A legsúlyosabb futballőrült ismét felért a csúcsra

444 Hírlevelek
Hírleveleink házhoz visznek mindent, amit tudni kell.

„Marcelo Bielsa többet tud a Barcelonáról, mint én” - Pep Guardiola

Két gondolatot nem tudtam kiverni a fejemből, miközben egyre jobban magába szippantott a Leeds United 2019/2020-as idénye az angol másodosztályban. Marcelo Bielsának kellene lennie az embernek, akiről még életében két stadiont is elneveznek, ráadásul két különböző kontinensen. És Marcelo Bielsáról Werner Herzognak kellene filmet forgatnia, mert így végre a szenvedélyes őrültek specialistája az Aguirre és a Fitzcarraldo után ismét hozzá méltó latin-amerikai történetet dolgozna fel.

A dél-amerikai fociban a „Loco” a bolond/őrült meglehetősen gyakori becenév, csak Argentínában is többen megkapták már, az 1970-es évek meghatározó kapusa, a kapuból kirohanós Higuita-iskolát megalapító Hugo Gatti, vagy a Bielsa alatt is játszó Martín Palermo, de Marcelo Bielsánál jobban senki sem érdemelte meg ezt a nevet. Egy olyan emberről beszélünk, akinél talán soha, senki nem nézett meg több focimeccset, aki a világ legfurcsább sajtótéjékoztatóit tartja, akit a világ legjobb edzői tartanak a világ legjobb edzőjének, és aki örök nyomot hagyott mindenkiben, akivel hosszú karrierje alatt csak dolga volt: játékosokban, klubokban, szurkolókban.

Miután a West Bromwich Albion péntek este kikapott a Huddersfield Towntól, az egykoron szebb időket megélt, de 16 éve az alsóbb osztályokban tengődő Leeds Unitednek két fordulóval a szezon vége előtt végre sikerült visszajutni a Premier League-be. Nézők a helyszínen nem voltak, az észak-angliai utcákon, akárcsak a Liverpool bajnoki címe után, most sem jó ötlet ünnepelni, de ez a furcsa végkifejlet tökéletesen illik ahhoz a Marcelo Bielsához, akinek abszurd fordulatokban bővelkedő karrierje néhány nappal a 65. születésnapja előtt, ismét felért a csúcsra. Az sem lett volna baj, ha nem ér fel: Bielsa legendája már meg van írva, szobra pedig csak azért nincs, mert az egy stadion mellé talán még Argentínában is túlzás lenne. 

Bielsa 2020 januárjában egy Leeds United-meccsenFotó: ADRIAN DENNIS/AFP

Nekem meggyőződésem, hogy a világon Argentínában szeretik a legszenvedélyesebben a futballt. Más nagy futballkultúrákban Brazíliától Olaszországon át Nagy-Britanniáig mindenhol van még valami a foci mellett, ami el tudja róla terelni a figyelmet: tengerparti strand, zene, tánc, evés, ivás, esetleg egy másik sport. Argentínában erről szó sem lehet, a többi népszerű sport, a rögbi, a kosárlabda, vagy az asado, a hússütés, a nyomába sem érhet a focinak. 

Argentína lakosságának nagyjából 40 százaléka Buenos Airesben él, a 17 milliós fővárosban és elővárosaiban legalább 29 olyan futballstadion van, ahol 10 000-nél több nézőnek van hely, és a kisebb, de azért komoly közönséget vonzó pályák száma ennek sokszorosa lehet. Olyan, Európában szinte ismeretlen csapatok, mint az Almirante Brown és a Nueva Chicago helyi szinten nagyon fontos derbiket játszanak sok-sok ezer néző előtt.

A Buenos Airestől északkeletre található Rosarióban ennél lényegesen komolyabban veszik a focit. Az ország harmadik legnagyobb, 1,2 milliós városában nem oszlik annyi felé a futballfigyelem, mint a fővárosban, itt gyakorlatilag csak két csapat létezik, szépen elfelezve a várost: a sárga-kék Rosario Central és a piros-fekete Newell’s Old Boys. A folyamatos kisebbségi komplexussal küzdő Rosarióban, ahol állandóan azt kell bizonygatni, hogy a marhahús finomabb, a nők pedig szebbek, mint Buenos Airesben, az a mondás, hogy szemben a fővárossal, ahol a hétvégi verekedések után szent a béke a különböző csapatok drukkerei közt, náluk erről szó sem lehet. (A rosariói derbiről és futballkultúráról ezt a novellát ajánlom.)

