Mi is igazából ez az úgynevezett Gerényi-terv, ami állítólag megsemmisítené az Indexet?

Rendkívüli hírlevél
Amit azonnal tudni kell
  • Aki szokott magyar nyelven internetes híreket olvasni, azt most semmi más nem érdekli jobban, mint az Index sorsa. Az Index annyira nagy és fontos, hogy a sorsa egyformán meghatározza a rajongói, az olvasói, a gyűlölői, a semlegesek, valamint a piaci és nempiaci vetélytársai életét is. 
  • Az összes tulajdonosa alatt függetlennek megmaradó Index nagyjából 15 éve védekezik a fideszes és pont tíz éve a fideszes + kormányzati befolyásolási, felmorzsolási és megsemmisítési próbálkozások ellen. 
  • A legfrissebb próbálkozás arca Gerényi Gábor Index-alapító lett, aki tanácsadóként vezetett elő egy olyan tervet, ami az alapvetően mindig is klasszikus újságként működő Indexet lényegében egyfajta gyűjtőfelületté tenné, ahol a korábbi rovataiból megalakuló kis, önálló leányvállalatok és különböző külső beszállítók anyagai jelennének meg.
  • A terv ellen, amit a lesokkolt olvasótábor részleteiben eddig nem ismerhetett, fellázadt a szerkesztőség, de Gerényi ma, csütörtökön reggel publikálta azt, vagyis a blogján posztolt egyet arról, hogy szerinte mi is volt igazából ez a hatalmas botrányt kavart reformelképzelés.
  • Ez a írás egy játék, de annak talán hasznos: megpróbálom végiggondolni, hogy ha eltekintünk az egész ügy politikai hátterétől - mondtam, hogy ez játék! - mit jelent, mennyire értelmes, és mivel járna Gerényi Index-reformja médiapiaci szempontból.

Spoiler: A Gerényi-reform az alapján, amit az ötletgazda ma elmesélt róla, egy nyilvánvaló önellentmondásoktól hemzsegő, gazdaságilag eléggé értelmetlennek tűnő, sem a hatékony tartalomgyártást, sem a bevételnövelést nem szolgáló, ráadásul nem is új ötlet, amiről a gyakorlatban már rég kiderült, hogy nem működőképes, és ami gazdasági értelemben kizárólag néhány kisebb külsős tartalomgyártó érdekeit szolgálná. Miközben a szerkesztőséget az eddigieknél sokkal jobban kiszolgáltatná a külső befolyásolási kísérleteknek.

Játsszuk tehát azt, hogy egy átlagos-unalmas, piacgazdasági alapon álló parlamenti demokráciában élünk, ahol a sajtó ebből következően szabad, és ahol a piacvezető internetes hírújságnál úgy érzik, hogy hiába a piacvezetés, ideje megújulni, ezért egy tanácsadó elővezet egy reformtervet.

Gerényi levezetése szerint a világ médiapiaca afelé tart, hogy a nagy médiacégek a saját - és drága - tartalomgyártás helyett olyan, baromi látogatott gyűjtőoldalakat futtassanak, ahol döntően más, külső szereplők által előállított tartalmak olvashatók, nézhetők és hallgathatók. Ezekre a gyűjtőoldalakra ad el hirdetéseket a Gerényi által “tartalomdisztribútornak” nevezett főszereplő, amivé szerinte fokozatosan át kéne alakítani az Indexet. Gerényi konkrét nevesített példának a Google-t és a Facebookot hozza fel erre. Hősünk tehát azt javasolja, hogy az Index is kezdjen ebbe az irányba alakulni, nyitásnak azzal, hogy néhány, majd egyre több rovatát önálló, saját márkanévvel rendelkező leányvállalattá alakítja át. 

Az anya-Index ebben az elképzelt rendszerben egyszerre lenne a rovatokból létrehozott cégek tulajdonosa és megrendelője, aki a saját nevet és arcot kapó leányvállalatok cikket-videóit - Gerényi az “Index-rovat-leányvállalat” kifejezést használja rájuk - , illetve más, külső partnerek anyagait rakná ki az egyre inkább egy gyűjtőcímlappá vagy híraggregátorrá átalakuló index.hu oldalra. Gerényi víziója szerint végső soron egyetlen rovat maradna az eddig ismert Index-szerkesztőségben, a politika, mert “az érzékeny közéleti-politikai tartalmakat semmilyen esetben sem szabad kiszervezni”. 

