A járványban a tudás ismét hatalom

444 Hírlevelek
Hírleveleink házhoz visznek mindent, amit tudni kell.

A koronavírus-járvány három legfontosabb kérdése: pontosan honnan jött, pontosan mi történik most, és mi jön utána. Egyikre sem tudjuk a választ, és ez a tanácstalanság az első két kérdés esetében egészen kétségbeejtő. Pontosan kellene tudnunk, hogy hogy is volt az azzal a vuhani denevérrel vagy tobzoskával vagy nyestkutyával, és pontosan kellene tudnunk, hogy mit tesz a vírus az emberi szervezettel, hogy pusztítja azt, hogy terjed tovább. Hogy mi jön utána, azon még van idő gondolkodni, és nem baj, ha nem tudjuk a pontos választ. De gondolkodni, tippelni, elméleteket felállítani muszáj, mert lehet, hogy egy új világ jön, ami a történelem egészét nyilván nem fogja a feje tetejére állítani, de ahhoz képest, amit mi, ma élő emberek a közelmúltban megszoktunk, radikálisan más lehet.

Gondolatokkal, tippekkel, elméletekkel zsúfolt cikkek tucatjai születnek erről naponta, nyilván hamarosan jönnek a komplett könyvek is. Milyen lesz a járvány utáni világ gazdasága? Egyeteme? Irodája? Étterme? Állama? Emberi kapcsolatai? De vannak olyan jóslatok is, amelyek mindent egybegyúrva igyekeznek fogódzkodót kínálni. Ilyen például a bolgár származású politológus, Ivan Krastev, akinek hétpontos próféciáját a 444 is ismertette. Krastev szerint

„az elmúlt évtizedben különböző populista politikusok sokat dolgoztak azon, hogy a »szakértelmet« általában valami trükknek, valamilyen kitalált, nemlétező dolgoknak állítsák be, hiteltelenítsék, és sokszor igen sikeresen tették ezt. Ebben a járvány nagy változást hozhat, mert amikor az ember élete múlik rajta, akkor bizony a többség igenis a szakértők tanácsaira fog hallgatni.”

Nagyon hasonlóan jövendölt Tom Nichols, a Szakértelem halála című kötet szerzője, aki a Politicónak abba az összeállításába írt, amelyben különböző szakterületek tudósai szedték össze, hogy milyen lesz az új világ. Nichols szerint Amerikának a béke és a jómód engedte meg azt a luxust, hogy teljesen komolytalan hellyé váljon, ahol az igazán fontos kérdésekkel nem kell foglalkozni, és nyugodtan lehet egy valóságshow-sztár az elnök. A járvány azonban ezt megváltoztatta.

„Ráébresztette az embereket, hogy a szakértelem igenis fontos. Könnyű volt a pandémia előtt gúnyolódni a szakértőkön, aztán hirtelen mindenki az olyan egészségügyi szaktekintélyekre figyelt, mint Anthony Fauci (a NIAID, az amerikai Nemzeti Allergiaügyi és Járványügyi Intézet igazgatója).”

Ezek a leplezetlenül lelkendező sorok leginkább annak tudhatók be, hogy az utóbbi évek meghatározóan lelombozó eseménye a szakértelem és az abból fakadó tekintély leáldozása volt. Populizmus, fake news, oltásellenesség, csak hogy néhányat említsünk azon jelenségek közül, amelyeknek azért lehet konjunktúrája, mert a tudás, a tények, a szakértelem megkérdőjeleződtek. A pesszimisták az internet és főleg a közösségi média számlájára írják ezt leginkább, és különösen sötét pillanataikban arról beszélnek, hogy vége a felvilágosodásnak, a ráció korának.

A realisták, mint például az a Martin Gurri, aki 2014-es, A nyilvánosság lázadása és a tekintély válsága az új évezredben című könyvében tulajdonképpen előre megmondta, hogy fog minden szétesni, inkább csak úgy fogalmaztak, hogy

„a bizonytalanság savként marja szét a tekintélyt. Ha vége az információmonopóliumnak, vége a bizalomnak is. Az elnök minden mondata, a CIA minden elemzése, egy kiváló újság minden oknyomozása hirtelen csak egynek tűnik a sok álláspont körül, és inkább személyes elfogultság eredményének, mint a szigorú racionalitásnak. Amikor a pro és kontra érvek száma a végtelent közelíti, a tekintély fölött mindig ott lebeg a részrehajlás kétsége.”

