„Mert féltik saját jó hírüket, miközben elfelejtik az áldozatok szenvedését”

Húsz évvel ezelőtt egy katolikus pap zaklatta, nemrég katolikus papok jelentették fel zaklatásért. Vezetőszáron vitték kihallgatni a rendőrök 2019. augusztus 20-án, pont a Szent Jobb-körmenet alatt. 

Elképesztő történet, ami evidensen a nyilvánosságra tartozik, gondoltam én, de a korábban több lapnak nyilatkozó egykori áldozat, A. elzárkózott a további szerepléstől. Azt mondta, fél a feljelentések jogi következményeitől, belefáradt a harcba a bürokráciával, és úgy érzi, hogy ha nem marad csöndben, akkor mindig utána fognak nyúlni. A feljelentésekkel nagyjából egyidőben derült ki édesanyja betegsége, aki nem sokkal később el is hunyt – ez is abba az irányba terelte A-t, hogy inkább zárja le a történetet, nem ezzel akart foglalkozni. 

„Sikerült megtörniük” – idéztem az első rész végén A. nekem írt üzenetét, amihez akkor hozzátette: „...ennek ellenére is - vagy nyilván ennek hatására persze - próbáltam pozitívan hozzáállni ehhez az egészhez.”  

2019 novemberében úgy tűnt, hogy a hatósági eljárás is befejeződik: a BRFK bűnügyi osztályának vezetője határozatában „bűncselekmény hiányában” megszüntette a nyomozást, amelyet az esztergomi érsekség két elöljárója, Snell György püspök és Süllei László általános helynök magánindítványai nyomán indítottak A. ellen.

Részlet a rendőrségi határozatból

Kérdés, kinek mennyire lett volna megnyugtató egy ilyen lezárás, amikor a pap áldozatát ugyan nem citálják bíróság elé, de közben A. nem meri elmondani a nyilvánosságnak, mi történt vele. Nem meri folytatni azt a nagy hatású küzdelmet, amelynek többek között a magyar püspöki kar első bocsánatkérése lett az eredménye. Lelki állapotára jellemző, hogy panaszt sem mert tenni az előállítás módja ellen, hiába érezte jogszerűtlennek és hiába tanácsolta neki a jogásza. 

Aztán az ügyészség az utolsó utáni pillanatban mégis felfigyelt rá.

Miután a rendőrség novemberben megszüntette az eljárást, annak folytatását határidőn belül a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség sem rendelte el. Két és fél hónappal később azonban a kerületi vezető ügyész mégis előszedte, és mivel ekkorra már kifutott az egyhónapos időből, ezért a bírósághoz fordult. A bíró osztotta az álláspontot, miszerint a „kapcsolatfelvételek módja, száma és időbeli eloszlása alapján a rendszeres és tartós elkövetés alapos gyanúja fennáll”, és arra lehet következtetni, hogy A. „szándéka kiterjedt arra, hogy a sértettek mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon.”

Hogyan zaklatott A.?

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye vezetőinek feljelentései azzal jártak, hogy a papjuk által elkövetett szexuális visszaélés, az éveken át húzódó vizsgálatok, az elutasítások és meghazudtolások, a rendőrségi nyomozás és a bilincsben tett tanúvallomás után még egy bírósági procedúra is várt A-ra. Miközben a börtönbüntetéstől rettegett, A. nem maradt egyedül a potenciálisan évekig tartó procedúrával, mert a Helsinki Bizottság elvállalta a képviseletét. 

A jogvédő szervezet munkatársa, Ivány Borbála indítványában abból indul ki, hogy „ebben az ügyben A. az áldozatok jogos érdekében lépett fel egy rendkívül érzékeny, az emberi méltóságot és szexuális önrendelkezést érintő ügyben, amelynek maga is közvetlen érintettje volt gyermekkorában hosszú éveken keresztül. A. jogos feltételezése volt, hogy a magyar katolikus egyháznak is célja, érdeke és prioritása a gyermekáldozatok lehető legteljesebb védelme, amely érdekében hatékonyan fognak fellépni a vezetők. A-nak mindvégig meggyőződése volt, hogy az egyháznak feladata és felelőssége kivizsgálni és kezelni a gyermekekkel szembeni szexuális visszaélések ügyét.”

2021. január, A. a bazilika előttFotó: botost/444.hu

Az indítvány összesíti azokat az e-maileket, sms-eket és hívásokat, amelyek a nyomozati anyagban szerepelnek, és amihez a rendőrök kikérték a telefontársaságtól a híváslistát, és tanúkat is meghallgattak. A BTK 222. § (1) szerint minősülő zaklatási ügyekben a sértetteket általában fenyegetik, erőszakosan közelednek feléjük, becsmérlik őket. Itt ilyesmi fel sem merült, az indítványban főleg nem fogadott hívásokról, illetve hivatalos ügyben küldött, meg nem válaszolt üzenetekről van szó.

