Túszul ejtettek százezer embert, és kihirdették, hogy eljött a végítélet

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Az új évszázad első reggelén százezres tömeg várta a hajnali imát a mekkai nagymecsetben. Afrikától Pakisztánig mindenfelől érkeztek látogatók, hogy ezt a különleges pillanatot az iszlám világ legszentebb helyén töltsék. Sokan koporsókat is vittek magukkal, mert az elhunytakra is lehet itt áldást kérni.

Voltak viszont olyan koporsók, amik nem holttesteket, hanem gépfegyvereket rejtettek,  az imádkozókkal együtt pedig egy militáns dzsihadista csoport tagjai szivárogtak be a nagymecsetbe. A tömegben az emberek összerezzetnek, egyszercsak lövéseket hallottak. A támadó csoport jól képzett tagjai akcióba lendültek, és nem volt nehéz dolguk: a nagymecset őrei legfeljebb botokkal voltak felfegyverkezve, mert itt elvileg szigorúan tilos bárkinek erőszakoskodnia. 

A támadók első dolga az volt, hogy elfoglalják a stratégiailag fontos pontokat, a minaretekbe mesterlövészek vették be magukat. Aki tudott, még kimenekült a káoszban, de kapukat hamar lezárták, és túszul ejtették az óriási tömeget.

A csoport vezetője, Dzsuhajman Utejbi kicsavarta az imám kezéből a mikrofont, és egy közel egyórás beszédben ismertette az emberekkel, mi történik. A szöveg nemcsak egyszerűen arról szólt, hogy a támadók nem ismerik el a szaúdi államot legitimnek, és hogy a nyugatiak távozását követelik az országból. Dzsuhajman azt hirdette ki, hogy

eljött a végítélet, a túszejtők egyike pedig egy próféciában megjósolt megváltó, aki most elhozza az utolsó összecsapást az igaz muszlimok és a hitetlenek között.

A riadt zarándokok közül sokan nem beszéltek arabul, nekik urdu és angol nyelvű tolmácsok fordították a szöveget.

Mindez pontosan negyven éve, 1979. november 20-án történt, ami a muszlim naptár szerint az 1400-as év első napja. A nagymecsetben a következő két hétben túszdráma zajlott: egy francia kommandós szerint, aki megjárta a helyszínt, a mai napig a valaha volt legnagyobb túszdráma. Több százan haltak meg, de az is lehet, hogy több ezren, az erről szóló adatok ellentmondásosak. A következmények viszont ennél is súlyosabbak voltak: ami itt történt, az a mai napig hatással van az egész világra. Megszületett a globális dzsihadista terror, és megváltozott Szaúd-Arábia, a világ egyik legzártabb és legrejtélyesebb országa.

A két legfontosabb következmény, hogy Szaúd-Arábia ezután ultrakonzervatív irányba fordult, és ezután kezdte finanszírozni ezt az irányzatot az egész világon

- mondta a 444-nek Yaroslav Trofimov, a Wall Street Journal külügyi tudósítója, akinek 2007-es könyve, a Siege of Mecca (Mekka ostroma) volt az első átfogó mű az esetről. Ahhoz képest ugyanis, hogy milyen történelemformáló incidensről van szó, a történet alig van feldolgozva, annak idején pedig sokkal kisebb jelentőséget tulajdonítottak neki a valósnál.

Mekka, Szaúd-Arábia - AFP PHOTO / MOHAMMED AL-SHAIKH

Ennek egyik oka, hogy néhány héttel korábban történt a túszejtés a teheráni amerikai nagykövetségen, majd néhány héttel később Szovjetunió megtámadta Afganisztánt, a kettő között a világ szemében szinte eltűnt, hogy mi történik Szaúd-Arábiában. A szaúdi vezetés pedig mindent meg is tett, hogy ne legyen szó erről: a legutóbbi időkig szigorúan tabunak számított az akcióról beszélni. Ennek a cikknek a legfontosabb forrása így Trofimov könyve, és a szerző válaszai kérdéseinkre, illetve Dirk K. van den Berg szintén Siege of Mecca című, 2018-as német-francia dokumentumfilmje, amiben soha nem látott felvételeket lehet látni az akcióról. 