Marcelo Bielsa 1955-ben született Rosarióban, rendkívül befolyásos és kifejezetten jómódú családban. Apja és nagyapja is elismert, a közéletben is aktív jogász volt. Bátyja, a szintén jogász Rafael volt az ország külügyminisztere is, ma nagykövet Chilében, de több verseskötetet is publikált. Húga, María Eugenia építész, ma ő az argentin kormány lakhatásért és regionális fejlesztésért felelős minisztere. Marcelót viszont a foci érdekelte, de az nagyon. Talán Central-drukker apja elleni lázadásként, de 13 évesen abban a Newell’sben kezdett el focizni, ahol később Messi is elkezdte a karrierjét. Egy gond volt csak: Marcelo Bielsa imádott focizni, viszont nem volt hozzá elég tehetsége.

Pedig Bielsa mindent megtett a focistakarrierért. Már 16 évesen elköltözött a kényelmes családi otthonból a Newell's fiatal játékosainak bentlakásos intézményébe, ahonnét aztán hazazavarták, mert nem volt hajlandó a robogóját az utcán hagyni éjszakára. Már ekkor őrületbe kergette csapattársait az ellenfelek tanulmányozásával és azzal, hogy saját csapattársainak játékát is kíméletlenül kielemezte és kritizálta. Bielsa klasszikus argentin középhátvéd volt, aki szerény technikai képességeit és lassúságát keménységgel és szenvedéllyel pótolta. Az egyik legjobb argentin futballistagenerációban azonban ez kevés volt a feljebb lépéshez. Bielsa kortársai közt Rosarióban ott volt Kempes és Valdano is, és a hátvédek sem voltak sokkal gyengébbek. Neki csak néhány meccs jutott a Newell's felnőttcsapatában, utána kisebb kluboknál próbált szerencsét, majd végül 25 évesen rájött, hogy ő a fociban nem játékosként lesz nagy, és visszavonult. 

Bielsa 2007-ben chilei szövetségi kapitányként egy Argentína elleni világbajnoki selejtezőn, Javier MascheranóvalFotó: FOTOBAIRES/PHOTOSPORT/PHOTOSPORT via AFP

Bielsat hamar alkalmazták a Newell's kölyökcsapatáinál, és már ekkor kiderült, hogy őt valami egészen furcsa fából faragták. Egy Argentína-térképen felosztotta az országot 70 részre, azokat további 5 kisebb darabra, majd hónapok alatt kis Fiatjával az összeset bejárta. Ő fedezte fel többek közt Gabriel Batistutát is, ám a leghíresebb igazolása Mauricio Pochettino volt, aki éppen aludt, amikor Bielsa megérkezett a falujába, de az edző csak megkérte a 14 éves fiú anyját, hogy hadd nézzen be a takaró alá, és a későbbi válogatott hátvéd lábaira pillantva közölte, hogy vinné a gyereket.

Szemben focistakarrierjével, edzőként Bielsa megkapta a lehetőséget a Newell's felnőttcsapatnál is, amelynek kispadjára 1990-ben, alig 35 évesen ülhetett le. A csapat két egymást követő évben is argentin bajnokságot nyert, a szurkolók vállán a csapat zászlóját rázva ordibáló, ünneplő Bielsa az argentin focitörténet egyik ikonikus képe. A Newell's 1992-ben a Libertadores Kupa döntőjéig jutott, ahol csak tizenegyesekkel kapott ki attól a Sao Paulotól, amelynek a kezdőcsapatában ott volt Cafú, Raí és Müller, és amely néhány hónappal később Cruyff Barcelonáját is megverte a Világkupa tokiói döntőjében.

Az 1992-es Libertadores csoportkörében a Newell's 6:0-ra kapott ki a szintén argentin San Lorenzótól (Ferenc pápa kedvenc csapatától), ami után sor került Bielsa karrierjének egyik legmesebelibb fordulatára. A Newell's elkeseredett kemény magja (ahogy Argentínában hívják: barra brava) úgy döntött, felkeresi az edzőt az otthonában, és elbeszélget vele. Bielsa egy kézigránáttal kezében nyitott ajtót, és közölte, hogy takarodjanak, vagy robbantani fog. Lehet, hogy nem pontosan így történt, de szépen illusztrálja, mit jelent a foci Rosariónak és Bielsának, és azt is megmagyarázza, hogy a Libertadores-döntő után nem sokkal miért hagyta ott kedvenc klubja kispadját. Ilyen nyomással nem lehetett tovább élni.

A következő éveket Bielsa Mexikóban töltötte, ahol az ország két nagy csapatát, az Américát és az Atlast is edzette. 1997-ben tért vissza hazájába, ahol a Velez Sarsfieldet egy év alatt a bajnoki címig vezette, majd innét is továbblépett, többek közt azért, mert nem jött ki jól az olyan súlyos karakterekkel teli kerettel, mint a paraguayi kapus, José Luis Chilavert. Ekkor kapott először Európában munkát, de az 1998-as szezonja az Espanyollal nagyon rosszul indult, másrészt az argentin szövetség felajánlotta neki a válogatott kispadját, így inkább hazatért.

