TGM: Drága Lovasi, dudorásszál nyugodtan

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Azt mondta a szeretett Lovasi András az újságnak  – mellőzve az ikes igék rendeltetésszerű használatát – , hogy ő mindenféleképpen el akar menni a tusnádfürdői orbánfesztre zenélni, de hát mindenünnen beleugatnak ebbe.

Ilyen meg olyan fószerok, akiknek semmi közük hozzá, meg gőzük sincs az egészről.

Lovasinak az a biznisze, hogy zenél, és ott zenél, ahol tud, ahol közönség összegyűlik, amely szereti az ő zenéjét hallgatni meg szereti Lovasit általában. 

Meg szereti azt a – no hát, jézusmária – keserédes, kételkedő, disztonáló, rekedtes hogyismondjákot, hogyaszondja (G-dúr) minden el van szúrva, de azért emlékszem, hogy ragyogott a szemed a buszmegállóban, Zsuzsi.

Úgy is van, Lovasi, mind szeretjük ezt, meg hát csakugyan hogy ragyogott a szemed, Zsuzsi, ahogy lement a nap a Volánbusz fölött, és a gyűrött kék blúzodra is emlékszem, és egye meg a fene, mit beszélnek ezek összevissza már megint, duh

És hát ki engedheti meg magának, hogy csalódjék Lovasi Andrásban – meg még többekben, akikben egyszer csak föllángolt a pragmatiko-realizmus, az a „nézzünk-szembe-a-valósággal” fíling – , és hogy jól leordítsa a fejét, mert el akar menni ide meg oda, pl. oda, ahol azt ünneplik, sőt: azt csinálják, amiről Lovasinak is olyan lesújtó átlagliberális véleménye van. 

Közben meg – idézem – gyűlöli a „szélsőliberális hörgést”, ami (?) ugyanúgy meg akarja neki mondani, hogyan viselkedjék, mint ahogy a szélsőjobbosok meg akarják. „Ezek számomra ugyanannyira idegesítőek” – azt mondja.

Belepofáznak a szeretett Lovasi dolgaiba, ez kurva idegesítő lehet csakugyan. A legtöbb embernek a dolgaiba ugyan csak a szélsőjobboldal (azaz: a mai magyar állam) szól bele avval, hogy osztja vagy megvonja a zsét, engedélyez vagy betilt, levált és kinevez, megszüntet és áthelyez, törvényt hoz és rendeletet „alkot”. Mert ő van hatalmon, azért. Ő a hatóság, adóhivatal és páncélos dandár.

A legtöbb embernek nincs meg az a luxusprivilégiuma, hogy a „szélsőliberálisok” is belehörögjenek a múzsaiságába. A legtöbb honfitársunk nem is akad össze hörgő „szélsőliberálisokkal”, csak a kormányablakkal. Egész megyék vannak, ahol egyetlen „szélsőliberális” se hörög.

Ott szabad az ihlet. Fúj a szél a pannon dombokon, kolompszó hallatszik távolról (még a buszmegállóban is hallani), semmi hörgés, teljes a szabadság, bandukolhatsz a föltépett aszfalton, fütyörészik a szabadság.

Szabad vagy, Lovasi. Annyira kiegyezhetel a legótvarosabb, népellenes, posztfasiszta rendszerrel, hogy a szemed – meg a rajongóid szeme – kiguvad belé. Ott dudorászol kesernyésen és függetlenül, ahol Bayer Zsolt és Orbán Viktor, és ki vállalkoznék rá, hogy hörögjön abban a zajban, a németek nem értenek Európához, hát már a Quimby is ott volt többször, helyes fiúk (és lányok) vagytok ti mind, nincs semmi baj, csókoltatom az utódállamokat, ki merne beléd szólni, Lovasi. Szabadság, függetlenség, személyes szuverenitás, ez mind a tiéd – ráadásul ez pont az a „szélsőliberális” hörgés, amelynek saját alapelvei szerint nem szabad rád vonatkoznia, kedves Lovasi.

Dudorásszál csak, a franc se akarja elrontani a kedvedet, amely amúgy se túl fényes.

Amúgy kik azok a „szélsőliberális” hörgedezők, akikkel összejöttél mostanában így zeneileg vagy társaságilag?

Immanuel Kant?

Kossuth?

Eötvös József?

Isaiah Berlin?

Lássátok be, gyerekek, ez hülyeség, mondta a jogállamról a vagány új magyar igazságügy-miniszter ott a koncertedtől pár méterre. Hogy a rendeletalkotási lázban égő orbáni apparátust lehűtse ebben az alkotmányosság meg a nemzetközi jog meg az Emberi és Állampolgári Jogok Egyetemes Nyilatkozata meg a többi ilyen sz@r? Nem, mondta koncertedtől pár hüvelykre Bayer Zsolt, nem csatlakozunk a buzifölvonuláshoz – és csakugyan. Nem csatlakoztak. Ott ültek zöld kalapban, és a pólójukra az volt írva, hogy ORBÁN MAKES EUROPE GREAT AGAIN. Odahallatszott a zenéd. 