Vagyis ha Gerényi ötlete megvalósulna, az eddig ismert Index helyén a gyakorlatban maradna egy politika rovat és egy címlapszerkesztő stáb, akik az egykori rovatokból létrejött miniújságok, a Tech Tódor, a Kultúr Karola, a Sport Sarolta, a Gazdaság Efraim, illetve - és ez később igen fontos lesz! - más, akár az Index-univerzumtól teljesen független szerződött partnerek anyagait futtatnák a címlapon.

Nézzük tehát, hogy van-e ennek bármi racionális gazdasági értelme!

Zavarbaejtő, hogy már az ötlet felütése félrevezető. Gerényi ugyanis konkrét példának a Google-t és a Facebookot, vagyis két olyan oldalt/céget hoz fel, amelyek nem állítanak elő saját tartalmat, hanem a látogatott felületükön másokét gyűjtik össze, amiből ők csinálnak pénzt. Csakhogy az ő ilyen irányú üzleti modelljük lényege éppen az, hogy önmagában ők egy fillért sem költenek a tartalmak előállítására. A Gerényi-terv szerint viszont a rovatokból létrejövő leányok anyja az Index maradna. Így pont a kiszervezés értelme vész el azonnal, annál is inkább, mert Gerényi szerint a rovatcégekbe kerülő újságírók esetében “a fizetést és a hosszú távú Index-beszállítói státuszt kemény szerződés garantálja”. Ha ez tényleg így van, mi értelme az egésznek? Ha garantálják a szerződést és a fizetést, a kiadási oldalt nézve mennyivel vannak beljebb, mintha ugyanezeket a mostani belsős munkatársaknak garantálnák? És eleve mi értelme egy médiacég helyett 4-8-at létrehozni, azok minden külön adminisztrációjával, összes plusz költségével, majd bonyolult szerződésrendszereken keresztül fixen megvenni tőlük a tartalmat?

Az ötlet szerint ráadásul a politika-közéleti cikkeket - amik akárhogy is nézzük, az Index mint termék lényegét adták eddig - továbbra is a központ állítaná elő. Márpedig a politika a legnagyobb és a videót nem számítva a legdrágább rovat. Így meg főleg mi értelme van a kiszervezésnek?

Eleve teljesen anakronisztikus dolog egy 2020-as online médiareformot rovatszerkezetre alapozni. Egy olyan tervben, aminek a szerzője furtonfurt azt hangoztatja, hogy meg kell haladni az ódivatú, klasszikus újságszerű felépítést.

Gerényi elképzelése szerint minden egyes ilyen egykori rovat külön nevet, saját brandet kapna/kapott volna, amiket Erdélyi Superman Zsolt reklámguru segítségével futtattak volna fel. Ez végképp tökéletesen értelmetlen felvetés, bár az értékelhető humor, hogy a keserű pirula megédesítésére csak úgy bedob, sőt name droppol egy eszdéeszesnek elkönyvelt nevet, hátha attól megnyugszanak a lipsik. 

Az egy dolog, hogy az Index huszonplusz éves történetében a Totalcar volt az egyetlen tartalmi egység, amit sikerült tényleg jól befuttatni külön brandként. (És ez is csak azért történhetett meg, mert a Totalcar arcai, a Winkler-Karotta-páros kivételes, egyedi tehetségek és médiajelenségek voltak.) Az Index mint gazdasági vállalkozás és sikeres újság alapja mindig is maga az Index brand volt. Az ott dolgozó rengeteg jó újságíró és szerkesztő munkája révén ez lett az a pecsét, amit az olvasók százezrei fogadtak el. Ha valamin rajta van az Index-pecsét, az politikai állástól függetlenül az összes tartalomfogyasztónak azt üzeni, hogy ezt a cikket/videót a Magyar Univerzumban elvárható legnagyobb szakmai gondossággal állították elő. Akkor is, ha adott esetben ez éppen nem is igaz. Ez az a dolog, ami miatt - tudtommal legalábbis - többen olvassák az Indexet, mint bárkit és ami miatt aki online hirdet, az az Indexen mindenképp helyez el hirdetést és utána kezd azon gondolkozni, hogy mást is választ-e mellé. 