Bielsa keze alatt az argentin válogatott egyből ígéretesen játszott, az 1999-es Copa Americán azonban a negyeddöntőben kikaptak a braziloktól. Ez a torna mégsem erről maradt a legemlékezetesebb, hanem a Kolumbia-Argentína csoportmeccsről, amin, a futballtörténelemben először, Martín Palermo három tizenegyest is kihagyott. A bíró a fejét vesztett Bielsát ki is állította, aki a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón hozta a formáját: 

„Nem szoktam bírókról beszélni, de a kiállításomról el kell mondanom, hogy a játékvezetőnek teljesen igaza volt, valóban modortalanul reklamáltam”.

Az argentin válogatott Bielsának köszönhetően az ezredfordulóra szinte verhetetlen gépezet lett, a 2002-es világbajnokság dél-amerikai selejtezőkörét toronymagasan nyerték, csak a brazilok tudták őket legyőzni. A végső győzelemre esélyesként érkeztek Japánba, ahol előbb megverték Nigériát, egy Beckham-tizenegyessel kikaptak az angoloktól, majd a mindent eldöntő harmadik csoportmeccsen csak 1-1-et játszottak a svédekkel, és ezzel kiestek.

Azóta az argentin válogatott megélt még néhány szörnyűséget, de ez a 2002-es kiesés egészen traumatikus élmény volt az egész ország, és persze a játékosok számára is. A svéd meccs után Bielsa előbb a szokásos módon kielemezte a játékot, majd egy hotelszobában elő is adta az összegyűlt keretnek, hogy mi is volt a gond. Több beszámoló szerint ezek után a cserekapus, a nem éppen puhányságáról ismert Germán „Mono” Burgos a nyakába borult, és mindenki együtt zokogott. Otthon persze sokan kritizálták is Bielsát, akinek egyre gyakrabban hánytorgatták fel, hogy magasztos elméleteit nem tudja győzelmekre váltani, és az különösen sokakat zavart, hogy Crespo valamennyi csoportmeccsen csak Batistuta cseréjeként állt be, és így ez a két korszakos csatárzseni egyszer sem kapott lehetőséget a közös játékra. De, és ez Argentínában tényleg szokatlan, Bielsa egy ilyen kudarc után is maradhatott szövetségi kapitány.

A bizalmat meghálálva Bielsa két év múlva a Copa América döntőjébe vezette Argentínát, ahol a brazilok az utolsó utáni percben egyenlítettek, majd tizenegyesekkel győztek. Alig néhány héttel később viszont Athénban Mascherano, Saviola és Tevez csapata megszerezte az ország első olimpiai fociaranyát, az utolsó trófeát, amit Bielsának máig sikerült megnyernie. A két legenda és ősellenség, a bohém Menotti és a kíméletlen Bilardo óta senki nem töltött ennyi időt az argentin kispadon, de Bielsa hat év után lelépett: úgy érezte, hogy a nemzeti szövetség nem küzd eléggé a nagy európai klubokkal, amelyek egyre kelletlenebbül engedték el válogatott meccsekre argentin játékosaikat.

Három év pihenő után az egykor apja Centralja helyett a Newell'st választó Bielsa ismét átlépett egy vörös vonalat, és chilei szövetségi kapitány lett. A nagy dél-amerikai futballnemzetek mögött mindig másodhegedűs Chile 1998 óta nem járt vébén, a hazai rendezésű, 1962-es torna óta nem nyert világbajnokságon meccset, Bielsa azonban hónapok alatt csodát tett. Olyan fiatalokra alapozva, mint Alexis Sánchez, Arturo Vidal és Gary Medel olyan chilei válogatottat épített, amiért az egész ország lelkesedett. A 2010-es vébé selejtezőin csak a brazilok előzték meg őket, Dél-Afrikában pedig két győztes meccs után a csoport utolsó összecsapásán 2:1-re kaptak ki a végső győztes spanyoloktól. A 16 között a brazilokkal kellett játszaniuk, és Bielsa örök mumusai 3:0-ra mosták le a chileiket. A csapat így is emelt fővel távozhatott, Chilében pedig, ahol az argentinok finoman szólva is kevéssé népszerűek, mindenki imádta Bielsát, aki maradhatott a helyén. Egészen addig, amíg egy évvel később új vezetése nem lett a chilei szövetségnek, akikkel már nem akart együtt dolgozni, és jó szokásához híven saját akaratából lelépett.