Ebbe a végtelen számú pro és kontra érvvel teli világba érkezett meg 2019/2020 fordulóján a koronavírus, és napok alatt magára irányította annak az éveken át lázadozó nyilvánosságnak a figyelmét, amely most hirtelen szó szerint életbevágóan fontos kérdésekre szeretne választ kapni. Krastevnek és Nicholsnak pedig abban egészen biztosan van, hogy a nyilvánosság ezeket a válaszokat most tekintélyes szakértőktől szeretné megkapni. A kérdés inkább az, hogy kiket tekint szakértőnek, és hogy meg lesz-e elégedve a válaszokkal.

Mint minden válsághelyzetben, a nyilvánosság a járvány kapcsán is alapvetően három különböző, más és más módon tekintélyes és/vagy szakértő autoritásnál keresi a válaszokat: a politikusoknál, a médiában és az adott szakterület mesterembereinél. Az aktuális helyzetben az utóbbiak alatt az egészségügyi, járványügyi szakértőket értjük – ezer vicc volt már arról, hogy most aztán mindenki megtanulta, hány i-vel írják az epidemiológiát.

Kétségtelen, hogy a pletykáknak, rémhíreknek és hazugságoknak is szezonja van most, de ettől még tény, hogy a hagyományos sajtó ismét olyan piedesztálon van, ahonnét azt hittük, már rég letaszították. Ehhez még azok a hangok is hozzájárulnak, amelyek szerint nincs is itt semmi látnivaló, csak a média kelti a pánikot, és egyébként is, az miért nincs minden nap a címlapon, hogy autóbalesetben és influenzában hányan haltak meg az előző 24 órában. Akik ezt a tamtamot verik, azok is a média tekintélyét erősítik.

Február-március óta a nemzetközi és a magyar híroldalak egymás után döntik meg látogatottsági rekordjaikat, obskúrus adatújságírók munkájára figyel a legszélesebb olvasóközönség. Magyarországon, ahol a közmédia már rég nem tölti be a funkcióját, gyakorlatilag az Index vette át a szerepét. Beszédes volt, hogy még a kormány emberei is ott igyekeztek emberarcúvá tenni Orbán Viktor egyre lehangolóbban autoriter húzásait. Az pedig még beszédesebb, hogy az ezek közül legautoriterebb, a felhatalmazási törvény elfogadása után egy nappal egy Orbán-közeli „üzletember” egyértelműt lépett az Index bekebelezése felé. Az autoriter hatalom nem tűrheti, hogy a közvélemény független, tekintélyes szakembereknél, jelen esetben újságíróknál keresse a választ kérdéseire.

Ugyanez a közvélemény csüng most a hatalom – akár autoriter az, akár nem – minden szaván. Donald Trump minden este sajtótájékoztatóval kombinált showműsort tart. Angela Merkel elképesztően higgadt és felkészült helyzetjelentéseket ad, és még az angol királynő is megszólalt. Magyarországon, ahol a valódi hatalom gyáván elbújik az igazi kérdések elől, a nép kénytelen beérni az operatív törzs suta szeánszaival, és, ha sikerül hangot is rögzíteni, Orbán Viktor Facebook-videóiban próbál a sorok közt olvasni.

A közvélemény ráadásul nem csak figyelemmel kíséri ilyenkor a politikai hatalmat, hanem bizalmat is szavaz neki. Mint világrengető konfliktusok idején mindig, most is szinte minden vezető népszerűsége rekordokat dönt, a szlovák Zuzana Caputovától az ausztrál Scott Morrisonig. Egészen olyan a helyzet, mint amikor a dackorszakát élő kisgyerek egyből a szüleihez rohan segítségért, amint megüti magát.

