikája az MSZP 1990-es és 1994-es kampányára emlékeztet, amikor a párt jelöltjei a 80-as években hatalomban töltött idejüket a hozzáértés bizonyítékaként próbálták eladni. 

A Fidesz régóta nem kényszerült arra, hogy az ellenfeleivel törődjön

A 2010-es parlamenti választás óta nem fordult elő, hogy a Fidesz ne egy félig-meddig fiktív háborúra építse a kampányát. 2014-ben a parlamenti és az önkormányzati választás is elsősorban a rezsiharcról szólt, amikor az energiaárak világpiaci csökkenését az ellenzékkel vívott háborúnak állította be. 2018 és 2019 tavaszán még a migránsok elleni élet-halál harc, Soros György legyőzése, és "Brüsszel" megállítása volt a választási üzenetük lényege.  

Mostanra viszont ezek a témák elfáradtak. Új ötlet pedig nincs. Az ellenzéki összefogás eddigi kudarcai, komikus, önfelemésztő harcai talán elhitették a Fidesz vezetésével, hogy nem lehet baj, most nem is kell erőlködni, nem kell felépíteni egy újabb apokaliptikus összecsapást valamilyen külső mumussal. 

Ha nem lenne összefogás, nem is lett volna ilyenre szükségük. Májusban csak kilenc jelentős településen kaptak 40 százaléknál kevesebbet, ebből is hét település egy-egy budapesti kerület volt, és hat kerületet még 2014-ben is elvesztettek. Úgyhogy joggal gondolkodhattak úgy, hogy két-három ellenzéki indulót simán vernie kell a Fidesznek ekkora támogatottsággal, lényegében mindenütt az országban. Az ellenzékiek közötti mély ideológiai árkok, személyes sértettségek, és a Fidesz által irányított provokátorok eddig megfelelő hatékonysággal verték szét az esélyét, hogy egy - az - egy - elleni felállásban kelljen a kormánypárt jelöltjeinek megmérettetniük magukat. 

Ezért is lehetett stratégiai értelme is annak, hogy az ellenzéki pártok csendben, fű alatt, településről településre egyenként egyeztettek, míg augusztus végére ki nem derült, hogy tényleg megcsinálták az összefogást. Lehet, hogy ezzel nem tudatosították országos szinten saját szimpatizánsaikban sem a helyzetet, de a Fidesznek sem adtak sokáig támadási felületet.

Amikor a Fidesz látta, hogy az összefogás rendszere csendben, de felállt, akkor nekiment az összefogásnak teljes erőből, és egyelőre ez a kampányuk egyetlen kreatív része. Ilyen például a közvélemény-kutatásnak álcázott telefonhívások sorozata, amikor az ország részén hívogatják az embereket, és kérdésekbe bújtatott rágalmakat terjesztenek az összefogás jelöltjeiről. Például egy kutatóintézeti munkatársként bejelentkező ember megkérdezi, hogy "akkor is szavazna-e XY-ra, ha kiderülne, hogy családon belüli erőszakot követett el?" 

A Fidesz főpolgármesteri kampánya pedig egyelőre kizárólag gúnyolódó plakátokból áll, amelyeken az ellenzéki cirkuszt becsmérlik. Ehhez kulcsfontosságú volt Berki Krisztián elindítása is, aki az ellenzéki pártok egységes meggyőződése szerint valójában a Fidesz jelöltje, és éppen azért indították el, hogy bolondkarneválnak tűnjék Tarlós István kihívása. Tarlóst népszerűsítő plakátok viszont eddig nem jelentek meg, és Tarlós egyelőre tartózkodik attól is, hogy rendezvényeket tartson, nyilvánosan kampányoljon. 

A Fidesz összes többi üzenete tértől és időtől független, saját jelöltjeik reklámjai készülhettek volna 2014-ben vagy 2010-ben is, még az arcok se nagyon változtak rajtuk.

Az is feltűnő, hogy az ellenzék által leginkább nyerhetőnek tűnő településeken tűntek fel leginkább az ellenzéki oldalról érkező, de most függetlenként induló, és az összefogást elutasító polgármester-jelöltek. Sokan közülük „sértett” ellenzékiként indulnak, akik úgy vélik, az összefogás elárulta egykor tiszta mozgalmukat. Például a volt MSZP-sek közül polgármester-jelöltként indul Hunvald György Erzsébetvárosban, Horváth Imre Újpesten, Lauer István Szegeden, Cséplő Dániel Ferencvárosban, Érsek Zsolt Hatvanban és Schmuck Andor a Belvárosban, mindannyian olyan településeken, ahol az ellenzék számítana esélyesebbnek. Őket szívesen mutogatja a Fidesz, hogy lám, az ellenzéki összefogás valójában nem is létezik. Az ellenzéki pártok meggyőződése, hogy egy részük a fideszesek segítségével indult eleve, például aláírásokat kaptak (Egerben már volt is feljelentés konkrét gyanú miatt). De még ha nem is a Fidesz indította őket, segítséget így is kapnak, hiszen a kormánypárti sajtóban és a fideszes önkormányzatok kiadványaiban jóval több megszólalási lehetőséghez, említéshez jutnak, mint az összefogás jelöltjei. 

