A jövő küzdősportja: nyugdíjasbunyó

A profi boksz kicsit megfáradt, úgyhogy egyszerre vicces, szomorú, és lelkesítően újszerű, hogy Mike Tyson és Roy Jones november 28-i nosztalgiameccse 1,2 millió pay per view-előfizetőt vonzott, szorozva 50 dollár. A szituáció ismerős az Expendables-ből, csak ott lehet kaszkadőrt használni, meg vágni, az öregbunyó élőben olyasmi, amilyennek elképzeljük. Hogy a nézők mit szóltak hozzá, a rosseb tudja, hiszen fórumozni kevesen fórumoznak. Viszont úgy tűnik, a 60 milliós bruttó bevétel átszakított pár lelki gátat.

Az 58 éves Evander Holyfield például nem egyszerűen azt jelentette be, hogy megint bunyózna az 54 éves Tysonnal, hanem hogy tulajdonképpen az ő ötlete volt ez az egész nyuggerfightclub. „A stábom megpróbálta összehozni, de csak kifogásokat kaptunk.” Hát, most már lehet, hogy összejön. Feltéve, hogy nem kell előbb összehozni a Tyson–Douglas II-t, hiszen James “Buster” Douglas is bejelentkezett az Arany Alkony Ringháborúba.

Douglas volt 1990-ben a legendás 41-1-es underdog Tyson ellen, akivel azért bokszolt Tokióban, mert máshol még a teltházat sem tudták volna garantálni egy Tyson-címmeccsre, anyira érdektelen és tét nélküli volt Douglas, mint kihívó. A többi történelem, illetve a sporttörténet legnagyobb meglepetéseinek örökös top3-asa: Douglas ugye kiütötte Tysont, akinek ez lett élete első profi veresége. Tyson önéletrajzában részletesen ír az előzményekről, hogy mennyire nem edzett, milyen végtelenül beleszart az egészbe, és milyen sok japán szobalányt tett a magáévá, akik gyakorlatilag sorban álltak a lakosztálya előtt. Ugyanakkor Douglas rendesen felkészült, kijött neki a lépés, a bíró sem a legjobbját nyújtotta, de mindegy is: Douglas (61) annak ellenére jelentkezett be egy bunyóra, hogy egyrészt visszavágót vesztesek szoktak kérni, ő meg ugye győzött. Ráadásul még a Tyson–Jones előtt jól megmondta, hogy a Tyson–Jones-ból úgysem lesz semmi.

Az 51 éves Roy Jones Jr. (balról) és az 54 éves Mike Tyson a Los Angeles-i Staples Centerben rendezett gálán, november 28-án.Fotó: JOE SCARNICI/AFP

Láttad a Tyson-Jonest? Oké, nem. Akkor láttad a Dead Kennedyst, mikor utoljára játszottak az A38-on? Na olyasmi. Felismerhetők a dalok, ugyanaz az effekt van a gitáron, viszont 1986 óta nem írtak új lemezt. Ez pedig vet fel kérdéseket. (Nem jutott eszükbe semmi?!) Szomorú látni, amikor a Dead Kennedys a buli után felvánszorog a gitártokjaival a rakparti taxikhoz, de annyira szomorú, hogy csinálhatnék közös szelfit, de inkább nem. Végül is én vagyok a hülye: miért akartam látni őket? Valószínűleg ugyanazért, amiért profitábilis vállalkozás lett nagyfaterok edzőtermi kesztyűzését sok pénzért közvetíteni. A Tyson-Jones-ra 1,2 millió PPV-néző fizetett elő 50 dollárért, ami több szempontból is szórakoztatóipari korszakhatár, jelzőtűz, Római Birodalom bukása. Eleve két nagyon veterán bokszoló meccsének sem volt még ekkora nézettsége, de talán még érdekesebb kérdés, hogy vajon ki fizetett Tyson miatt, és kit érdekelt inkább Jake Paul amerikai youtuber előmeccse? Aki nem tévesztendő össze a másik PPV-youtuber bokszlegendával, Logan Paullal. Bár hasonlítani speciel hasonlít rá, hiszen az öccse. A KSI–Logan Paul 2018-ban 1,3 millió PPV-nézőt hozott (a KSI nem a Központi Sport Iskola rövidítése, hanem egy másik youtuber), ott szintén Jake Paul volt az előmeccs, tehát ha úgy vesszük, egy szaros youtuber élete első két meccsén nagyobb pay per view-bevételt hozott, mint sok igazi bokszbajnok egész pályafutása alatt.