Az Index mellé hirtelen 3-4 vagy még több teljesen új tartalmi brandet fejleszteni és elfogadottá tenni ezért egyfelől eléggé értelmetlennek tűnik, ráadásul több mint kockázatos. Maga az ereje teljében lévő Index is próbálkozott ezzel annak idején, és a próbálkozás - a sportrovatot akartuk Sport Géza néven Totalcar-szerű önálló entitássá tenni - annak ellenére végződött totális arcraeséssel, hogy az egészet a magyar médiapiac bizonyítottan legsikeresebb online hírújságalapítója, Uj Péter találta ki és vezényelte le. 

Gerényi ráadásul újabb önellentmondásba keveredik itt, hiszen az egyik helyen azt fejtegeti, hogy az Index pont azért lenne alkalmas tartalomdisztribútor gyűjtőoldalnak, mert olyan erős a brandje, majd a másik helyen mégis teljesen új brandeket hozna létre, ráadásul olyanokat, amik tulajdonosa az Index.

Azt mintha Gerényi is érezné, hogy ezeknek az ex-rovat-brandeknek nincs sok értelme, ezért hosszan magyarázza, hogy milyen előnyökkel járna a kiszervezésük:

„A tartalomműhely önálló forgalomirányítási eszközökkel is élhetett volna, így elérhetőségük, olvasottságuk nem kizárólag az Index.hu forgalomterelési erejétől függött volna, a több lábon állás pedig még magasabb olvasottságot eredményezhetett volna. Saját Facebook-oldalak, saját YouTube-csatornák, hírlevelek és ki tudja még hányféle eszköz alkalmazása hozott volna létre új, nagy tömegű forgalmat az Index és a műhelyek számára.”

Ez végképp hatalmas bullshit. Ezeket a forgalomnövelési módszereket egyrészt ma, rovatként pont ugyanúgy megcsinálhatják, mint Brand Bélára átkeresztelve. Másfelől 2020-ben pont nem afelé megy a médiapiac, hogy ilyen totálisan Facebook- és Youtube-függő módon generáljon forgalmat az ember. Hanem éppen az ellenkező irányban. A 2010-es évek tanulsága az volt, hogy a szabad - és gazdaságilag prosperáló - online médiára a Facebook és Google mérgező kvázi-monopóliuma sokkal nagyobb konkrét veszélyt jelent, mint akárhány Orbán Viktor. Senki sem tudja még pontosan, hogy milyen lesz a következő sikeres online médiamodell, de az irány azért világos bárki előtt, aki ismeri az online sajtót: valahogy azt elérni, hogy az olvasók a Facebook és a Google megkerülésével jussanak el a tartalmunkhoz. Van, aki szerint erre az online médiatermékek és az olvasók direkt összekötése (=előfizetéses rendszer) lesz a megoldás, van aki szerint meg nem az. A tuti megoldás egyáltalán nem nyilvánvaló. De abban lényegében mindenki, de tényleg mindenki egyetért, hogy mi az, amit kerülni kell, mint a pestisest. Az, amit Gerényi itt javasolt.

A tanácsadó egész tervén végighúzódik az a bizarr vonás, hogy 2020-as reformként tálal valamit, amiben eleve nincs semmi újdonság, sőt igazából extra-boomer, hiper-oldszkúl, ezerszer kipróbált dolog. 

Az a vegytiszta modell, hogy egy jól hangzó cím alatt egy hatalmas kattintásszámot elérő gyűjtőoldalon mások által előállított híreket pörgessenek, a tartalomgyártás költségeitől mentesen, a címoldal hirdetési felületeit értékesítve, annyira régi, hogy a műfaj egyik alapoldala, az amerikai Drudge Report 1995-ben! indult  hírlevél formátumban és 1997 óta funkcionál ilyen profilú weboldalként. 

De legyünk igazságosak: Gerényi újító ötlete nem tisztán aggregálást jelentene/jelentett volna, hiszen az ő víziójában a fontos politikai híreket továbbra is egy központi szerkesztőség írná, és az azt birtokló cégnek közvetlen érdekeltsége lenne a többi hírt szállító kisebb cégekben is, akik mellett teljesen külsős “beszállítók” anyagait is kitennék. Ez lényegében szóról szóra a jól ismert amerikai híroldal, a HuffPost (egykor Huffington Post) működési modellje. A HuffPostot 15 éve - nem internetes időben mérve ez kb 150 évet jelent - vagyis 2005-ben indították, gazdaságilag tisztességes karriert futott be, mára abszolúte irrelevánssá vált és az is szép tőle, hogy még létezik egyáltalán. Egyáltalán nem kudarcos sztori az övék, a maga idejében sok vonása kifejezetten újító volt, az akkori Index is átvett tőlük ezt-azt és általában is hatottak a világ online híroldalaira, de ez több mint egy évtizede volt.