  • Sülleinek öt hónap alatt hat sms-t és két emailt küldött. A mobilján egyetlen napon hívta néhányszor, Süllei egyszer sem vette fel. A többi megkeresés a hivatali számán, a titkárságán keresztül történt, ahonnan nem továbbították A. hívásait. Egyszer sem beszéltek egymással. 
  • Snellt a plébánia vezetékes telefonján csörgette számos alkalommal, de egyszer sem vette fel senki. A munkahelyi számán négyszer hívta, csak a titkárnőjéig jutott. 

Személyes megkeresésből kettő szerepel a periratokban, mindkettő a Szent István-bazilika melletti plébániánál. Az ügyészség például így ír erről: a vádlott 2019. május hónapban két alkalommal megjelent Snell György lakásánál, és „az első alkalommal, 22 óra körüli időben a bejárati ajtót rugdosta, majd mivel senki nem engedte be, távozott a helyszínről. A vádlott másnap újból megjelent a fenti címen a Snell György sértettel való kapcsolatfelvétel céljából, melynek során A. vádlott arra kérte Snell György sértettet, hogy álljon ki mellette a gyermekkorában - egy azóta már laicizált pap által - a sérelmére elkövetett szexuális zaklatás miatt, valamint segítse őt abban, hogy dr. Erdő Péter bíboros bocsánatot kérjen tőle, ellenkező esetben meg fogja zavarni a szentmiséket és nyilvános botrányt csinál.” Az ügyvédi indítvány ezzel szemben úgy fogalmaz: „A. elkeseredettségében, a helyzet kilátástalansága miatt egy alkalommal erőtlenül valóban belerúgott az ajtóba, ahogy ezt a gyanúsítotti vallomásában el is mondta. A cselekmény azonban bizonyos, hogy a plébániában tartózkodók számára nem volt riadalomkeltésre alkalmas.” 

Az indítvány szerint továbbá „nem hangzott el az, hogy amennyiben Erdő Péter nem kér tőle bocsánatot, akkor nyilvános botrányt csinál”, A. ehelyett azt mondta, hogy „a szentbeszéd közben meg fogja kérni Snellt, hogy mondja el az érintetteknek, hogy az üggyel kapcsolatban vétkesnek érzi magát.” 

Az indítvány szerint olyanok voltak A. kapcsolatfelvételi kísérletei, mint amikor valaki egy ügyfélszolgálatot hívogat hiába: 

egy hivatal „hibás kezeléséről van szó, amelyet ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor az állampolgár számtalan alkalommal igyekszik a közszolgáltatót hívni, mert megkeresései eredménytelenek. Utóbbi esetben nyilvánvaló lenne mindenki számára, hogy nem zaklatásról van szó.” 

Groteszk közjáték a periratokban: a rendőrök két feljegyzést is készítenek róla, hogy hiába keresték többször egymás után Snellt és Sülleit, azok nem vették fel a telefont.

Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa megáldja a Szent II. János Pál pápa életnagyságú szobrát a főtemplom papi bejárójánál 2020. május 18-án.Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

„Snell György maga állította vallomásában, hogy nem saját maga miatt aggódott, hanem a szentmisék szentsége és a megjelenők nyugalmáért. Ez megerősíti azt az állításunkat, hogy A. ekkor sem avatkozott be Snell György mindennapi és magánéletébe, erre vonatkozó szándéka nem volt” - hangzik az ügyvédi érvelés egyik kulcsmondata. A törvényi tényállás, ami alapján el kellene ítélni A-t, ugyanis így szól: „aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen vagy tartósan háborgatja...” 

Függetlenül attól, milyen erkölcsi megítélés alá esnek az A. elleni lépések, vagy hogy mit üzen így az esztergomi érsekség az áldozatoknak, az is fontos kérdés, mennyiben részesültek különleges elbánásban a panaszos katolikus elöljárók, illetve mennyire volt szigorú a rendszer A-val szemben. Szerencsére meg tudtuk kérdezni erről azt a szakembert, aki az egész tényállás megalkotásában kulcsszerepet játszott.