A magyar RTL-en meg volt a sztárboksz ugye, 2005-ben, jézusom, tényleg, Dopeman-Majka és Anettka-Pandora. Úgyhogy térjünk is inkább vissza a nagyfaterokhoz. 2002-ben volt a legendás Tyson–Lewis. Mindenki találgatott, illetve minden beszámítható ember azt mondta: természetesen Tyson. Óriási volt a hájp, Tyson, a marketingzseni olyanokat nyilatkozott, hogy még Lewis gyerekeit is felfalja élve, a mérlegelésen rendőrsorfal választotta el őket, nehogy baj legyen, mondhatni ez volt a profiboksz valahányadik fénykora. Én se tudtam elképzelni, hogy Tysonnak ott baja eshet, de találtam valahol a neten egy egyszerű elemzést, ami arra a következtetésre jutott, hogy mégiscsak Lewis lesz az. A small data-alapú eszmefuttatás végigvette, hogy Tyson a pályafutása különböző szakaszaiban menetenként hány ütést indított. 2002-re a számszaki grafikon egy földbe állt gerelyre emlékeztetett, márpedig Tyson nehézsúlyúnak kicsi (1,78 méter magas a Boxrec szerint), és a kisebb bunyós a rövidebb végtagok miatt mindig a fighter szerepet játssza a boksz-operettben; vívásban csak veszíthet. Ezért olyan népszerűek a fighterek: jó nézni, ahogy mennek, mint a tasmán ördög. Aztán mikor már nem mennek, csak ímmel-ámmal, nincs meg a csapásszám, úgy járnak, mint Tyson Lewis ellen: nem T-, hanem rendes KO a 8. menetben.

És ez 18 évvel ezelőtt történt.

Mit kell tudni a nyugdíjas bokszolókról? Ha nem csapták szép magukat az életben, hatvanpluszosan is simán kicsontoznak gyakorlatilag bárkit. Sőt, ha Tysont nézzük, aki még szét is csapta magát, tulajdonképpen úgy is veszélyesek. 2016-ban például Roy Jones Jr. kiütött egy rajongót, aki tombolán nyerte a lehetőséget. Szomorúan vásári móka volt, még ha a rajongó nem is egyszerű járókelő volt, mert bunyózgat valamelyik amatőr ligában, tehát nem úgy nézett ki, mintha mondjuk valaki se szó, se beszéd, letekerné Semjén Zsoltot, de a kultúrfölény nagyon kijött. A profi bokszoló mindenképpen egy mutáns. Már az amatőr is. Hiszen alatta van még a tehetséges hobbista, meg a lakossági maszatoló – valamennyi szint között komoly ugrás van.

Hogy amúgy kicsoda Roy Jones Jr.? Az isten. De tényleg. Vitán felül. A nem-sportrajongók ingerküszöbét nem vitte úgy át, mint Tyson, bár Tyson is inkább csak szétkúrta azt a küszöböt egy jobbfelütés-balhoroggal, de Roy Jones Jr. maga volt a csoda. Még a Rém rendes családban is szerepelt. Mondjuk akkoriban is volt a csúcson. Kábé olyasmiket csinált, mint egy mitológiai görög félisten. Például félnehézsúlyúként kiütötte a regnáló nehézsúlyú bajnokot. Oké, az akkor éppen négy nehézsúlyú világbajnok közül a talán legkönnyebben verhetőt, de akkor is. Ütött ki világbajnoki címmeccsen hivatalos kihívót hátra tett kézzel (Glen Kelly, 2002.), meg játszott délután hivatalos kosárlabdameccset, este meg címet védett. Malomkörzéses balhorog, kakasjárás, mindenféle látványos, öncélú hülyéskedés, breakelés nagyütő ellenfél ütőtávjában - engem már csak Jones-rajongóként tesznek sírba.

Oké, most már csak egy bojlertestű papa. De hát melyikünk nem?

Roy Jones Jr. tagja az adóhivatal elől Putyinhoz menekült álomcsapatnak, Gérard Depardieu-vel és Steven Seagallal. Hogy lehet elkúrni annyi pénzt, fogalmam sincs, de Tyson az önéletrajzában elég részletesen számol el a százmillióval, amit a börtönbüntetése utáni visszatérésekor keresett az első négy meccsével. Jones-nál meg nem hallottam drága hobbikról és költséges válásokról, csak hogy fatornyos szülőfalujában, Pensacolában harci kakasokat tenyésztett.

Azt hittem, jobb kondiban lesz, de nem: szégyenteljes kondiban volt. Tyson láthatóan vigyázott rá, fejre alig ütött, a testütései mondjuk szépen szóltak, de egy profi meg tudja úgy húzni, hogy hangja legyen, de azért ne gyilkoljon. Szegény Jones ettől függetlenül már az első (kétperces) menetben is úgy zihált, mint aki rosszul kalibrálta a futópadot. Na, ezért se vártam én ezt a meccset – tudomásul kell venni, hogy mind meghalunk, és nem szabad kiakadni, hogy X meg Y mennyire megöregedett, mert hát ez a sorsa mindnyájunknak, akik olyan szerencsések vagyunk, hogy nem haltunk meg fiatalon.

De vajon tényleg annyi néző akarja ezeket a meccseket? Ki fog derülni az első olyan gálán, ahol nem lesz előttük menő youtuber, mondjuk Casey Neistat Tekashi 6ix9ine ellen. A Tyson–Jones 1,2 milliós PPV eladásához összehasonlításnak vegyünk egy igazi, kortárs nehézsúlyú címmeccset, mondjuk Tyson Fury (vigyázat, ez egy teljesen más Tyson!) és Deontay Wilder között. Érdekes párosítás – a sportszakmai részbe ne is menjünk bele, a lényeg, hogy mindketten tökéletes marketingesek, óriási arccal. Mindkettejüket sokan utálják különböző okok miatt, és ALi óta tudjuk, hogy az tölti meg a csarnokot, ha sokat szeretnék látni, ahogy kiütnek. 850 ezer PPV. 