Szegény hátsó udvarból dúsgazdag világpolitikai szereplő

Szaúd-Arábia ezekben az évtizedekben elementáris változásokon ment keresztül. Az arab világ éhínségektől és törzsi háborúktól sújtott hátsó udvarából globális szereplő lett elképzelhetetlen vagyonnal. 1938-ban az amerikaiak felfedezték, hogy itt van a világ kőolajkészletének 20 százaléka, ami ráadásul könnyebben kitermelhető, mint bárhol máshol.

1945-ben Franklin D. Roosevelt amerikai elnök Abdelaziz szaúdi királlyal vacsorázott az egyiptomi Nagy Keserű Tavon egy hajó feldélzetén, és megállapodtak, hogy amerikai cégek lesznek a szaúdi olaj monopolhelyzetben lévő kezelői. (A találkozó helyszínéről kapta a címét Adam Curtis esszé-dokumentumfilmje, a Bitter Lake, ami innen vezeti le a XX. század második felének számos fontos fejleményét.)

Ezután épültek először modern utak, elektromos hálózat és repülőterek a sivatagos országban. Új városrészek nőttek ki óriás lakótelepekkel, ezekbe pedig gyakran nomád léthez szokott emberek költöztek be, sokszor az állataikkal együtt. És közben tömegével érkeztek amerikaiak és más külföldiek, akik az olajipart hozták működésbe. Ők általában külön elzárt közösségekben laktak, de így sem tetszett mindenkinek a jelenlétük.

A viharléptékű modernizáció közben ugyanis az országban továbbra is meghatározó volt a vahhábbizmus, az iszlám nagyon szigorú és puritán értelmezése, ami minden idegen elemtől óvni akarta az eszmét, akár erőszakkal is. A királyi Szaúd-ház (a világ egyetlen családja, aminek nevét egy ország viseli) viszont nem ezt a vonalat követte. Ők ekkoriban éppen, hogy a pániszlám ideológiát akarták hirdetni - és erre jó okuk volt.

Az ötvenes-hatvanas években a szekuláris arab nacionalizmus söpört végig a Közel-Keleten az egyiptomi Gamal Abden-Nasszer nyomán. Rijád pedig az arab világban másodrendű szereplő volt az olyan pezsgő nagyvárosokkal szemben, mint Kairó, Bagdad vagy Bejrút. A pánarab ideológia szerint pedig a szaúdi olajvagyont el kellett volna osztani az arab országok között. A szaúdi vezetés ezzel szemben kezdte hirdetni a pániszlám vonalat, írja könyvében Trofimov. Iszlámügyben ugyanis volt egy erős érvük, miért ők legyenek a vezetők: itt vannak a vallás legfontosabb központjai, Mekka és Medina. Így inkább nem az arabok, hanem a muszlimok közösségét hangsúlyozták Nigériától Indonéziáig, és tárt karokkal fogadták például Egyiptomból a szekuláris vezetéssel szemben álló iszlamistákat.

A vezető szerep nyomatékosítására páratlan nagymecset-fejlesztési program indult. 1956 és a hetvenes évek vége között hatszorosára nőtt a mekkai nagymecset területe, a történelmi környéket lerombolták, hogy szállodák és parkolók épüljenek a helyére. Ide érkezhettek a látogatók, hogy kövessék az előírást, ami szerint minden muszlimnak életében egyszer el kell mennie Mekkába imádkozni. A mecset belső udvarán őrzik egy szentélyben a Kába-követ, amiről úgy tartják, hogy az Édenből hullott le közénk. A felújítást a Bin Laden építkezési vállalat végezte, amit Oszama bin Laden apja vezetett.