Mindeközben a való világban

„Ez az eljárás köszönő viszonyban sincs azzal, amivel mi szoktunk találkozni” – szögezi le rögtön az elején Spronz Júlia jogász, aki elsősorban a nők elleni erőszak áldozatainak védelmével foglalkozik a Patent Egyesület jogsegély-szolgálatánál. Más nőszervezetek mellett a Patent hosszú lobbizása után került be 2007-ben a büntető törvénykönyvbe a zaklatás tényállása (ma ez a BTK 222. §). Ehhez egyébként az kellett Spronz szerint, hogy az akkori kormánypártok prominensei fehér port tartalmazó leveleket kapjanak, és így a saját bőrükön tapasztalják meg, mennyire nincs törvényi védelem zaklatás ellen. (Bele is írták a törvényjavaslat indoklásába az anthraxot.) 

Míg a püspök feljelentésére aznap elrendelik a nyomozást, a nők elleni zaklatási ügyek többsége már ott megáll, hogy a rendőrség halogatja az eljárás megindítását, majd elutasítja a feljelentést a legkülönbözőbb indokokkal. Ha mégis indul nyomozás, azt leggyakrabban megszüntetik anélkül, hogy akár csak a vélelmezett zaklatót kihallgatták volna. Az A. elleni nyomozásban egymásnak adták a kilincset a tanúk, bekérték a szolgáltatótól a híváslistákat, de más nyomozati cselekmények, például az Index és a 444 cikkeinek elolvasása, kinyomtatása és beszkennelése is foganatosításra került. Végül A. esetében a rendőrség nem talált bűncselekményt, de az ügyészség újraindította a nyomozást. 

Spronz örülne, ha ilyen alapos munkát végeznének a hatóságok a hétköznapi (nőnemű) emberek ügyeiben is, mert „ezeknek az áldozatoknak ez tényleg hazavágja az életét. Miközben a rendőrségre várunk és telnek a hónapok, ők folyamatos félelemben élnek, sokan a szó szoros értelmében belebetegszenek a zaklatásba. Ami az ő esetükben nem egy-két telefonhívást jelent.” 

A végén az augusztus 20-ai előállításra terelem a szót. A Patent jogsegély-szolgálata az elmúlt tizenhárom évben több száz zaklatási üggyel találkozott; milyen gyakran fordult elő, hogy egy állítólagos zaklatót az otthonából állított elő a rendőrség? – kérdezem, mire Spronz habozás nélkül: „Még sose volt ilyen a mi praxisunkban, hogy kimentek volna helyszínre. Soha.”

Belenyugodni vagy harcolni

A-t a „nemzeti ünnepen és a számára fontos Szent Jobb-körmenet idején, rendőrök állították meg az utcán, majd bilincsben és vezetőszáron állították elő a XVII. kerületi rendőrkapitányságra, amelyet követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság Teve utcai épületében két nyomozó hallgatta meg. Vallomástételének befejező időpontjakor A. közel 7 órája állt egy szükségtelen és aránytalan szabadságelvonó intézkedés alatt egy csekély tárgyi súlyú vétség gyanúja miatt” - olvasható védője 2020. márciusi beadványában, amely egyúttal megjegyzi: „A nyomozóhatóság sajnálatos módon egyetlen olyan tanút sem hallgatott meg, akik A-hoz kapcsolódnak, az ő szempontjából ismerhetik, legalább közvetve az eseményeket.” 

Fotó: botost/444.hu

Áprilisban az ügyészség ennek ellenére megszüntette az eljárást: „Figyelemmel a cselekmény csekély tárgyi súlyára, az elkövetés körülményeire, a gyanúsított büntetlen előéletére és kedvező személyi körülményeire, a cselekmény indítékára, valamint arra figyelemmel, hogy a gyanúsított még a nyomozás alatt felhagyott a zaklató magatartásával és a sértettektől bocsánatot kért, a gyanúsítottal szemben a törvényben meghatározott legenyhébb büntetés kiszabása, vagy más intézkedés alkalmazása is szükségtelen, a hatóság rosszallását kifejező megrovása is elégségesnek mutatkozik a gyanúsított jövőbeni jogsértő cselekmények megvalósításától való visszatartására.” Ez a lehető legenyhébb intézkedés, a jog nem is nevezi büntetésnek. A határozatban szerepel viszont a kitétel, hogy a gyanúsított cselekménye 2 rendbeli, a Btk. 222. § (1) bekezdésébe ütköző zaklatás vétségének a megállapítására alkalmas. 

Ezen a ponton elvi kérdéssé vált, hogy A. elismeri-e a vétkét. 