Bielsa a 2002-es világbajnokságon magyaráz az argentin válogatott játékosainak, többek közt Sorínnak, Pochettinónak, Simeonénak és Walter SamuelnekFotó: DANIEL GARCIA/AFP

Az ekkor már 55 felett járó Bielsáról mindenki azt gondolta, hogy túl van a csúcson, de ekkor kezdődött karrierje legérdekesebb, és sok szempontból legszebb korszaka: átjött Európába. Persze nem nagy csapatokhoz, hanem olyan közepes klubokhoz, amik szinte mind passzoltak ahhoz a szenvedélyes, már-már romantikus fociideálhoz, amiben Bielsa hisz, és amit a futball művelésének egyetlen elképzelhető módjának tart.

Az első európai állomás az Athletic Bilbao volt, a csapat, amely a világon egyedülálló módon annyira beágyazott a közegébe, hogy csak és kizárólag baszk játékosokkal lép pályára. Bielsát a baszk szurkolók is imádták, és ő a szeretetet mindjárt az első szezonban meghálálta. A Copa del Rey döntőjéig vitte a csapatot, ahol csak Guardiola Barcelonája tudta őket megállítani, és az Európa-ligában is döntőbe jutottak, ahol meg pechükre Diego Simeone Atlético Madridja várt rájuk. Különösen emlékezetes az utóbbi sorozat negyeddöntője, amelyben az Athletic oda-vissza megverte a Manchester Unitedet, két olyan meccsen, aminél jobban Európában talán csak a Barcelona tudta leiskolázni Sir Alex Fergusont.

A következő idény már nem sikerült ilyen jól, Bielsa többször összeveszett a klubvezetéssel, akik 2013 nyarán nem újították meg a szerződését. Egy évvel később egy újabb fanatikus szurkolótáborral és nagyon erős identitással rendelkező klub, az Olympique Marseille következett. A 2014/15-ös szezon felénél még vezették a francia bajnokságot, de a végére egészen kipukkadtak és csak negyedikek lettek, hogy aztán Bielsa a maga utánozhatatlan stílusában a következő szezon első meccse után mondjon le, ismét a klubvezetéssel kialakult konfliktusaira hivatkozva.

Egy évvel később jött Bielsa karrierjének legbielsásabb pillanata. 2016 július 6-én aláírt a Lazióhoz, majd pontosan két nappal később felmondott, arra hivatkozva, hogy a klub semmit sem tett azoknak a játékosoknak a leigazolásáért, akiket előzetesen megígértek neki. Talán jobb is volt így, mert a Lazio híresen szélsőjobboldali kemény magja és a balos Bielsa viszonya egyébként sem lett volna jó. A következő szezonban egy igazi kiscsapatnál, a francia Lille-nél próbálkozott, ahol két hónap után felfüggesztették, majd ki is rúgták a folyamatos gyenge eredmények után.

Marcelo Bielsa romantikus balladájának ez tulajdonképpen a végét is jelenthette volna. Ekkor már 60 múlt, és bár nyilvánvaló volt, hogy ő az élete végéig ott fog maradni a focipályák közelében, nem úgy tűnt, hogy komoly európai sikerek várnak rá. Esetleg düledező argentin betonteknők, nem a Premier League és a világ legcsillogóbb stadionjai. De Bielsa, a világfutball legkonokabb, legmakacsabb embere 2018 nyarán kapott még egy lehetőséget a Leeds Unitedtől, és ismét megmutathatta, hogy miben hisz és mi hajtja.

Bielsa 2014-ben Marseille-benFotó: PHILIPPE LAURENSON/DPPI via AFP

A Bielsáról készült legjobb dokumentumfilm (mert természetesen nem csak egy van) zárójelenetében ő maga beszél: 

„Jó barátok voltunk, szerettünk együtt játszani. Jól éreztük magunkat, és igyekeztünk a lehető legjobban csinálni. Sokat támadni, és aztán visszaszerezni a labdát, hogy megint támadhassunk, és közben reméltük, hogy a szerencse is velünk lesz. Fiúk, ez a foci.” 

Mint minden vallás, például a cruyffizmus alapvetései, a bielsista tanok is már-már bugyutának tűnnek egyszerűségükben, mégis nagyon mély igazságokat hordoznak magukban. A holland zseni a futballtörténelem legnagyobb hatású alakja volt, és nagyon hasonlóan állt a focihoz, mint Bielsa. Az argentin futballfelfogása meglehetősen közeli rokona a Cruyff nevével összenőtt totális futballnak, a labda megszerzésének és megtartásának, a kollektív erőfeszítésnek, a minden poszton bevethető játékosoknak, az egyszerű mozdulatok tökélyre fejlesztésének, az egyéni kockázatvállalásnak, a bátor, kezdeményező, kreatív focinak. 