Zarándoklat Mekkában 2019-ben.Fotó: ABDEL GHANI BASHIR/AFP

Mindez elég hitelességet adott iszlámügyben a királyi családnak ahhoz, hogy közben reformokat is bevezessenek, és modernizálják a nagy részben írástudatlan lakosságú országot. 1962-ben Fejszál király betiltotta a rabszolgaságot, 1965-ben elindult az első tévécsatorna. És ami a legfontosabb változást jelentette: nők jelentek meg a munkahelyeken, és egy idő után a tévéképernyőkön is.

A modernizáció ellenségei

A vahhábbiták ezt fogcsikorgatva nézték, de nem igazán tudtak mit csinálni, Fejszál király olyan népszerű volt - különösen, miután 1973-ban olajembargó kezdődött Amerika és Izrael európai szövetségesei ellen. Az olajárak elszálltak, és miközben Amerikában kilométeres kocsisorok várakoztak a szikkadozó benzinkutak mellett, Szaúd-Arábia éves olajbevételei a '73-as 1,2 milliárd dollárról 100 milliárdra nőttek a hetvenes évek végére. (Erről a korszakról ajánljuk korábbi videónkat.)

A modernizáció egyik fő ellensége egy befolyásos, vak vallási vezető, Abd al-Aziz ibn Baz (Bin Baz) volt. Évtizedeken át ostorozta a mozik és bevásárlóközpontok megjelenését, és a tévében vetített szappanoperákat, amiben az sem akadályozta egyáltalán, hogy vak volt. Az ő egyik legelkötelezettebb tanítványa volt Dzsuhajman Utejbi, aki egy hagyományos vahhábbita törzsből érkezett, és engesztelhetetlen volt azzal szemben, ami az országban történt. Dzsuhajman fiatalon a szaúdi nemzeti gárda tagja is volt, így kőkemény vallási ideológiájához katonai felkészültség is társult. Bin Baz és Dzsuhajman hosszú ideig együtt dolgoztak helyüket kereső fiatalok beszervezésén és indoktrinálásán, aztán a két szereplőnek elvált az útja, hogy aztán mindketten kulcsszereplők legyenek a nagymecset túszdrámájának különböző oldalain.

Bin Baz az ország vezető vallási testületének tagja lett. Ők feleltek az iszlám törvények (az országban érvényes egyetlen törvény) értelmezéséért, és ők adhatták ki a fatvákat is. Jól fizetett, mainstream kormányzati állás volt, világos játékszabályokkal: beleszólhattak bármibe, még akár kormányzati intézkedéseket is lehetett kritizálni, de a királyi családot nem.

Dzsuhajman UtejbiFotó: -/AFP

Yaroslaw Trofimov szerint ez a testület mutatta meg legjobban Szaúd-Arábia belső ellentmondásait. 

Amit ugyanis itt követtek, az ideológiailag ugyanaz a kemény vahhábbizmus volt, mint amit ötven évvel korábban a sivatagban hirdettek harcos törzsek - csak most már légkondicionált rijádi és medinai irodákból terjesztették ezeket. 

Közben viszont a hercegek már rég kiélvezték a rájuk zúduló pénzzel járó playboy-életmódot, az országban nyüzsögtek a hitetlen külföldiek, és hozzá lehetett jutni a cigarettához és az alkoholhoz is.

A szaúdi Che Guevara és az új megváltó

Dzsuhajman nem kötötte meg ezt az alkut. Neki nem volt jól fizető kormányzati állása, csak dühe a rendszerrel szemben, és nyíltan szembefordult az állammal és a vallási vezetőkkel is. Így maga kezdett hitszónokként szervezkedni. A Mekka ostroma dokumentumfilmben egy volt embere arról beszélt, olyan karizmatikus figura volt, mint Che Guevara. Azok között toborzott, akik a gazdasági boom a nagyvárosokba vonzott, de hozzá hasonlóan beduin környezetből érkeztek, és nem találták a helyüket az új világban. Ilyen emberekből pedig elég sokat lehetett találni abban az időben. 