De nem is kell ilyen messzire menni. A Gerényi által most javasolt nagy újító modellt - a szerkesztőség effektív szétverését kivéve - ugyanis maga az Index próbálta ki sok-sok évvel ezelőtt. Ez volt a blog.hu és annak legfontosabb fizikai megnyilvánulása, az Index címlapján található blogajánló doboz, másik nevén a blogketrec. Aminél szinte minden pontosan úgy történt, de pontról-pontra úgy, ahogyan most Gerényi javasolja. Adott volt az igen látogatott Index-címlap, ami a forgalma révén tartalomdisztribútornak is alkalmas volt. Az Index fejlesztetett egy blogmotort, majd tartalmi oldalról létrehozott egyrészt tulajdonában lévő, de szervezetileg önálló saját kis tartalmi egységeket - ezek voltak az Index saját tulajdonú blogjai, kezdve a Tékozló Homárral, az Urbanistával és társaikkal - illetve az Indextől független entitások, vagyis magánemberek és kis médiacégek is megcsinálták a maguk blogjait a blog.hu-n. Amiknek a tartalmait az Index a saját látogatott címlapján aggregálta és disztribútolta. 

Ez a lényegét tekintve egy az egyben a most javasolt modell, amiben csak az arányok voltak mások a Gerényi-reformhoz képest. Amennyiben az anya-Index nem egy saját rovatot tartott meg, hanem az összeset, és azok mellett futtatta ezeket. Ebben az időben egyébként én voltam a blog.hu tartalmi vezetője. A gazdasági eredmény? Nem azt mondom, hogy nulla, ez hazugság lenne, mert az olvasói sikerek ellenére hosszú éveken át csak vitte a pénzt. És tudtommal a sok évnyi benyelt veszteség után sem hozott a dolog soha busás nyereséget. 

Ha az Index tényleg nehéz gazdasági helyzetben van, eleve sajátos húzás lenne egy saját maga által sok évvel ezelőtt már kipróbált és pénzügyileg évekig eredménytelennek bizonyult modellhez nyúlni mentőövként. 

De nem véletlenül fogalmaztam úgy, hogy HA tényleg nehéz gazdasági helyzetben vannak. A napokban részben arról is szóltak a hírek, hogy az Index hirdetési bevételei az elmúlt négy év során állítólag fokozatosan a felükre zsugorodtak. Annak, aki normálisan bele akar gondolni az Index-ügybe, nyitásnak azt javaslom, hogy ezt egyszerűen ne higgye el. Ez ugyanis így, ebben a formában szinte biztos, hogy nem igaz. Jó lelkiismerettel azt lehet kimondani, hogy az Index elmúlt négy éves valós hirdetési bevételeiről fogalmunk sem lehet, de az iparág összes többi szereplőinek adatai alapján a józan feltetelezés az, hogy ezek nominálisan végig növekedtek és szinte kizárt, hogy jelentősen csökkentek volna. A helyzet ugyanis az, ahogy ezt korábban említettem, hogy az Index összes hirdetési bevétele hosszú évek óta egy olyan Fidesz-közeli, egy KDNP-s résztulajdonában álló cég kezében volt, amit nemrég Vaszily Miklós, kormány bizalmi médiavégrehajtó embere, a közmédia korábbi vezetője, Mészáros Lőrinc állandó beszélgetőpartnere vásárolt meg.  Vagyis az Indexnek akkorák a hivatalos hirdetési bevételei, amekkorát ezek az emberek mondanak, a valósakról meg fogalmunk sem lesz soha. Azt viszont még a nyilvánosan ellenőrizhető adatokból is tudni lehet, hogy az elmúlt négy évben az Index lényegében összes konkurensének nőttek valamennyivel a hirdetési bevételei - a gazdaságilag küszködőknek is - miközben a látogatottságát nézve az Index még a korábbinál is jobban leuralta a piacot.