Ha elfogadja a megrovást, akkor szabad ember, véget ér a sokéves tortúra, hátra se kell néznie. Az egyház viszont innentől kezdve mindörökké hivatkozhat arra, hogy lám, a legismertebb magyar áldozat, aki gyakorlatilag egyedül jeleníti meg a nyilvánosságban a papok szexuális visszaéléseit, megrovást kapott, amiért zaklatta a főtisztelendő urakat. Ha belemegy ebbe, akkor A. már nem küzdhet ugyanúgy a saját igazáért és a többi áldozatért, hiába ért el eredményeket. Ha maga fogadja el az ügyészi álláspontot, hogy bűncselekményt követett el, akkor sokkal kisebb hangerővel követelheti ezek után, hogy az egyház ismerje el a zaklatását, kapja meg az ügye jegyzőkönyveit, találkozhasson Erdő Péterrel, és úgy általában: legyen a magyar egyház támogatóbb azokkal, akiknek az életét egy pap tette tönkre. 

Ha viszont elutasítja a megrovást, és a küzdést választja, akkor súlyosabb büntetést is kaphat. 

Többször beszéltem A-val, miközben ezt mérlegelte tavaly tavasszal. Azt mondta, fél a börtöntől. Persze tudta, elmondta neki az ügyvédje, hogy a letöltendő ilyen esetben nem reális opció a magyar jogrendben, de hát az sem volt reális, ami augusztus 20-án történt vele. Végül, hosszas huzavona után, a Helsinki Bizottsággal egyeztetve A. panaszt nyújtott be, és ezzel elutasította az ügyészség „ajánlatát”.

Kimondani az ártatlanságát

„Határozott álláspontunk tehát az, hogy A. nem követett el bűncselekményt” - olvasható a védő beadványában, amely szerint „a hatóság rosszallása és megrovása szükségtelen és jogsértő, hiszen A. eljárása jogszerű volt”, a célja pedig az, hogy a gyerekek elleni szexuális visszaéléseket rendszerszinten jobban kezeljék. „Ezért meggyőződésünk, hogy a bűncselekmények elkövetése ellen fellépni hivatott ügyészségnek nem rosszallását, hanem támogatását kellene kifejeznie A. mellett. Ezért vállaljuk, hogy A. nyilvános bírósági tárgyaláson tárja fel cselekménye hátterét és részleteit, és bíróság mondja ki ártatlanságát.” 

Ahogy arra számítani lehetett, az ügyészség vádat emelt A. ellen. 

Részlet a Fővárosi Főügyészség elutasító határozatából, 2020. június 30.

Szeptember 15-én a Pesti Központi Kerületi Bíróság - tárgyalás mellőzésével - meghozta a következő büntetővégzést: a vádlottat 2 rendbeli zaklatás vétsége [Btk. 222. § (1) bekezdés] miatt 1 év 3 hónap időtartamban 

próbára bocsátja.

Ez a megrovásnál eggyel súlyosabb intézkedés, de jogilag még mindig nem számít büntetésnek, nem kerül be az erkölcsi bizonyítványba sem. 

De ha A. ezt ennyiben hagyta volna, úgy a büntetővégzéssel mégiscsak bíró mondta volna ki, hogy „a vádlott személyes megjelenéseivel, a telefonhívásokkal, valamint az sms és e-mail üzenetekkel az érintettek akarata ellenére rendszeres kapcsolatfelvételre törekedett Snell György és Süllei László sértettekkel, alkalmatlankodva, több alkalommal fenyegetőzve háborgatta őket, mellyel a sértettek mindennapi életébe önkényesen beavatkozott, a munkájukat megzavarta.”

A. és védője ebbe nem nyugodott bele, így a 2021. február 4-ei előkészítő üléssel kezdődhetnek a bírósági tárgyalások, ahol a vádlott egy pap áldozata lesz, a sértettek pedig az esztergomi érsekség vezetői, Süllei helynök és Snell segédpüspök.

Erdő Péter megköszöni

A bíboros eddig nem szólalt meg. Nem csak ebben az ügyben hallgatott, legjobb tudomásom szerint Erdő Péter soha nem beszélt nyilvánosan gyerekmolesztálásról. Ami, ha kicsit jobban belegondolunk, felfoghatatlan. A világegyház kétezer éve küzd a gyerekmolesztáló papokkal, az elmúlt húsz évben ez volt az egyik legfontosabb témája, de vannak egyháztörténészek, akik szerint a reformáció óta nem szembesült ekkora kihívással ez a vallás. Természetes módon Benedek és Ferenc pápák is sokat beszéltek erről, áldozatokkal is találkoztak, és a világ minden püspökének sokat kellett foglalkoznia a vonatkozó szabályzatok és bejelentő rendszerek felállításával. A magyar püspöki kar elnöke, Veres András is tett nyilatkozatokat, és itt most másodlagos, hogy miket sikerült mondania, de legalább próbálkozott.