Egyikük, Mohamed Abdullah Al-Kahtani lett a történet következő főszereplője, aki halk szavú, verseket író egyetemi diák volt, amikor Dzsuhajman megismerte. A fiatal a szaúdi államot már kellően gyűlölte, miután letépték a körmeit, mert ártatlanul lopási ügybe keveredett.

Dzsuhajman aztán meglátott benne valamit. Egy több évszázados (a Koránban nem szereplő) prófécia szerint el fog jönni egy mahdí-nak nevezett megváltó figura, aki lényegében az utolsó ítéletet hozza magával: segít visszatéríteni a muszlimokat az igaz hithez, és apokaliptikus csata következik utána a hitetlenek ellen. A jövendölés pontosan leírta, hogy néz majd ki a mahdí: széles homlok, nagy orr, anyajegy az arcán, Mohamed lesz a neve, és az új évszázaddal érkezik el. A leírás pontosan illett Al-Kahtanira, Dzsuhajmannak pedig meggyőződése lett: ő a mahdí. A táborban, ahol laktak, egyre többen kezdtek el álmokat látni arról, hogy valóban ő az: amiben persze nagy szerepe lehetett annak, hogy állandóan erről beszéltek.

Ez megadta a vallási keretet a készülő tervhez. A csoport meg volt győződve arról, hogy a Szaúd-ház illegitim módon uralkodik, és jogtalanul kezelik a nagymecsetet is, mert közben nem tartják be a vallási szabályokat. Ért bennük az elképzelés, hogy vissza kell venni tőlük, de az iszlám legszentebb helyére azért nem lehet csak úgy fegyverrel berontani. Az előírások szerint ott még egy madarat sem szabad megölni.

A mahdí-történettel győzték meg magukat, hogy ezt mégis meg lehet tenni. Azért mennek, hogy kihirdessék a mahdí eljövetelét, és hogy mostantól minden muszlimnak hozzá kell lojálisnak lennie. A fegyverekre pedig csak azért van szükség, hogy megvédjék őt.

A Kába-kő.Fotó: HALIL SAGIRKAYA/Anadolu Agency

A szervezkedés közben a szaúdi hatóságok egyszer már lecsaptak rájuk, a szervezet sok tagja őrizetbe került. A Bin Baz-féle vallási vezetők viszont azt mondták: nem tartják őket veszélyesnek, és csak jó szándékú vallásos fiatalokról van szó. 

Olajsokk és túszejtés

Miközben az akcióra készültek, a világ arra kapta fel a fejét, 1979 november negyedikén, hogy a Perzsa-öböl túloldalán, Homeini ajatollah hívei Iránban túszokat ejtenek az amerikai nagykövetségen. Iránban év elején győzött az iszlám forradalom, elűzték Reza Pahlavi sahot és megbukott az Amerika-barát rendszer (ami eleve egy CIA-puccs eredményeként alakult ki, ennek részletes történetét itt írtuk meg). Az iráni forradalommal jött az újabb olajár-sokk: az amerikai benzinkutak 70 százalékának kellett bezárnia, Jimmy Carter elnök népszerűsége 25 százalékra süllyedt. Az amerikaiak a szaúdiaknál könyörögtek, hogy növeljék a termelést. Khalid király engedett, napi 8,5 millió hordóról 9,5 millióra növelte a kitermelést, aztán a nagyköveten keresztül megüzente Carternek, egymillió hordó az legalább egymillió plusz szavazatot jelent, ezt ne felejtse majd el neki. „A szaúdiak nemcsak egyszerűen olajat biztosítottak. A szaúdiak biztosították a stabilitást” - mondta David Rundell egykori amerikai diplomata a Mekka ostroma című dokumentumfilmben.