Nem egészen értem, mi a szélsőséges a hatalom korlátozásában. Nem egészen értem, miért hörög a szélsőliberális, amikor még a szuverén népakaratot is alkotmányos elvekkel korlátozza, nehogy a szuverén népakarat és a zsarnoki közvélemény beleártsa magát abba, hogy te föllépjél-e a magyar sovinizmus és idegengyűlölet és Európa-ellenesség diadalünnepén, és nehogy valaki téged esetleg lelkiismeret-furdalásra meg az ízléstelenség miatti szégyenpírra kényszerítsen. Hiszen a hörgők szerint te szabad vagy, azt csinálsz, amit akarsz, olyan kompromisszumot (és szponzori szerződést) kötsz, amilyet akarsz. És ha evvel a diktatúra néhány millimikronnyival elfogadhatóbbank tűnik föl a Lovasi-rajongók széles körében, hát go and soak your head, nem?

Az a „szélsőliberális” álláspont, kedves Lovasi, hogy a szabad embernek szabadságában áll a zsarnokságot választania.

A liberalizmus (amelynek, mint talán tudod, én nem vagyok a híve, én olyan izé, kultúrmarxista vagyok, ahogyan Steve Bannon, Békés Márton, Dominic Cummings, master of the dark arts meg Jürgen Elsässer szokta nevezni a legelvetemültebb vörösöket) nem kényszeríti az embereket a szabadságra. 

Az egy másik elmélet.

Az a forradalmi, a jakobinus, a sansculotte elmélet, tudod. Szerinte az nem jó, ha tele van „a félműveltek” (Lovasit idézem) feje át nem gondolt gondolattal, a fölszabaduláshoz hozzátartozik a megszabadulás az előítélettől és a tudatlanságtól (ha tetszik, ideológiától), szóval a forradalmárok szerint igazság nélkül nincs szabadság. A vakon előítéletes emberek szabadsága, mondták a forradalmárok (hajdan, amikor még voltak) paródia.

No de mi az igazság? – kérdezte Poncius Pilátus, és ezt kérdezitek azóta is, az olyan szélsőliberális dúdolók is, mint te, Lovasi.

Nem lehet tudni, mi az igazság, sőt: talán nincs is igazság, úgyhogy az egyetlen megoldás, mondják a szélső és a mérsékelt liberálisok, ha mindenki szabadon próbálkozik az igazságkereséssel, és ebbe nem hörög bele senki. Igen ám, de az igazságkeresést nehezítő ideológai kényszereket csak ellenhatalommal lehet megszüntetni, megakadályozni, megelőzni, nemde? Mi lehet ez az ellenhatalom, ha nem akar maga is illegitim kényszerré fajulni? Szkeptikus, kételkedő, önironikus és önkritikus gondolatrendőrség? Nyilván nem. Hát akkor marad „a jog uralma”, az alkotmányosság, amelynek a védőpajzsa alatt mindenki olyan erkölcsi genyaságokat követhet el, amilyeneket akar, föltéve, hogy nem sérti mások érdekét olyan durván, hogy a jognak kell beavatkoznia. 

Teszem azt, nem szabad asszonyt és gyereket verni. Beavatkoznak a magánéletbe, be ám. A rabokat se szabad verni meg a menedékkérőket se éhezteni, de az nem magánügy. A „szélsőliberalizmus” meg a keresztyénség védi a gyöngébbet. Hörögve. Irtózik a büntetéstől. Attól, hogy „a jó” úgy sújt le „a rosszra”, hogy szenvedést okoz. A „szélsőliberális” meg a keresztyén, ha elmarasztal, megbocsát. 

Olyasmit mondott a magyar miniszterelnök Tusnádon, hogy szerinte a liberálisok azt gondolják, minden emberi kapcsolatot és társadalmi viszonyt a lazán szerveződő üzleti kapcsolatok mintájára kell alakítani. Ez marhaság. A liberálisok csakugyan úgy vélték valaha, hogy ki kell terjeszteni az önkéntes beleegyezésen (kimondott vagy kimondatlan szerződésen) alapuló, szabad tranzakciók terjedelmét a tekintélyi döntések (parancsok) és kötelező jogszabályok hátrányára, és ebben csakugyan a piac az egyik modell, de a szóban forgó tranzakciók többsége – ilyen pl. a barátság vagy a házasság vagy a kényszer és tekintély nélkül alakított egyesület – nem pénzben kifejezhető hasznot vesz célba. A lényeg a szabad aktusok túlnyomó súlya, növekvő részaránya az összes társadalmi tranzakció között. S ezt a liberális utópia az állammal szemben is védené, de más közületekkel szemben is: ma már nincs Európában kényszerházasság (s ha mégis, akkor bűncselekmény), általában csökkent az, ami jogilag kötelező meg az, ami a személy státuszából (nem az akaratából) fakad. A szélsőliberális zenészeket is védték volna az államtól, hadd bazseváljanak, ahogy tetszik. (Bár ebből jó nagy koplalás lett a bohém időkben.) Régen nem volt általános hivatalképesség (csak nemesek viselhettek közhivatalt), nők nem szavazhattak és nem mehettek egyetemre. A színészeknek nem voltak polgári jogaik, nem számítottak honpolgárnak. A státuszból eredő diszkrimináció főszabályként tilos a liberális társadalmakban. Mindenki tudja, hogyan bírálta a fiatal Marx ezt a liberális utópiát, de Orbán, aki csak halványan emlékszik rá, félremagyarázza forrását. A liberális jogi forradalmat meghiúsítja ugyan a tőkés kizsákmányolás, de ennek nem a jogegyenlőségi eszme az oka, hanem a jogegyenlőség ki nem elégítő vagy illuzórikus volta, a megoldás nem az önkéntes-szerződéses tranzakciók visszaszorítása, a régi (pl. felekezeti) és az új (pl. faji)  státuszalapú megkülönböztetések bevezetése, hanem a láthatatlan kényszerek föltárása és megszüntetése, amelyek nem (mind) jogiak. Ezért hörög a „szélsőliberális”.

