Jött a hatalom sértett embere, és elfoglalt egy egész egyetemet

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

„A miniszter egyetlen kérdést tett fel, azt többször is: félünk-e Vidnyánszky Attilától.”

Ez a mondat abban a beszámolóban olvasható, amelyet a rektori feladatokat ellátó Upor László, illetve Novák Eszter oktatási rektorhelyettes írt az Innovációs és Technológiai Minisztériumban június 24-én tartott találkozóról. „Arra a viszontkérdésünkre, melyet előző nap levélben is feltettünk, hogy van-e (már) felhatalmazása a Magyar Teátrumi Társaságnak, illetve Vidnyánszky Attilának, hogy az SzFE jövőjét illető terveket dolgozzon ki, mindketten határozott nemmel válaszoltak” - tették hozzá.

A naiv szemlélő nem értheti ezt a párbeszédet. A Színház- és Filmművészeti Egyetem két vezetője azért ült le Palkovics László miniszterrel és Bódis József államtitkárral, hogy átbeszéljék az egyetem modellváltásának kérdéseit. A parlamenti szavazásig 10 nap volt hátra, de az alapítványi átállás előkészítésének több hónapos történetében Vidnyánszky semmilyen szerepet nem játszott, nincs is olyan pozíciója, ami ezt indokolta volna. Miért is szólna bele az SZFE életébe, amikor számos egyéb tisztsége mellett ő az úgymond rivális kaposvári színészképzést felügyelte, rektorhelyettesi rangban?

Mégis, amikor rögtön az egyetem vezetői után a miniszter találkozott a hallgatók küldöttségével és három szakmai szervezet képviselőivel, akkor már a Teátrumi Társaság elnökeként jelen lévő Vidnyánszky vitte a prímet. A hallgatók beszámolója szerint „Palkovics miniszter úr minden szakmai kérdést hárított, mondván, ő egy mérnök, beszéljenek erről a hallgatók Vidnyánszky Attilával.”

Palkovics László a BME balatonfüredi tudáscentrumának bejárásánFotó: Vasvári Tamás/MTI/MTVA

Az SZFE modellváltásának lehetőségét először februárban vetette fel a minisztérium, de az egyetem mindent dokumentáló hírlevelei szerint csak június 8-án merült fel Vidnyánszky neve bármilyen kontextusban: ekkor írta azt egy levélben L. Simon László a kulturális bizottsági meghallgatást kérő egyetemnek, hogy „más szakmai fórumon vitassák, vitassuk meg az átalakulással együtt járó változások hatásait. Erről tegnap Vidnyánszky Attilával is beszéltem, aki szintén nyitott a párbeszédre.”

Július 2-án végül Vidnyánszky lenyilatkozta, hogy valakik „megszólították”, vegyen részt a Színművészeti vezetésében. De addigra már nagyjából mindenki tudta, hogy ennek az egész színjátéknak ki a főszereplője és rendezője. Mára az egész színházi élet körülötte forog, tíz év alatt egy egész művészeti ág fölött vette át az irányítást. Ez a világszinten is párját ritkító folyamat nem csak a magyar színháztörténet fontos fejezete, hanem ahhoz is elengedhetetlen, hogy megértsük: mi történt az SZFE-vel, és milyen jövő vár rá?

A sérelmek, amikért egy egész szakmán kell elégtételt venni

Vidnyánszky Attila 1993-ban alapított társulatot Beregszászon, és csodát tett vele. Elképesztő körülmények között kezdett dolgozni a maroknyi csapattal, nevetséges fizetésekkel, hiányzó falú, beázó tetejű színházban, ahol a színészek takarítottak, és mivel lakásra nem futotta, ott is aludtak. A beregszásziak néhány év alatt a semmiből lettek a nemzetközi fesztiválok állandó résztvevői, akiket a magyar kritika és színházi élet is felkarolt, társulatok az előadásaik bevételeit ajánlották fel nekik. Így tett az azóta közellenségnek kikiáltott Schilling Árpád társulata, a Vidnyánszky regnálása idején megnyirbált támogatású Krétakör, illetve 1995-ben a Soros Alapítvány is. (Másfél évtizeddel később Vidnyánszky már arról beszélt, hogy a színházi törvény ellen tüntető kollégái Soros megrendelésére cselekedtek, és „Soros úgy ad pénzt, hogy azért kér valamit cserébe”.)

A rendező pályáját legalaposabban bemutató, 2013-as Magyar Narancs-cikk felidézi, hogy 1999-től rendezett Budapesten is, és bár nem igazán találta a helyét, hamar fontos pozíciók közelébe került. Az első nagy kudarca volt, amikor 2002-ben megpályázta a Nemzeti Színház vezetését Márta Istvánnal, ő lett volna a művészeti vezető, de Jordán Tamás nyerte az igazgatói pályázatot. Ekkor Vidnyánszky már arról beszélt, hogy a politika és „a színházi maffia” fogott össze ellenük - 

ez a kollégáit gyalázó, összeesküvésekre utaló beszédmód azóta is a kommunikációja központi eleme. 

De ekkor azért még más volt a szerepfelfogása: amikor 2003-ban Szita Károly fideszes polgármester felajánlotta neki a kaposvári színházat, azt nem fogadta el, mert a társulat mást akart. 2004-ben az Operaház főrendezője lett, de a rangos pozícióról egy év után távozott az elvonások miatt. Nem sokkal ezután Debrecenben lett művészeti vezető, majd 2007-től igazgató, ő csinált a Csokonai Színházból komoly brandet.

Debrecenben került jó kapcsolatba a Fidesz befolyásos politikusaival, elsősorban Kósa Lajos polgármesterrel és Halász János későbbi kulturális államtitkárral, és 2008-ban megalapította a fideszes önkormányzatok által kinevezett vidéki színházigazgatókból álló Magyar Teátrumi Társaságot (MTT). Ezzel szervezetileg is meghúzta a választóvonalat a fideszes és nem fideszes szakma között, hiszen addig a Magyar Színházi Társaságban volt tag mindenki.

Vidnyánszky tehát a budapesti debütálása utáni nem egészen tíz évben volt főrendező egy nemzeti intézményben, átvette a debreceni színházat, kapott Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjat, rendezői díjat a kritikusoktól, illetve az SZDSZ-es fővárostól, érdemkeresztet a Medgyessy-kormánytól, és ő lett a nagy fideszes színházi szervezet vezetője. Sikerekben gazdag pályának tűnik - de ezt ő nem így élte meg.

Nyilatkozataiban egyre jobban panaszkodott, hogy mellőzi a kritika, kiszorítja a színházi maffia, és sokat emlegette a nagy ősbűnöket, amiket elkövettek ellene: nem kapta meg a Nemzetit 2002-ben, nem kapott díjakat az éves színházi seregszemlén, a POSZT-on és nem hívták tanítani a Színművészetire. Aztán jött a kormányváltás.

„A mi pápánk”

Schilling Árpád mesélte el a történetet, amelyet két másik jelenlévő is tanúsít, hogy amikor már a kormányváltás után az NKA kurátoraira kellett a színházi szervezeteknek jelöltet állítani, egy asztal köré ültek azok képviselői. „Attila az asztalra helyezte karját, az asztalt két képzeletbeli térfélre osztotta, majd így szólt: 

»Ott vagytok ti, mi meg itt vagyunk. Örüljetek, ha egy jelöltet is állíthattok.« 

(...) Mi akkor ott köpni, nyelni nem tudtunk. Ketté volt osztva a szakma, nem tehettünk ellene semmit.”  De Vidnyánszky nyilvánosan is csak kicsit fogalmazott finomabban, elhíresült 2011-es nyilatkozata így szólt: „Túlságosan hosszú ideig volt elnyomva az egyik oldal, illetve aránytalanul kivételezett helyzetben volt a másik. Érthető, hogy nehéz lemondani a privilégiumokról a másik javára. Az inga átleng a másik irányba - most ezt éljük meg.”