Az ország első főpapja azonban kerülte a témát.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek megáldja a Szent Jobb ereklyét az államalapítás ünnepén, 2019. augusztus 20-án, miközben A-t bilincsben hallgatják kiFotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Miután átnéztem a periratokat és beszéltem A-val, próbáltam felvenni a kapcsolatot Sülleivel és Snell püspökkel, hiába. Január 7-én pedig elküldtem kérdéseimet Erdő Péternek is, ezeket például:

  • Tudomása szerint előfordult-e már a katolikus egyház története során, bárhol a világon, hogy egy püspök, sőt egy bíboros - jelen esetben a vezetése alatt álló egyházmegye - feljelent egy olyan áldozatot, akit a saját a papja molesztált? 
  • Ön szerint egy ilyen lépés - függetlenül a világi igazságszolgáltatás eljárásának eredményétől - milyen üzenetet küld az áldozatoknak? 
  • Előfordult korábban, hogy az egyházmegyéje konkrét emberek ellen kért szankciókat a rendőrségtől? 
  • Tudomásuk volt-e arról, hogy a rendőrség pont abban az időpontban vitte el és tartotta bent A-t, amíg folyt az ön augusztus 20-ai miséje? Mit gondol erről a különös egybeesésről? 
  • A. ügyében lehetségesnek tartja, hogy a katolikus egyház kimondja: ő egy pap molesztálásának áldozata lett? Ha nem, miért nem? 
  • Lehetségesnek tartja, hogy az egyház vagy személyesen ön bocsánatot kérjen A-tól, ahogy számtalan főpásztor megtette már külföldi áldozatok esetében? 
  • Egyetért azzal, amit például Hortobágyi Cirill főapát vagy Hans Zollner pápai tanácsadó mondott el a tavalyi gyermekvédelmi konferencián, hogy az áldozatok megszólalásának, a nyilvánosságnak pozitív szerepe van?
  • Egyetért-e azzal, hogy A. - gondoljon róla bármit is - fellépése segített az egyház megtisztulásában, az átláthatóság növelésében, az igazság kiderülésében?

Az esélytelenek nyugtalanságával dőltem hátra, hogy aztán nem egészen egy héten belül, váratlanul válaszokat kapjak – csak egy másik újságírón keresztül. 

A Válasz Online január 13-án közölt interjút Erdő Péterrel, az apropó a Makovecz-templom volt, de hosszan beszélt konkrétan A. ügyéről is. Majdnem húsz éve Magyarország prímása, legalább azóta fontos téma a gyerekmolesztálás, ez idő alatt százszámra adta az interjúkat, most futott bele először a kérdésbe? - merült fel bennem. Az interjú készítője, Stumpf András elmondta: mivel A. történetét másfél éve figyelemmel kíséri, tudott a februári tárgyalásról is, és amikor az interjút kérte, a témakörök között - annak aktualitására hivatkozva - ezt az ügyet is említette a bíborosi stábnak.

Az interjú ezen részének gyakorlatilag nem volt visszhangja, mivel a háttérsztori nélkül nehezen érthető a bíboros mondandója, pedig volt benne egy, a maga módján történelmi bejelentés: 

Erdő bíboros köszönetet mondott egy áldozatnak, amiért jelentette a molesztálást.

Ezt mondta A-ról: „Amikor vállalta, hogy tényleg eljön és felelős bejelentést tesz nálunk, elindított egy folyamatot, amely később kiterjedt másokra is, végső soron pedig a helyzet megoldását eredményezte: az érintett pap elbocsátását az egyházi szolgálatból és a papságból. Ebben a tekintetben tehát még köszönettel is tartozunk ennek az embernek.” 

Vagyis A. és a nyilvánosság nem csupán azt érték el, hogy a püspöki kar bocsánatot kérjen az áldozatoktól, hogy a bíboros befejezze évtizedes konok hallgatását, hanem még azt is sikerült kimondatni vele, hogy az egyházhoz forduló áldozatok köszönetet érdemelnek, a bejelentések pedig megoldást jelenthetnek.

Erdő válaszai ezen felül sokat elárulnak A. ügyéről is, amellyel eddig szintén nem foglalkozott. Hosszabban idézem az interjút:

„Az egyházmegye semmilyen perben nem áll az illetővel. (...) Ami most történik, az a vita nem közte és az egyházmegye között van. 

Részlet az egyházmegye képviseletében tett, A. elleni feljelentésből

Nem önök tettek bejelentést ellene? 

Ne keverjük össze a bejelentést a zaklatásról szóló magánindítvánnyal. Bejelentést az egyházmegye munkatársai valóban tettek, még 2019 nyarán, amikor az illető olyan üzeneteket küldött, hogy szentmisék megzavarására készül. (...)