Bár Gerényi a csütörtöki posztjában végig azt a narratívát követi, hogy neki pusztán egy gazdasági-munkaszervezési javaslata volt és ehhez a szövegében tényleg szinte végig tartja magát, egy ponton azért minimum közelébe sodródik a nyílt cinizmusnak. Akkor, amikor a kiszervezési modell előnyei között arról beszél, hogy mivel ezekben az elképzelt új miniszerkesztőségekben az újságírók is részesedést kaptak volna, anyagilag nemhogy ráfaragtak volna az átszervezéssel, de egyesen jól is járhattak volna:

“És még valami, talán a lényeg – a rendszer hosszú távon az együtt sírunk-együtt nevetünk alapján működött volna, így a rovat által generált hirdetésbevétel függvényében akár jelentős plusz bevételrészesedéssel jutalmazta volna az anyagilag is jól teljesítő műhelyeket. A sportrovat egy gigantikus olimpiai szponzorációval például komoly extra bevételrészesedéshez juthatott volna.”

A témában kevésbé elmélyedt olvasók kedvéért mondom, hogy ez a bekezdés azért hangzik egészen cinikusnak, mert mint fentebb említettem, az Index mai bajainak éppen az az egyik oka, hogy az Index maga az alapítványi tulajdonlása miatt hiába tudott eddig tényleg függetlennek maradni, az összes bevételük hosszú évek óta egy olyan fideszes cégen folyt át, akiket nemrég maga a Mészáros Lőrinc strómanjának  tartott Vaszily Miklós szerzett meg. Pont ez a bevételi póráz volt az, ami miatt sokak számára világos volt, hogy a tényleg független Index napjai így vagy úgy, de meg voltak számlálva. 

Arról beszélni, hogy az Index által alapított és az ő többségi tulajdonukban lévő új minicégek bevételei majd a munkatársakat gazdagítják, egyszerűen nevetséges annak a fényében, hogy maga az anyaindex is mástól függ a bevételeit tekintve, a pénz igazi, fideszes gazdái meg mi a Gerényi szent sebeiért mondanának le a pénzükről független újságírók javára?

Gerényi ott is igen-igen meredek dolgokat próbál beadni nekünk faarccal, amikor arról ír, hogy 

“A kiszervezett rovatok ügyes menedzseléssel és az Index.hu biztonságos finanszírozásával gyorsan önálló lábra kaphattak volna, és igazi perspektívát, életpálya-kilátást biztosíthattak volna dolgozóinak azzal a kilátással szemben, ami egyébként az alternatíva: a válság esetleges elhúzódásával a költségmegszorítási spirál újabb és újabb fordulói előbb-utóbb értékes munkahelyekbe kerülhetnek. Mint ahogy tavasszal, érkezésünk előtt már kerültek is.”

Miért biztosítana tutibb életpálya-kilátást az Index lélegeztetőcsövén élő, mindenben tőle függő és általa birtokolt Kütyük, Számítók és Más Baszok Bt., mint az Index.hu Zrt. Tech rovata?

Az egész konstrukció azért is nehezen értelmezhető, mert Gerényi egyszer azt mondja, hogy az értelme az Index szempontjából az állandó költségek csökkentése, majd máshol azt, hogy a kiszervezett újságírók fizetése nem csökkenne, amit hosszú távú, garanciákat tartalmazó szerződések garantálnának.

Megint máshol meg mintha arra utalna, hogy a rovatcégek munkavállalói egyéb forrásokból is tudnának hozzákeresni az Index kapott pénzükhöz és úgy jönne ki a matek. De honnan hóhérból lenne egyéb bevétele egy, az Indexszel szerződésben álló indexes leánycégnek? 

“(..) az elkészült tartalmak jogai pedig (mint a Totalcar esetében is) szintén a leányvállalatban maradnának, az újságírók tulajdonában, és ők maguk értékesíthetnék azt más platformokra is (könyv, tévéműsor, megfilmesítés és hasonlók fordultak már elő az Index történetében).” - írja erről Gerényi. 

A fenti példái mind igazak, tényleg volt talán egy tucat hasonló is a cég huszonplusz éves történetében.

Ez a dolog gazdasági része. 

De közel ilyen fontos téma az is, hogy miként biztosítaná vagy biztosította volna a Gerényi-féle modell az Index eddig vérrel-verítékkel megőrzött tartalmi függetlenségét?

Amit Gerényi erről ír, az sima mellébeszélés:

“Ebben a rendszerben a függetlenség véleményem szerint nem csökkent, hanem nőtt volna – hiszen a tartalomkészítés felelőssége és ellenőrzése teljes egészében kikerült volna a politikailag kitett központi cégből, és dolgozói vezetés alá került volna formailag és jogilag is.”