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Ezt a területfoglalást aztán nagy lendülettel kezdte el végrehajtani. A színházi világba hagyományosan két nagy csatornán keresztül folynak a pénzek, és 2010 óta mindkettő mellett ott állnak Vidnyánszky emberei. Az egyedi pályázatokról döntő NKA mindegyik kollégiumában az MMA és a minisztérium jelöltjei alkotják a többséget, a színházas kurátorok esetében ez nagyrészt a Teátrumi Társasághoz kötődő embereket jelent.

A másik a Színházművészeti Bizottság, a miniszter tanácsadó testülete, amely minden fontos zsűribe - így az igazgatói pályázatok elbírálásához is - delegál tagokat, de a színházak működési támogatásait is kezeli. Ezt a bizottságot 2010 és 2013 között Vidnyánszky vezette, és azóta is szinte csak a Teátrumi Társaságból kerültek bele tagok. A 2018-as új felállásban visszatért Vidnyánszky, az ötfős bizottságnak tagja lett még az MTT alelnöke, Oberfrank Pál és a Nemzetiben játszó Rátóti Zoltán. 

Aki azt méricskéli, ki mennyire bátran áll ki Vidnyánszkyval szemben, annak érdemes arra is gondolnia, hogy ő és társai döntenek majdnem mindenki megélhetéséről.

A pénzek felügyelete mellett a kétharmaddal a háta mögött megszerzett mindent: rögtön 2011-ban megkapta a Kossuth-díjat, és orvosolta három nagy sérelmét:

  • ő lett a Nemzeti Színház vezérigazgatója, 
  • a Teátrumi Társaság bevásárolta magát a POSZT-ba, és utána már Vidnyánszky sorra nyerte a díjakat, 
  • idén pedig befolyást szerzett az egyetemi színházi képzés egésze felett: először Kaposváron, majd az SZFE-n. 

Mostantól egyetlen színész sem kaphat diplomát Magyarországon, csak az ő intézményeiben. De a három nagy trófea mellett van sok kisebb: 

Vidnyánszky a magyar közélet egyik legnagyobb pozícióhalmozója. 

2003-ban még arról beszélt egy interjúban, hogy a színházi világban „szétaprózódnak az emberek, egyszerre rendeznek, igazgatnak, diákokat nevelnek, és egyik tevékenységüket sem tudják teljes erővel csinálni.” 2010 után már nem volt ezzel problémája: miközben az egyszerű halandó azt gondolná, hogy az első számú magyar színház igazgatása egész embert kívánó feladat, neki a Nemzeti mellett jut ideje a Teátrumi Társaság irányítására és a Színházművészeti Bizottságra, továbbra is főrendező a beregszászi színházban, de az attól 500 kilométerre lévő Kaposváron is rektori megbízott és egyetemi tanár, illetve most már az SZFE alapítványának elnöke is; tagja továbbá a Nemzeti Kulturális Tanácsnak, a Magyar Művészeti Akadémiának, a POSZT szakmai tanácsadó testületének, a Déryné program szakmai bizottságának, ő a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó művészeti vezetője - és mindemellett rendez, a Nemzetiben évente 2-3 előadást, de máshol is. 

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház Isten ostora című, a legjobbnak értékelt darab rendezéséért átveszi az elismerést Hoppál Péter államtitkártól a 15. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) díjátadó-ünnepségénFotó: Sóki Tamás/MTI/MTVA

Felsorolva ez akár komikusan is hathat, de ezeknek a pozícióknak a nagy része olyan hatalommal jár, ami önmagában a színházi élet prominens tagjává avathat valakit, és akkor az NKA és a kulturális államtitkárság fölötti befolyásról még nem is beszéltünk. 

A feltűnő káderhiány miatt Vidnyánszky legszűkebb köre szintén alig látszik ki a pozíciókból: Fekete Péter például nem csak a Teátrumi Társaság alapítója és a folyóiratuk főszerkesztője, a kormányváltás óta eltelt tíz évben volt ő már a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, a Magyar Vidéki Színházigazgatók Egyesületének (ilyen is van) elnöke, a Szarvasi Vízi Színház művészeti vezetője, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója, miniszteri biztos, a Színházművészeti Bizottság tagja, majd 2018-tól kulturális államtitkár. A színházi körökben egyértelműnek látott erőviszonyokat jelzi, hogy amikor a tao megszüntetése utáni kárpótlásról indultak egyeztetések, a Válasz információi szerint nem Fekete, hanem Vidnyánszky irodájában gyűltek össze az intézményvezetők, és természetesen a Nemzeti nyerte a legnagyobbat.

„A mai színházi életünk pápája Vidnyánszky Attila - írta Jordán Tamás. - Őt ugyan nem a magyar színházi élet nagyjai választották meg, hanem ő maga nevezte ki saját magát és ezt szentesítette a hatalom. (...) Vidnyánszky, a mi pápánk, kételyek nélkül él.”

Erre kellett a legtöbbet várnia

A Narancs már idézett cikkében az azóta elhunyt kritikus, Koltai Tamás úgy fogalmazott: „Kár, hogy Vidnyánszky sajátos színpadi nyelvét és látásmódját nem sikerült szervesen beépíteni a magyar színházba és elfogadtatni a közönséggel. Ezáltal szegényebbek lettünk.” Szerinte ebben szerepe volt annak, hogy a 70-es években Kaposvárról induló, később a Katona József Színházat is megalapító, illetve a Színművészetin az eredmények miatt joggal domináns nemzedék nemcsak a politikától tartotta a távolságot, hanem „személyesen Vidnyánszkytól is, ami hiba volt. Abban nincs semmi, hogy Zsámbékiék nem hívták meg rendezni a Katonába, ők egy másfajta színházi arculatot hoztak létre, és azt építették. De a főiskolán elég korán helye lett volna az ő más gyökerű színészpedagógiájának. Megbántottságát ebből a szempontból jogosnak érzem. Azt nem, hogy sértettségre és egyfajta bosszúesküre váltotta.”

Csakhogy míg minden máshoz elég volt a kormány támogatása és pénze, az SZFE megszerzéséhez nem, ugyanis

az egyetemi autonómia nem tette lehetővé, hogy Vidnyánszky befolyást szerezzen.

Öt évvel ezelőtt volt egy próbálkozás: a kancellári rendszer bevezetésekor a miniszterelnök Papp Csillát bízta meg az intézmény gazdasági irányításával. Gazdasági végzettség nélkül, a művészeti területen járatlanul, páréves egyetemi oktatói tapasztalatot felmutatva látott volna neki a feladatnak, dolgozott viszont a Fidesznek, és kinevezése előtt Papcsák Ferenc alatt volt zuglói jegyző. Akkor miért pont őt jelölte Orbán Viktor? - tették fel a kérdést sokan, és az Index akkori cikke szerint szakmai hiányosságai és politikai kötődése mellett az egyetemen amiatt is aggódtak, hogy Papp Csilla férje a Teátrumi Társaság titkára és a Nemzeti Színház kommunikációs tanácsadója. A szokatlanul erős ellenálláson végül elbukott ez a próbálkozás, a miniszterelnök által jelölt új kancellárt az egyetemen gond nélkül elfogadták, és máig jó vele a kapcsolatuk. M. Tóth Géza akkori rektor a fordulat után azt nyilatkozta, hogy leül Vidnyánszky Attilával átbeszélni, úgymond, az esetleges sérelmeket.

De a kaposvári színészképzés vezetője nem csak a rektorral tárgyalt az SZFE-ről: „Palkovics László miniszter elmondta már tucatszor, és ezt én is megerősítem, 2014 óta téma az SzFE a minisztériumban. Számos terv született, végtelen számú egyeztetés volt ezek alatt az évek alatt” - mondta nemrég az Origónak Vidnyánszky, csakhogy míg ő ezek szerint részt vett a folyamatban, addig az SZFE vezetése állítja: csak 2019-ben értesültek az átalakítási szándékról. 