És ami a Fidesz szempontjából a legjobb, hogy olyan vitákat gerjesztenek, amelyek az egész összefogás hangulatát látszólag visszarántják a 2014-es és 2018-as őrület idejére. A Fideszhez kötődő Századvég egyik elemzője, Palóc André például a múlt héten bejelentette az M1-en, hogy nem sikerült az ellenzéki összefogás, és ez onnan is látszik, hogy Berki Krisztián és Puzsér Róbert is indul a főpolgármesteri címért. Nyilatkozatából utána az MTI is hírt adott ki, ezzel a címmel: "Elemző: nem sikerült az ellenzéki összefogást megvalósítani". Holott alig több mint egy tucat tízezer főnél nagyobb település van csak, ahol nem jött létre komolyabb összefogás.

Az ellenzéki jelöltek nevetségessé tétele mellett kriminalizásuk a másik motívuma a Fidesz mostani kampányának. Ennek csúcspontja volt a józsefvárosi rendőrségi akció, de szinte minden komolyabb településen az összellenzéki jelölt kapott egy sokat ismételt bűnös jelzőt. A Dunakeszin polgármesteri címért induló Gerner Péterről például azt írják, hogy egy „sorosista blog segítője” (informatikai vállalkozása csinált valamit az Átlátszónak), és a kormányoldali sajtó gyanúját még az is erősíti, hogy Facebook-oldala szerint járt már az USA-ban. Vagy például Horváth Ákos kaposvári ellenzéki jelöltet „offshore-lovag”-nak nevezik, mert Újlengyel településen van bejegyezve a vállalkozása, és ott több a vállalkozás mint a helyi lakos, ami gyanús, tehát offshore (a megoldás az, hogy Újlengyel  önkormányzata nem szed iparűzési adót). Ide tartoznak az említett rémhírterjesztő ál-közvélemény-kutatások is.

Ezeknek a lejárató kampányoknak a Fidesz szempontjából az lehet a legfőbb értelme, hogy elvegyék minél több ember kedvét, hogy aktivistaként vagy bármilyen módon segítse az ellenzékiek kampányát, mert azt érezhetik, hogy bajt hozhat rájuk is, ha csinálnak valamit. 

Alapból így is a Fidesznél az előny

Alig van város, ahol 2014-ben nem a Fidesz jelöltje győzött az önkormányzati választáson. Óriási előny ebben az esetben hivatalban lévő embert indítani, főleg ha kihívója szinte teljesen ismeretlen az adott településen. Polgármesterből az emberek könnyebben szavaznak az ismerősre, mint parlamenti választáson, ez látszik az elmúlt 30 év adataiból, amikor polgármesterek bőven túlélték pártjuk meggyengülését. 

Jellemző, hogy 2010-ben és 2014-ben szinte csak olyan ellenzéki polgármester-jelölt tudott győzni, aki már 2010 előtt is polgármester volt, alig akadt néhány kivétel (például a jobbikos jelöltek Tapolcán, Békéscsabán és Ózdon, vagy ahol létrejött valamiért a teljes összefogás, mint Siófokon 2014-ben, vagy időközi választáson 2018-ban Hódmezővásárhelyen és Budapest XV. kerületében). Ezt az előnyt a Fidesz annyira látja, hogy néhány településen  egyszerűen a hivatalban lévő, de korábban ellenzéki támogatással induló polgármestert indítja (Békéscsaba, Budapest XX. kerülete). 

Látványos előnye a Fidesznek, hogy sokkal több pénzből kampányol, és sokkal több felülethez fér hozzá. Budapesten például az összellenzéki jelöltek plakátjai szinte kizárólag a villanyoszlopokra szerelt kisebb négyzeteken, vagy a kampányra ideiglenesen kirakott furnérlapokon jelennek meg, míg az óriásplakátokat, a hirdetőoszlopokat, a BKV megállók üveggel fedett reklámhelyeit eddig nagyjából mindenhol a fideszes jelöltek sokkal nagyobb, sokkal jobb minőségű képei foglalják el. A sajtómegjelenéseket a köztévében és a kormányzat óriási sajtóbirodalmában pedig szinte kizárólagosan uralják. Nem múlik el nap anélkül, hogy legalább három - négy fideszes polgármester felavasson valamit, és ezekről a köztévé rendre be is számol.  