Bielsa csapatai, a Newell'stől a Leeds Unitedig mind ugyanúgy játszottak, és nem véletlenül ragadták úgy magukkal a szurkolókat: meccseik élményszámba mentek, még ha nem is végződtek mindig győzelemmel. Védjegye két meglehetősen hasonló felállás a 3-3-1-3-as és a 3-3-3-1-es, amelyekben 3 védő előtt 1-1 védekező középpályás, irányító középpályás és csatár alkotják a csapat gerincét, a két szélen 1-1 védekezőbb és támadóbb játékossal, akik valójában egyaránt támadnak és védekeznek attól függően, hogy épp náluk van-e a labda.

De, és Bielsánál ez a lényeg, a cél minél többet támadni. „Én a támadás megszállottja vagyok. Azért nézek videókat, hogy támadhassak, nem azért, hogy védekezzek” – mondta egy 1991-es interjújában. A folyamatos letámadás, a pressing nem ész nélküli szaladgálást jelent a labda után, hanem az ellenfél gyenge pontjainak nagyon is tudatos támadását. A temérdek meccs végignézésére azért van szükség, hogy Bielsa megtalálja ezeket a gyenge pontokat, és fel tudja hívni a játékosai figyelmét ezekre.

Bielsa instrukciónak követése, az agresszív lerohanások kivitelezése iszonyatos mentális koncentrációt és fizikai igénybevételt vár el játékosaitól, ennek tudható be, hogy csapatai a Bilbaótól a Marseille-en át a Leedsig szezon végére rendszeresen leeresztettek, és az utolsó meccseken gyakran csak vánszorogtak. Bielsa, aki lényegesen fanatikusabb és radikálisabb azoknál az edzőknél, akik tőle is sokat tanulva sikeresebbek nála, soha nem engedett az elveiből, és mindig ugyanazt várja el játékosaitól a szezon első meccsének első percétől az utolsó mérkőzés utolsó pillanatáig, pont úgy, ahogy magát is mindig kíméletlenül hajtja előre. Nem rakja be a kezdőbe Crespót Batistuta mellé, csak mert egy ország könyörög neki, és a Newell’s edzőjeként arra utasította a csapat kapusát, hogy direkt vágja taccsra a kirúgásokat, mert meg volt győződve, hogy a játékosai úgyis a középpályán gyorsan visszaszerzik a labdát, és onnan indulva könnyebben lepik meg az ellenfelet. A 2002-es svéd-argentin félidejében, amikor még nem született gól, azt mondta a játékosainak, hogy csak folytassák, amit az első félidőben csináltak, mert minden rendben, nyerni fognak. Tulajdonképpen igaza volt, mert tényleg az argentinok voltak jobbak, csak hát a fociban nem árt gólt is rúgni, és az sem, ahogy az idézett életfilozófiájában leszögezte, ha a szerencse is segít egy kicsit. Argentína akkor kiesett, de Bielsa, mint mindig, hű maradt az elveihez és módszereihez.

Amely módszerek között a leghíresebb a folyamatos videózás. Bielsa már akkor is folyamatosan focimeccseket nézett, amikor nem ez volt a munkája, és akkor is megállított jeleneteket elemzett, amikor ez még egyáltalán nem volt divat. Állítólag két meccset is tud nézni egyszerre, és egyszer újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy karácsonyi tervei közt egy kis testmozgás és 14 óra meccselemzés szerepel. (Ennek a nyilatkozatnak kapcsán Sallói István is elmondta a véleményét Marcelo Bielsáról, erről az ostoba, senkiházi nullabéláról. A magyar sporttelevíziózás egyik kiemelkedően nagy pillanata volt.)

Több egykori játékosa is ámuldozva beszélt arról, hogy Bielsa rendre már a meccs utáni estén kielemzett videójelenteket adott át nekik arról, hogy mit csináltak a pályán jól, illetve többnyire rosszul. Amikor egy-egy új csapat vezetői megkeresték, Bielsa rendszeresen azzal döbbentette meg őket, hogy az elképzeléseit vázoló beszélgetésre a csapat összes múlt- és jövőbeli ellenfelének darabokra cincált, kielemzett játékával érkezett.

Bielsa különcsége az élet minden területére kiterjed. Évtizedek óta nem ad interjút újságíróknak (Guardiola ezt is tőle tanulta), cserébe viszont sajtótájékoztatóin minden kérdésre válaszol. Iszonyatosan hosszasan, monotonul maga elé motyogva, tolmács segítségével. Egyszerre zseniális, meghökkentő és idegtépő, főleg azért, mert Bielsa, ha elengedi magát, egyáltalán nem ilyen. De ő, ha a munkájáról van szó, képtelen elengedni magát.