A Tyson–Jones a közlemény szerint az évtized előzetes PPV-értékesítését hozta, de a végső, 1,2 milliós eladás sem rossz, 50 dollárjával. Hogy a 60 milliós bevételből mennyi volt a profit, meg hogy a jótékonysági előtag mit jelent egy meccsnél, ahol végre nem tud kavarni egyik korrupt világszervezet sem, azt nem tudom, de az biztos, hogy a bokszolóknak nem bír leesni pár milliónál kevesebb. Az meg a sleppeket/menedzsmenteket nem hagyja majd nyugodni. Főleg, ha nézegetik a Business Insider minden idők PPV-listáját, melyen a Tyson–Jones valahol a 28. helyen van, sok komoly meccset megelőzve. 

Holyfield? Érdekes fickó mindenkinek, akit érdekel a bunyó – elég szűk réteg azokhoz képest, akik bármilyen állapotban szeretnének látni egy Tyson-kaliberű kannibált, emberevés közben. Tysonnak legalább egy ellenfelét, Holyfieldet a legtöbb átlagember meg tudja nevezni, akár úgy is, hogy nem is a konkrét név van meg, csak hogy a fületlen, de én rendes vizsgáztató vagyok, azt is elfogadom. Holyfield ellenfelei? :DD Holyfield csak egy bunyós, Tyson bezzeg akkora popkulturális jelenség, hogy tessék, erre a cikkre is lám, rengeteg olyan ember kattintott, aki sportot is ritkán néz, nem hogy bokszot. Tysonnak még kitűnő könyve is van, The undisputed truth, még magyarul is, mint Vitathatatlan igazság. Amelyből kiderül például, hogy Tyson szigorú erkölcsi mércéje szerint az igazi amerikai gengszter Rolly-Royce-szal kell járjon – a Phantom I-es elég jól is állt neki, és hogy gyakorlatilag Tyson találta fel a Pimp my ride-ot olyan hülyeségekkel, mint a luxusautóba épített fürdőkád.

Holyfield ezzel szemben csodálatos bunyós, rengeteget lehet róla beszélgetni, de csak ha a küzdősportok egy mákszemnyit is érdekelnek. Különben nincs benne egyéb marketingérték, mint egy cakkosra harapott fül. Az viszont már lehet elég, hiszen végig azt várja mindenki, hogy na, most? MOST? De ha senki nem harap a fülébe, csak az lesz, ami a Lewis elleni döntőjén volt: sok összekapaszkodós lassúzással és tehénkedéssel teli mérkőzésen csinál 1,2 milliós eladást, de a visszavágóra már csak 850 ezer boxrajongó fizetett elő. Én például sosem szerettem nézni, de ha valaki meghallja, hogy az ő füléből hiányzik az a három milliméter, máris jó a csomag. Továbbá ha megcsinálják a visszavágó visszavágóját, és azt Tyson nyeri, akkor még mindig Holyfield vezet 2:1-re, ami egyértelműen vért kíván. A bokszban a trilógia a mágikus mennyiség, Gatti-Ward, Barrera-Morales, Ali-Frazier, tehát itt meg lehetne állni, de ha Tyson tartja a millió fölötti PPV-eladásokat, nincs az az isten.

Mike Tyson legalább hatvanhoz közeledve is érzi, miről szól a szórakoztatás, a könyvében is hosszan taglalja, mennyire részletesen találta ki az imidzset az egyszerű fekete nadrágtól a bevonulás tempójáig. A stand up-estje is nagy siker, bár az HBO-n látható változatot Spike Lee erősen elvitte a drámai hatás felé, az eredeti, vegasi kiadás még viccesebb lehet. Szóval ha idősödő előadóművészek fellépéseiről van szó, sokkal inkább ez, mint Jon Bon Jovi, aki úgy nyomta végig az utolsó turnéját, hogy ő tudta a legjobban, mennyire szar, mennyire nem tud már énekelni és mennyire nincs kedve az egészhez, de nem bírta otthagyni a zsetont, amire amúgy semmi szüksége. Meg a rekordokat, amiket megdönthetett.

És ha Tyson mégse hasítana annyira, jöhetnek a hibrid megoldások: mint a legöregebb bunyós a youtuber-körmérkőzés nyertese ellen, meg a színész-újságíró gála. Arról nem beszélve, hogy a deepfake is tart már ott, hogy végre összehozzák a sokak által méltán követelt Bruce Lee–Bud Spencert. Tanulság: még a végén kiderül, hogy a bunyó egész jó formátum. Az biztos, hogy mire a cikk végére értünk, már bejelentették Floyd Mayweather (43 éves) és Logan Paul (23 millió feliratkozó) februári meccsét.

(Nagy kép: Roy Jones Jr. – balról – és Mike Tyson a november 28-i bemutató meccs után. AFP PHOTO/Joe SCARNICI/Getty Images)