Vidnyánszky ez idő alatt is folyamatosan próbált beleszólni az egyetem működésébe, saját elmondása szerint az elmúlt években újabb és újabb javaslatokat tett az SZFE vezetésének: ajánlott nekik új épületet, új kurzust, de még konkrét tanárokat is. Tanított is az SZFE-n: Máté Gábor osztályában egy másfél hónapos kurzust, aztán 2016-ban Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter bízta meg „azzal a feladattal, hogy az akkor másodéves osztályunknak zenés-színész vizsgát csináljon a Háry Jánosból egy féléves kurzus keretén belül, s a féléves kurzus alatt ő maga kétszer jelent meg, így a másodév második féléves zenés vizsgánk elmaradt. Azt ugye mondanom sem kell, hogy egy másodéves színészosztálynál milyen fontos jelentősége van egy színész/zenés vizsgának” - írta nemrég az egyik hallgató, Darvasi Áron.

„Régóta kérjük az egyetem vezetését, hogy legyenek nyitottabbak. Legyenek készek a párbeszédre” - emlékezett vissza Vidnyánszky nemrég. De ha nem elég nyitottak, akkor mit van mit tenni?

A megelőző csapás

Tavaly novemberben robbant a Gothár-ügy a Katonában, az SZFE-n is tanító rendező ellen vizsgálat indult, és bár ennek során nem derült ki egyetlen zaklatási eset sem az egyetemen belül, az intézmény mégis gyorsan megvált Gothártól. Néhány nappal azután, hogy a Katona nyilvánosságra hozta Gothár kirúgását, az SZFE-n arra lettek figyelmesek, hogy már ők állnak a középpontban, a kormánymédiában naponta öntik rájuk a súlyos és nagyrészt hazug vádakat, kormánypárti politikusok pedig bármiféle bizonyíték nélkül arra utalgatnak, hogy az egyetem vezetősége tudhatott Gothár molesztálási ügyeiről, ezért le kell mondania. 

A közmédia híradója hónapokkal később ezt az emlékezetes helyreigazítást volt kénytelen lehozni, de hasonló csúsztatások minden nap tucatjával jelentek meg két héten keresztül.  

Abban biztosak lehettek az egyetemen, hogy központilag irányított kampány zajlik ellenük, de nem tudták, mi a célja. Volt, aki csak a kritikus értelmiség elleni szokásos támadások újabb frontvonalát látta ebben, nemsokára viszont megindultak a találgatások, hogy ki nézte ki magának az SZFE-t. Volt oktató, aki már ekkor megírta, hogy „ebből einstand lesz”, míg Upor László rektorhelyettes az RTL-nek csak annyit mondott: a nemtelen támadások sorozata „nem jó jel”.

A médiahadjáratnál is rosszabb jelnek tűnt, hogy azzal párhuzamosan elkezdődött a hosszas és egyre nyugtalanítóbb várakozás a megválasztott rektor kinevezésére. Upor Lászlót erős versenytárssal szemben, meggyőző többséggel választotta meg a szenátus, de novembertől mostanáig a minisztérium blokkolta a beiktatását. Ez egyrészt működési zavarokat okozott az elmúlt háromnegyed évben, másrészt egyre többen tanakodtak azon, hogy akkor a Kálomista vagy a Vidnyánszky szeretné-e azt a rektori széket. Csakhogy eddig úgy látszott, hogy egyiküknek sincs esélye azt megszerezni.

Az egyetem ugyanis egy demokratikus szervezet, amelynek legfőbb döntéshozó szerve az oktatók és hallgatók által megválasztott oktatókból és hallgatókból álló szenátus. Ez határozza meg az egyetem képzési és kutatási feladatait, bizonyos keretek között a költségvetését is, illetve dönt az oktatói és kutatói pályázatokról. 

2019-ben azonban elindult egy folyamat: a kormány nekiállt alapítványokba privatizálni az egyetemeket, ahol már a minisztérium által kijelölt kuratórium fogadja el az intézmény költségvetését, éves beszámolóját, szervezeti és működési szabályzatát, intézményfejlesztési és vagyongazdálkodási tervét - és míg az állami egyetemeken a miniszter kizárólag a szenátus által megválasztott rektorjelöltet terjesztheti fel a köztársasági elnökhöz kinevezésre, addig a magánegyetemeken a törvény arra is lehetőséget ad, hogy az alapító okiratban eltérjenek ettől, és a szenátusnak csak véleményezési jogot adjanak.

Karácsony előtt, amikor még semmi konkrétum nem látszott, csak valami körvonalazatlan fenyegetés, ezt a szép dalt énekelték színésznők „a Színház- és Filmművészeti Egyetemért és a játék szabadságáért.”

A Színház- és Filmművészeti Egyetemért és a játék szabadságáért | HD verzió

A Színház- és Filmművészeti Egyetemért és a játék szabadságáért | HD verzió

Közzétette: Színház- és Filmművészeti Egyetem – 2019. december 22., vasárnap

Alapítvány minden áron

Februárban egy helyettes államtitkár találkozóra hívta a művészeti egyetemek kancellárjait, ami után Upor László levélben írta meg a hallgatóknak, hogy „az úgynevezett modellváltás egyik lehetséges – most éppen legvalószínűbbnek tűnő – iránya szerint ez a négy művészeti intézmény (a képzőművészeti, a színház- és filmművészeti, a táncművészeti és a zeneművészeti egyetem) önállóságát megtartva, de közös alapítványi fenntartó alatt folytatná a képzést.”

Ez önmagában nem lett volna elfogadhatatlan az egyetem vezetésének. Volt olyan példa, amivel az érintettek elégedettek: a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem például saját maga kezdeményezte 2016-ban a modellváltást, a minisztérium másfél évig vizsgálta a lehetőségeket, és végül a fenntartó és az egyetem által közösen írt előterjesztést a négy éves folyamat végén megszavazta a kormány és a MOME augusztus elején magánegyetemmé válhatott.

Meg is kezdődtek az egyeztetések a négy művészeti egyetem között, illetve a kormánnyal, a hallgatók meg közben azon viccelődtek, hogy akkor létrejöhet végre a Budapesti Összművészeti Egyetem, vagyis a BÖSZME. Aztán jött a fordulat: Bódis József államtitkár videókonferencián közölte, hogy a korábbi elképzeléssel szemben a négy egyetem egy-egy önálló alapítvány fenntartásába kerül, és az átállás 2021. januárjától esedékes. 

Mindenki tiltakozott a lehetetlenül rövid határidő miatt, és három egyetem már másnap ígéretet kapott a halasztásra. Az SZFE nem.

Pár nappal később Bódis József és Horváth Zita helyettes államtitkár látogatást tett az SZFE-n. Az egyetem rendkívüli hírlevele szerint ekkor „megerősítik, hogy határozott kormányzati szándék a januári modellváltás, amelytől a fenntartó több lábon álló struktúrát, átláthatóbb és fejleszthető finanszírozást remél. Kérdésre újra megfogalmazzák, hogy az ún. vezetői válságot is így kívánják orvosolni. Upor László jelzi a gyorsasággal kapcsolatos aggályait, továbbá kifejti, hogy az egyetemen belül nincs vezetői válság, a zavart csupán az okozza, hogy a szenátus által állított jelöltet a fenntartó nem terjesztette fel kinevezésre a Köztársasági Elnöknek.”

Egy májusi találkozón a szenátus is felteszi Bódisnak a kérdést, hogy miért nincs kinevezve a rektor. Az államtitkár erre „kifejti, nem tartja szerencsésnek az elhúzódó rektori pályázatot, és a sajnálatos őszi eseményeket (félreérthetetlenül utal a »Gothár-ügyre«), melyet véleménye szerint jól kezelt a vezetőség, de »meghatározó véleményformáló körök« szerint rendszerszintű lehet a »jelenség« az intézményben.” Amikor az egyetem oktatói aggasztónak nevezik, hogy ez a két kérdés összekeveredik, az „államtitkár reményét fejezi ki, hogy az átalakulás megoldás lesz, és kéri, hogy a lehetőséget lássa ebben az egyetem.”