És miközben a nemzetközi közvélemény még a teheráni fejleményekkel volt elfoglalva, 1979 november 20-án hajnalban több száz fegyveres bevonult a nagymecsetbe, és elkezdődött az akció.

Amikor a szaúdi hatóságok először megjelentek, simán visszaverték őket. Közben a hangszórókból zengett az üzenet, ami beterítette Mekka belvárosát, és sokan meg voltak zavarodva, hogy mi történik: valóban eljött a mahdí? A bevetett katonák dolgát nehezítette egyrészt, hogy képzetlenek voltak egy ilyen akcióhoz, másrészt, hogy nem lehettek biztosak benne: a Paradicsomba jutnak, ha meghalnak egy ilyen harcban? Melyik a jó oldal?

Amerika: Irán volt, Irán: Amerika volt

A támadást először Amerikában hozták nyilvánosságra, a hír pedig nemzetközi hullámokat is kavart,  még ha alaposan félre is értették. A New York Times november 20-ai cikke (ma is olvasható) még arról számolt be, hogy valószínűleg iráni hátterűek a támadók - az akciót a teheráni fejleményekkel kötötték össze. Erre válaszul viszont Homeini ajatollah Teheránban Amerikát vádolta a támadással a muszlimok szent helye ellen. Beszédét rádiók sugározták szerte az iszlám világban, és ez nem maradt következmények nélkül: Pakisztán fővárosában, Iszlamabádban, és Líbiában is dühös tömegek gyújtották fel az amerikai nagykövetségeket, a támadásoknak halálos áldozatai voltak.

A még mindig titkolózó szaúdi hatóságok nagy gondban voltak. Nem lehetett támadást vezényelni a nagymecsetbe anélkül, hogy ebbe a vallási vezetés belegyezne. Az a vallási vezetés, aki nem sokkal korábban még szabadon engedte ugyanezeket az embereket, mondván, hogy veszélytelenek, és akiknek a támadók ideológiájával különösebb gondjuk nem volt. A testület négy nap tanácskozás után végül beleegyezett abba, hogy kiadják a fatwát Dzsuhajmanék ellen, cserébe viszont azt kérték, hogy a szaúdi vezetés fordítsa sokkal konzervatívabb irányba az országot.

Ez a megállapodás legalább annyira meghatározta Szaúd-Arábia sorsát, mint az ostrom maga.

Ezzel viszont még csak az áldást kapták meg az akcióra, ezt még meg is kellett valósítani. A túszejtők kaptak még egy utolsó esélyt, hogy adják meg magukat, ezzel nem éltek. Ezután fegyverropogás borította be Mekkát.

Dzsuhajman múltja a nemzeti gárdában, és a sivatagban végzett gyakorlataik pontosan megmutatkoztak, ahogy a szaúdi kommandó képzetlensége is. A dzsihadisták egy-egy pontos lövéssel szedték le a katonákat, a szaúdi hivatalos erők közben szinte vaktában lövöldöztek. Az áttörést akkor érték el, amikor sikerült a minaretekben lévő mesterlövészeket semlegesíteni. A szaúdi erők ekkor vonultak be a nagymecsetbe. Az akcióról a Mekka ostroma dokumentumfilmben korabeli hivatalos felvételeket is bemutatnak.

Mivel a felszíni részt visszafoglalták, a szaúdi vezetés azt kezdte kommunikálni, hogy sikerrel jártak. Ezzel viszont még korántsem volt vége az akciónak. A nagymecset alatt hatalmas föld alatti szintek vannak, egész labirintus-rendszer. Dzsuhajmanék a túszok egy részével együtt ide húzódtak vissza. 