Gerényi ugye arról írt, hogy a rovatcégek tulajdonosa az Index lett volna és idővel lett volna bennük dolgozói tulajdon is. Arról sehol egy szót sem, hogy dolgozói többségi tulajdon lenne. De tegyük fel, hogy a rovatcégek többségi tulajdonrésze az újságíróké. A cégük által megtermelt cikkek sorsa innentől azon múlik, hogy az eszerint “politikailag kitett” Index-központ hajlandó-e kirakni azokat a címlapjára. 

És eleve, hogy nőhet a függetlenség, ha az Index összes politikai cikkét - ugye emlékszel? - az az Index-központ írná továbbra is, ami eszerint politikailag befolyásolható lesz:

És mi van akkor, ha az anya-Index politikailag annyira kitett, hogy nem rakja ki a Gazdaság Gedeon Bt. Orbán Ráhel gyanús bizniszéről szóló tényfeltáró anyagát? Gerényi erre is gondolt:

“Az alternatív forgalomszerzési technikák pedig garantálták volna, hogy a tartalmak akkor is eljutnak olvasóikhoz, ha az Index-címlap nem tálalja őket elég erősen.”

Vagyis ha jön a kormánycenzúra, majd megosztják Facebookon? Eléggé törékeny függetlenségi modellnek tűnik, különösen annak fényében, hogy mi akadályozza meg a kitett Index-központot, hogy ha az egyik exrovat túl sokat kekeckedik a függetlenkedő anyagaival, sorozatban mondjuk egy külsős partner politikai anyagait futtassa helyettük címlapon, majd szerződést bontson a renitens Kultúr Károly Bt-vel. Amiben az elején legalábbis többségi tulajdona is lenne, vagyis szerződésbontás nélkül, simán ki is rúghatja a függetlenkedőket.

Az Index függetlenségének egyik legfontosabb záloga eddig természetesen az egységes, többé-kevésbé összetartó szerkesztőség volt. Ennek felaprózása és kiszervezése nyilvánvalóan kapásból csökkentené a függetlenséget, a belengetett menekülő út pedig nem létezik, mert Gerényi állításaival szemben szinte száz százalék, hogy egy ilyen kis médiacég önmagában nem lenne életképes. 

Az már kifejezetten vicces, amikor a tanácsadó olyanokat vízionál, hogy 

“Egy jó rovat egy megfelelően bevezetett márkanévvel ugyanis kívánatos lehet más médiacégek számára is, így az ügyesen menedzselt rovat akár még jobb anyagi ajánlatokat is kaphat másoktól, mint az Indextől, így alaposan felsrófolhatja az árát.”

Az egész terv lényege és egyetlen igazán értelmezhető pontja  szerintem a hátulról harmadik bekezdésben van elrejtve, itt:

“a modell kiterjeszthető külső partnerek bevonására is, így az Index által kínált tartalomvagyon növekedhetne (és nem, nem a kétes minőségű KESMA-portfólió tartalmaival, ahogy azt valahol olvastam).”

Vagyis így be lehetne hozni olyan külső tartalmakat az Index címlapjára, amik fölött az Index-címlapon található anyagok oroszlánrészét előállító újságíróknak nem lenne a világon semmilyen beleszólásuk. Ilyen anyagok sok éve léteznek persze az Index címlapján, de a Gerényi-reformmal borulhatnának az arányok. 

Ezeknek a tartalmaknak a külsős gyártói lennének az egyetlenek, akik ezzel az egésszel biztosan baromi jól járnának. Pénzt kapnának az anyagaikért, meg akkora ismertséget, amiről soha nem is álmodhattak volna, aztán ha ne adj isten úgy fordulna a szél, akár jelentős részben is ők biztosíthatnák az akkor már csak indexesnek hazudott tartalmat.

A Gerényi Gábor blogosztjában felvázolt elképzelés első blikkre tényleg egy olyan, értelmezhető  online tartalmi koncepciónak tűnik, amivel az ember vagy egyetért, vagy nem, nem pedig ördögi fideszes mestertervnek az Index végső eltiprására. Második olvasásra már jól érezhető, hogy az egészben nincsen semmi újdonság, viszont óriási csapdák sorakoznak benne, harmadikra pedig az is, hogy gazdaságilag ezzel az egésszel maximum eddig ismeretlen külsősök járnának jól, a nagy kép szempontjából pedig csakis a szabad sajtó ellenségei.