Az egyetem vezetői újra és újra kérik, hogy ne kelljen 2021. január 1-től átállniuk az új modellre, és 50 kérdést küldenek el Palkovicsnak, hogy legalább az alapokkal tisztában legyenek. Néhány kérdésre kapnak választ, sokra nem, majd május 26-án éjjel Semjén Zsolt beterjeszti a törvényjavaslatot, amiről az egyetem a sajtóból értesül. Választ kaptak kétségbeesett kérésükre is: 

halasztás helyett szeptember 1-re előrehozták az átállás határidejét. 

Konkrétan három nyári hónapjuk maradt megoldani azt, amire a MOME-nak négy éve volt, és közben senki nem tudta megindokolni, hogy mi ilyen sürgős.

Aznap, amikor a hír végigsöpört a médián, Bódis államtitkár a HírTv-ben elmondta, hogy a kuratórium kiválasztása még előttük áll, várják az egyetem és a szakma javaslatait, de a műsorvezetőnek volt egy saját felvetése is:

Ami ezután következett, arról már részletesen tudósítottunk mi is:

  • az egyetemi polgárok tüntetése az SZFE „szétverése” ellen;
  • a Teátrumi Társaság vádjai a politikai okokból tiltakozó színművészetisekről;
  • a hallgatók és Palkovics találkozója, ahol a miniszter megállapította: ezek bizony politizálnak;
  • az egyetem mellett kiálló művészek végeláthatatlan sora, illetve a modellváltást támogató 70 színházi ember ellenlevele, az aláírók között Vidnyánszkyval és Rátótival;
  • a törvény elfogadása július 3-án
  • és a zenés-táncos tüntetés a parlament előtt a szavazás alatt;
  • Vidnyánszky és a négy másik kurátor bejelentése;
  • két alapvető fontosságú oktató felmondása;
  • a hallgatói önkormányzat nyilatkozata, amelyben elutasítják a kuratóriumot;
  • a kormánymédia üzenete: a hallgatók hallgassanak;
  • és egy legendás tanár szerződésbontása majd' fél évszázad után.
Ez volt az első figyelmeztetés. Még nincs vége.

2020 július 3-án az Országgyűlés megszavazta az SZFE modellváltását célzó törvényjavaslatot. A megszavazott törvénybe hallgatói követeléseink nem kerültek bele. Egyetemünk autonómiája továbbra is veszélyben van.

Közzétette: Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK – 2020. július 6., hétfő

Mi lesz az első mondat?

Az SZFE magánegyetemmé alakítása nem egyedülálló: a Corvinus után idén összesen nyolc egyetem kerül alapítványi tulajdonba, fideszes politikusokkal és Fidesz-közeli üzletemberekkel feltöltött kuratóriumok felügyelete alá. Csakhogy van három alapvető különbség:

  • a többiekkel ellentétben az SZFE ezt (így) nem akarta, a tiltakozása ellenére erőltették rá, 
  • ami nyilván összefügg azzal, hogy a kormány és Vidnyánszkyék kifejezetten ellenséges kommunikációval mentek neki a modellváltásnak,
  • és azt is nyilvánvalóvá tették, hogy át akarják alakítani az egyetem vezetését és oktatását.

A különbséget jól mutatják a kuratóriumi elnökök és az egyetemi vezetők közös fotói: Csányi Sándor a Soproni Egyetemen, Varga Judit miniszter a Miskolci Egyetemen tett baráti hangulatú látogatást nemrég. Az SZFE esetében elképzelhetetlennek tűnik, hogy egymás mellett mosolyogjon a kuratórium elnöke és a rektor. Egyrészt mert nincs is rektor, a minisztérium nem engedi kinevezni, másrészt mert itt, egyedülálló módon

az egyetem ellensége lett az SZFE vezetője.

Sok erős mondatot lehet idézni, miként beszélt Vidnyánszky az SZFE-ről, de nem nagyon van tömörebb összefoglalás a szenátus jó sok hivatkozással ellátott közleményénél. Ez Vidnyánszky azon felszólítására reagál, hogy „a kuratórium és a szenátus, valamint a HÖK együttműködésére és tárgyalásra van szükség. Párbeszédet, szakmai vitákat folytatni, megalapozott álláspontokat ütköztetni.” Erre kérdez vissza az egyetem vezetése: „miként képzeli a megalapozott álláspontok szakmai ütköztetését, a párbeszédet azok után, hogy kinevezése előtt is és azóta is folyamatosan becsmérli az egyetemünkön folyó munkát, annak minőségét köztudomásúan alacsony színvonalúnak tartja, nagy mestereink életművét lenullázza, a tanári kart megengedhetetlen jelzőkkel illeti, egy részét bagázsnak (etimológiai szótár: csőcseléknek) nevezi, többekről név szerint valótlanságokat terjeszt, feltételezéseken alapuló határozott kijelentéseket tesz; az egyetem működését, elmúlt évtizedeit egyáltalán nem ismeri, de olyan érveket ismétel meggyőződéssel, amelyek nem igazak, azok tényekkel, adatokkal bizonyított cáfolataival nem törődik, és ezzel megtéveszti a közvéleményt; a hallgatókat rendszeresen infantilizálja és sértegeti, az egyetemen felhalmozott tudást nem tiszteli, az elért eredményeket nem létezőnek tekinti, az oktatási hagyományokat megkérdőjelezi, az egyetemen végzett munka iránt nem mutat kíváncsiságot; saját bevallása szerint már 2014-től tervezi a változtatást, de ez ügyben az egyetem vezetőségét soha nem kereste, kurátori felkérése kapcsán sem kezdeményezett párbeszédet, ezzel szemben szüntelen erődemonstrációt folytat kormányzati felhatalmazással; a modellváltás folyamatában kialakult vitát buzgón politikai erőtérbe helyezi, egyértelműen ideológiai harcot vív, direktívákat fogalmaz meg; (...) megkérdőjelezi véleménynyilvánításhoz való jogunkat, nemzeti identitásunkat és elkötelezettségünket a magyar kultúra iránt, morális hozzáállásunkat a hallgatókhoz — röviden: miként képzeli a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédet, mi lesz az első mondat?”

De a kimondott szavaknál is beszédesebbek voltak a hallgatások, a kommunikáció hiánya: az egyetem a róluk szóló törvény benyújtásáról és a kuratórium névsoráról is csak a médiából értesült, a kurátorok pedig július 31-ei kinevezésük óta egyáltalán nem keresték az egyetem vezetőit, csak a kormánymédiának adott interjúkban megfogalmazott vádakkal üzentek nekik.

Jönnek a „benzinkutasok”

A minisztérium felkérte az egyetemet, hogy jelöljön kurátorokat, Bódis államtitkár a HírTV idézett műsorában pedig arról beszélt, hogy még nem döntenek a személyükről, mert várják a szenátus és más szakemberek javaslatait.