A francia kapcsolat

A mecset felszabadításához külső segítséget kellett kérni. A szaúdi vezetés Franciaországhoz fordult, mert különösen nagyra tartották az ottani kommandósokat. A 1972-es müncheni túszdráma után létrehozott GIGN nevű különleges egység valóban a világ egyik legjobbja volt.

A francia segítséget viszont teljes titokban kellett tartani - az erről szóló első megbeszélésen még a francia külügyminiszter sem volt jelent, csak Valéry Giscard d’Estaing elnök és a katonai vezetők. Christian Proteau, a GIGN vezetője a Mekka ostroma filmben elmondta, Giscard d’Estaing azzal fordult hozzá: láthattuk, mit művelt a két olajválság a nyugati világgal, nem engedhetik meg, hogy Mekka elvesszen.

Úgy számoltak, hogy a művelethez 15 emberre lett volna szükség, de a francia vezetés el akarta kerülni az intervenció látszatát is, így összesen három embert adtak. És még valamit: háromszáz kiló könny- és altatógázt. A terv ugyanis az volt, hogy ezzel kifüstölik a föld alatt meghúzódó támadókat. 

A franciák akcióját hosszú ideig legendák övezték: az egyik szerint a kommandósoknak át kellett térniük a muszlim hitre, hogy beléphessenek Mekkába. Erre viszont más beszámolók szerint nem került sor, a franciák egy katonai bázison maradtak Taifban.

Így találták meg a fegyvereseket a föld alatt az akció végén.Fotó: -/AFP

Az alakulat vezetője, Paul Barril a filmben elmondta, a szaúdi katonák eddigre minden motivációjukat elvesztették. Sokan meghaltak az ostromban, a tervezett támadáshoz pedig nem volt meg a képzettségük, nem tudták például, hogyan kell gázmaszkot használni, eleinte a kezükkel akarták az arcuk előtt tartani. A franciák tanították meg ezt nekik, gyakorlatokat is tartottak, személy szerint viszont elmondása szerint nem vettek részt a felszabadító akcióban.

Két héttel a túszdráma kezdete után a szaúdiak elkezdték elárasztani gázzal az alsó szinteket. Kaotikus jelenetek voltak, mert miközben terjedt a gáz, az utolsó pillanatig harcoló dzsihadisták füsttel tették átláthatatlanná a helyszínt, és azon keresztül tüzeltek. Dzsuhajmant és embereit az utolsó helyiségben találták meg. Mohamed Abdullah Al-Kahtani meghalt az akcióban, ami azt is jelentette, hogy nem ő volt a mahdí - őt ugyanis a prófécia szerint nem ölheti meg halandó, legalábbis kihirdetése utáni első öt évben.

Lefejezték, de győzött

Dzsuhajmant és embereit viszont elkapták. A demonstratív büntetés nem maradt el, nyilvános lefejezéseket tartottak hat különböző városban. Ettől megfagyott a levegő az országban.

Ezzel együtt pedig a szaúdi kormány elkezdte megvalósítani azt, amiben megállapodott a vallási vezetéssel. Heteken belül eltűntek a nők a tévéképernyőkről, sokkal szigorúbbak lettek a szabályok, eltűnt az alkohol. És főleg elkezdett a szaúdi állam mérhetetlen vagyona a vahhábbita iskolákba áramlani Szaúd-Arábiában, és szerte a világban.

Dzsuhajman meghalt, de követeléseinek lényege megvalósult.

„Hibát követtünk el. Felszámoltuk az egyéneket, akik elkövették a bűnt, de nem foglalkoztunk az ideológiával, ami mögötte van. Hagytuk, hogy elterjedjen az országban”, mondta Asir tartomány kormányzója 2004-ben a Mekka ostroma című könyvben. Dzsuhajman követőkre talált. Oszama bin Laden szerint a Mekkát elfoglaló emberek igaz muszlimok voltak, akiket kegyetlenül öltek meg, és innentől ő is elfordult a szaúdi államtól. Az Iszlám Állam ennél is konkrétabban követte az apokaliptikus világképet. 