Ahogy az egy prófétához illik, Bielsa aszkétaként él, az argentin és a chilei szövetséget is meglepte azzal, hogy csak egy kis kamrát kért egy ággyal a válogatott edzőtáborában, hogy minél közelebb legyen a munkahelyéhez. Leedsben is csak egy kis egyszobás lakást bérel az edzőpálya közelében, rendszeresen egy helyi Costa Coffee-fiókban dolgozik és tart meetingeket, és mindig, de mindig a csapat hivatalos tréningruhájában jár – még a klub 100. születésnapját ünneplő gálaestjére is abban ment.

Akárhol dolgozott, Bielsa a foci mellett mindig szakított időt arra, hogy megismerje a helyi kultúrát és a helyi embereket. Santiago de Chilétől Bilbaóig mindenhol szerzett magának új barátokat, hol filmrendezőket, mert a mozi az egyetlen hobbija a foci mellett, hol egészen egyszerű embereket, földműveseket, boltosokat, a szertárost. Ha pedig már magára úgysem költ sokat, rendszeresen jótékonykodik nagy összegekkel, akár az épp nehéz időket élő Newell’s-ről, akár a 2010-es nagy chilei földrengés áldozatairól volt szó. Leedsbe érkezésekor megkérdezte, hány órát dolgozik egy átlagos Leeds-szurkoló egy meccs belépőjéért, és amikor megtudta, hogy hármat, kiküldte a játékosait szemetet szedni az edzőpálya mellé három órára. És mindig, mindenhol nagyon jó fej a gyerekekkel.

Bielsa és Guardiola egy 2012-es Barcelona-Bilbao meccsen a Camp NoubanFotó: LLUIS GENE/AFP

Bár a lille-i kudarc után meglepő volt, hogy kapott még egy esélyt Angliában valójában a Leeds United és Bielsa nagyon is illettek egymáshoz. A félmilliós nagyváros csapata történelmileg mindig is a nagyok közé tartozott az angol fociban, háromszor nyert bajnokságot, az 1975-ös BEK-döntőt csak nagyon furcsa bírói ítéleteknek köszönhetően veszítette el a Bayern Münchennel, és még 2001-ben is elődöntőt játszott a BL-ben.

A 2000-es évek elejének sikereihez szükséges pénzt újabb és újabb hitelekből finanszírozta a klubvezetés, a Leeds United néhány éven belül csődbe ment, 2004-ben kiesett a Championshipbe, majd 2007-ben még egy osztállyal lejjebb zuhantak. 2010-ben ugyan visszajutottak a Championshipbe, de a klub helyzete tragikus maradt, különösen amikor Massimo Cellino, az egykor a Cagliarit, ma a Bresciát tulajdonló, sittes olasz „üzletember” kezébe került. Ma a Leeds egy másik olasz, Andrea Radrizzani kezében van, akit ugyan gyanakodva fogadtak a sokat szenvedett drukkerek, de mára azért megbékéltek vele, hiszen mégiscsak ő hozta Angliába Bielsát.

Leedsben korábban is dolgoztak sajátos stílusú edzők, Brian Clough 44 napos leedsi ámokfutásáról könyv és nagyjátékfilm is készült, és Clough előtt 13 évig a nem kisebb karakter Don Revie ült a kispadon. Amikor 2018 nyarán Bielsa megérkezett Leedsbe, az Elland Road másfél évtizede szenvedő közönsége úgy volt vele, hogy végül is őt is ki lehet próbálni, hátha pont ez jön be. A szakértők azt tippelték, hogy a 2018/19-es szezonban csodálatos focit lehet majd Leedsben látni, aztán a végén jön a nagy csalódás, és nagyjából igazuk is lett. Csak volt a történetben néhány csavar.

Bielsa Leedse szinte azonnal elkápráztatta a csapat szurkolóit, és az ilyen stílusú focihoz nem igazán szokott másodosztályú angol futballközeget. 2019 januárjában már vezették a tabellát, amikor kiderült, hogy a Derby County előtti meccs előtt Bielsa egy munkatársát elküldte titokban megfigyelni az ellenfél edzését. A brit sajtóban „Spygate” névre keresztelt ügy hatalmas hullámokat vert, különösen mert a brit újságírók és futballszakemberek egy része azt a tipikus csaló latin és a mindig becsületes angolok sokadik összezördüléseként prezentálta. Bielsa hű volt magához, előbb egy egészen hihetetlenül részletes előadáson mutatta be, hogy szokott felkészülni az ellenfelekből, majd saját zsebéből kifizette a klubra kirótt, 200 000 fontos büntetést.