Kevés olyan politikai vezető van most, aki nem tudta a népszerűségét növelni, de éppen az ő esetük mondja el a legtöbbet arról a szakértő tekintélyről, amitől krízis idején a nép a válaszokat várja. Amerikában Donald Trump számai stagnálnak, míg a jelentősebb országok vezetői közül a járványt a legrosszabbul kezelő brazil Jair Bolsonaróé még csökkentek is. De ez egyik országban sem járt együtt a teljes „szakértő” elittől elfordulással, csupán annyi történt, hogy a nép jól felmérte, valójában ki a tekintélyes szakértő. Brazíliában a közvélemény Luiz Henrique Mandetta egészségügyi miniszter mögé állt, míg Amerikában a már említett Dr. Faucinak lett valóságos kultusza és elképesztően pozitív megítélése. Ő még a helyén van, a járvány hatására a szabályos őrület jeleit mutató Bolsonaro viszont néhány napja leváltotta Mandettát.

De nemcsak a politikusok szeszélye az, ami most az egészségügyi szakemberek és valamennyi érintett tudományág képviselőit nyomás alatt tartja. A többnyire mindenféle egyetemek, állami egészségügyi intézmények, nagy gyógyszercégek laboratóriumaiban, irodáiban csendben, a közfigyelemtől egészen távol dolgozó szakembereken most ott az egész világ szeme. Nekik kellene megválaszolni az ennek a cikknek az elején is feltett alapkérdéseket a vírus eredetéről, működéséről, és persze legyőzéséről. Az ő válaszaikat várja mindenki, ezeket kellene bemutatnia a médiának, ezek alapján kellene döntéseket hoznia a politikusoknak, amivel aztán a közoktatás újraindításától a gazdaság újraélesztéséig minden megoldódhatna, a jelentősebb nemzetközi futballmeccsek megrendezéséről nem is beszélve.

Sajnos – és ez már átvezet minket oda, hogy mennyire lesz megelégedve a nyilvánosság a szakértőktől kapott járványügyi kérdéseire – az orvos- és egyéb tudomány bonyolult dolog. Mit csinált a denevér a tobzoskával és a nyestkutyával? Mi van a légkondikkal? Csókolózással terjed ez az izé? Ezek mind laikusok által feltett teljesen észszerű kérdések, de pontos megválaszolásukhoz hosszas kutatásra és kísérletezésre van szükség, hogy az eredmények publikációjának ellenőrzési mechanizmusába ne is menjünk bele.

Az alapvető konfliktus az, hogy ebben a szó szerint életbevágóan fontos kérdésben a közvélemény gyors, egyértelmű és hatékony válaszokat és megoldásokat vár, a tudomány pedig éppen erre képtelen. A laikus fejben a tudomány nagyjából úgy jelenik meg, mint a vallás, tökéletes zárt rendszerként, aminek precíz válaszai vannak az élet valamennyi nagy kérdésére. De a tudomány éppen attól tudomány, hogy egyáltalán nem úgy működik, mint a vallás.

Nem azért nem tudjuk, hogy hányan haltak meg eddig koronavírusban, mert a releváns tudományterületek képviselői a statisztikusoktól a kórboncnokokig hülyék, hanem mert egyáltalán nem olyan egyszerű eldönteni az emberi testről, hogy mi ölte meg. (Igen, a politika még tovább nehezíti a pontos számok publikálását, de anélkül sem lenne tökéletes eredmény.)

Amióta világossá vált, hogy itt bizony világjárványról van szó, mintha mindenki abba a szalmaszálba kapaszkodna, hogy 12-18 hónapon belül lehet védőoltás. Az azonnali választ és megfellebbezhetetlen szakértelmet elváró közvélemény fejében a lehet már átlényegült lesz-be, pedig ez az időkorlát inkább arra vonatkozik, hogy ennél kevesebb idő alatt biztosan nem lesz vakcina. Lehet, hogy további évek kellenek még, és teljesen reális forgatókönyv, hogy nem is lesz soha

Miközben mindenki rájuk figyel, az igazi szakértők nem tudnak egyértelmű válaszokat adni, így az ezeket közvetítő média és a szintén ezek alapján élet-halál kérdésekben döntő politikusok sem tűnnek olyan magabiztosnak, amennyire szeretik magukat annak láttatni. Egy iszonyatosan hosszú, talán végtelen cirkuszi kötelet kell elképzelni, amin a szakértő tudósok óvatos lépésekkel, dülöngélve, nagyon lassan haladnak előre, mögöttük pedig jönnek a többiek, biztosítás és bármilyen releváns kötéltáncosi tapasztalat nélkül.