Ezért vitték el vezetőszáron az illetőt abban az évben éppen az augusztus 20-i szertartás előtt? 

Nem tudom, elvitték-e, s ha elvitték, miért vitték el. Az tény, hogy a rendezvény végül nyugalomban zajlott le. Az ön által említett tárgyalás tehát ettől az ügytől független, teljesen más kérdés. Magánindítvány alapján van egy pere – nem az egyházmegyével, hiszen jogi személy nem is tehet magánindítványt. 

Az ön munkatársa viszont tehet. Nem tartotta volna jobb ötletnek, ha az illető pap – gyakorolva a megbocsátás krisztusi erényét – visszavonja az indítványt? 

Engem erről senki nem kérdezett meg. Egyébként magánindítványt lehetetlen visszavonni. Jogilag nincs rá mód. Másrészt, ismétlem, ez nem az egyházmegye ügye. Mi mindenesetre semmiféle haragot nem őrzünk a szívünkben ezzel az emberrel kapcsolatban.”

Erdő tehát több irányba is igyekezett eltolni magától az ügyet: az ő egyházmegyéje nem áll perben A-val; nincs is vitájuk egymással; az meg nem az ő ügye, hogy a beosztottjai feljelentették A-t; és őt meg sem kérdezték erről. 

Erdő Péter püspökké szenteli Snell Györgyöt a bazilikában 2014. december 6-ánFotó: Marjai János/MTI/MTVA

Erdő valóban nem saját maga kereste fel a rendőrséget, de főpásztorként elsősorban ő felelős a nyájért, az egyházmegye papjaiért és híveiért; a jogi lépéseket az ő közvetlen munkatársai tették, az egyiket konkrétan az egyházmegye nevében; a tanúk pedig az ő beosztottjai. Az egész eljárás egyik kiinduló pontja, hogy Erdőt úgy kellett „kimenekíteni” a Szent István-bazilikából, amikor A. beszélni szeretett volna vele – a feljelentők és a tanúk is Erdő és a misék miatt aggódnak, azokat akarták megvédeni A-tól hatósági segítséggel.

Másképp is lehet

Mivel gyerekmolesztálási ügyekben mindig szélsőségesek a vélemények, ezért érdemes hangsúlyozni, hogy az egyház nem egységes a kérdésben, és még itthon is sokféleképpen kezelik ezeket a botrányokat. De adott intézmények, sőt az egyes emberek tettei sem feketék vagy fehérek - erre hozok néhány egymásba fonódó példát. 

A-nak fontosak a személyes kapcsolatok, hívő emberként sokat jelent neki, ha egy pap hallgatja meg a történetét, azt pedig rendszerszinten tartja fontosnak, hogy az elöljárók viseljenek felelősséget. És míg Erdő Péter hallani sem akart róla, a Szentszék nagykövete fogadta A-t magánkihallgatáson. Azt viszont már se a nunciatúra, se a főegyházmegye nem tette meg, hogy tájékoztassa az áldozatot a vizsgálat alakulásáról. A Vatikán egyik vezető szakértője, Ferenc pápa tanácsadója ugyanakkor ezt a szabályozás „aggasztó” hiányosságának nevezte, amikor A. ügye kapcsán rákérdeztünk még 2019-ben. Hans Zollner hozzátette, hogy bár valóban nem kötelező, a püspökök maguktól dönthetnének úgy, hogy bocsánatot kérnek egy áldozattól. De közben nem a magyar érsekség, hanem a vatikáni központ volt az, amely - laikusok számára nehezen megemészthető módon - kimondta az eljárás egy pontján: elég „dorgálásban” részesíteni az addigra A. mellett más gyerekek molesztálásával is vádolt papot.

Hans Zollner, a római Gyermekvédelmi Központ igazgatója beszélget Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapáttalFotó: botost/444.hu

És ha már Zollner, 2017-ben magyarul is megjelent egy tanulmánya, ezekkel a sorokkal: „Végül annak a sajátosan katolikus keveréknek, amely a visszaélést lehetővé teszi, és megakadályozza leleplezését, egy további összetevője az egyszerűen vármentalitásnak nevezhető hozzáállás. Mindent »maguk között« és a nyilvánosság kizárásával akarnak elrendezni, mert féltik saját jó hírüket, miközben elfelejtik az áldozatok szenvedését (akiket el kell némítani) és a médiavilág egyik törvényét, amely így szól: »Előbb vagy utóbb úgyis napvilágra jut. Vedd magad kézbe tetteid irányítását, ismerd be a kudarcot, őszintén kérj bocsánatot, és akkor hinni fognak neked.«”

Próbáltam volna minél több egyházi személy véleményét megtudni erről az esetről és a jelenségről, de a közvetlen érintettek elzárkóztak, másoknál pedig falakba ütköztem. Találtam viszont egy korábbi és egy aktív papot, akik közelről követték A. történetét, és hajlandók is voltak beszámolni róla. 