Nyilván a Spygate is bezavart a Leeds szezonjába, de ettől függetlenül is a csapat a 2019-es tavaszi idényben egyre lejjebb eresztett. A szezon utolsó előtti meccsén Bielsa pedig még tovább növelte a legendáját. Az Aston Villa ellen nagyon kellett a három pont a feljutásért küzdő Leedsnek, akiknek sikerült is vezetést szerezniük, miközben az ellenfél egy játékosa a földön feküdt sérülten. A középkezdés előtt Bielsa rászólt a sajátjaira, hogy ne mozduljanak, és így Villa egyik játékosa a Leeds kapujáig sétálhatott a labdával. A meccs után Bielsa még magához képest is nagyot nyilatkozott, a szezon végén pedig a Leeds eladta azt a Pontus Janssont, aki hiába volt a csapat egyik legjobbja az előző szezonban, egyedüliként megpróbálta megakadályozni az Aston Villa egyenlítését.

A Leeds végül harmadik lett, és a Premier League-be feljutásért játszott playoffban először pont Frank Lampard Derby Countyjával kerültek össze. Hiába nyerték meg az első meccset idegenben, az Elland Road-on 36 ezer néző előtt összeomlottak, 4:2-re kikaptak, és maradtak a Championshipben. Ennek ellenére a klub és Bielsa meghosszabbították a szerződésüket. Már csak az volt a kérdés, hogy a második leedsi szezonja mennyivel lesz gyengébb, mint az első, vagy hogy Bielsa már szeptemberben, vagy csak októberben mond le, miután úgy érzi, hogy a klubvezetés nem támogatja eléggé az elképzeléseit.

Ehhez képest a Leeds United, bár szurkolói nem mindig érezték így, 16 év után meglehetősen simán jutott vissza a Premier League-be. Az első fordulókban a csapat végig tartotta a lépést a Championshiphez méltóan folyamatosan változó élbollyal, karácsonyra a West Bromwich Albionnal együtt elhúzott a többiektől, majd hiába kerültek hullámvölgybe 2020 elején, továbbra is ott tudtak maradni az egyenes feljutást ígérő első két hely egyikén. Aztán beütött a koronavírus és a teljes leállás, ami a világ talán egyetlen csapatának sem jött olyan jól, mint a Leedsnek.

A 46 meccses Championship valószínűleg a világ legkimerítőbb bajnoksága, ami Bielsa munkamódszereivel és elvárásaival párosítva tényleg nagyon kemény meló. Ebben a helyzetben nyilván jól jött a három hónapos kényszerpihenő, ami alatt persze kellett edzeni, de azért a mindent látó és mindent kritizáló Bielsától távol. A júniusi újrakezdés után hátralévő kilenc fordulóra a Leeds érezhetően felfrissülve, és meglepően higgadtan érkezett. Az első meccset a Cardiff ellen ugyan elvesztették, de összeroppanás helyett csak megrázták magukat, és innentől nem volt megállás. Ráadásul ezúttal Bielsa áhított szerencséje is melléjük állt, amikor talán a legfontosabb meccsen, a Swansea ellen a 89. percben sikerült bepasszírozniuk a győztes gólt.

Azt a gólt a spanyol Pablo Hernandez szerezte, aki sérüléssel küzdve is a Leeds kulcsembere volt ebben a célegyenesben, és úgy általában is nemcsak a csapat legjobb játékosa, hanem a világ szinte minden első osztályú csapatában helye lenne, legalább a kispadon. Bielsának vannak jó focistái a mindig megbízható lengyel középpályás Klichtől a szinte minden pozícióban bevethető Dallason át a házi gólkirály Patrick Bamfordig, de Hernández az, aki rendszeresen csodát szokott tenni. A Valenciában nevelkedett, spanyol válogatottságig is jutó játékos balszerencséjére minden idők legjobb középpályásgenerációjába született, és így Xavival, Iniestával, David Silvával, Cesccel, Xabi Alonsóval és Matával kellett versenyeznie. Volt, hogy majdnem kivitték egy nagy tornára, aztán mégiscsak arab klubokkal tarkított karrier jutott neki, hogy aztán most, 35 évesen Leedsben és az ő játékától elvileg teljesen idegen bajnokságban második aranykort éljen meg. 