Az egyetem komolyan vette a feladatot, bár nagyon szűk határidőt kapott: kidolgozott egy részletes szempontrendszert, és ez alapján felkért jelölteket, akik el is vállalták a kellemesnek éppen nem ígérkező feladatot. Az egyetem vezetői nem mondanának ilyet, de a listát látva egyértelmű a kompromisszumra törekvés, a megfelelési szándék a kormány vagy Vidnyánszky elvárásainak: a nyolc kurátor- és a négy felügyelőbizottsági tagjelölt valóban mind elismert figura, de nincs köztük egyetlen olyan sem, aki hangos kritikusa lenne a NER-nek vagy Vidnyánszkynak, sőt. A listán a jelenlegi rektorhelyettes, az SZFE-n 25 éve tanító Novák Eszter mellett szerepel többek között:

  • Csóti József, az Alkotmánybíróság gazdasági főigazgatója, korábban több színház gazdasági vezetője;
  • Havas Ágnes, a Vajna-féle Filmalap vezérigazgatója;
  • Udvaros Dorottya, aki Vidnyánszky társulatában játszik a Nemzetiben;
  • Röhrig Géza egykori SZFE-s hallgató, az Oscar-díjas Saul fia főszereplője, akinek a kormány Kossuth-díjat adott;
  • Eötvös Péter világhírű zeneszerző, aki a legmagasabb állami kitüntetést kapta a kormánytól.
Eötvös Péter átveszi a Szent István-rendet 2015-benFotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

Egyikük sem volt elég jó a minisztériumnak, az egyetem egyetlen jelöltje sem került be se a kuratóriumba, se a felügyelőbizottságba.

A kuratóriumnak az elnökön kívül tagja lett 

  • Rátóti Zoltán színész, Vidnyánszky beosztottja a Nemzetiben, egyben az MMA tagozatvezetője, aki 2018-ban nyíltan kampányolt a Fidesznek;
  • Lajos Tamás, a közpénzes pályázatokon Kálomista Gábor mellett legjobban teljesítő producer;
  • és a MOL két felső vezetője, Bacsa György stratégiai ügyvezető igazgató és Világi Oszkár igazgatósági tag, a Slovnaft vezérigazgatója.

Az alapítvány működését ellenőrző felügyelőbizottság tagjai pedig 

  • Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója, a Vidnyánszky vezette Teátrumi Társaság tagja, fideszes események rendszeres résztvevője; 
  • Szapáry György, Orbán Viktor korábbi tanácsadója, washingtoni nagykövete, 2015 óta a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója; 
  • és Windisch László, a második Orbán-kormányban minisztériumi főosztályvezető, 2013-tól 2019-ig a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

A két testület nyolc tagja közé tehát nem fért be egy sem, aki jelenleg kötődne az SZFE-hez vagy akit a szenátus jelölt volna, ahogy egyébként nő sincs köztük. Bekerült viszont 2-2 ember a Nemzeti Színházból és a MOL-ból, egy pedig az MNB-ből.  

A kurátorokat július 31-én nevezte meg az ITM, vagyis egy hónapjuk lett volna felkészülni a modellváltásra, de egyetemi forrásaink szerint 

augusztus végéig közülük senki nem ment be az egyetemre, és senki nem vette fel formálisan vagy informálisan a kapcsolatot annak vezetőivel.

Az egyetemen sokan nem értik, miért az olajipar adja a kuratórium 40 százalékát, de a benzinkutas gúnynéven emlegetett MOL-osok megjelenése a nyugati alapítványi modellek szerint lehetne igazolható, amennyiben ott is ülnek menő üzletemberek az egyetemek kuratóriumában - az más kérdés, hogy mennyire jó ötlet egyetlen kormányközeli cégtől igazolni vezetőket. Mindeközben az öt kurátor közül Vidnyánszky és Rátóti saját elmondása szerint sem követi a színházi képzés fejleményeit, nem néztek vizsgaelőadásokat sem, egyedül Lajos Tamás ismeri valamennyire belülről az SZFE-t, bár neki sincsenek túl friss tapasztalatai (2001 és 2006 között tanított operatőröket).

Elméleti szakemberből pedig egy sem került be. Az egész SZFE-ügy a színház körül kavarog, nem kis részben azért, mert Vidnyánszky és társasága ezen a fronton támad, a filmes világról ehhez képest alig esik szó, a harmadik nagy szervezeti egységről, a hallgatók többségét magáénak tudó Elméleti és Művészetközvetítő Intézetről, illetve a Doktori Iskoláról pedig szinte semmi.

Kinevezésük óta mind az öt kurátortól kértem interjút: a MOL sajtóosztálya nem is válaszolt, a Nemzeti sajtósa ellenben azt írta augusztus elején, hogy Vidnyánszky Attila és Rátóti Zoltán éppen nem ér rá, de térjünk vissza a kérdésre később - azóta nem reagáltak. Lajos Tamás rögtön belement az interjúba, megbeszéltük az időpontot és helyszínt, majd egy nappal korábban, augusztus 11-én váratlan elfoglaltságra hivatkozva lemondta, és azóta nem reagál az új időpontkérésre.

Orbán Viktor miniszterelnök a Mol Labdarúgó Akadémia megnyitóján Dunaszerdahelyen, mögötte Világi Oszkár klubtulajdonosFotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Ezzel párhuzamosan mindhárom szakmabeli kurátor adott viszont interjút a kormánymédiának, csakhogy ezekből nem sok derül ki arról, mik a terveik az egyetemmel és hogyan kezelnék azt a szokatlan helyzetet, hogy egy őket kategorikusan elutasító intézményt kellene irányítaniuk.

Elfoglalunk egy egyetemet? Gyurcsány!

Vidnyánszky a tiltakozások mögött egy „nagyon komoly nemzetközi háttérhatalom és hálózat” szervezkedését vélte felfedezni, és a Kossuth Rádióban arról is lerántotta a leplet, hogy a hallgatókat „úgy manipulálják, hogy az egyszerűen gazemberség”, méghozzá a baloldal, amely így akar visszatérni a hatalomba.

Lajos Tamás szerint „a tanárok által felheccelt és manipulált diákok tüntettek”, és azt is fontosnak tartotta elmondani a Magyar Nemzetnek, hogy „nagyon kevés mostanában az a komoly produktumokat előállító rendező, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, illetve annak rendező szakán végzett. A másik fájó hiány a forgatókönyvíró-képzés.” Az SZFE emlékeztette, hogy 2001 óta folyik náluk filmdramaturgok és forgatókönyvírók képzése.

Rátóti Zoltán a Mandiner kérdésére, hogy lesznek-e „szövetségesei” a kuratóriumnak az egyetemen belül, azt válaszolta: „Képzelje, én még nem találkoztam azóta senkivel sem az egyetemről. Illetve egyetlen egy tanárral, akihez régi szakmai barátság fűz.” Megígérte, hogy lesz pénz, javítják a hallgatók életkörülményeit, lesz új kollégium is, „ehhez azonban nagyon üdvözítő lenne, ha mindannak az energiának egy részét, amit a Hallgatói Önkormányzat az ellenállásba fektet, át tudná konvertálni afelé, hogy mi az, amit közösen meg lehet csinálni.” Az SZFE Doktori Iskolájának vezetője, Karsai György hosszú levélben szedte szét a nyilatkozatot, amire Rátóti azzal vágott vissza, hogy Karsai nem határolódott el Gyurcsánytól.

Nemcsák Károly és Rátóti Zoltán a 2013-as évadnyitónFotó: Bugány János/MTI/MTVA

Három hete mindenre ez a válasz, minden problémát ezzel takar el az új kuratórium. 

Ahogy az Index kinyírását és a belarusz válságot, úgy az SZFE ügyét is gyurcsányozásba csomagolja a kormány, 

miközben a DK elnökének egyikhez sincs lényegi köze. Az SZFE esetében azonban megtette azt a szívességet a fideszes propagandának, hogy kiírta a Facebookjára: Vidnyánszky és társai a kormányváltás után „minden értelemben földönfutók lesznek”. A következő napokban például Tamás Gáspár Miklós és Majtényi László is elmondta, mi a baj ezzel, majd - bár nem feladata politikusi nyilatkozatokat minősíteni - a médiahadjáratot látva az egyetem is elhatárolódott. De ez mindegy volt, lassan egy hónapja folyamatosan, minden nap többször elítéli a kormány és médiája Gyurcsány fenyegetőzését: megszólalt Orbán Viktor, fideszes politikusok, egész sornyi elemző, Rákay Philip vezetésével pedig 300 színész, zenész, vegyész stb. tiltakozott az ellen, hogy Gyurcsány „Lenin, Hitler és Sztálin, illetve gyalázatos magyarországi követőik világának visszahozatalát tartja kívánatosnak”. A petíciót gyorsan aláírta vagy 20 ezer ember. Az Origo közben a maga sajátos módján kérdezi végig egyesével a színházi élet szereplőit, hogy ők miért nem határolódtak el még Gyurcsánytól vagy miért nem elég keményen.