Lehet, hogy nem pontosan így van, de talán ez világítja meg a legjobban, hogy Krastevnek, Nicholsnak és a többi, a szakértelem, a ráció újjászületésében bízó hangnak miért nincs feltétlenül igaza. Igen, mintha az oltásellenes őrület például alábbhagyna (de meg nem szűnne!) most, hogy az egész világ egy oltásra vár, de ez legfeljebb csak annyit jelent, hogy a szakértelemtől, a tekintélytől az utóbbi néhány évben elfordult globális közvélemény most ad még egy esélyt a szakértőknek és a tekintélyeseknek. Azt mondtátok, hogy csak ti tudjátok megoldani a problémákat, hát nesztek, ez elég lesz problémának? Tessék megoldani!

A tét nagy, érzik ezt azok is, akik eddig csak eljátszották a szakértelmet és a tekintélyt – nem véletlenül kapálózik annyira Dr. Lenkei, nem véletlenül foglalkozik most annyit a független sajtóval az annak közvéleményformáló erejétől megrettent magyar propagandamédia. A szakértelem, a tudás ellen még a jóisten tekintélye sem elég, ahogy az most azokban a koronavírus által különösen súlyosan érintett izraeli ortodox közösségekben kiderül, ahol a járvány a szentként tisztelt rabbikba vetett hitet is kikezdi

Az inga azonban gyorsan visszalendülhet a fake news és az oltásellenesség, a Trumpok és Bolsonarók irányába, ha a szakértők nem tudják meghálálni a közvélemény kegyes bizalmát. Ha sikerül az eddig elszenvedettnél nem nagyobb sérülésekkel átvészelni a járványt, akkor a közvélemény gyorsan el fog felejteni minden tudományos hezitálást és politkai baklövést, senki sem fog már azzal foglalkozni, hogy miért nem volt elég arcmaszk a világ leggazdagabb országaiban, vagy miért nem sikerült megakadályozni, hogy ez a vírus bejusson ugyanezen országok idősotthonaiba.

A már idézett Martin Gurri 2014-ben azt írta, hogy hiperkonnektált világunkban „a profizmus, az elit szakértelmének illúziója már nem tartható fenn", de most éppen azt látjuk, hogy van olyan helyzet, amikor igen. Nem mindenki néz istenként Angela Merkelre, a londoni Imperial College tudósaira vagy a Financial Times adatújságíróira, de ők és számtalan kollégájuk most olyan tekintéllyel felruházott pozícióba kerültek, ami a post-truth izében vergődő világban néhány éve, sőt, hónapja még elképzelhetetlennek tűnt. Most már csak gyorsan meg kellene találni a Covid-19 gyógyszerét és a tuti receptet a satufékkel leállított világgazdaság újraindítására. Szóval átjutni a veszedelmesen kilengő kötél túloldalára. És azt sem ártana végre elfogadtatni a nyilvánossággal, hogy a kétség, a gondolkodás, a hiba a szakértelemnek, a hatalom döntéseinek, a tudományos munkának természetes velejárói, bonyolult kérdésekre pedig nincsenek fekete-fehér válaszok – de egyelőre elégedjünk meg a járvány visszaszorításával.

A jó hír, hogy bár a koronavírus-járvány lassan 200 000 halálos áldozatnál tart, azért ez messze nem egy olyan, az emberi civilizációnak véget vető vírus, amilyenekkel katasztrófafilmekben lehet találkozni. Most az emberiség, és főleg az emberiség szakértői generációkra megtanulják, mit kell egy járvány esetén tenni, hogy ne fogyjanak el a kórházakban a védőfelszerelések, hogy érdemes bezárni és újranyitni az oktatási intézményeket. (És a nép is sokat fog tanulni, ezentúl minden felelős háztartásban lesz otthon kézfertőtlenítő és szájmaszk, még ha örökké is a sufniban kell porosodniuk a kettővel korábbi porszívó porzsákjai mellett.)

A rossz hír pedig az, hogy lehet, mindez csak bemelegítés az igazán komoly civilizációs próbatételre, a klímakatasztrófára. A szakadék felett pedig már talán kötél sem lesz.

Borítókép: Kiss Bence