A védelem egyik tanúja egy korábbi szerzetes, aki hivatalosan még pap, de a rendből már kilépett, és egyetemi oktatóként dolgozik. Voltak együtt A-val misén, és elutaztak közösen Pannonhalmára is. „Mint pedagógiai szakember (...), aki hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozott, voltak szakmai ismereteim is arról, hogy mit jelent egy fiatal vagy gyermek számára a szexuális visszaélés, hogyan kezelendő, és hogyan lehet megelőzni. Azt láttam, hogy az egyház képviselői szakmailag dilettáns módon, és azt kell mondjam, emberileg sem megfelelően álltak hozzá az eseményekhez” – olvasható írásos tanúvallomásában.

Ezeknek „egyfajta negatív csúcspontja volt, amikor augusztus 20-án bilincsben állították elő, hogy »megelőzzék a zaklatást«. Őt, az áldozatot. Ez ismét retraumatizáló, és én biztosan nemzetközi botrányt csináltam volna belőle. Ebben az esetben is A-t türelmesebbnek láttam, mint ahogy egy ilyen helyzetben lettem volna, sőt meg merem kockáztatni, mint ahogyan kellene lenni. Sokkal több haragos és hangos akcióra lenne szükség, válaszul a közömbösségre. 

Az, hogy most ő a vádlott, ő a gyanúsított, azt szakmailag és emberileg teljesen elfogadhatatlannak tartom.”

Bakos Zsolt plébániai kormányzó gyerekkori barátja Brúnónak, az A-t molesztáló papnak, együtt nőttek fel és egy közösségbe jártak. Azt mondja róla: szívét-lelkét beleadta a munkába, karizmatikus személyiség volt, rendkívül népszerű a hívek és a fiatalok körében. Többekkel együtt Zsolt atya sem hitte el a róla szóló pletykákat, míg 2016-ban, az Index cikke után fel nem kereste őt is több olyan fiatal, akit Brúnó fogdosott. „Mindenki ugyanazt mondta el. Ilyet nem lehet kitalálni.”

Bakos Zsolt, a Baross Gábor-telepi Jézus Szíve Templom plébániai kormányzója áldást mond az Őrtűzgyújtás a székely autonómiatörekvések melletti kiállás ünnepségen 2020. október 25-énFotó: Kovács Attila/MTI/MTVA

Bakos Zsolt még Brúnónál találkozott A-val és testvérével 2000-ben, amikor Snell György jelenlegi segédpüspök volt ott a plébános. Most azt mondta a 444-nek: látja azokat a hivatali hiányosságokat, amelyek az egyházi vizsgálat során előjöttek. „Inkább a lekezelés, az utasítás, a ráijesztés jellemezte az eljárást. Ami egy ilyen ügyben nem megengedhető. Meggyőződésem, hogy nem szándékos rosszindulat volt: egyrészt Brúnót féltették, és először nem akarták róla elhinni az állításokat, ami megnehezítette az eljárást; másrészt A-t úgy kezelték, mint aki az egyház és a papság ellen van. Pedig A. többször kijelentette, hogy neki nincs baja az egyházzal, sőt.” 

Az atya szerint „nem méltó” az sem, hogy az egyházmegye elöljárói feljelentették A-t:

hiszen „végül is igaza lett, minden bebizonyosodott, különféle megalázó próbatételeken keresztül, ezt tényleg ő harcolta ki, ahogy arra a nemrég nyilatkozó bíboros úr is utalt. De itt le is zárult az ügy, semmi komolyabb kártérítés, bocsánatkérés nem történt, sőt utólag zaklatásért feljelentették…” 

Az esztergomi érsekség papjával arról is beszéltünk, hogy a magyar egyházon belül is vannak jó példák, például szerzetesrendeknél. Az addig végig nyugodt Zsolt atya ezen a ponton szinte kifakad, hogy „hát nem igaz, hogy nem tudtuk ezt mi is normálisan lezárni; elmondani, mi történt, leülni a szülőkkel, a gyerekekkel, megkérdezni, miben segíthetünk, bocsánatot kérni... Mind az áldozat, mind az elkövető, úgymond, le lett tudva… és ez rossz hozzáállás. Legalább olyan komoly kezelés, program kéne, mint Pannonhalmán.”