Yaroslav Trofimov egy New York-i előadásában arról beszélt, az al-Kaida meghatározó tulajdonsága az volt, hogy találkozott benne a kőkemény szaúdi vahhábbita ideológia, és az egyiptomi dzsihadisták szervezettsége. Ez a két irányzat pedig Dzsuhajman csoportjában ért össze először, itt is sok egyiptomi dzsihadista tag volt.

1979 decemberében Szovjetunió megtámadta Afganisztánt. A történelem úgy fordult, hogy a vahhábita harcosok a másik nagy ellenség, az ateista kommunisták elleni frontvonalban találták magukat. Amerika pedig pénzzel és fegyverrel kezdte támogatni ugyanazt az ideológiát képviselő erőket, akik a mecsetet elfoglalták. Oszama bin Laden itt harcolt a szovjetek ellen. A szaúdi incidenst korabeli feljegyzések szerint még a CIA sem tartotta túl jelentősnek. Az volt az elterjedt elképzelés, hogy ez csak egy pillanatnyi visszaesés, a beduin múlt árnyai, de egyébként minden jó irányba halad Szaúd-Arábiában. 

Az országban a mecset ostroma közel negyven éven át tabutémának számított. A királyi család legitimációjának központi eleme, hogy a nagymecsetet őrzik, itt pedig határozottan elvesztették az irányítást felette egy időre. Egyetlen könyv jelent meg róla az országban 1980-ban, összegyűjtött újságcikkekből, de azt is betiltották.

Megtört a tabu

Az utóbbi években aztán váratlanul új hangok jelentek meg a témában. „Az ultrakonzervatív állam Szaúd-Arábiában nem normális dolog, vissza kell térnünk az 1979 előtti időkhöz” - mondta Mohammed bin Szalman (MBS) koronaherceg. „Normális életet éltünk akkor. A nők autókat vezettek, voltak mozik, a nők bárhol dolgozhattak. Normális emberek voltunk, úgy fejlődtünk, mint bármelyik ország, egészen 1979-ig” - fejtegette a 60 minutes című műsornak, és arról beszélt, vissza kell térni a mérsékelt iszlámhoz. Az 1979 körüli tabu megtört, legutóbb már egy tévésorozatban is feldolgozták a mecsetben történteket, általános megdöbbenést keltve.

Zarándokok 2019 nyarán.Fotó: HALIL SAGIRKAYA/Anadolu Agency

A koronaherceg lendületes reformszövegei után a Washington Postban megjelent egy cikk egy Amerikában élő szaúdi ellenzékitől, ami arra figyelmeztetett, hogy korai még örülni, és hogy MBS átírja a történelmet - virágzó viszonyokról azért túlzás lenne beszélni 1979 előtt. A nők nem vezettek akkor sem, mozik pedig valóban működtek, de inkább féllegálisan, ahonnan menekülni kellett, ha jött a vallási rendőrség.

„MBS új narratívát akar írni, ami teljesen felmenti a szaúdi kormányt a felelősség alól a szigorú vahhábbita szabályok bevezetése miatt. MBS-nek igaza van abban, hogy fel akarja szabadítani az országot az ultrakonzervatív vallási erők alól, de abban nincs igaza, hogy a régi elnyomást egy újra akarja lecserélni, ami csak látszólag liberálisabb és nyugatiasabb, mint az előző” - áll a cikkben.

A 2018 áprilisban megjelent írás szerzője Dzsamál Hasogdzsi. Hasogdzsi fél évvel később bement a szaúdi nagykövetségre Isztambulban, hogy hivatalos papírjait intézze esküvőjére készülve. Soha többé nem jött ki: egy külön ezért Törökországba küldött halálbrigád meggyilkolta, és feldarabolta a nagykövetség épületében. Az utasítás minden jel szerint a szaúdi vezetés felső köreiből jött.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.