Ez a gyurcsányozás azért nagy segítség, mert amúgy kifejezetten nehezen kommunikálható helyzet, hogy van itt egy nagy hagyományokkal rendelkező egyetem, ötszáz hallgató és rengeteg elismert oktató, akik mind nem akarják azt, amit a kormány rájuk erőszakol. Velük vagy a konzervatív oldalon is tisztelt egyéb tiltakozókkal nehéz lenne vitatkozni, még a szokott eszközökkel is. Gyurcsánnyal könnyű.

„Ebben a Vidnyánszky épp úgy le fog épülni, mint akit épp most készül leépíteni”

Az egyetem elfoglalása olyan történet, amelyről ezúttal túlzás nélkül állítható, hogy egy egész szakmát érint. Az elmúlt száz évben itt végzett és tanított a legjobb színházi és filmes alkotók nagyon nagy része, és gyakorlatilag ma sincs olyan ember ezen a területen, akinek ne lennének személyes kötődései az egyetem egykori hallgatóihoz.

Azt nehezen lehetne állítani, hogy a szakma testével védelmezi az egyetemet, ahogy a tudományos élet más térfoglalásainál, úgy itt sem akarnak tömegesen belépni egy ilyen lejáratókampányokkal és egzisztenciális fenyegetésekkel teli politikai térbe. De azt lehet mondani, hogy sok olyan ember is megszólalt az egyetem védelmében, aki nem szokta a kormányt kritizálni. 

Nekem az SzFE #1

Nekem az SZFE... https://youtu.be/HEFRduSwjG4

Közzétette: Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK – 2020. június 25., csütörtök

A színházi életben, amelyet a legjobban érintenek ezek a viták, természetesen mindig is voltak különböző ízlésű emberek és ellentétes érdekű csoportok, de 2010 óta rohamosan mélyül a „megosztottság”, és abban nagyjából mindenki egyetért, hogy emberemlékezet óta nem volt ilyen rossz a hangulat. Vidnyánszky szerint erről a liberális bagázs tehet, de talán az sem segített, hogy a Teátrumi Társasággal együtt politikai hátszéllel elfoglalt színházakat, fesztiválokat, egyetemeket és most már szinte mindenkinek a működése tőle függ.

Átláthatatlan mennyiségű üzengetés zajlott ezen a nyáron, és a feszültségeket jól jelzi, hogy Vidnyánszky saját társulatából és régi munkatársai közül is többen felszólaltak ellene. 

  • Bánsági Ildikó, a Kossuth-díjas színész, aki saját megfogalmazása szerint rajongott érte, felmondott igazgatójának a Nemzetiben: „Amikor olvastam a hírt, hogy Vidnyánszky lett az SZFE kuratóriumi elnöke, fájdalmat éreztem amiatt, hogy megbeszélés, egyeztetés helyett hatalmi alapon történt a kinevezése.” 
  • Udvaros Dorottya pedig nyilvánosan hazudtolta meg a főnökét: „sehol és senkitől nem tapasztaltam, sem kollégáktól, sem nézőktől, hogy rosszabb színésznek minősítettek volna azért, mert a Nemzeti Színház tagja vagyok!” - mondta a Kossuth-díjas színész, miután Vidnyánszky arról beszélt, hogy a „nemzetközi háttérhatalom” többek között őt is ellehetetlenítette.
  • Blaskó Péter a Nemzeti vezető színésze 2002 óta, aki 2008-ban azzal szerzett politikai hírnevet, hogy a Gyurcsány elleni tiltakozásképpen nem vette át a Kossuth-díjat, de most azt írja, hogy Vidnyánszky hibázott, mert „konszenzus nélkül nem fogadható el a Színház- és Filmművészeti Egyetem megújítása”.
  • Szinetár Miklós, aki Vidnyánszkynak tanára és operaházi főnöke volt, lemondásra szólította fel, mert „aki ennyi állást tölt be egyszerre, miközben nagyon sok előadást is rendez, az megkérdőjelezi, hogy betölti-e azokat a hivatalokat rendesen. Másrészt egy ilyen patinás egyetem életében bekövetkező ekkora változásnál feltétlenül szükséges a konszenzus.”
  • Cserhalmi György, a Nemzet Színésze, akit nemrég Vidnyánszky hívott tanítani Kaposvárra, azt mondta: „Csináltak itt két kicsi szakmát egy nagy helyett, és ezek elkezdenek felszívódni egymás utálatában, ami rettenetes nagy bűn. Egy nagy szakma lehetne erős, és lehet, hogy valakiknek ez szúrt szemet. Megpróbálják ezt a két pici szakmát teljesen leépíteni, de ebben a Vidnyánszky épp úgy le fog épülni, mint mindenki más, akit épp most készül leépíteni.”

Ritka jelenség, amikor a kormányoldalra besorolt hírességek kibeszélnek a táborból vagy amikor az elszánt apolitikusok kinyitják a szájukat. De az ezekhez hasonló nyilatkozatok mögött évtizedes munkakapcsolatok állnak: Szinetár keresetlen szavakkal illeti a „liberális álértelmiséget”, Vidnyánszkyt nagy művésznek és „szeretetre méltó” embernek tartja - de fél évszázadon át tanított megszakítás nélkül a Színműn. Blaskó Péter kormánypártiságát senki nem vonná kétségbe, Vidnyánszkyval dolgozik hét éve - de a pártsajtóban éppen kéjesen gyalázott Székely Gáborral, Zsámbéki Gáborral és Ascher Tamással is hét éven át járta a világot „a rendezéseikben szerepelve, sikert sikerre halmozva, fesztiválról fesztiválra. Megbecsülést, elismerést szerezve a magyar színházművészetnek.” 

Újszerű helyzet, hogy amikor Vidnyánszky - az érdekében eljáró kormánymédia segítségével - a szokásos lejárató gyakorlatokat végzi, számolnia kell azzal, hogy nem csak maradandó sebeket ejt embereken, hanem adott esetben olyan helyről is kap kritikát, ahonnan nagyon nem szeretne.

Mit akarnak az egyetemmel?

Bár az új kuratóriumi tagok a párbeszéd fontosságát hangsúlyozzák, a helyzet mégiscsak az, hogy van egy belső szabályszerűségek szerint működő intézmény, amely nem ismeri el őket legitimnek, miközben ők maguk megvetően nyilatkoznak az egyetemről. Ebből nehezen következhet más, mint nyílt konfliktus és Vidnyánszkyék akaratának rákényszerítése az egyetemre. Azt már nehezebb megmondani, hogy mégis mire irányul az akarat.

A legjobban megfogható sérelem, hogy „az egyetem oktatói közössége a független szféra felé orientálja a hallgatókat, mely bár szakmailag érdekes és fontos kihívás, ugyanakkor az ország színháznézőinek kiszolgálása szempontjából megengedhetetlen” - írta a Teátrumi Társaság, míg Vidnyánszky szerint „az egyetem képzései az elmúlt évtizedben egyre kevésbé alkalmasak arra, hogy a magyarországi kőszínházakat jól felkészült színészekkel és rendezőkkel lássák el.” Az egyetem erre közzétette a statisztikát, miszerint az elmúlt tíz évben az SZFE-n végzett hallgatók 68 százaléka kőszínházakban van szerződésben (több mint harmaduk vidéken), 22 százalék szabadúszó, kőszínházi szerepekkel és 6 százaléka van a független szférában.