Bocsánatkérés nélkül nem megy

Eddig a katolikus intézményrendszerrel foglalkoztunk, de az ügy kezelését nem lehet függetleníteni a társadalmi kontextustól, és úgy sem lehet tenni, mintha ilyesmi csak az egyházban fordulna elő. 

Szlankó Viola pszichológus, az UNICEF Magyarország gyermekjogi vezetője szerint Magyarországon sok intézmény még mindig inkább jogi kérdésnek tekinti a múltbéli gyermekbántalmazási ügyeket, eltolva így magától a felelősséget, különösen, ha az adott ügy a jog szerint már elévült. Fontos, hogy a gyerekekkel foglalkozó intézményeknek legyen gyermekvédelmi protokollja, ami ott is segíteni tud, ahol a törvény eszköztelen, és ami akár kiterjedhet a múltbéli esetekre is. 

Ebből a szempontból a médiában gyakrabban szereplő egyházaknak, iskoláknak, sportkluboknak vagy színházaknak fontos szerepe van, mert jó esetben a példáikon látszik, hogy vannak belső intézményi eszközök, akár vizsgálatok vagy szankciók, akár áldozatsegítő programok, amelyek a jogszabályokon túl pluszvédelmet jelentenek egy közösségben.

A pennsylvaniai ügyészség által közzétett videóban az áldozatok vallanak (kattintásra magyar felirattal):

Lehet megnyugtató az általános bocsánatkérés, de sokaknak ez nem elég - mondja Szlankó. Tapasztalatai szerint az egyik legfontosabb szempont, hogy az áldozat kapjon világos visszajelzést az intézmény vezetésétől, hogy ők elismerik, ami történt, vállalják érte a felelősséget, együttéreznek az áldozattal. Elterjedt gyakorlat az ún. resztoratív kör is, amikor az érintettek – áldozat, elkövető, az intézmény vezetői stb. – közösen leülnek megbeszélni, mi történt, kinek milyen érzései vannak, mik a tanulságok intézményi szinten. És van olyan gyakorlat is, amikor bizonyos feltételek mellett a szervezet sérelemdíjjal is kárpótolja az áldozatot. 

„A megnyugvás vagy megbékélés azonban a valódi bocsánatkérés emberi gesztusa nélkül a legtöbb esetben nem tud megtörténni.” 

Ha ez elmarad, sőt az intézmény később még akár fel is jelenti az áldozatot, az nyilván további komoly sérelmet okoz - mondja a pszichológus, aki a konkrét ügy részleteinek ismerete nélkül semmiképp sem akarna igazságot tenni a felek között, de azt hangsúlyozza, hogy ha egy intézmény a megfelelő gyermekvédelmi irányelvvel rendelkezik, akkor mind a vezetésnek, mind az ott dolgozóknak van eszköztára az ilyen típusú ügyek hatékony kezelésére, és nem utolsó sorban megelőzésére.

A kolostor

Néhány nappal az augusztus 20-ai előállítás után A. nyaralni ment a családjával Görögországba. Tudta, hogy édesanyjának ez lesz az utolsó nagy utazása, de a rendőrségi ügyét nem tudta kiverni a fejéből. „Kint is éreztem a folyamatos feszülést, csak akkor nyugodtan meg valamennyire, amikor már elértük a szigetet. És ahhoz képest, hogy mennyire szar volt előtte, ott volt a legerősebb istenélményem" - mesélte, amikor ősszel leültünk beszélgetni.

A. felvételei

„Elhatároztam, hogy felmászok egyedül egy hegyi kolostorhoz. Majdnem megpusztultam a 3-4 órás túra végére. Egy pópa fogadott egyedül, aki szemmel láthatóan megörült annak, hogy embert lát, és hosszan vezetett körbe az ősi kolostorban. Imádkoztunk, majd intett nekem, hogy beléphetek az ikonosztáz mögé. Ahol egy többszáz éves, lenyűgöző falfestményt láttam az utolsó vacsoráról. Nagyon megrendítő volt. Akkor én ott nem csak édesanyámért imádkoztam, hanem a magyar egyház vezetőiért is, mert ugyanolyan gyarló ember vagyok, mint ők, mégis azt szerettem volna, ha ez az egész nyugvópontra jut, és ők bocsánatot kérnek.”

Másnap jelent meg a püspöki kar nyilatkozata, amelyben bocsánatot kérnek minden áldozattól az elkövetők nevében. Akármi is történt A-val előtte és utána, ezt ő nem tudja nem jelnek tekinteni.

Címlapkép: Kiss Bence. Felhasznált kép: Botos Tamás