Rényi Pál Dániel összes cikke

2017. május 23.

Meghalt Sir Roger Moore

Az egyik leghíresebb James Bond 89 éves volt.

Balog Zoltán nyílt levélben ment neki az Index újságírójának, aki úgy helyretette a minisztert, hogy a fal adja a másikat

"Ön a hazai oktatásért felelős miniszter, aki a nyilvánosság felé is elszámolással és igazi válaszokkal tartozik."

Kiment a címre a pizzafutár, elvitték a Puntóját

Hogy a verda kellett vagy a pizzák, talán sosem derül ki.

Egy 8 éves kislány is meghalt a manchesteri terrorban

Saffie Rose Roussos a támadás második azonosított áldozata.

Telt ház lesz a szombati Honvéd-Videoton bajnoki döntőn

A közel 8000 férőhelyes Bozsik-stadionba minden jegy elkelt.

Orbán egy luxusminiszterelnök-jelölt oldalán adta át a szegedi Lézeres Kutatóközpontot

Profi politikusként megőrizte hidegvérét, miközben Botka Lászlóval közösen avatott.

Rendőröknek kellett rendet vágni egy magyar film cannes-i bulijában

Verekedés miatt szálltak ki a kékek, az Out című filmet rendező Kristóf Györgyöt és a film szlovák producerét is bevitték.

45 milliárdos keretből vesz új autókat a rendőrségnek és a honvédségnek az állam

Többek közt rendőrautókat, katonai terepjárókat, tehergépkocsikat is vennének.

Zavarta a pihenését, megverte a mozgóárust

Vásárlónak álcázva magát leintette a kocsit és nem habozott.

Lukácsi Katalin, kilépett KDNP-s: A Fidesz nem keresztényi

A megbélyegző politikát folytató kormány csak keresztény köntöst visel.

Rodrigo Duterte Moszkvában találkozik hősével, Vlagyimir Putyinnal

Kínai-orosz-fülöp-szigeteki nagykoalíciót szeretne alkotni a "világ" ellen.

Szijjártó: Óriási kockázat volt beengedni 1,5 millió bevándorlót

Az elkövetőt még nem azonosították a hatóságok, magyar áldozatról egyelőre nincs információ.

Fekete-Győr András újra bemenne az Origóba

A Momentum nem bánta meg a sokat kritizált akciót, mert végre szó esik az eddig tabuként kezelt propagandáról.

Kipaterolták Matolcsy kedvenc tanárát Orbán kedvenc egyeteméről

Lentner Csaba a Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője volt, szemeszter közepén szóltak neki, hogy köszönjük szépen.

2017. május 21.

Fincsi halnak nézte, megcápázta a kislányt a habzó szájú oroszlánfóka

Cukiságnak induló, drámába torkolló fókavideóval zárom ezt a viszontagságos hetet.

André Agassi lesz Novak Djokovic edzője

A Roland Garroson biztos, utána meglátják.

A Fidesz nyerte az időközi képviselő-választást Gyulán

Kiss Szabolcs simán győzött a Gyulai Városbarátok jelöltjével szemben.

Bajnok a Real Madrid

Öt év után tudtak újra nyerni, és ott vannak a BL-döntőben is.

Vége lehet a Budapest Parknak

Kerületi nagykoalíció alakul azért, hogy P+R parkoló létesülhessen a helyén.

Tovább a múltba
;