A Fidesz kampányának egyre fontosabb része a választók burkolt fenyegetése, miszerint ahol nem kormánypárti győztes lesz – úgy mondják "nem tud, nem akar szót érteni a kormánnyal" – ott nem lesz pénz, és az a város éhkoppon marad. E fenyegetés eddigi leglátványosabb kiteljesedése volt, amikor Gulyás Gergely miniszter azt mondta, hogy csak Tarlós István vezetése alatt kap Budapest ezer milliárd forint fejlesztési pénzt, mert Orbán Viktorral erről személyesen állapodtak meg. Ugyanakkor az önkormányzatok valójában szinte csak az iparűzési adóra támaszkodhatnak extra  bevételként, ami független a kormány akaratától, míg a kötelező tevékenységeiket kvóták alapján finanszírozzák, nem a kormány kénye-kedve szerint. Különleges egyszeri beruházásokhoz kellhet a kormány jóindulata, hitelt pedig központi engedély nélkül már fel sem vehetnek, de valójában nem jelentett eddig sem óriási előnyt egy városnak, ha fideszes volt a polgármestere. A Gulyás által említett ezermilliárdos fejlesztési terv pedig csak álmok összegzése, egy ötletbörze, olyan tervekkel (föld alatti vasút a Déli és a Nyugati Pályaudvarok között, stb.) amelyeknél sokkal szerényebb dolgokra (BKV biztonságos működése) sem adott pénzt eddig a kormány Budapestnek.

A Fidesz kampányának egy másik vetülete az osztogatás lett: a kormány a választásra időzítve ad a nyugdíjasoknak 9 ezer forintos rezsiutalványt, és sok fideszes önkormányzat ezekben a napokban oszt ajándékcsomagokat vagy pénzt a választóknak. Ez nem újdonság, a tavalyi parlamenti választáson is sok fideszes jelölt osztogatott ajándékokat. 

A Fidesz kampányainak egyre fontosabb eleme még a szimpatizánsok mozgósítása a szavazás előtt, illetve a választás napján. Óriási adatbázisaik vannak, amelyeket most is bővítenek, amikor "támogatói aláírásokat" gyűjtenek, bár a hivatalos jelölt-állítás már lezárult. A különböző aláírásgyűjtésekkel összeszedett címeken és telefonszámokon már a tavalyi parlamenti választáskor is rengeteg embert megkerestek közvetlenül, és akkor a módszer nagyon hatékonynak bizonyult. Lehet, hogy a Fidesz nyilvános kampánya azért is ennyire ötlettelen most, mert a legtöbb energiát a személyes mozgósításra fordítják.

Az ellenzéknek a túlélés a tét

A mostani ellenzéki összefogás kényszere az ellenzék gyengeségét (2-15% között állnak egyenként) mutatja. Kitörési kísérleteik tíz éve rendre kudarcot vallottak. 

Éppen ezért a politikai ellenzék túlélése is a tét most. Ha nem lesznek legalább kisebb hatalmi központok, ahol feladatot lehet adni kádereiknek, ahol érdemben lehet gyakorolni a politizálást, ahol pozíciót lehet juttatni, akkor továbbra sem lesz reményük a fejlődésre. A politikai pártok személyi utánpótlása az önkormányzatoknál van – ahol a Fidesz nem tudta újraindítani a saját polgármesterét, ott ők is a helyi testületekből válogattak, jórészt alpolgármestereket. A tipikus politikai karrier az önkormányzatokból indul, itt lehet kipróbálni az embereket, tapasztalatokkal felvértezni őket a közigazgatás ügyeiben. 

Elég régóta vannak éhkoppon az ellenzéki pártok ahhoz, hogy újabb öt évet ne bírjanak már ki érdemi pozíciók nélkül. Az önkormányzatoktól már így is rengeteg befolyást elvett a kormány (az iskolák és a kórházak központi irányítás alá kerültek például), de ha egyáltalán nem marad módjuk hatalmat gyakorolni, akkor csak tovább sorvadnak. Ez a probléma a választók felé is fennáll: ha nem tudják megmutatni, hogy hatalmon mire képesek, akkor egyre nehezebb lesz meggyőzni az embereket, hogy a fideszeseken kívül más is elboldogulhat egy közösség vezetésével. 

Az összefogás miatt nagyon sok településen közös frakcióba készülnek a mostani ellenzéki pártok, ami szintén egy fontos kísérlet lehet. Ha képesek lesznek hatékonyan együttműködni sok helyen, akár közösen irányítani településeket, az a következő parlamenti választásokra is döntő jelentőségű fejlemény lehet. E kísérlet sikere esetén ugyanis sokkal egyszerűbben alakulhatna ki közös jelöltállítás a 2022-es parlamenti választásra. 

A címlapképet Kiss Bence készítette.