Már Nietzsche kifogásolta, hogy a baloldal (vagyis: keresztyénség, demokrácia, szocializmus) védi a gyöngét, ami fajbiológiai, szelekciós, embertenyésztési okokból előnytelen, életben tartja az életre nem érdemes alacsonyrendűeket. Azok csak essenek át a kultúrmarxista  komondoron.

Szóval ha ellenzékieknek nem tetszik, hogy elmész Tusnádfürdőre zsarnokot fényezni, kedves Lovasi, tough, a helyes magatartásuk az lenne, hogy ne szóljanak bele, hol keresel pénzt és hol okozol művészi élvezetet ♫.

Itt föl kell függeszteni kicsit a szólásszabadságot, ne hörögjenek már, kuss, mert a kritika beleártakoznék a magánéletedbe. És kinek mi köze hozzá, hogy magánéletedet (a szerződéses viszonyok – beleértve az üzleti szerződéseket – alapjogi tekintetben a magánélethez, a magánszférához tartoznak a búvalbélelt polgári társadalomban) a zsarnoki állam fényességes önünneplésének környezetében éled ki a lehető legbájosabban és legideológiamentesebben? Hogy Románia kellős közepén magyar irredenta hepajt rendeznek a magyar állam vezetőinek és kíséretüknek a közreműködésével, csókoltatva az utódállamokat? Hát miért ne, föltéve hogy a magánéleted se élőbe’, se a YouTube-on nem sérül, és a zenédet úgy szerzed és adod elő, ahogy tetszik. Ennyi tartozik rád az egészből, és f*ck the context.

 Ott a közönség, azt mondod. Ez igaz. Tudod, mekkora közönség volt a „Megéneklünk, Románia” Nemzeti Fesztiválon a néhai Nicolae Ceauşescu főtitkársága és elnöksége alatt? Százezrek! Ott voltak a legjobb együttesek meg Anda Călugăreanu, hallgasd meg „Ez a véleményem” (Părerea mea) c. híres, ma már persze totál röhejes számát itt, ahol elénekli, hogy szerinte csak a zene és a szerelem fontos. Akkor is így volt már, kedves Lovasi. Ott volt a közönség, és ♫.

Nem volt benne semmi politika, csak zene és szex és magánvélemény, ott a totalitárius kongresszusi palotában, főműsoridőben, egyenes adásban, az egyetlen fogható (állami) tévéműsorban. Az egykori közreműködők ma is népszerűek. 

Végül is mindenki hallja, hogy nem nagyon kedveled a rendszert, senki nem gyanúsíthat (hörögve), hogy ilyesmit propagálsz, kedves Lovasi, jogodat a szabad szerződéskötéshez senki nem vonhatja kétségbe. Igaz, ezt Kant nem egészen így képzelte, ő ugyan a legalázatosabb törvénytisztelet és alattvalói engedelmesség pártján volt, csak a gondolatnak (nem a cselekvésnek) követelt teljes szabadságot. Aki állami szolgálatban áll, annak a törvényes rend alapját jelentő tanokat kell hirdetnie.

Arra nem gondolt, hogy halála után létrejön az állami propaganda, és nemcsak az állam hirdeti az államdoktrínát, hanem mások is – sőt, az állam válik magává a Tanná, amely a tusnádfürdői típusú profán szentségáldozásokban is megnyilvánul: implicite az evilági úrfölmutatásban, ahol magánemberek magánszerződéssel magánművészetet bonyolítanak le az állami rítus összefüggésén belül. 

Halvány fogalma se volt ilyesmiről a szélsőliberális Immanuel Kantnak, aki csöndesen hörgött Königsbergben, de még ezt a halk hörgést is elnyomta tollának percegése. 

Dúdoljál csak, kedves Lovasi, mi is dudorászunk veled, ők is dudorásznak veled, mindenki nagyon szeret, nincs semmi zűr, minden a legnagyobb rendben, szervusz.

Tamás Gáspár Miklós

(Nagy kép: Veres Nándor/MTI/MTVA) 

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.