A legtöbbet emlegetett, politikusok és kuratóriumi tagok által ismételt probléma az ideológiai nevelés, a hallgatók „balliberális befolyásolása”. Az egyetem következetesen tagadja ezt, a türelmesebbek azzal érvelnek, hogy de hát azok a jobboldali művészek is az SZFE-n végeztek, akik most libsiznek, csak nem lehet akkora agymosás, meg hát ugye olyanok állítják ezt, akik nem jártak az egyetem közelében évtizedek óta vagy éppen soha. Nem mindenki tud türelmes maradni, a már idézett Karsai György, a klasszika-filológia ősz halántékú, nemzetközi hírű professzora már ott tart, hogy amikor Rátóti kurátor egy másik „értékrend” „beengedésének” szükségességéről beszél, arra azt tudta írni: „ez meg ugyan mi a lófasz, már megbocsáss, de annyiszor hallom hónapok óta ezt a jelentéssel soha meg nem töltött »más értékrend«-et, hogy elragadott az indulat, bocsánat”. Majd Karsai felteszi a kérdést: „Mondd, ismered az SZFE tizennyolc szakjának képzési terveit, a tanmeneteket, a KKK-nkat (Képzési és Kimeneteli Követelmények), és ezen dokumentumok szigorú, de igazságos kritikájának sommázata e mondat? Ugyanezt a kérdést szívesen feltenném persze a MOL-tól érkező kurátortársaidnak is, akik színház- és filmügyekben nagyágyú-mivoltukat eddig sikeresen titokban tartották”.

A fenti kettőn kívül olyasmik hangoztak még el kurátori kritikaként, mint a már említett megjegyzés, hogy hiányzik a forgatókönyvírók képzése, miközben van ilyen. De arról is beszéltek a Teátrumi Társaságban és a parlamentben, hogy harminc éve változatlan az egyetem, amire az SZFE egy hosszabb kiadványban mutatta be a változásokat.

Forrás: SZFE Hitvallás

(A kuratóriumi tagok tájékozatlansága és pontatlan fogalmazása amúgy nem jelenti azt, hogy ne lennének hibák az SZFE-n, csakhogy az ezekről szóló értelmes - és létező - párbeszédet pont elnehezíti a külső fenyegetés elleni védekezés és a butuska hazugságokra való reagálás kényszere. Megmaradt bennem a jelenet, amikor a parlament előtti tüntetésen odaléptem az egyik legismertebb fiatal filmeshez, hogy nyilatkozzon valamit, de ő szomorú mosollyal utasított el, mert bár kiáll az egyeteméért, de neki személy szerint sok baja volt vele. Mondtam, hogy szuper, ki vele, de ő csak rázta a fejét, hogy ilyen helyzetben nem fog kritizálni.)

Az ún. megoldási javaslatok között főleg a sok pénz szerepel, új campus, új kollégium, amikre tényleg nagy szükség lenne és amiket az egyetem már másfél évtizede próbál elérni. Voltak is többé vagy kevésbé előrehaladott próbálkozások, de végül soha nem volt elég erős kormányzati támogatás. „Nem az a szándék, hogy elpusztítsuk, ami van. Építkezni szeretnénk, úgy néz ki, hogy a kormány biztosít a kapacitás-bővítésre megfelelő fedezetet, azaz plusz osztályok indulhatnak és komolyan megkezdjük egy új campus megtervezését, mert méltatlan, ahogy az oktatás zajlik” - mondta Vidnyánszky.

Az itt említett plusz osztályok talán a legkonkrétabb utalás a képzésbe való beleszólásba, amiből egy olyan forgatókönyv is következhet, hogy az új osztályokhoz új, Vidnyánszky által hívott tanárok is jönnek, és így lesz „másfajta értékrend” meg sok színész a Teátrumi Társaság színházaiba, miközben maradhatnak a régiek is. Ezzel kapcsolatban például az az aggály merül fel, hogy a kétszer annyi színészt, rendezőt és más szakembert nem tudná minőségi munkával ellátni a közeg. 

A másik lehetséges módszer, amit Vidnyánszky Kaposváron alkalmazott, hogy átvette más osztályát, illetve kirúgott tanárokat, és a helyükre hívta Eperjes Károlyt, Takaró Mihályt, Fábry Kornél atyát, Cserhalmit és másokat. Egyáltalán nem biztos, hogy Vidnyánszky a kaposvári modellt akarja alkalmazni az SZFE-n is, de az igen, hogy sokan tartanak ettől.

Mit tehetnek meg vele?

Az elmúlt hónap nagy kérdése az volt, hogy mindezt hogyan érheti el az új kuratórium. Miközben ezt a cikket írtam, az érintetteknek csak sejtéseik lehettek erről, ugyanis a szenátus hiába hagyta jóvá augusztus 12-én az új alapító okirat, illetve az SZMSZ és az SZMR szövegét, a fenntartó ezt öt nappal az alapítványi formára való átállás előtt sem véleményezte vagy fogadta el. Egyetemi forrásaim múlt héten arról beszéltek, 

minden azon áll vagy bukik, hogy a kuratórium felruházza-e magát olyan jogosítvánnyal, amivel megkerülhető a szenátus.

Péntekre kiderült: a kuratórium nem csak hogy megkerüli a szenátust, de gyakorlatilag összes fontos jogkörét elveszi, „autonómiájának minden lényeges elemét felszámolja”. Vidnyánszkék dönthetnek róla, ki indítson osztályt, ki vezesse az egyes intézeteket, mire lehet pénzt költeni, és a rektorról is ők döntenek. 

A párbeszéd reménytelenségét jelzi, hogy a minisztérium által összehívott egyeztetésre az egyetem vezetése és a hallgatói képviselet nem ment el, az alapítvány kurátorai pedig már több napja aláírt alapító okirattal érkeztek. 

Mit lehet tenni ellene?

Az egyetemi polgárok közül sokakban azonnal felmerült a távozás gondolata, ezt meg is tette két évtizedek óta meghatározó rendező-tanár, Székely Gábor és Zsámbéki Gábor, illetve a másik generációt és szemléletmódot képviselő elméleti intézetvezető, a Krétakör egykori menedzsere, Gáspár Máté. De az elmúlt hetekben a többségi álláspont inkább az volt, hogy maradni akarnak, és nem csak azért, mert nem akarják elveszíteni az állásukat, hanem a hallgatók miatt is, akiket ők vettek fel és ők vállaltak felelősséget a tanításukért. 

Kérdés, hogy a kuratórium újabb és újabb megalázó lépései hogyan befolyásolják ezt a közhangulatot.

A hallgatók közül is többen gondolkoznak azon, hogy kilépjenek vagy legalább passziváltassák a félévüket, de az utóbbi az SZFE-n nehezen kivitelezhető, mert nem minden kurzus indul évente. Vannak, akik 900 ezer forintot fizettek az eddigi féléveikért, mégsem kapnának diplomát, mások pedig épp hogy az ösztöndíjuk visszafizetését kockáztatnák, ha otthagynák az egyetemet. 

Hallgatók az egyetem épülete előttFotó: SZFE HÖK

Kegyetlen dilemmák ezek: akik több éve tanulnak már együtt, azok egy összeforrott kortárs közösségből és az életüket meghatározó tanárok köréből kényszerülnének kilépni, míg akiket idén vettek fel, azok pedig nagyrészt régi nagy álmukat váltanák valóra az SZFE-n, amit most el kellene engedniük. „Kaptunk egy esélyt. Ne vegyék el” - ez a címe a gólyák videójának. Hétfőre meghirdették a harmadik hallgatói tüntetést Zsákutcabál címen.

Fontos körülmény, hogy az elméleti és a filmes képzés egyes részeit még lehet máshol végezni, de korántsem mindent, a színész- és rendezőképzés viszont már csak Vidnyánszky alatt elérhető Magyarországon. A magyar színház és film jövőjét évtizedekre meghatározhatja, hogy milyen világ alakul ki a határozatlan időre kinevezett kuratórium regnálása idején.