Argentína: Bielsa, az idő neked fog igazat adni / Chile: Bielsa, bocáss meg nekik, nem tudják mit csinálnak / Marseille: Szuvenírbolt

Az idősödő Hernándezből Bielsa a legjobbat tudta kihozni, mint ahogy ezt állítja a legtöbb játékos is, aki a keze alatt dolgozott. Illetve nem csak ezt, hanem azt is, hogy senkitől nem tanultak annyit a futballról, mint az argentintól. Ezt mondja a 2002-ben a világbajnokságon az argentin válogatottban játszó Diego Simeone, és ezt mondja Guardiola is, aki, mielőtt 2009-ben leült volna a Barcelona kispadjára, elzarándokolt Bielsa Rosario melletti tanyájára, hogy ott órákon át fociról beszélgessenek. A Manchester City edzője azóta is sokszor beszélt arról, hogy Bielsa a legnagyobb.

Az ebben a cikkben már említett Cruyff Barcelonájának játékosai közül is kiemelkedően sokan lettek edzők, sőt, sikeres edzők, és ez ugyanígy igaz Bielsa tanítványaira. Az 1992-es Libertadores-döntőben játszó csapatból sokan edzők lettek, köztük olyan sikeresek, mint Tata Martino, Pochettino és a most éppen paraguayi kapitány Berizzo, a 2002-es vébékeretben pedig Pochettino mellett ott volt az utóbbi évek két meghatározó argentin edzője, Simeone és Mauricio Gallardo.

Bielsát nem csak a játékosai, hanem minden csapata szurkolótábora is imádta. Leedsben, amikor még nem volt biztos a feljutás, mindenki hálás volt neki amiért 14 szűk esztendő után végre olyan csapatot épített, ami mindenkit magával tudott ragadni. A nép egyszerű gyermekeivel mindig kedves, ugyanakkor őrült professzorként is tisztelhető Bielsát könnyű szeretni, különösen azért, mert szemmel láthatóan úgy szenved az imádott focitól, mint minden magára adó drukker. Ha van ember, akire nem lehet a modern futball elleni megszokott átkokat szórni, hogy „lélektelen” és „csak a pénzért csinálja”, az Marcelo Bielsa. Argentínában előfordul, hogy élő emberről stadiont nevezzenek el, Maradona- és Kempes-stadion is van, de azért hogy róla, egy edzőről nevezték el 2009-ben a Newell’s rosariói stadionját, így is kivételes megtiszteltetés. Nem olyan jó név az az Elland Road, érdemes lehet Leedsben is egy átnevezésen elgondolkodni.

Bielsáért persze nem mindenki rajong, különösen a hozzá hasonló futballőrültekkel teli Argentínában vannak kritikusai. Ha Bielsa a szövetségi kapitány 86-ban, akkor Maradona és isten keze után hagyja, hogy az angolok kiegyenlítsenek? – teszik fel nem alaptalanul a kérdést. Talán a distracted boyfriend mémnek az az argentin verziója foglalja össze a legjobban a helyzetet, amelyben a srác, Bielsa a „győzelem” nevű lány helyett inkább az „ahhoz vezető magasztos módszerek” feliratút bámulja, szépen parodizálva a szépen parodizálható Bielsa egyik híres aranyköpését.

Bielsa hátrányos helyzetű chilei gyerekekkel 2009-benFotó: JOSE CABEZAS/AFP

Egy angol másodosztályú csapat kispadja Argentínából nézve egyébként sem a szakma csúcsa, és ezt nem csak a Falkland-háború és az 1986-os meccs mondatja velük. A Leeds feljutása után viszont otthoni kritikusai is elismerőbbek lesznek minden argentin futballőrültek legőrültebbikével szemben, aki most a Premier League-ben is kipróbálhatja magát. Nem lesz könnyű dolga. A friss feljutónak soha nincs, de most külön gondot fog jelenteni, hogy a koronavírus miatt összecsúszott szezonoknak köszönhetően a Leedsnek a szokásosnál is kevesebb ideje lesz felkészülni, igazolni a 2020/21-es szezonra. Bielsa játékosai a második szezont talán a leállásnak köszönhetően végkimerülés nélkül végig tudták vinni, de nagy kérdés, hogy mire lesznek képesek egy ilyen rövid pihenő után ősszel. Lehet, hogy szeptemberben lemond, de akárhogy is alakul a Leeds visszatérő idénye, Bielsát mindenhol körbe fogják rajongani. A világ legfanatikusabb futballrajongója igazán megérdemel még egy tiszteletkört a sportág leghíresebb stadionjai közül jónéhányban, még akkor is, ha néző nem lesz ezekben. Ő persze nem tiszteletkörként fogja megélni, hanem ugyanúgy, mint minden meccset a Newell’s kölyökcsapata óta. 

Bielsát még Marseille-ben egy sajtótájékoztatón megkérdezték, hogy mit gondol, joggal nevezik-e Loco-nak? Mire ő szokás szerint maga elé motyogva azt mondta, hogy „szerintem én egy normális ember vagyok”.

(A borítóképen Bielsa az Athletic Bilbao egy edzésén.)