„Miért én vagyok büntetve?” 

Amikor múlt héten leültem beszélgetni az egyetem három hallgatójával, az egyszerre higgadt és indulatos megszólalásaikban vissza-visszatért egy gondolat, mint az elmúlt hónapok egyik alapélménye: az, hogy 

„az igazság nem számít.” 

Múlt év vége, a Gothár-ügy kirobbanása óta az egyetem hallgatói azzal szembesülnek, hogy a hatalom birtokosai és médiamunkásaik, illetve a Vidnyánszky mögé felsorakozott színházi és filmes emberek egyre durvább hazugságokat ismételgetnek a legnagyobb nyilvánosság előtt az általuk választott képzésről, a tanáraikról, róluk. Kétségbe vonják önállóságukat, nemzeti öntudatukat és fertőként írják le az életüket. „Amikor elhangoztak a vádak, hogy itt ideológiai képzés folyik, hogy itt minket balliberálisnak nevelnek, uszítanak a tanáraink, akkor azt éreztük, hogy erre ki más reagáljon, ha nem a hallgatók. Hogy el kell mondanunk, hogy bocsánat, de nem: mi felnőtt emberek vagyunk, akiknek vannak saját gondolataik, a tanáraink pedig azt próbálják lehetővé tenni, hogy kifejezhessük magunkat, mert ez lesz a dolgunk az életünkben” - mondja Podlovics Laura negyedéves bábszínész, az SZFE HÖK általános elnökhelyettese. Az egyik adag hamis állítás után a hallgatói képviselet összerakott egy videót „a tényekről”: megnézték 65 ezren, ami szép szám, de a kormány által uralt nyilvánosságba nem kerülhet be sem ez, sem például az, amikor Gáspár Máté intézetvezető 30 pontban válaszolt a Teátrumi Társaság nyílt levelére. 

A hallgatók próbálták nem a szívükre venni a támadásokat, például abból nevetve emlegetett szállóige lett, hogy Cseke Péter kecskeméti színigazgató, a Teátrumi Társaság alelnöke szerint az SZFE-ről kikerülő színészek egyik része tehetséges, másik része „pusztulat”. De amikor személyükben támadtak meg oktatókat és hallgatókat, amikor napi szintű közléssé vált, hogy szeretett tanáraik „zaklatószínházakban” dolgoznak, vagy amikor az életük felett közvetlen befolyással bíró kormányzati emberek és kurátorok nyilatkoztak, akkor már nehezebb volt humoruknál maradni. Jeney Luca harmadéves színészhallgatóban például akkor tört el valami, amikor Rátóti Zoltán friss kuratóriumi tagként, az elmúlt hónapok finoman szólva is hiányos, ám erőszakos kommunikációja után arról beszélt, hogy a hallgatók jobban tennék, ha együttműködnének. 

Színház- és Filmművészeti Fociklub x noÁr

🎭 Közkívánatra elkészült az első előzetes a Színház- és Filmművészeti Egyetemről szóló számunkhoz, de ne felejtsétek, ez csak egy kis kedvcsináló, a nagy durranás még hátra van! ❗️ Az új szám és a hozzá tartozó vidóklip a jövő héten jön ki! Készen álltok? 🎞 Ebben a kis előzetesben közérthetővé tesszük az SZFE körüli történéseket, és mi sem kézenfekvőbb most, mint a foci párhuzam. Ha nem ismeritek az SZFE helyzetét, itt a legfrisebb írás: https://szfe.hu/hirek/egyetlen-kerdes/ #anoÁrmivagyunk #jönazújszám #freeSZFE

Közzétette: noÁr – 2020. augusztus 25., kedd

A kuratórium összetételét a kezdetektől központi kérdésnek tartották. Másokkal együtt az idén végzett forgatókönyvíró, Schór Ádám is arra számított, hogy azért legalább mutatóba bekerül egy ember az egyetem jelöltjei közül, és a többiek is inkább olyanok lesznek, akikről nem olyan egyértelmű, hogy a kormány emberei. Nem ez történt, 

a kuratórium névsora „sokkolta”. 

Bár hangsúlyozzák, hogy csak a saját véleményüket mondják és nem az összes hallgató nevében akarnak nyilatkozni, abban mindhárman egyetértenek, hogy az egyetemi polgárok között nem nagyon akad olyan, aki kifejezetten támogatná ezt az erőszakos hatalomátvételt, „einstandot”. Abban voltak nézeteltérések, önmagában az alapítványi modell jó-e vagy sem, illetve miként kell reagálni az egyes fejleményekre, de a legfőbb különbség az volt, hogy míg egyesek azonnali fenyegetést érzékeltek, addig mások passzívabbak voltak, nem vették annyira komolyan az egészet, vagy abban reménykedtek, hogy ha lesznek is változások, azok lassabbak és finomabbak lesznek. A kuratórium névsora azonban a korábbinál is jobban felrázta és egységbe kovácsolta a hallgatóságot, „senkinek nem maradtak kétségei”. 

„Meg sem próbáltak olyan embereket választani, akikről ne lenne két lépésben igazolható, mennyire közel állnak a kormányhoz” - panaszolja Podlovics, akinek „felejthetetlen élménye” volt, amikor a minisztériumi találkozón egy kitérő válasz után konkrétan rákérdezett, kapnak-e garanciát arra, hogy figyelembe veszik az egyetem kurátori jelöléseit, Palkovics miniszter pedig végül kibökte, hogy nem. Szerinte korábban a minisztérium adott a látszatra, de Vidnyánszkyék kinevezése már egyértelmű üzenet, hogy „oké, akkor ti most ki fogtok csinálni minket.” 

A bejelentés óta a hallgatók nagyon sokat beszélgetnek arról, mit tudnak tenni ebben a helyzetben, de nehéz eszközöket találni. 

„Mert két dolog biztos az aktív hallgatói többség számára: az egyik, hogy ellenállunk, a másik, hogy dolgozni szeretnénk” 

- mondja Podlovics, aki szerint szeptemberre kidolgozzák, hogyan lehet ezt a kettőt összeegyeztetni. Jeney azt mondja, hogy annyit megtanultak az elmúlt hónapokban, hogy nem sokat használ, ha udvarias petíciókat és leveleket írnak. A tiltakozáson túl az is céljuk ugyanakkor, hogy javaslatokat fogalmazzanak meg az egyetem jobbá tételéről, hiszen ott sem tökéletes minden - de Podlovics szerint ez nem történhet erőszakkal és az eddigi értékek megtagadásával. 

Arról is beszélgettünk, hogy bár az SZFE átalakítása a nyár egyik fontos politikai eseménye és a művészeti intézményrendszer évtizedes hatású változása, de mindennek van egy személyes szintje is. Jeney Luca a Katona korábbi igazgatója, Zsámbéki Gábor és a színház nagy színésznője, Fullajtár Andrea osztályába jár. Utóbbi azt nyilatkozta, hogy csak az osztálya miatt marad, de Zsámbéki rögtön felmondott Vidnyánszkyék érkezésének hírére. 

„Elképesztően hirtelen jött, és nagyon megrendítő volt - emlékszik vissza a harmadéves hallgató. - Színész szakon az ember szoros bizalmi kapcsolatot épít ki az osztályfőnökeivel. Zsámbéki távozása fáj, és ilyenkor nehéz nem olyan kérdéseket feltenni, hogy miért én vagyok büntetve. Miközben persze értjük ennek a lépésnek a fontos üzenetét, és próbáljuk ezt valami nagyobb kép részeként látni. Az is sokat segít, hogy a másik osztályfőnökünk velünk marad, és az is, hogy tudom, ettől én még Zsámbéki tanítvány maradok.”

(Címlapi kép: Kiss Bence)